Szaddám szobra ledől, Baumgartnerét ácsolják

Szerző: Lencsés Csaba levél küldés 
Dátum: 2016.04.27. 15.00

Amerika megszáll egy közel-keleti országot, Magyarország pedig az európai uniós tagságról szavaz, miközben a vagyonos autókereskedő mosolygós fia első honfitársunkként Forma-1-es pilóta lesz. Tocsik Mártától a dízel Jaguarig jön 2003 krónikája.

15 éves vezess

Nemrég ünnepelte a csapat a Vezess 15 éves évfordulóját. Többen 14-15 éve dolgozunk itt

 

Vezess-retró

Kedves Olvasóink! 15 évvel ezelőtt, 2001 áprilisában indult a Vezess. Ebben a két hétben visszatekintünk egy-egy évre, hogy mi volt fontos az autóiparban és mi történt a beköpött gyertyák világán túl politikában, zenében, sportban, és persze ha 2003 akkor a Forma-1-ben. Tartsatok velünk az időutazásban, ezúttal Baumgartner Zsolt életének nagy évébe.

Durva év volt a világpolitikában 2003. Tavasszal mesterlövész végzett egy európai miniszterelnökkel, a Balkánon reformpolitikába kezdő fiatal Zoran Gyingyics belehalt a második merényletkísérletbe. Korábban a páncélozott autóját támadták meg, de akkor a testőrei útját állták az elszánt merénylőknek.

z2

A világ talán legnépszerűbb embere, II. János Pál volt. Ekkor avatta boldoggá kalkuttai Teréz anyát

Gyingyics gyilkosa utáni hajsza nem sokáig uralja a világsajtó címlapjait, máig ható következményekkel áprilisban elindul az Egyesült Államok legújabbkori háborúja. A vietnami fiaskóval ellentétben Irak lerohanása gyakorlatilag csak hetekig tart, a konfliktust erőltető, és sokak szerint nem éppen a legelmésebb amerikai elnök, George W. Bush népszerűsége az eget ostromolja. Amerika népének nagy része revánsot érez 9/11 tragédiájáért. Magyarok vagyunk! Menni Európa! Kern András kiabált valami ilyesmit Kardos doktorként egykor a Pogány Madonnában, jóval később, 2003-ban jött el a pillanat, amikor szavazássá érett az ország rendszerváltás utáni közvágya. Népszavazás döntött az Európai Unióhoz való csatlakozásról. Nem is akármilyen fölénnyel, az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76 százaléka támogatta a belépést, majd nem sokkal később Medgyessy Péter kormányfő bejelentette, hogy Magyarország 2008-ban szándékozik bevezetni fizetőeszköznek az eurót.
z3,3

Elment 2003-ban, de sosem felejtjük minden idők egyik legjobb (és legviccesebb) bokszolóját, Papp Lacit („Jobb kezem a kórház, bal kezem a köztemető”), a csodás hangú Cserháti Zsuzsát és Barry White-ot, a magyarok egyik kedvenc western-hősét, Charles Bronsont, valamint Knézy Jenő sportriportert

Május elején hátborzongató tragédiában 33 ember veszti életét Siófokon, egy német turistabusz vonattal ütközött. Az év bűnügyi krónikáját két ítélet határozta meg: egyikben ügyvédnőt, a másikban 12 kislányt ítéltek el. A 90-es évek végének talán legnagyobb pártfinanszírozás-szagú ügyében a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében felmentette Tocsik Mártát a csalás vádja alól, de magánokirat-hamisítás miatt 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.  Ősszel a Somogy Megyei Bíróság – első fokon – 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetést adott az erőszakoskodó nevelőapját előző évben megölő Simek Kittynek. Michael Jackson és Michael Schumacher csúcson Belegondolni is furcsa, de 2003-ban a Red Hot Chili Peppers már Greatest Hits albummal jött ki, ahogy az akkor már egészségügyi problémákkal küzdő, de még abszolút gigasztár Michael Jackson is. Whitney Houston leszálló ágban volt, új lemeze közel sem ütött akkorát, mint Madonna American Life-ja, ami tarolt, miközben a Depeche Mode-fanok fanyalogtak a külön utakat próbáló énekes, Dave Gahan „papírszörnyein”. Itthonról talán a Tankcsapda és Cseh Tamás egy-egy albumát érdemes kiemelni – jesszus, mennyien nincsenek már közöttünk ebből a bekezdésből.
z3

