Miből áll a legdrágább magyar autó?

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2017.01.09. 15.00

Jöjjenek az eddig ismeretlen összegek Szalay Balázs sivatagi versenygépéről a 2 millió forintos fogyasztástól a 12 millió forintos váltóig.

1

„Egyes sivatagi szakaszokon 100 kilométeren 50-70 litert is megiszik a 650 forintos spéci üzemanyagból” – válaszolja kérdésemre pár nappal az Africa Race kezdete előtt Őri Péter, a Szalay Dakar Team vezető szerelője. A csapat halásztelki műhelyében látogattuk meg a jó eséllyel legdrágább, és legtöbb forintból fenntartható, nagyrészt magyar gyártású autót

3

Ugorjunk az időben a mába, gyorsan fel is tettünk egy kérdést az éppen Mauritániában száguldó Szalay Balázsnak: a verseny egésze alatt mennyit eszik a kocsid? „Olyan 3500 litert.” Az üzemanyagköltség tehát csak ennél az autónál bőven 2 millió forint felett lesz. És mennyit fogyaszt a csapat egésze a versenykamionnal és a szervizkamionnal együtt? „13 ezer litert.” Számoljunk tovább, a spéci benzinnel szemben ez már olcsóbb, részben helyi gázolaj, de literenként 200 forinttal is újabb 1,9 millió

2

Azaz kizárólag csak az üzemanyagköltség 4 millió forint a 3 hétre. De kezdjük az elején a csapat érdekesebb költségeinek megismerését

4

A Monacótól (valójában Marokkótól) Szenegál fővárosáig, Dakarig tartó 6500 kilométeres Africa Race-en való indulásért már önmagában kisebb vagyont kell fizetni: a Szalay Dakar Team 107 ezer euró (33,2 millió forint) nevezési díjat utalt át, a televíziós jogdíj pedig Magyarországra 30 ezer euró volt (9,4 millió forint)

5

Térjünk át a szörnyre, az autó legfontosabb külföldi alkatrésze a motor, amely tulajdonképpen egy tök szabványos V8-as Chevy-blokk, rengetegen használják alapnak. Őri Péter szerint „kis túlzással szinte minden amerikai autós boltban kapható”, és megvehető hozzá millió különféle tuningszett attól függően, ki milyen szériában akar menni vele. A 6,2 literes motor alapára nagyjából 2 millió forint, viszont szinte elpusztíthatatlan (a hasonló Merci V8-as ára 10-szer ennyi)

6

Teljesítménye 360-380 lóerő 5000-6000 fordulatszám között, csúcsnyomatéka 650 Nm. Amennyire lehet, hátra szerelték a Chevy Blazer-alapú járműben

7,5

Jóval drágább a motornál a hatfokozatú, manuális Xtrac váltó. Nagyjából 12 millió forint

7

A versenyautó szabálykönyv szerinti minimum súlya 50 liter üzemanyaggal 2150 kiló lehet, a valóságban nagyjából 2220 kilós lehet a magyar szörny. Őri szerint nem olyan lényeges a 70 kilónyi plusz

8

A motorral ellentétben jó pár alkatrészből zsáknyi fogy a világ egyik legkeményebb terepraliján. Szemre brutálisak, és Őri szerint extrém erősek ugyan a 300 eurós (95 ezer forint) abroncsok, strapabírásuk ellenére mégis kb. 24 darab fogy a 10 napos verseny alatt. Ez így összesen 2,3 millió forintos gumiköltség csak az Opel Mokkának nevezett autónál, ehhez jön pluszban a versenykamion

8 620x414

Szalay autója minden egyes versenynapon elfogyaszt egy-egy 100 dolláros légszűrőt (29 ezer forint), nagyjából kétszer annyi, azaz 20 darab gömbfejet (szintén 100 dolcsival számolva ez 58 ezer forint). Ez a doboz fogja meg a motortérbe betörő homok egy részét

9

A kardán sokkal strapabíróbb. Magyarországon készíti a csapat egyik hazai beszállítója olyan 100 ezer forintért. Őri nagyon dicséri őket, ahogyan a trepni készítőjét is

10

Szintén hazai műanyagos cég gyártja a sivatagi versenyek egyik legfontosabb kellékét 30 ezer forint környékén darabonként. A homokba harapást a lyukak mellett a felület érdessége segíti, 4-et visznek magukkal minden reggel

