A cikk alanya 1973-ban gördült le a szalagról és igen kalandos életút áll mögötte. Egy időben az ország első számú emberét furikázta, majd bivalyerős motorjának hála trélerhúzással teltek a dolgos hétköznapok.Manapság azonban már inkább csak kényeztetik, sőt az a különleges megtiszteltetés is érte, hogy Maranellóban, a Ferrari fellegvárában is megfordult.

Irány Maranello!

Pillekönnyű magnéziumkerekek

Pillekönnyű magnéziumkerekek

 

Sőt, nemcsak megfordult, hanem az olasz cég szakemberei cseréltek ki rajta néhány alkatrészt. Furcsa módon csak jelképes, egymárkás összeget fogadtak el a javításért, és az autó rendbetételéhez is felajánlották segítségüket. Cserébe csak a hisztis olaszok hőbörgését kellett végighallgatni, akik az autóra felszerelt vonóhorog miatt akadtak ki. Szerintük ez nem teherautó, nem illik rá horgot szerelni. Hagyjuk rájuk, lehet, hogy értenek hozzá.

Az autó valamikor 1980 környékén került a mostani tulajdonoshoz, 26 000 kilométerrel az órájában. A Röppentyű utcai árverés után 60 000 forintot kellett a pénztárba befizetni és máris lehetett csomagolni. Persze szervizbe vinni teljesen felesleges volt, itthon szinte senki sem tudott érdemben hozzászólni ehhez a típushoz. Logikus ötletnek tűnt a volt pártgarázs felkeresése, ahol az öreg szakik ismerősként üdvözölték az autót, de sok segítséggel ők sem tudtak szolgálni, de legalább elárulták, hogy korábban Kádár János használta az autót.

Fiat 130 vs. Különvonat

Kádár János azonban jobban szerette saját különvonatának kényelmét, így a Fiat 130-assal is aránylag ritkán autózott. Akik ismerik az autó történetét, azok egy bécsi és két Lengyelországig tartó utazásra emlékeznek, amikor a vasút helyett inkább a gumikerék kényelmét választotta az ország első embere.

Jogos a Ferrari embléma is

Jogos a Ferrari embléma is

 

Ebből a típusból a jelenlegi tulaj szerint 23 darab érkezett hazánkba, érdekes úton. Olaszországban akkoriban pusztító marhavész ütötte fel a fejét. Hogy az ország ne maradjon marha nélkül, magyar tenyészállatokat szállítottak Olaszországba amikért Fiatokat adtak cserébe. Az olaszok jó üzletet kötöttek, hiszen a kibontakozó olajválság idején nem volt épeszű ember, aki hathengeres 3235 köbcentis, benzines autót akart volna vásárolni. Itthon a megyei párttitkárok pedig boldogan pöffeszkedtek a kor technikai színvonalát megelőző autó bőrüléseiben.

Mosolyogva nyomogathatták az elektromos ablakok kapcsolóit, miközben télen az ülepüket az ülésfűtés melengette, nyáron légkondi óvta meg a pártállami homlokot a gyöngyözéstől, a sofőr pedig már akkor több irányban állítható kormányt tekergethetett, miközben a Ferrarikban is helytálló műszerfal mutatóinak kavalkádján legeltette a hétköznapokon ezerötöshöz szokott szemét.

Két év műszaki ajándékba

A sikeres vásárlás után következett a forgalomba helyezés édes pillanat, ami már az elején  megtorpanni látszott. Mivel az autónak sosem volt magyar rendszáma, – a pártállami130-asok nagy többsége bécsi, gráci rendszámmal futkározott az utakon, és szervizbe is oda hordták őket – a hivatalban csak bután néztek az új tulajra.Aztán persze gyorsan kiderült, kié is volt az autó, beindultak a régi reflexek, így első tulajdonosként gyorsan bejegyezték a boldog tulajt, majd még grátiszként a műszakit is megadták az autóra, úgy, hogy az még a műszaki ellenőrzésnek még csak a környékén sem járt. Bár talán nem is volt erre nagy szükség, hiszen a magnézium keréktárcsák mögött hűtött tárcsafékek bújnak meg és az autó még akkor is bőven az utcai autók műszaki színvonala felett volt.Természetesen a fékrásegítés, szervokormány, sperdifi szépen működik azóta is, bár az autó nem kerülte el a napi munkavégzéshez többé-kevésbé szükséges átalakításokat sem. Került bele állófűtés, xenonlámpa, DVD-lejátszó és néhány egyéb apróság is.

Autómat egy sörért!

Szép munka

Szép munka

 

Időközben egyre jobban kellettek az alkatrészek, így sorra járva a vidéki bontókat, idővel 16 darab került hősünkhöz. Volt, amelyikért egy láda sörrel fizetett, de akadt olyan is, amelyért komoly pénzeket kértek, bár a legtöbb Fiat már siralmas állapotban került az autótemetőbe, de egy-egy értékesebb alkatrész mindegyikben volt.

Szomorú történet is kapcsolódik a modellhez, hiszen az olaszok kedvelt miniszterelnökét, Aldo Morót is egy ilyen autóból rabolta el a Vörös Brigádok nevű szélsőbaloldali terrorcsoport, akit később meg is gyilkolták. A merénylet után kis túlzással a kutyának sem kellettek a 130-asok, nagyjából olyan negatív kép társult az autóhoz, mint manapság a 140-es Mercihez, amit ha az ember meglát, azonnal baseballütős adósságrendező menedzsert vizionál a volán mögé. Olaszországban máig hasonló a helyzet a 130-assal, nemegyszer még a benzinkutas is inkább elszaladt mikor begördült a kútra némi üzemanyagért.

Az igazán érdekes dolog az autó orrában lapul. A V6-os motort kis túlzással egy fél Ferrari motornak is nevezhető, hiszen hasonló dolgozik néhány ágaskodó paripával büszkélkedő modellben is.

Egy darabka Ferrari

Egy darabka Ferrari

 

A titok

Végül ahogy megígértem, jöjjön a csomagtartóban lapuló, érdekes folyadékkal töltött üveg titka. A palack állítólag tömény fagyállót rejt, aminek tartalmát szükség esetén a forró kipufogócsőbe lehet spriccelni. A csap a műszerfal alatt lapul, ha kinyitjuk a folyadék a kipufogóba kerülve átláthatatlan fehér füsttel borítja be az autó mögötti világot. A volt pártgarázs ügyes kezű szerelőit minden bizonnyal egy kokakóla-mámorban megtekintett korabeli James Bond-film ihlethette, mikor a szerkezetet szegény Fiatba eszkábálták. Bár arra senki sem emlékszik, hogy valaha is szükség lett volna a használatára.