Fel-felbukkanó pedofilvádak, rejtegetett egészségügyi problémák és százmilliók rajongása világszerte

Az akkor sem fényesebb NB1-ben éppen 22. bajnoki címét szerezte meg az MTK focicsapata, a válogatottnak már kevésbé ment ennyire. A hat Európa-bajnoki selejtezőből a tavaszi idényben játszott mérkőzéseken 7 pontot szerzett a csapat, mégsem volt esélye kijutni a jövő évi Eb-re, főképp, mert az őszi idényben valamennyi mérkőzésen kikapott. Összességében a válogatott három győzelem és egy döntetlen mellett hat vereséget szenvedett 2003-ban. Túl sok izgalmat a Forma-1 sem hozott volna. Michael Schumacher éppen 6. világbajnoki címe felé száguldott, versenyről versenyre a dobogón, leginkább annak tetején vigyorogva bosszantva az izgalmasabb vébére vágyó semleges szurkolókat. Mi azonban a nyáron F1-lázban égtünk. Itt az első Forma-1-es versenyzőnk! A Magyar Nagydíj történetének 1986-os indulása óta a fél ország erre vágyott, és az álom egy ismert Renault-kereskedő mindig mosolygós fiának összejött. Az akkor 22 és fél éves Baumgartner Zsolt 2003 előtt felemás eredményeket szerzett az autóversenyzés világában: – 1999-ben az európai Formula–Renault-sorozatban 3. lett két későbbi F1-pilóta, Bruni és Pizzonia mögött – 2000-ben és 2001-ben a német Forma-3-as bajnokságban indult. Futamgyőzelmet nem szerzett, a 2000-es szezonban 13. lett, a 2001-es idényben 17. – 2001-ben Alain Prost csapatában debütált a Forma-3000-ben, 7 futamon indult, nem nyert – 2002-ben a címvédő istállóhoz szerződött, a Nordic Racing pilótájaként a szezon összes versenyén elindult, de csak a szezonzáró monzai futamon lett pontszerző – 2003-ban a Coloni Motorsport versenyzőjeként egy 5. helyet szerzett Monte Carlóban. Ebben az évben már versenyről versenyre járt a Forma-1-ben is, ha tehette, hiszen a széria legvidámabb istállójának tartott Jordan tesztpilótája lett. Nyáron pedig mesébe illő szerencsével éppen a Hungaroringen mutatkozhatott be a világ legkomolyabb mezőnyében, ugyanis Ralph Firman balesetet szenvedett, és megsérült.
z4

Sokan piszkálták ezért, vagy azért, de azóta se tudott más magyar a Forma-1-nek a közelébe sem érni

Zsolttal azóta több interjút készítettünk, ezekből kiragadott mondatokkal emlékezzen vissza ő maga arra a hétvégére, és a későbbiekre: Nagy ajándékot kaptam az élettől, hogy a Forma-1-ben éppen a saját hazámban debütálhattam, ez hosszú éveken át általában csak az ausztrál versenyzőknek adatott meg. Érzelmileg az volt a pályám csúcsa, szakmailag, a tempót és a versenyzést tekintve azonban a 2004-es Brazil Nagydíj. Ki közölte a hírt a 2003-as beugrásnál? Eddie Jordan adott valamilyen használható tanácsot? Éppen indultam ki a pályára, amikor Frank Tamás hívott, hogy hát nagyon úgy néz ki, engem akarnak. Volt bennem némi hitetlenkedős érzés, az nem lehet, hogy éppen most, ilyen hirtelen, habár a Jordan tesztpilótája voltam abban az évben, és akkor még lehetett tesztelni, úgyhogy vezettem korábban az autót. Mire kiértem a pályára, a csapat meg is hozta a döntést. Eddie Jordan nem folyt bele annyira a versenyzők teendőibe, hogy gyakorlati tanácsokat osztogasson. Gondolom, megkaptad Firman versenymérnökét az autója mellé, és vele beszéltél át mindent részletesen. Érdekes, de nem az ő mérnökét kaptam meg, hanem az lett a futamon a versenymérnököm, akivel a teszteken abban az évben már együtt dolgoztam. Vele beszéltünk át mindent. Milyen volt a rajt? Más tesztelni, és más élesben elrajtolni mezőnyben, pláne az egész ország figyelme közepette. A Forma-1-ben elrajtolni egészen más szint volt, mint korábban azokban a formaautós szériákban, ahol indultam. Egyrészt a gyorsulás, de ennél is nagyobb különbség a lassulás, és különösen az a fajta vizuális élmény, amely a célegyenes végén ért, amikor már fékeznél, de még 2 másodpercet várnod kell, hiszen valójában utána kell fékezned, mert megáll az autó. Ez semmihez sem fogható.
z9

