A Liszt Ferihegyi reptéri parkolás vérbeli hungarikum, a minden behajtásnál jegyet tépő taxisokkal és a sorompó előtt naponta százszor feleslegesen megálló kék busszal, melynek sofőrje az ablakon kihajolva chipkártyájával nyitja a sorompót. És ott vannak még a parkolóban a Magyarországra érkező utasokat elsőként köszöntő taxishiénák, kint pedig az utasokat hozó autósokat időnként a világ legalkalmatlanabb helyén igazoltató rendőrök.

A legújabb sztori: egy kolléga begurult valakiért az öt percig ingyenes, a terminál előtti, úgynevezett “Prémium Parkoló”-ba, elszaladt érvényesíteni a jegyét, az automata közölte, hogy öt percen belül van, nem kell fizetnie, mehet. De mire visszament a kocsijához, beült, indított, majd a többi közlekedő kocsi között a kapuhoz ért, már nem tudott kihajtani. A kapunál közölte ugyanis vele az ottani ellenőrző automata, hogy közben eltelt az öt perc, fizetnie kell. Némi dudálások és anyázások közepette félrehúzódtak a mögötte állók, így visszatolathatott a sorompótól, hogy kifizethesse a tréfásan beállított rendszernek a kétezer forintot.

De nem is kell bemenni egészen a terminálig, hogy érdekes, jellegzetesen vadkeleti parkolási viszonyokat tapasztalhassunk. A reptéri kék busz vecsési megállója és az ott lévő Shell kút közötti kis aszfaltút például így néz ki:

Spontán P+R parkoló keletkezett Vecsés határában pár éve

Spontán P+R parkoló keletkezett Vecsés határában pár éve

Sárban dagonyáznak az autók a reptéren dolgozó vagy rövid útról hamarosan visszatérő gazdájukra várva

Sárban dagonyáznak az autók a reptéren dolgozó vagy rövid útról hamarosan visszatérő gazdájukra várva

A képen látható összes jármű parkol. Keresztben, hosszában, a sárban, mindenhogy. Egy Vectra sofőrjét a minap el is kaptam, amint épp lerakta kocsiját a fűre, pedig volt szabad hely az út szélén hosszában is – gyorsan meginterjúvoltam, nem féli-e az istent, vagy az előbb-utóbb felbukkanó köztereseket legalább. El is mondta készségesen, hogy a reptéren dolgozik, mindig itt szokott parkolni, és azért áll keresztben és a füvön, mert úgy több autó elfér. És hogy nem, eszébe se jutott eddig, hogy ez szabálytalan. Meg az sem, hogy 5 és 50 ezer forint közötti összegre büntethetik érte.

Egy kolléga a minap úgy hagyta itt a kocsiját két napra, hogy a Shell kút területén parkolt és adott egy ezrest a kutasnak: ne bántsák a kocsit. Nem is bántotta senki, így a két buszjeggyel együtt 1600 forintból volt meg a parkolás.

És még mindig nincs vége. A Shell kút mögötti lakótelep szervizútját és belső parkolóit is sokan használják P+R parkolónak a reptér felé. De ezt pár hónapja megelégelte a lakóközösség, és kirakták/kirakatták a világ legérdekesebb kiegészítő tábláját néhány “Mindkét irányból behajtani tilos” kíséretében:

Kivéve lakók. No de milyen lakók?

Kivéve lakók. No de milyen lakók?

Behajtani tilos – kivéve lakók. No de milyen lakók? Én például kifejezetten lakó vagyok, itt, Bogláron, akkor én is behajthatok? Vagy csak a panelekben lakók? De ha az anyukájuk jön látogatóba kocsival, nem hajthat be? Vagy ha taxival érkezik egy lakó, helyet kell cserélnie a sofőrrel, amíg behajt?

Meg is kérdeztük erről a furcsaságról a vecsési önkormányzatot (mint az érintett utcák hivatalos közútkezelőjét) és a Nemzeti Közlekedési Hatóságot. Előbbi természetesen nem válaszolt, az önkormányzatok szinte sosem szoktak, ha ilyen bonyolultat kérdezünk tőlk. Utóbbi viszont igen, még gyorsan elküldték szakmai állásfoglalásukat, mielőtt Lázár János megszünteti őket.

