Röviden – SEAT Ibiza 2017
Mi ez?Ötödik generáció az 1984-ben bemutatott SEAT Ibizából, három- és négyhengeres benzines, dízel- illetve földgázas motorokkal. Csak ötajtós lesz, kombi és háromajtós nem.
Mit tud?Ez a modell vezeti be a VW-konszern új, MQB A0 jelű kisautó-padlólemezét, tengelytávja 9,5, szélessége 8,7 centivel nagyobb a kifutó Ibizáénál.
Mikor jön?Májustól lehet majd előrendelni, akkorra lesz ára is. A tényleges bevezetést szeptemberre tervezi az importőr.
Kinek jó?Kétgyermekes családoknak, kompakt autóban gondolkodóknak.

Dízelbotrány ide, drága márkaszervizek oda, valamit nem lehet elvitatni a Volkswagen-konszerntől: autóik színvonalát. Vegyük például a SEAT Ibizát, amelyből a mostani kilenc évet kénytelen kihúzni a piacon az ötödik generáció megjelenéséig. Ennyi idő alatt a Hyundai akár kétszer is modellt vált, a SEAT viszont alapjaiban ugyanazzal az autóval bekkelte ki ezt az időszakot. Ugyanez a helyzet a kilenc évig futó A3-as Audival, a 13 év után leváltott Volkswagen Tourannal és a tizedik éve gyártott Škoda Yetivel.

Ilyen hosszan – a technikát frissen tartó átdolgozásokkal együtt is – csak akkor lehet gyártásban tartani egy autót, ha bemutatásakor igazán nagy dobás. Az előző Ibiza ilyen autó, amely korosan és viszonylag magas listaára ellenére második tudott lenni kisautó-összehasonlító tesztünkön.

Barcelonában volt a bemutató, a Placa d'Espanyán. A két torony az ottani vásárterület kapuja, a háttérben nem székesegyház látszik, hanem a Katalán Nemzeti Múzeum a város délnyugati részén

Ez az autó kifutásakor is a kategória első harmadába tartozik, de lassan nyugdíjba mehet: tegnap este megnéztük élőben utódját. A bemutató Barcelonában, a márka hazájában egy rendezvényhelyszínné és bevásárlóközponttá alakított bikaviadal-arénában volt. Katalóniában már 2010-ben betiltották a bikaviadalokat, amivel odaböktek a tartományon kívüli lakosságnak is, azóta a bikaviadal a barbár spanyolok szórakozása.

34 millió turista, 5,4 millió Ibiza

Nem hiányzik nekik ez a látványosság, így is évi 34 millió turista tódul a Budapestével összevethető lakosságszámú katalán fővárosba. Nem gerjesztik a folyamatot újabb szállodák felhúzásával, mert a helyiek nehezen viselik az idegenforgalmi áradatot. Avatott vezetőnk erre csak azt mondta, hogy képzeljük el, 34 millió turistából hányan kívánnak reggel hatig mulatni. De vissza az Ibizára!

Az újdonság sokkal szélesebb terpeszben áll. Nyomtávja elöl 60, hátul 48 milliméterrel szélesebb

Az újdonság sokkal szélesebb terpeszben áll. Nyomtávja elöl 60, hátul 48 milliméterrel szélesebb

Itthon a SEAT Ibiza viszonylag ritka autó, de sok nyugat-európai országban más a helyzet. A SEAT legnagyobb darabszámban értékesített típusából 1984 óta 5,4 millió darab talált gazdára, ami évi átlagban 168 570 autó. Nagyjából annyi, amekkora az Audi győri autógyárának éves kapacitása.

Legtöbbször valószínűleg az hangzik majd el az ötödik generációról, hogy Leon, kicsiben. Ez stílusára igaz, méreteire nem teljesen. A pótkerékvályút is beleszámítva az új modell 355 literes csomagtartót kínál, ami a kompakt autók között is elfogadható méret lenne, például a Volvo V40 csomagtartója kisebb ennél. Ügyes megoldás a kalaptartónak a kétféle magasságban rögzíthető raktérpadló alatt kialakított hely, így nincs útban, ha bővíteni kell a csomagtartót.

Az FR sportmodell lengéscsillapítása sportosról kényelmesre kapcsolható. Ez nem adaptív rendszer, de a két végpontot megadja csomó érzékelő és többletköltség nélkül

Az FR sportmodell lengéscsillapítása sportosról kényelmesre kapcsolható. Ez nem adaptív rendszer, de a két végpontot megadja csomó érzékelő és többletköltség nélkül

Nem hosszabb, de sokkal nagyobb

Nem csak nagy, nagyon új is az Ibiza. Új az MQB A0, a kisautókhoz igazított padlólemez a keresztmotoros építőkészletből, új az elektronika és újak az autó arányai. Hossza két, magassága egy milliméterrel csekélyebb az elődénél, szélessége viszont 87, tengelytávja 95 milliméterrel meghaladja a kifutó modellét.

Ez a felépítés egészen más futóművet enged, az újdonság sokkal szélesebb terpeszben áll. Az elöl 60, hátul 48 milliméterrel szélesebb nyomtáv elvileg az úttartásnak is jót tehet, de erről a statikus bemutatón semmi nem derül ki, a kocsi kiállásának viszont látványosan használ.

Nem esett szó az autó tömegéről és nincs még gyári adat sem róla. Valószínűleg a súlycsökkentés révén a sokkal nagyobb új Ibizával talán sikerül tartani az előd súlyát

Nem esett szó az autó tömegéről és nincs még gyári adat sem róla. Valószínűleg a súlycsökkentés révén a sokkal nagyobb új Ibizával talán sikerül tartani az előd súlyát

Többnyire a tengelytáv és a nyomtáv megtoldása, illetve a nagy, ebben az esetben 18 colig elengedett kerékméret rontani szokta az autók fordulékonyságát. Az új SEAT Ibiza fordulókörének átmérője 10,6 méter, ami egy kiskocsitól nem jó.