Összeállt minden

Annak idején komoly magyar pénzek voltak mögötted, amiért kaptál is kritikát. Az csak egy része az autósportnak, hogy jól teljesítesz, nélkülözhetetlen a szponzori háttér is. Ilyen szempontból elég nehéz volt megkezdenem a 2004-es szezont (immár a Minardinál – L.Cs.), ugyanis éppen akkor szállt ki mögülem az egyik legnagyobb támogatóm, ami nem volt racionális lépés (a MOL – L.Cs.). Korábban éveken át támogatott, ám akkor a horvát labdarúgó válogatottat kezdte szponzorálni. Így kellett beilleszkednem Bruni mellé, aki korábban is a Minardinál versenyzett. Sokat fejlődtem, idővel egyre jobban ment a versenyzés, az év második felében, ha nem volt műszaki hibám, meg is vertem őt, ám sajnos nem lett folytatása éppen akkor, amikor már a legjobb voltam, mert nem állt össze az anyagi támogatás. Hiába szereztem pontot, ami abban a 4-5 évben a Minardinál csak Webbernek és nekem sikerült. Nyilván költői a kérdés, de mit gondolsz: ma képes lennél bejutni valamelyik, a mezőny második feléhez tartozó csapatba ugyanazzal a felkészültséggel és anyagi háttérrel? Érdekes kérdés, ma azért más a helyzet, és ne felejtsük, hogy akkor a szerencse is közrejátszott. Tavasszal Barcelonában írtuk alá a Jordannel a tesztpilótai állásról a szerződést, amit követően Silverstone-ban is tesztelhettem, majd épp a hungaroringi verseny előtt szenvedett balesetet a csapat egyik versenyzője. Akkor minden arról szólt, hogy a magyar futamon rajthoz állhat egy magyar pilóta, így a 2003-as beugrásom a csillagok szerencsés állásának is köszönhető. Most szükséges lenne pár év a GP2-ben, plusz olyan anyagi háttér, amivel 2-3 évre számolni tud egy csapat büdzséje. Hát így. Zsolt azóta megnősült, és ha jól tudjuk, többek között mangalicatenyésztéssel foglalkozik, de maradt némi kapcsolata a Forma-1-gyel is. Egykori minardis csapatfőnökének, Paul Stoddartnak kétüléses F1-es autójával kocsikáztat VIP-vendégeket évente egyszer, az Ausztrál Nagydíj előtt. BMW, Mercedes, Jaguar – tesztautóink 2003-ból Senki nem emlékszik már rá, de ahogy látjuk a márka nyomulását, egyszer még történelmi év lehet 2003, ugyanis ekkor alapította a még szinte tejfeles szájú Elon Musk és néhány társa a Teslát. A Vezess életének harmadik évében nálunk sem hagyott komoly nyomot, nem úgy azok az izgalmas tesztautók, amelyekkel akkor közlekedtünk.
z5

