Meglepetések a lopott autók listájában

Szerző: Lencsés Csaba levél küldés 
Dátum: 2016.07.27. 05.00

Olyan számok és márkák szerepelnek a legfrissebb rendőrségi listában, amilyeneket még sosem láttunk. Itt a minden korábbinál részletesebb statisztika!

Sokáig nézegettük 2016 első felének járműlopásos statisztikáit, amelyeket a Vezess adatkérésére adott ki az ORFK. Ezúttal minden korábbinál részletesebb, 20-as listákat kértünk és kaptunk a körözött személyautókról és gépjárművekről, utóbbi az elvitt motorokkal és teherautókkal kibővített adatsor.

Van meglepetés bőven.

Az elmúlt 20 év legjobb adata

Ameddig visszalátunk az időben, ennyire kevés kocsit sosem loptak, 2016 első fél évében mindössze 835 személyautó körözését rendelte el a rendőrség. Természetesen egyetlen megkárosított tulajdonos is sok, de összevetve a tavalyi adattal, meghökkentő a javulás.

Tavaly egész évben 2414 személyautót vittek el, és már az is remek számnak tűnt a korábbiakhoz képest. Csak összehasonlításul: 2007-ben 7584 autót loptak, majd többévnyi tartós csökkenés után 2010-re 5864-ig ment le a szám, aztán két évig ismét növekedett a tolvajlás, 2012-ben már 6920 autót vittek el. Azóta ismét lefelé húz a grafikon hulláma, ha marad a tendencia, idén az elmúlt 20 év negatív rekordját hozhatja.

Itt a személyautók sorrendje

Meglepő mozgásokat látunk két népautós márkánál, Fordokból egyre többet lopnak a tolvajok, míg Suzukikból egyre kevesebbet.

A negatív lista idei vezető márkája 2014 egészében még csak a 4-ik volt, tavaly már a 2-ik, az idei első hat hónapban viszont százalékosan nagyon komoly különbséggel lett első a Ford. Eközben a Suzuki a 2014-es 2-ik helyről tavaly a 3-ikra került vissza, míg az alábbi friss listán már csak a 4-ik.

Érdekesen szerepelnek a német prémiumok. A használtan behozott autók listáját az öregecske 3-asokkal rendre vezető BMW húz előre (2014-ben 10-ik volt), nyilván a megnövekedett alkatrészigény is szerepet játszik ebben. Mögötte közvetlenül az Audi, de a Mercedes sehol. A fél esztendő alatt ellopott 8 darab Merci már csak azért is meglepően szerény, mert idős A-osztályból rengeteget hordanak be az országba a nepperek. Igaz, jóval megbízhatóbbak a velük egyidős 320-asoknál.

2016-elsőfélév-szemautIgen, valóban ott a végén a Lada, ami már csak azért is elgondolkodtató, mert a körülötte látható márkák modelljeiből sokkal több fut az utakon. Eljött az ideje a kevés működőképes Lada lopott alkatrészekkel való újraépítésének?

A rendőrség eredményessége és a balfácán tolvajok

Nagy kérdés, hogy a kevesebb autólopásnak mi az oka, a korábbiaknál több tolvajt leültető és egyre több autót megtaláló rendőrségi munka, vagy másféle bizniszből több pénzt remélnek a bűnözők, ahogyan azt a Vezessnek nyilatkozta az autóvadászok vezetője.

Első féléves számaink nincsenek a rendőrök által megtalált járművekről, de a 2015-ös adatok a korábbiaknál sokkal szimpatikusabbak voltak. Tavaly a “nyomozás eredményességi mutató” 17,6 százalék lett, miközben 2011 és 2013 között stagnált ez az adat (7,5 százalék, majd 6,4, aztán 8 volt), ezután indult növekedésnek.

Látványos az emelkedés, őszintén örülünk neki, de ez még mindig csak annyit jelent, hogy tavaly az ellopott autók 82,4 százalékát nem találta meg a rendőrség. Ráadásul, ha benézünk a számok mögé, darabra nem jelent akkora ugrást a 17,6 százalék, ugyanis az adott évben megtalált autókat az adott évben ellopottakhoz arányosítják. Nézzük csak meg az így-úgy előkerült járművek számát!

