Kipróbáltuk az Opel élő telefonos tanácsadóját

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2017.02.08. 06.01

Az Opel már állandó, magyar nyelven is elérhető telefonos asszisztenst kínál. Csak megnyomunk egy gombot és Londonból jelentkezik a segítség.

Az OnStar opcióként szinte valamennyi új Opel modellhez rendelhető, az Opel-vásárlóknak pedig 12 hónapig ingyenesen elérhető. Ennek az egyedülálló személyes online asszisztens-szolgáltatásnak leglátványosabb funkcióját, a telefonos segítségnyújtást próbáltuk ki.

Audi RS3: Megnéztük hogy készül, és ki is próbáltuk

Évente egyszer biztosan van valami rendezvény a világ legnagyobb motorgyárában, Győrben. A mostani apropóját a március 10-től gyártott Audi RS3 Limousine adta.

Három lány egészen intim viszonyba került az új Suzukival

Az új Suzuki Ignist főleg a fiataloknak szánja a japán gyártó, közülük is a női vásárlókat fogták leginkább célkeresztbe. Nekünk sem kellett több: megkértünk három fiatal hölgyet, hogy szedjék ízekre az Ignist.

Százezerszer büntették meg az autósokat

Közel kétmilliárd forintot kellett fizetniük tavaly az autósoknak a fővárosi közterület-felügyelők intézkedései után. Olyan 70 ezer helyszíni bírságot róttak ki rájuk, bő 36 ezer alkalommal szereltek fel kerékbilincset, és közel 4600 autó elszállítását kezdeményezték.

80-nal 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.