A férfiak vagy a nők vezetnek jobban?

Szerző: Lencsés Csaba levél küldés 
Dátum: 2016.03.04. 05.45

Magyar kutatás ad választ a kérdésre. Azt vizsgálta, melyik nem képviselői okoznak arányosítva több balesetet itthon.

A puszta számok szerint egyértelműen a férfiak okoznak több balesetet a magyar utakon, aminek nyilvánvaló magyarázata, hogy sokkal több férfi vezet autót. 2014-ben – 10 818 férfi és – 3284 nő okozott járművel közlekedési balesetet. Az igazán érdekes információk azonban akkor kerülnek elő, ha a balesetek számát nemenként a jogosítvánnyal rendelkezők számához viszonyítjuk. Azaz mondjuk 10-10 autózó férfiból és nőből mennyi okoz balesetet. A témáról dr. Holló Péter professzor, a Közlekedéstudományi Intézet kutató professzora írt elgondolkodtató tanulmányt a Közlekedésbiztonság című szaklapba. Ennek megállapításait használjuk cikkünkben, és a szerző is elmondja véleményét. Elsőként nézzük meg, mi a helyzet a „mazsolákkal”.

Vajon a 17 éves fiúk vagy a 17 éves lányok a veszélyesebbek az utakon?

A kezdő járművezetők kiemelkedő baleseti kockázatot jelentenek, állítja a szerző, ez eddig nem igazán meglepő, ám a kutatási eredmények azt is egyértelművé tették, hogy ez a probléma elsősorban a fiatal férfiakra jellemző. A 2013-as hazai adatokat elemző professzor állítása szerint a 17 éves, friss jogosítványos autósok közül – 1000 fiúra 90 baleset jut, míg – 1000 lányra csak 42, azaz kevesebb, mint a fele. „A fiatal férfiak persze többet vezetnek, mint a fiatal nők, ugyanakkor a lefutott kilométerek számára eső halálos baleseteik száma is nagyobb” – mondja a Magyar Tudományos Akadémia doktora, majd így folytatja. „Hajlamosabbak a kockázatvállalásra, az élménykeresésre, a gyorshajtásra és az antiszociális viselkedésre, mint női kortársaik. Gyakrabban túlértékelik saját vezetői képességeiket, autójuk lehetőségeit, és még a barátaik is jobban befolyásolhatják őket.”

bal620-3

A 18 évesek is tudnak biztonságosan vezetni (Illusztráció, MTI)

Ha valaki bedobná, hogy bezzeg az USA bizonyos államaiban csak 21 éves kortól adnak jogsit (máshol meg 16-tól – L.Cs.), és ezt a 21 éves határt kéne nálunk is bevezetni, azt kell mondanunk, nem az ifjonti kor, hanem a rutintalanság a valódi veszélyforrás. A baleseti adatok elemzésekor a professzor arra jutott, hogy ha a fiúk és a lányok a jogsi megszerzése után azonnal elkezdenek vezetni, és aktív részeseivé válnak a forgalomnak, akkor „meredeken csökken” náluk a baleseti kockázat. „A csökkenés különösen a férfiaknál nagymértékű, és 18 éves kor felett a baleseti kockázat már viszonylag kicsi, alig mutat különbséget a lányokéval összevetve.”

Mit csinálnak rosszul a felnőtt nők, és mit a felnőtt férfiak?

Ez a cikk nem ad piás pasiknak kocsmai viccekhez támpontokat, lelőjük a poént előre: a statisztikák szerint nem lehet azt mondani, hogy márpedig igenis a nők vezetnek rosszabbul, mert ők okoznak nagyobb arányban baleseteket. A rendőrségi jegyzőkönyvekből az viszont kiolvasható, hogy bizonyos vezetési hibákat nagyobb arányban lehet kötni az egyik nemhez, míg más hibákat a másikhoz. Arányosítva a férfiak számát, ezeket a balesetet előidéző hibákat gyakrabban követik el a nőknél: – sebesség helytelen alkalmazása (abszolút és relatív gyorshajtás) – előzési szabályok megszegése – azonos irányba haladó járművek ütközése (egyenes haladásnál és kanyarodásnál egyaránt) – szembe egyenesen haladó járművek ütközése – megállási kötelezettség elmulasztása, álló járműnek ütközés Ezzel szemben a nők ezekben rosszabbak: – elsőbbség meg nem adása – szembe haladó, kanyarodó járművek ütközése – keresztirányba egyenesen haladó autók ütközése – keresztirányba kanyarodva halódó kocsik ütközése – vasúti járművel ütközés – gyalogos elütése – autóban ülő utas hibájából bekövetkező balesetek Ha nagyon ki akarunk emelni valamit, akkor leegyszerűsítve elmondható, hogy a magyar statisztikák szerint a férfiaknál a kocsijuk helyes tempójának megválasztása, míg a nőknél a kereszteződések okoznak az átlagnál gyakrabban problémát.

bal620-2

Budapest, Andrássy út, kereszteződés (illusztráció, MTI)


Nagyobb a férfiak baleseti kockázata

Arra vonatkozóan nincs magyar adat, hogy saját hibából férfi vagy nő hal meg nagyobb számban közlekedési balesetben. Holló professzor az International Road Traffic Accident Database észak-amerikai adatait elemezte tanulmányában. Természetesen itt is relatív számokat közölt, azaz a férfiaknál és a nőknél is a jogosítványszámhoz (és a lefutott kilométerhez) arányosítva értendő, hogy 17 és 63 éves kor között nagyobb a férfiak baleseti halálozási kockázata az utakon, mint a nőké. 63-78 éves korig nagyjából azonos a szám, majd a legidősebb sofőrök között ismét megugrik a férfiak halálozási aránya. Erre simán lehet az egyik magyarázat, amit az előbb kiemeltünk: a férfiak nagyobb arányban okoznak balesetet gyorshajtás miatt.

Milyen következtetéseket vont le a professzor?

„A kutatási eredmények egyértelműen mutatják, hogy az autót vezető nők kisebb baleseti kockázatot jelentenek az utakon a férfiaknál. Ez valószínűleg azzal az általános vélekedéssel magyarázható, hogy a nők szabálytisztelőbbek, óvatosabbak, nagyobb figyelmet fordítanak a közlekedő partnereikre. Persze egyesek személyes tapasztalata ellentmondhat ennek. A férfiak számára sokszor idegesítően lassúnak tűnnek a nők, azonban a férfiakénál magasabb szintű női toleranciát igazolnak a baleseti adatok. Ezért különösen jó lenne, ha férfitársaink nem próbálnák gyorsabb vezetésre ösztönözni feleségeiket, barátnőiket, és főleg nem kritizálnák őket vezetés közben” – mondja a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Kommentek

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.