Akadnak érdekes képek a memóriakártyán, amit eddig még nem mutattunk meg a Los Angeles-i Autószalonról. A Mazda CX-5 bemutatón, és a szalon szokványos részén túl az európai kiállításokhoz hasonlóan itt is vannak mellékcsarnokok, félreeső termek, eldugott folyosók. Kevesebb fénnyel, szerényebb létszámú személyzettel, kávé és ropogtatni való nélkül. Ahol néha érdekesebb, izgalmasabb példányokba futhatunk bele, mint az igazi kiállítóterületen.

Igen, ilyet is lehet nyomtatni. Mondjuk nem az otthoni tintasugarassal

Igen, ilyet is lehet nyomtatni. Mondjuk nem az otthoni tintasugarassal

Az épületbe bejutva, már az előtérben elmebeteg megjelenésű villanybringák, összehajtható elektromos rollerek, 3D nyomtatással készített autókarosszériák állítják meg az érkezőt. Aztán olyanok is, mint például ez a puha habba burkolt, idétlen külsejű minimál autó. Ami ha vízbe pottyan még akár úszni is tud. Vagy legalábbis nem merül el nyeletlen baltaként. Akit a részletek is érdekelnek, itt olvashat többet róla. A töréstesztet érdemes megnézni, mintha a költő nem bontaná ki benne az igazság összes szirmát.

Ha vízbe pottyan, nem süllyed el, hanem úszik

Az előteret elhagyva az alagsor felől szivárog valami ígéretes, mélyen huppogó zene, így arra indultunk. Még be sem jutottunk a Galpin által belakott hodályba, máris volt mire folyatni a nyálat. Az előtérben szépen rendbe tett, egykor mozgalmasabb napokat élő járgányok pózoltak. Jellemzően Ford alapokra felhúzva.

Az egyik kedvenc a Back up Pickup, ami egy 1965-ös Ford Econoline alapjaira épült és 120 mérfölddel tolatott. Illetve igazából persze előre ment, csak a fordítva ráépített kasztni miatt ez a lelátókról másként látszott. Közel ezer lóerőt adott a platón elszállásolt motor. Kalandos lehetett egy platót nézve döngetni ezerrel.

1965-ös Econoline pickup, egyedi menetiránnyal

1965-ös Econoline pickup, egyedi menetiránnyal

Egy mezei Ford teherautó adta az első futóművet

Egy mezei Ford teherautó adta az első futóművet

A parádés hangulatú videón 1:40 körül jelenik meg a látszatra tolatva száguldó szörnyeteg. Érdemes végignézni az egész válogatást, remek képet ad a gyorsulási versenynek nevezett, értelmetlen, de roppant szórakoztató autós cirkuszról, ahol a show kedvéért még az is belefér, hogy a nyomaték egy részét arra pazarolják, hogy égbe meredjen a járgány orra. És meredt is rendesen.

A platós jószág mellett 32 hengeres – és ugyanennyi kipufogós – Mustang Mach 4-es, versenyzésre átalakított Ford Galaxie, valamint az 1967-es Mustangból épített 200 mérfölddel szaggató szörny is kint szomorkodott a folyosón.

No, hány hengert sikerült megszámolni?

No, hány hengert sikerült megszámolni?

Aztán bent, a sötét, rosszul világított teremben aztán folytatódott a sokk. A Rózsaszín Párduc furcsa, ormányosbogár-szerű járgányával. A film elején még mozgás közben is látható ez a szörnyeteg. Valahogy így néz ki az utcán, gyereksofőrrel:

A Rózsaszín Párduc című film kelléke

A Rózsaszín Párduc című film kelléke

Kár, hogy a forgalomban nem vehet részt. Kéne.

Kár, hogy a forgalomban nem vehet részt. Kéne.

 Megnézném mit szólnak hozzá a Mozaik utcában

Megnézném mit szólnak hozzá a Mozaik utcában

Persze ebben is V8-as motor dolgozik, jó darabja, amelyre még aranyozás is került ki is lóg felfelé. Hátul rózsaszín szőr, pamlag, és bárszekrény is van a telefon mellett. A járgány legmenőbb része mégis a sósperecnyi kormány, illetve a teljes vezetőállás. Üléssel, szélvédővel, műszerekkel, mindennel. Kár, hogy rendszámot sehol nem adnának rá. Engem tutira érdekelne.

Nem kell messzire menni, itt egy másik ikonikus négykerekű, a Scooby Doo-ból. A Mystery Machine ugyan nem kifejezetten Volkswagen termék, de akár az is lehet. Ez most éppen így sikerült:

Újabb meseautó, ez a rajzfilmből előbukkant hippibusz

Újabb meseautó, ez a rajzfilmből előbukkant hippibusz

Újabb furcsaság és még mindig ugyanabban a csarnokban vagyunk. Ez pedig a három üléssoros Ford Mustang. A legutolsó sorba száműzöttek a csomagtartóban érezhetik magukat.

Csinos Ford Mustang, az indokoltnál több üléssel

Csinos Ford Mustang, az indokoltnál több üléssel

Három üléssoros Mustang abból az időből, amikor ez még nem volt divat

Három üléssoros Mustang abból az időből, amikor ez még nem volt divat

Valamivel modernebb, de szintén roppant idétlen járgány az Üdvhadsereg Volkswagen Beetle alapokra épített perselyautója. Személyzet nem is nagyon kell hozzá, az autót kellően adakozékony  helyre parkolva mindenki önállóan tudja tömni pénzzel a mobil perselyt, ami készpénzt és hitelkártyát is elfogad.

Érmét és papírpénzt is elfogad

Készpénzt és kártyát is elfogad

A mellékkiállítás legmenőbb cucca mégis a kartonpapírra nyomott, abból a kivágható, hajtogatható és összeállítható kisautók voltak. Vagy féltucat fajtából lehetett válogatni, hazavinni. Aztán összerakni.

Remek ötlet a papírból összehajtható kisautó

Remek ötlet a papírból összehajtható kisautó

Kitartás, már csak két anyag van hátra a Los Angeles-i útról. Az Európa határán tétovázó Mazda CX-9-es menetpróbája, illetve egy másik mazdás anyag, amiben az Irvine-i központ pincéjébe mehettünk le, hogy lefényképezzünk pár alig ismert, ritka Mazdát.