19

Beépített emelők is segítenek, ezekkel a karokkal aktiválhatók

17

A pehelysúlyú kasztni szintén Made in Hungary

img_0105-620x414

Magyar esztergályos munkája a szívórendszer 37 mm-es szűkítője is. Ezzel korlátozza az Africa Race egyik szabálya a teljesítmények elszabadulását

11

Homoklapátból 2 darab része a versenyautónak. Egy hosszú nyelű kell a külső ásáshoz, egy rövid, az az autó alatti bányászáshoz

12

A „melyik szerszámot használják a leggyakrabban a szerelők?” – kérdésre meglehetősen egyértelmű a csapat válasza. „A 17-es villáskulcs, mert az összes futóműcsavart azzal lehet meglazítani és meghúzni”

13

Áttérve a csapattagok fogyasztására, megkérdeztük Szalaytól, hogy szed-e vitaminokat, étrend-kiegészítőket? „Próbálok változatosan étkezni a lehetőségekhez képest. Gyomorfertőtlenítőből fogy a legtöbb, pár napja például benyalt majdnem az egész csapat egy vírust, úgyhogy szükség volt rá. Bunkoczi Lacinak is kellett.” Ez itt egy sima tábori vacsora

14

Korábban megírtuk, hogy kolbászból és szalonnából bőven vitt magával hazait a csapat, na de vajon mi a Szalay Dakar Team kedvenc helyi étele? „Dakarban, a tengerparton van egy kedvenc éttermünk, ahol isteni hallevest főznek, és van egy vászonterítős, műanyag székes étterem, ahol finom rákot sütnek. De a szünnapon a dahlai piacon is veszünk rákot és serpenyőben megsütjük a táborban”

15

A vasárnapi szakaszon 10-ik helyen befutó, de a győztes Serradoritól csupán kevesebb mint hét perccel később célba érő Szalayék összetettben is a 10-ik helyen állnak, 6 óra 46 perces hátránnyal

Az autóról részletesebben itt írtunk

Kommentek

Fejét vették egy Ladának a somogyi tolvajok

A Patalom külterületén lebukott fatolvajok hatósági jelzés nélküli Ladájától kicsordul a könny az ember szeméből, írja a sonline.hu, és nagyon igazuk van.

Egyre több városban van szmogriadó, itt a következő

Debrecenben a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke két egymást követő napon, mind a három mérőállomáson túllépte a riasztási küszöbértéket, ezért a város polgármestere hétfő délután elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát.

F1: Verstappen nem akar a legfiatalabb bajnok lenni

Max Verstappent nem különösebben érdekli, hogy akár ő is lehet az F1 történetének legfiatalabb bajnoka, ez a rekord nem motiválja.

Még idén jön a BMW új roadstere

Szépen alakul a Toyota Supra ikertestvéreként fejlesztett új Z4-es, már közúti tesztjeiket járják a prototípusok.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Töröljék el a kék zászlókat az F1-ben!

A felügyelőként dolgozó expilóta, Derek Warwick szerint egy az egyben el kellene törölni a kék zászlókat a Forma-1-ben.

Ki nem találnád, mivel jár mától Schwarzenegger

Egy osztrák autóipari vállalkozás megépítette azt az autót, ami egyszerre felel meg a bennünk élő ösztönlénynek, és környezettudatos öko-egónknak. Arnold kapott is belőle egy példányt.

F1: Rosberg ijesztő hobbit választott

A Forma-1-ből tavaly év végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberg örül, hogy végre szabadon síelhet. Nem tanult Michael Schumacher esetéből?

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

F1: Körmenetekkel riogat a Pirelli

A Pirelli motorsportfőnöke nem biztos abban, hogy az új szabályok feldobják majd a Forma-1-es versenyzést.

Mindig is imádtad a 007-est? Akkor ez tetszeni fog.

Ez a patent kis infografika összeszedte James Bond kedvenc autóit, és néhány tudnivalót róluk.

Ezek a legjobb használt dízelek

A brit Diesel Car magazin kielemezte a piacot, és összeállította kedvenc használt autóinak listáját. Szerintük ma ezeket érdemes megvenni Európában másodkézből.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.