Jön az új 48-as forradalom – hibrid lesz minden autó?

15-20% fogyasztáscsökkenés, komfortosabb üzem

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2016.05.22. 06.00

Meglepően csekély beavatkozással már-már hibridautós takarékossággal ruházná fel a hagyományos benzines és dízel autókat a Continental. Vezettünk is egy ilyen villamosított prototípust.

Egy külsejében csak a matricázás miatt látványos, belül annál érdekesebb Ford Focus prototípust vezettünk Budapesten. A kocsit a Continental mutatta be a hazai autós szaksajtónak – a Continentalról pedig azt kell tudni, hogy bár a köznép főként gumigyártónak ismeri, a csak Magyarországon hétezer (!) embert foglalkoztató német gigacég sokkal-sokkal több mindent fejleszt és gyárt az autóipar számára, mint gumiabroncsot. Most például kifejlesztett egy “48 voltos Eco Drive” nevű rendszert, ami tulajdonképpen egy kis hibridrendszer, amit szinte bármelyik autóba be lehet építeni a meglévő elektromos cuccok helyére. A generátort és indítómotort egy ékszíjjal hajtott illetve hajtó egységre, a gyári motorvezérlőt saját ECU-re cserélik, beépítenek egy lítium-ion akkumulátort, egy DC-DC konvertert, és kész a majdnem-hibrid autó.

DSC07895

Egyliteres Focus extra villanymotor-generátorral: a Continental 48 voltos rendszerének kísérleti autója

Két kiegyenlítőtartály: az elektromos rendszer is vízhűtéses

Két kiegyenlítőtartály: az elektromos rendszer is vízhűtéses

A kocsi innentől kezdve lassításkor energiát termel, amit az akkuban raktároz. Guruláskor leállítja a belsőégésű motort, intenzív gyorsításnál pedig a villanymotorral segít be, a bespájzolt energiával. Az elektromos kormányszervó, ha van, az elektromos klímakompresszor, esetleg elektromos turbó meghajtása is történhet ezzel a hulladékenergiával, a tehermentesített belsőégésű motor pedig a Conti állítása szerint 13-17%-kal kevesebbet fogyaszt majd. De nem csak az ő állításuk szerint. A Continental odaadott egy átalakított 1,2 literes dízel autót a német Auto Motor und Sport szaklapnak, az újságírók pedig teljesen normális használatban, főként városban 21%-os fogyasztás-csökkenést mértek a kocsival.
Mi a Focusszal most nem mértünk fogyasztást, csak egy rövid kört tettünk a Városliget körül, és kipróbáltuk a rendszer alapfunkcióit. A kézi sebességváltós, de elektromos működtetésű kuplunggal felszerelt kocsival különleges élmény volt a vitorlázás, amikor mondjunk 50-nél, harmadikban a gázt felengedve a kuplung leold, a kocsi pedig gurulni kezd – némi elektromos nógatással, alig lassulva. Vagy az elindulás a zöldre váltó lámpánál, amikor a már előre egyesbe tett váltó mellett elég a gázra lépni, az automatika pedig önállóan indítja a motort (0,2 másodperc alatt, a nagy teljesítményű villanymotorral) és csúsztatja helyettünk a kuplungot. Ez a funkció azért jobb egy sima stop-start rendszernél, mert a vezetők hajlamosak sokkal hamarabb kikuplungolni, és ezzel feleslegesen beindítani a motort a zöld lámpa előtt, mint kellene – így pedig pocsékba megy egy csomó üzemanyag. A Continental rendszerének integrációja nem igényel különösebb beavatkozást a jármű rendszerébe, mivel a 48 voltos hálózatnak nincs szüksége semmilyen extra érintésvédelemre; ez csak a 60-voltos vagy annál magasabb feszültségű rendszerek esetében kötelező. A Focusban a rendszer mindössze hat kilóval növelte meg az autó tömegét; a feleslegessé vált alkatrészeknél ennyivel nehezebbek a 48 voltos rendszer komponensei. Hogy a csomagtartóból ne kelljen helyet elvenni, a Conti egy olyan akkut is kifejlesztett, ami a normál 12 voltos akksi helyére szerelhető, de egy egységben tartalmazza a biztonsági rendszerekhez előírt 12 voltos és az Eco Drive-rendszer működéséhez szükséges 48 voltos modult.
A lítium-akku és a DC-DC konverter (a hűtőbordás egység) a csomagtartóban. A szériaautókban ez mind befér majd a motortérbe

A lítium-akku és a DC-DC konverter (a hűtőbordás egység) a csomagtartóban. A szériaautókban ez mind befér majd a motortérbe

A mérnökkéz alatt a kábelköteg egy kis demonstrációs eszköz: a fehér kábel a 48 voltos, a piros azt jelzi, hogy milyen vastag vezeték kéne, ha 12 volton akarnánk közlekedtetni a 7kW-ot

A mérnökkéz alatt a kábelköteg egy kis demonstrációs eszköz: a fehér kábel a 48 voltos, a piros azt jelzi, hogy milyen vastag vezeték kéne, ha 12 volton akarnánk közlekedtetni a 7kW-ot

