Nem gondoltam volna, hogy épp a halak teszik szükségszerűvé a fékbetétek átalakítását, de ez az igazság. Az Egyesült Államokban ugyanis rézszennyezést mutattak ki a mérések folyami és tavi halakban, majd a kutatók megállapították, hogy a fémterhelés elsősorban a fékbetétekből jutott az élőlényekbe. A réztartalmú fékbetétből kiváló mérgező anyagot az eső az út menti porral bemosta az élővizekbe. Egy kaliforniai egyetem szakemberei megállapították, hogy a rézterhelés mintegy 40 százaléka jut a halakba a fékporból.

Erre reagálva az Egyesült Államokban 2021-re kötelező öt százalékra, majd 2025-től majdnem nullára, egészen pontosan 5 ezrelékre (0,5%) csökkenteni a fékbetétek réztartalmát. Mivel az ottani előírások a piac nagysága miatt másutt is hatnak, a rézszegény Eco-Friction betétek az Európában értékesített autókban is kezdenek megjelenni. 2014-ben a Mercedes-Benz W/S205-ös C-osztálya volt az első, de a jelenlegi Audi A4-hez illetve leszármazottaihoz (új A5, következő Q5) is a szinte rézmentes betéteket szállítja a Ferodo.

1500 anyagból 25 maradt

Mivel a fékbetéten is múlik porhüvelyünk épsége, kifejlesztése egy komoly cégnél jókora kutatómunkával jár. A Federal Mogul szakemberei az ötéves fejlesztési ciklus során 1500 összetevőt vizsgáltak meg, amiből végül 25-öt használtak fel az új termékcsaládhoz.

1,6 TDI motoros VII-es Golfokon teszteltük a rézszegény és a régebbi fejlesztésű fékbetéteket. A hölgy jelenlétéből is látszik, hogy mind az autószerelés, mind az autós újságírás dominánsan férfiszakma

A gyár a fékbetét súlycsökkenésével mutatja ki az előrelépést. Bár a mg/kilométerben kifejezett érték az új betéttel a futásteljesítmény legelején magasabb, az első 2000 kilométer megtétele után lényegesen alacsonyabb szintre áll be az eddiginél. A fékpor összetételéből az derült ki, hogy gyakorlatilag sokkal kevesebb fémet (rezet, cinket, antimont) dörzsölünk le fékezéskor, mérsékelve a környezetszennyezést.

Mitől nem csikorog a fékbetét?

Versenyautókban belefér, hogy csikorog a fékbetét, mert ott a kényelmi szempontok sokadlagosak. Utcai autókban viszont a legidegesítőbb zajforrások egyike a megálláskor síró, nyikorgó fékbetét. Mivel nemcsak vasig kopott betétek képesek nyírni az idegeinket, megkérdeztük Roberto Cravarezza urat, a Federal Mogul műszaki igazgatóját, mivel csillapítják ezeket az idegőrlő hangokat.

Jobb szélen az a vasra ragasztott, 0,2 mm körüli vastagságú betét növeli a fékezéskor keletkező rezgések frekvenciáját, hogy ne halljuk a fékcsikorgást

Jobb szélen az a vasra ragasztott, 0,2 mm körüli vastagságú betét növeli a fékezéskor keletkező rezgések frekvenciáját, hogy ne halljuk a fékcsikorgást

A megoldás a fékbetétet hordozó vaslemezre ragasztott 0,2 mm körüli vastagságú fólia. Ez a réteg nem a zajt mérsékli, hanem frekvenciáját (rezgésszámát) növeli. Míg 10-12 000 hertzes rezgést fékcsikorgásként hallanánk, ezzel a megoldással 14-15 000 Hz-re emelkedik a frekvencia, amit mi már nem, csak a kutyák hallanak. Ezek a trükkök az elektromos autókban még fontosabbak, mert a hiányzó motorzúgás miatt itt minden egyéb zaj erősebbnek hat.

Teszteredmény: nem rosszabb a zöldebb

Nemrég dízel Golfokkal ezeket a fékbetéteket teszteltük több kollégával Szerbiában a NAVAK közlekedésbiztonsági központbeli tesztpályán. A feladat egyszerű volt: mindenki 3-3 vészfékezést hajtott végre 110-115 km/óra körüli sebességről a normál és a csökkentett réztartalmú fékbetéttel szerelt autóval. A szervezők gyorsulásmérő kütyüvel rögzítették a lassulást illetve a fékutat 100 és 0 km/óra között, a végén pedig összesítették az eredményeket.