Eszerint: “A fényképen szereplő útszakasz lakó-pihenő övezet része, így a fentiek szerint már önmagában a „Lakó-pihenő övezet” jelzőtábla tartalmazza a szorosan nem az ott lakók közlekedési igényei kielégítéséhez szükséges közúti forgalomra vonatkozó behajtási tilalmat. Vélhetően ezt nem vették figyelembe azok a gépjárművezetők, akik – mint ahogy azt Ön írja – reptéri parkolónak használták ezt az útszakaszt. A „Mindkét irányból bejtani tilos” jelzőtábla „Kivéve lakók” kiegészítő táblával csak megerősíti a KRESZ 39. § (1) alapján fennálló tilalmat. A KRESZ nem tartalmazza tételesen az összes szükséges, a közutakon elhelyezhető kiegészítő jelzőtáblát. Ezek tartalmi elemeit külön útügyi műszaki előírás szabályozza. Az ebben foglaltak szerint: a kiegészítő jelzőtáblák funkciója a közlekedők számára többletinformáció adása, azaz az alaptábla hatályát kiterjeszti vagy szűkíti, jelentését értelmezi. Ennek megfelelően, mivel itt erről van szó, a „Kivéve lakók” kiegészítő tábla tartalom alapvetően forgalomtechnikai szempontból nem kifogásolható.”

Mivel a lakó-pihenő övezet KRESZ szerinti számunkra fontos szabálya szerint leginkább “az ott lakókat vagy az oda látogatókat szállító” járművek hajthatnak be, ezt a magyarázatot még el is tudnánk fogadni. Ám mi a helyzet a lakótelep melletti utca túloldali bejáratával? Itt ugyanis csak a kerek tiltó tábla szerepel a fura kiegészítéssel, más nem:

Minden bejáratot levédtek a fura táblákkal a vecsési lakótelepen

A másik oldalról nem lakó-pihenő övezet a lakó-pihenő övezet

Egyébként a hivatalos parkolás napi 3000 forintos tarifával indul a Holiday Parkingnak nevezett területen, kb. 10 perc sétára a termináltól. Sőt: akciósan most előre foglalva 8 napra 6900 forintért is meg lehet rendelni a parkolási szolgáltatást, ami példátlanul alacsony ár az őrzött, hivatalos reptéri területen. Ennél befelé haladva egyre drágább a kocsi tárolása, a kapu előtti lépcső alatti területen az első nap 7000, a többi 4-4000 forint a tájékoztató szerint.

Ennél, főleg rövidebb időtávra jóval kedvezőbb a jellemzően napi 1000-1500 forintért kisbuszos transzfert is kínáló kisvállalkozások tarifája. Az Üllői út végén és Vecsés elején egész csomó telket hasznosítanak őrzött parkolóként élelmes tulajdonosaik – kivénhedt Transporterekkel, Transitokkal viszik az induláshoz az utazókat és mennek értük telefonhívásra, ha visszatértek.

Hát ez a helyzet manapság Liszt Ferihegy körül. Végezetül pedig álljon itt egy szavazás: Te, Kedves Olvasónk, általában hogy oldod meg a parkolást, ha repülővel mész valahová?

Hogy parkolnak Ferihegyen a Vezess olvasói?

  • Sehogy, kivisz egy rokon, barát kocsival 32%
  • Nem repülök sehova 26%
  • Kint parkolok a kisbuszos szolgáltatóknál 11%
  • Eleve tömegközlekedéssel megyek a reptérre 8%
  • Sehogy, taxival megyek ki 7%
  • A legolcsóbb (Holiday Parking) hivatalos szektorban parkolok 7%
  • Megállok ingyen valahol Vecsésen vagy az Üllői út végén és bemegyek a kék busszal 5%
  • A közepesen drága hivatalos szektorokban parkolok 3%
  • Pénz nem számít, csak közel legyen a terminál 1%

Hogy parkolnak Ferihegyen a Vezess olvasói?