A rekuperációs teljesítmény  (visszatöltés) a jövőben tovább optimalizálható, például a Continental eHorizon rendszerével összekötve, amely topográfiai adatok és GPS-jelek alapján készít háromdimenziós profilt az útvonalról. Ez lehetővé teszi az gépjármű motorvezérlésének, hogy előre meghatározza azokat a pontokat, ahol az energia visszanyerhető út közben, és azt is, hogy ez az energia hol használható fel majd a legjobban. A visszatöltés hatékonyságáról egyébként csak annyit, hogy a Focusba épített kis kijelző grafikonjának tanúsága szerint kb. 30 km/h-ról a piros lámpáig begurulva annyi energiát termelünk vissza, amennyi két motor-újraindításhoz is elég. Az új 48 voltos hibrid rendszer azzal is hozzájárul az üzemanyag-fogyasztás csökkentéséhez, hogy a start-stop funkciót kiterjeszti, átlagos használatban a belsőégésű motor az üzemidő majdnem egyharmad részében ki van kapcsolva! Ilyenkor a 48 voltos fedélzeti hálózat támogatja a 12 voltos fedélzeti hálózatot, és biztosítja az összes elektromos funkció működését. Ezzel ellentétben a hagyományos 12 voltos start-stop rendszereknek gyakran újra be kell indítaniuk a motort ahhoz, hogy a magas energiaigényű egységeket táplálni tudják, vagy sokszor egyáltalán nem kapcsolják le a motort, amikor az autó álló helyzetben van.
A gyári kijelző helyén a Conti egysége. Az üzemmód-választó gombok működnek, Performance-ban a villanymotor mindig támogatja a motort, ECO-ban gyűjti az erőt

A gyári kijelző helyén a Conti egysége. Az üzemmód-választó gombok működnek, Performance-ban a villanymotor mindig támogatja a motort, ECO-ban gyűjti az erőt

Egy motorvezérlő számítógép a lábtérben: a Conti nem ad tömegnövelő extra elektronikát a vezérléshez, a 48 voltos rendszer szoftverét a gyári ECU-be integrálja

Egy motorvezérlő számítógép a lábtérben: a Conti nem ad tömegnövelő extra elektronikát a vezérléshez, a 48 voltos rendszer szoftverét a gyári ECU-be integrálja

Az új rendszer hamarosan, még idén ősszel bemutatkozik egy szériaautóban is. A Conti nem árulta el, hogy mely modellről van szó, de mivel még 2013-ban egy technológiai workshop során egy VW Golfban már volt szerencsém látni a rendszert működés közben, nem lennék meglepve, ha valamelyik VW-csoportos autóban debütálna a 48 voltos Eco Drive, de az új Scénic is esélyes.

Kommentek

Milyen lesz idén az F1? A Red Bull videón mutatja meg

Egy igazi F1-rajongónak ugyan nem lesz újdonság, de megnézésre azért érdemes a Red Bull animációs videója, amelybe az autók idei változásait tekinthetjük át.

F1: “Első nap az iskolában” – videó

Videós összeállítás Valtteri Bottas első napjáról a Mercedes központjában

F1: Magnussent nem érdekli a renault-s beszólás

A Renault-tól a Haashoz igazolt Kevin Magnussen nem vette magára, hogy az előző csapata főnöke megkérdőjelezte a munkamorálját.

Ezért nincs itthon normálisan eltakarítva a hó

Egy olvasói videó kapcsán megkérdeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy ugyan miért nincs normálisan letakarítva a hó az utakról. Megkaptuk a választ.

Több téren is tökéletesebb az idei Lexus IS

Az idei évre frissülő Lexus IS átgondoltabb külsővel, javított kezelőfelülettel, átfésült futóművel érkezik, és most is, mint mindig, a német konkurencia babérjaira tör.

Nyolcmillióért szerelt fel tűzoltókat a Mercedes

Nyolc millió forint értékű adománnyal támogatja a Mercedes-gyár a megyei tűzoltószövetséget.

Részegen vezette a Ferrarit, borítékolható volt az eredmény

Egy texasi fiatalember talán azt hihette, csak pickupjának tolja csutkarészegen, de sajnos egy Ferrariban ült.

Nem készül több a világ leggyorsabb autójából

A Hennessey lezárt egy korszakot, elkészítették az utolsó Venom GT-t. Jöhet az újabb projekt.

F1: Ezért mellőzte Wehrleint a Mercedes

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azért nem Pascal Wehrleint ültette Nico Rosberg helyére, mert nem akarta tönkretenni a fiatal pilóta karrierjét.

“Feltámad a Trabant, 1,4 millióba fog kerülni!”

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a közösségi hálókon, és egyre több oldal hiteles állításként veszi át, pedig csak nyomokban igaz.

F1: Maldonado várta a mercis lepattanót

A korábbi Williams- és Lotus-pilóta balesetkirály, Pastor Maldonado abban reménykedett, hogy Nico Rosberg visszavonulása visszatérési lehetőséget nyit számára a Forma-1-ben.

F1: 2017-ben is a tavalyi autóval indulna a sereghajtó

Az összeomlás szélén táncoló Manor-csapat kérvényezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, hogy a tavalyi modellel vághasson neki a 2017-es idénynek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.