Alpesi hágón leereszkedve a tárcsa 700, a betét 500 fok fölé hevülhet, csökkentve a fékhatást. Egy jó minőségű betéttel a lehűlés után visszatér az eredeti lassítóképesség, ócska fékbetéttel viszont nem

Alpesi hágón leereszkedve a tárcsa 700, a betét 500 fok fölé hevülhet, csökkentve a fékhatást. Egy jó minőségű betéttel a lehűlés után visszatér az eredeti lassítóképesség, ócska fékbetéttel viszont nem

Amikor a program végén kihirdették az számokat, a magasabb réztartalmú és az új Eco-Friction fékbetét közül 37 méter 19 centivel átlagosan 21 centiméterrel produkált rövidebb fékutat a friss fejlesztésű. Roberto Cravarezza, a cég műszaki igazgatója ennek nagyon örült, én meg nem nagyon értettem, hol itt az előrelépés, ha 37 méteres távolságokon egy kisarasznyival hamarabb áll a Golf VII.

Ám a fejlesztési cél nem a féktávolság csökkentése volt, hanem a fékezési tulajdonságok rontása nélkül visszafogni a környezetszennyezést. Csak hab a tortán, ha rövidebb a fékút is. A gyártó – a független MIRA felügyelete alatt – hatos Golffal, FIAT 500-zal és Ducatóval illetve Renault Capturrel végrehajtott mérései során 4 és 9,7 méter közötti fékútkülönbséget mutatott ki 100 kilométer/órás sebességről.)

Nagyon szigorú elvárásokat támasztanak az autómárkák a beszállított fékbetétekkel kapcsolatban. Európában csak az amerikai Galfer valamint a nála ismertebb Ferodo és Textar produkálja ezt a minőséget, összesen három gyári beszállító van

Nagyon szigorú elvárásokat támasztanak az autómárkák a beszállított fékbetétekkel kapcsolatban. Európában csak az amerikai Galfer valamint a nála ismertebb Ferodo és Textar produkálja ezt a minőséget, összesen három gyári beszállító van

Az autógyártók nagyon támogatják ezt az irányt, mert azonos áron zöldebb terméket kapnak a beszállítótól, ami a környezetvédelem miatt fontos szempont. Az új fékbetétek kicsit hosszabb élettartama a könnyű haszonjárműveknél számít igazán sokat, ahol a nagy futásteljesítmény miatt minden fillér jól jön, amivel mérsékelhetők az üzemeltetési költségek. A Transit és az Iveco Daily hidraulikus fékrendszeréhez már kész az Eco Friction-betét, légfékes nehéz teherautókhoz később jönnek ki ezek a termékek.

Mitől tart tovább a fékbetét?

Akár rézszegény, akár környezetszennyezőbb fékbetétet választunk, pár aprósággal meghosszabbíthatjuk élettartamát. Amikor új a betét, az első nagyjából 200 fékezést próbáljuk finomra venni, de a legfontosabb az első 20 pedálnyomás.

Mi az a Ferodo?

A Ferodo a Federal Mogul nevű autóipari beszállító óriás egyik márkája, a fék termékvonalon ez a prémiummárka, amely féktárcsákat, fékdobokat, fékbetéteket illetve új és gyári felújított, garanciális féknyergeket szállít az autógyártóknak és a javítóiparnak. Ebben a műfajban a végfelhasználóval szemben elsősorban a szerelőket kell meggyőzni, ezért a magyar delegációban rengeteg autószerelő és autóalkatrész-forgalmazó utazott. Ez a márka használt először azbesztet a fékbetétekben, ami meghatározó alapanyag volt egészen addig, amíg a bizonyítottan rákkeltő anyagot ki nem kellett venni az összetevők közül. A cég neve egybeforrt a fékbetétek kopórétegével, akárcsak a xeroxozás a fénymásolással. Az 1897-es alapítású, eredetileg brit cég csődje nyomán az amerikai Federal Mogul vette át a vállalatot.

Városban ez pár kilométer alatt összejön, mivel többet nyomjuk a fékpedált, mint a kuplungot. A lágy fékezések jutalmaként jól összehangoljuk az alkatrészeket, 100 százalékos lesz a felületi kapcsolat tárcsa és a betét között. Korai vészfékezéssel viszont üvegesedik a fékbetét és ettől hangosabb is lesz.

Hölgyek, szivárvánnyal: Szerbia a legszebb arcát mutatta felénk

Hölgyek, szivárvánnyal: Szerbia a legszebb arcát mutatta felénk a NAVAK tesztpályán, Belgrád közelében

Jó lenne továbbá megkövetelni a fék- és gumiszerelő műhelyek munkatársaitól, hogy a kerekeket nyomatékkulccsal rögzítsék. A túlhúzott csavarok miatt defektkor nagyon nehezen vagy egyáltalán nem oldhatóak a csavarok a gyári kerékkulccsal. A másik szempont, hogy a túlhúzott kerékcsavaroktól meggörbülnek a féktárcsák, amitől hangos lesz a fék és rezgésekkel terheli a vibrációk okáról mit sem sejtő autóst.