A teszt végére szinte szépnek láttuk

„A BMW 740d úgy gyorsul, mint egy felszálláshoz készülődő repülőgép. Csak az ablaktörlő motorja van olyan erős, mint egy kisautó erőforrása. A kiszolgálás első osztályú, már csak a stewardessek kedves mosolya hiányzik az igazi luxushoz” – áradozott kollégám februárban. Aztán a Honda Accordot dicsértük meg, mert kétliteres szívó motorjával visszahozott valamit az akkori Civickel veszni engedett sportos márkaimázsból. Nyáron joggal méltattuk a tesztelt E-osztályos Merci kombi változatát, amely már akkor 690 literes csomagtartót hordott hátul, ennek ajtaján még azt is lehetett állítani, hogy az elektronika meddig emelje fel. „Menetpróbánk alatt igazi angolos időjárás uralkodott Dobogókő felett: esővel, köddel, széllel, ahogyan illik” – kezdtük cikkünket a Mondeo-alapokra épített Jaguar X-Type-ról, amelyet akkor kétliteres dízellel, és ötfokozatú kézi váltóval próbáltunk megfejteni. Az Audi A4 1,9 PD TDI-jét viszont már a Multitronickal, amivel „a 130 lovas dízel majdnem 10 százalékkal nagyobb nyomatékot ad le”. Autók és szobrok Az emlékek nem csak megmosolyogtatóak, hanem szépek, a sort lehetne még folytatni. Hatalmasakat autóztunk 2003-ban is gondtalan ifjúként, miközben tőlünk délre egy európai miniszterelnök gyilkosát keresték a szerb rendőrök, távolabb pedig amerikai kommandók sora egy bujdosó közel-keleti diktátort. Év végén szimbolikusan is ledőlt aztán Szaddám szobra. Fél évnyi hajsza után egy speciális egységnek sikerült elfogni az egykor rettegett országurat koszosan, egy Al-Daur melletti tanya udvarán ásott gödörből kirángatva őt. Itthon a magyar rajongók ekkor már ácsolták Baumgartner szobrát, aki a hungaroringes beugró után érvényes, egész éves szerződést írta alá a Forma-1-be. Hogy mi történt ezután…? – holnap olvashatják a 2004-es esztendő összefoglalójában.

Kommentek

Titkok az új Suzukiról

Stratégiát váltott a Suzuki: míg a kifutó Swift formaterve alig tér el elődjétől, az új jóval kevésbé hasonlít rájuk. A design részleteiről a főtervezőt kérdeztük.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

Hogyan hajtogassunk Suzuki Ignist?

Az origami az egyik legrégebbi japán szabadidős tevékenység, ami ma is töretlenül népszerű, az új Suzuki Ignis pedig kellően dekoratív ahhoz, hogy ihletet adjon egy elszánt hajtogatónak.

Ha nincs meg a sofőr, nincs büntetés – Nyilatkozott a rendőrség

Az ORFK közlése szerint a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

Targoncás oktatófilm, csak erős idegzetűeknek

Nagyon kel vigyázni, nehogy egy lehulló tapétavágó beleálljon a fejedbe, mikor épp leveszed a kobakot.

F1: Rajzfilm készült Vettel futamgyőzelméről

Elindult az új szezon, megérkezett a MiniDrivers első rajzfilmes összefoglalója is.

Különös autót fotóztak a Ferihegyi reptérnél

Olvasók küldte a fotókat, ilyet nem látni túl sűrűn itthon. Persze előfordul.

Nézd meg, hogy kell helyesen használni a körforgalmat

Remek kis animáció demonstrálja, hogyan is kell használni a többsávos körforgalmat.

F1: Dokumentumfilm-sorozatban égeti magát a McLaren

Rosszabbkor nem is készülhetne film a csapat és a versenyzők színfalak mögötti munkájáról, de a McLaren és az Amazon idén mégis erre készül.

F1: Wehrlein dicséretet, és nem kritikát érdemel

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn keményen kritizálta azokat, akik kritikát fogalmaztak meg az Ausztrál Nagydíjtól visszalépett Pascal Wehrleinnal szemben.

A főnök még több Verstappent akar az F1-be

A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn arról álmodik, hogy a közeljövőben még több Max Verstappen versenyez majd a sorozatban.

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

F1: Ha gyors a Ferrari, Vettel marad

A Ferrarinak akkor van a legnagyobb esélye a Sebastian Vettellel való szerződéshosszabbításra, ha gyors autót adnak alá. De mi lesz Räikkönennel a felpörgött Vettel mellett?

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.