Miközben 2011-ben 466 autót találtak meg (7,5 százalék volt az eredményességi mutató), addig tavaly 561 darabot (erre jött ki a 17,6 százalékos eredményességi mutató). Azaz négy esztendő alatt oda jutottunk, hogy évi százzal több lopott autó kerül elő, és senki ne vádoljon minket szőrszálhasogatással, ha ideírjuk: a “nyomozás eredményességi mutatóban” benne van a Nemzetközi Autóvadász Egyesület által megtalált, és a rendőröknek tálcán kínált sok-sok jármű, és azok is, amik lakossági bejelentés után kerülnek be a statisztikába.

Sőt, az ügyetlen bűnözők is javítják a rendőrség eredményességi mutatóit.

Furcsa egybeesés, de az elmúlt bő két esztendő egyik legnagyobb fogása éppen 2014 áprilisában volt, éppen amikor felállt az autótolvajok elleni önálló nyomozócsoport az ORFK-n. Akkor két amatőr ügyetlenkedése döntött be egy 9 tagú, tolvajokból, szerelőkből, orgazdákból, hamisítókból álló társaságot, akiken közel 100 lopott autó ment át.

Egy 23 és egy 21 éves kerepesi fiatalember ugyanis a lakhelyükön ellopott autó Fótra szállítása közben elszállt az útról 2014. március 4-én, és felborult. Leléptek, de egy hónap múlva nyakon csípték őket, és a kihallgatásuk közben beismerték közel 100 autó ellopását a fővárosból és környékéről.  Innen nem volt megállás, pár hét múlva a banda újabb tagjai kerültek rendőrkézre.

1000x700p

Nem egészen egy évvel később szintén magukat buktatták le bűnözők. Akkor három tucat lopott járművet találtak a Pest megyei nyomozók Vácon, egy autószerelő műhelyben, és az egykori kötöttárugyár területén, pedig csak rutineljárásnak indult aznapi programjuk. Eredetileg tanúkutatásra indultak a nyomozók 2015. február 19-én az úgynevezett Derecske dűlőbe. Megjelenésükkor azonban egy autószerelő műhelynél pakolászó férfiak pánikszerűen beugrottak  Audi A5-ösükbe, és elmenekültek.

A rendőrök ellenőrizték a műhely alkalmazottait és a bent álló autókat. Kiderült, a többségüket körözik, az irodában tárolt okmányok egy része pedig hamis. A műhelyben alvázszám-hamisító eszközöket, és feltehetően lopott alkatrészeket, valamint három autót, egy földmunkagépet és egy teherautót foglaltak le. A műhelyben dolgozókat kihallgatták és azonnal elrendelték az Audi körözését is.

Még az aznap éjszakai helyszíni szemle közben bejelentés érkezett a rendőrségre: pár utcával odébb gyanús férfiak parkoltak le két személykocsit. A zsaruk mindkét, feltehetően lopott autót lefoglalták. Két nappal később a szomszédos Sződligeten megtalálták az A5-öst is, kiderült, egy német turistától lopták el korábban.

Ekkor már forró nyomon voltak a rendőrök, újabb két nap múlva megtalálták a lopott kocsik pihentetőhelyét is a már említett egykori kötöttárugyár területén bérelt csarnokban, és mellette. Sok BMW, Audi, és más márkák, összesen két tucat jármű és több teherautónyi alkatrész.

A nyomozás adatai szerint 2013 eleje és 2015 februárja között lopták el külföldön, valamint Budapesten a négy helyszínről begyűjtött 36 járművet, együttes értékük meghaladta a százmillió forintot.

vácJÓ2

Ki ne felejtsük az egész kócerájt bedöntő férfiakat, akik a feltűnő menekülésükkel magukra húzták a rendőröket. Ők február végén, illetve március elején ügyvédjeik kíséretében önként jelentkeztek a rendőrségen. Orgazdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük eljárást, majd letartóztatták őket.

A lopott gépjárművek listája

Ebben már motorkerékpárok, teherautók és buszok is szerepelnek, egyik-másik nem is akármilyen helyezéssel.  Az első kettő márka ugyanaz, mint a személyautóknál, viszont kimondottan meglepő, hogy az összesített 20-as lista 10-ik helyén a Simson áll, a fene gondolta volna, hogy többet lopnak az évtizedek óta nem gyártott NDK-s kismotorból, mint Peugeot-ból vagy Nissanból.

BMW motorból azonban csak kettőt vittek el fél év alatt, teherautójuk, buszuk nincs, kizárásos alapon kétkerekűek emelték meg a személyautós számukat. Sokkal több Suzuki motorkerékpárt loptak, ami ebben a listában dobogóra emelte a japán gyártót.