A fejlesztők vállalták ezt a kompromisszumot, hogy a kerekeket közelebb tolhassák az autó sarkaihoz és a szélesebb autó tágasabb lehessen. Jóval szilárdabb első futóműre volt szükség, ezért például az eddigi öntött alsó keresztlengőkar helyét öntéssel és kovácsolással készülő vette át.

Sokat dob a dekorbetét az összképen, az ajtókra átvezetett betét optikailag tágítja a teret. Látványra jók a műanyagok, de minden kemény, a műszerfal felső része is

Sokat dob a dekorbetét az összképen, az ajtókra átvezetett betét optikailag tágítja a teret. Látványra jók a műanyagok, de minden kemény, a műszerfal felső része is

Sokkal rövidebbek a túlnyúlások a most 2564 milliméteres tengelytávval. Összevetésképp a kettes Octavia tengelytávja alig hosszabb, 2578 milliméter. A nyújtott tengelytávolsággal sokkal több a hely belül, a gyár szerint hátsó lábtér 3,5, a fejtér 1,7 centiméterrel nagyobb az elődénél.

Élőben az autó igazolta a növekedést, egy magas embernek beállított első ülés mögé egy másik magas ember kényelmesen beülhet és marad még a térde előtt 2-3 ujjnyi hely. Nem csak a csomagtartó mérete idézi a kompakt kategóriát, ráadásul úgy, hogy az autó rövidebb az eddiginél.

Komoly, tágas, okos belül

Belül komolyabb, felnőttebb autónak hat az új Ibiza, amiben a 4,2 centivel szélesebb első üléseknek is szerepük lehet. Az érintőképernyő 8 col átmérőjű és mivel az új padlólemez nemcsak a vasakat jelenti, hanem az elektronikai hátteret is, futhat rajta az Apple CarPlay, az Android Auto és a telefonon használt programok egy részét a kocsi érintőképernyőjén elérhetővé tevő MirrorLink képernyőtükrözés. Mindháromhoz kábel kell, ez nem a G30-as 5-ös BMW, a vezeték nélküli telefonintegrálás a zenehallgatásra és a kihangosításra korlátozódik.

Ilyen a sportosabb belső tér. Az üléshelyzet jó, a térkínálat kiemelkedő

Ilyen a sportosabb belső tér. Az üléshelyzet jó, a térkínálat kiemelkedő

Minden műanyag kemény az utastérben. Hiába szép a műszerfal felülete és hiába könnyebb a kemény műanyagokat újrahasznosítani, ha a Škoda Fabia első generációja 1999-ben puha műszerfalat kínált, akkor egy alapjaiban új fejlesztésű autót majdnem 20 évvel később hiba kemény műanyagokkal berendezni. Az ajtóborítások is kemény, sprőd anyagból készülnek.

Szívó-, turbós, földgázas motorok

Szívómotorként és turbófeltöltéssel is elérhető lesz az egyliteres, háromhengeres benzines. Az atmoszferikus 65 és 75 lóerős lehet a régi 1,0 MPI néven, a turbós 1,0 TSI 95 és 115 lóerős verzióban készül. A sűrített földgáz üzemű változat neve  1,0 TGI és 90 lóerős, ez a motor benzinnel is működik, ha kifogyna a CNG.

Hatalmas marketingfogás volt a Porschétól nemcsak a fejlesztési támogatást megvenni az 1,5 literes motorhoz, hanem a System Porsche felirat használati jogát is az első Ibizához

Hatalmas marketingfogás volt a Porschétól nemcsak a fejlesztési támogatást megvenni az 1,5 literes motorhoz, hanem a System Porsche felirat használati jogát is az első Ibizához

Visszatér az 1,5 literes négyhengeres, ami az első generációban, System Porsche felirattal a hengerfején oly emlékezetes volt. A Porsche-vonal ismét él: eddig csak a 911 Turbóban volt változó lapátgeometriás feltöltő benzines motorral, ami az itt 150 lóerős 1,5 TSI különlegessége. Ez egy vadonatúj motor, amely az átdolgozott Golfban mutatkozik be. Ebben a kategóriában is egyre inkább háttérbe szorulnak a dízelmotorok, de az 1,6 TDI elérhető lesz 80-95-115 lóerős teljesítményszinttel.

Szeptemberben jön

Még viszonylag távoli az autó bevezetése. Előértékesítése májusban kezdődhet, az új Ibizák szeptemberben érkeznek Magyarországra. Ebben a csonka évben az importőr 700 autó értékesítésével számol, ami igen ambiciózus tervnek tűnik.

355 literesre nő a csomagtér, a kétféle magasságban rögzíthető padló alatt van a kivett kalaptartó helye

355 literesre nő a csomagtér, a kétféle magasságban rögzíthető padló alatt van a kivett kalaptartó helye. Májustól lehet előrendelni az autót, akkorra lesz ára is

Első blikkre az autó van annyira jó, hogy ez a mennyiség valóban gazdára találjon belőle. Lesz mozgás a kiskategóriában: új a Citroën C3, tavasszal megjön a Nissan Micra ötödik generációja, nyáron az új Swift és az év második felében megtörténik a kategória legfontosabb idei modellváltása a 2008 óta gyártott Fiesta búcsújával.

Hogy tetszik az alapjaiban új Ibiza?

424 szavazat - átlag: 8.1 (10-ből)

Hogy tetszik az alapjaiban új Ibiza?