Mercedesből teherautót és buszt sem nagyon visznek a tolvajok, érdekes, pedig kedvelt márka a másik két német prémiumhoz hasonlóan.

2016-elsfélév-gépjJÓ

Mi a valódi veszélyeztetettségi sorrend?

Az ORFK statisztikái darabra sorolják, hogy melyik márkából mennyit loptak, ez azonban nem ad választ arra, hogy melyik mennyire veszélyeztetett. Ezt úgy kapjuk meg, ha egy-egy márka lopásszámát arányosítjuk az adott autóból a hazai forgalomban futó járművek számához.

Kiszámoltuk ezt a személyautóknál a KSH 2015-ös forgalmi adatait használva. Szépen megkeveredett a sorrend, itt az öt legveszélyeztetettebb márka.

  1. BMW: 63 889 személyautóból 54-et loptak el, azaz 1183 autóra jut egy lopás
  2. Audi: 64 987 személyautóból 44-et loptak el, azaz 1476 autóra jut egy lopás
  3. Ford: 236 700 személyautóból 128-at loptak el, azaz 1849 autóra jut egy lopás
  4. Toyota: 128 618 személyautóból 69-et loptak el, azaz 1864 autóra jut egy lopás
  5. Renault: 197 499 személyautóból 66-ot loptak el, azaz 2992 autóra jut egy lopás

Élen két prémiummárka, sehol sincs a Suzuki és az Opel, a két legnagyobb darabszámban nálunk futó márka.

Nem tudjuk, egészen pontosan mit lopnak a tolvajok

A fenti táblázatok csupán márkákat sorolnak, az ORFK évek óta nem árulja el a típusok sorrendjét (azt mondják, nem adják/nem rögzítik ezeket), pedig közel sem mindegy, hogy mondjuk Mercedesből a pici A-osztályt, a luxuskategóriás S-osztályt, vagy éppen kisbuszokat lopnak. “Nem kívánunk adatot közölni a lopott gépjárművek típusa tekintetében” – kaptuk tőlük a választ még 2013-ban.

Szerintünk viszont joga van tudni minden sokszorosan megadóztatott autótulajdonosnak ezt, ezért a rendőrség válasza után Péterfalvi Attilához, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökéhez fordultunk, aki mellénk állt akkor a vitában. Péterfalvi állásfoglalása hosszasan magyarázta, hogy mi számít közérdekű adatnak, majd azt, hogy ami közérdekű adat, még nem biztos, hogy nyilvános is, végül ezzel zárta részünkre küldött levelét: “Véleményem szerint az a statisztikai adat, hogy a 2011-es, valamint a 2012-es esztendőben milyen márkájú és milyen típusú autóból mennyit loptak a tolvajok, nem eshet megismerését tekintve az említett korlátozások alá, azaz nyilvános közérdekű adatnak minősül, amelyre vonatkozóan Önt az ORFK az Infotv. 28-30. §-aiban meghatározott rend szerint köteles tájékoztatni.”

Mi azóta is kérjük minden évben, a rendőrség azóta sem adja ki.

Még mindig sok a megválaszolatlan kérdés az autólopásokkal és a rendőrség munkájával kapcsolatban – mi ezeket mind fel is tesszük a legilletékesebbnek.

Pár nap múlva olvashatják interjúnkat Némedi Gábor ezredessel.

Kommentek

Vásárlást igazoló érvek egy friss használt Alfa Romeo tulajdonostól

A használt típusok szinte függésbe átcsapó állandó böngészése végén olyan autót vettem és úgy, amiről a legtöbb tanácsadó lebeszélne.

Tragédiát okozott egy udvarias pék

Maga elé engedte az utánfutós teherautót, amely elgázolta az egyetemre igyekvő robogós lányt.

Miért fizetnél a reptéri parkolásért?

Gondolnád, hogy a több ezer forintos parkolódíj kifizetése helyett akár pénzt is kereshetsz az autóddal, míg külföldön vagy?

Isuzu D-Max – Egy no bullshit-pickup

Ha te is s-sel ejted az Isuzut, érdemes elolvasnod ezt a cikket Japán legrégebbi autógyártójának legújabb pickupjáról. Az átdolgozott D-Max nem igényli a bullshitgenerátort.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.