Tudod, hány Jensen Interceptort importáltunk tavaly?

Részletes autóbehozatali statisztika 2015-ről

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2016.02.02. 15.00

A sok jó ár-érték arányú hétköznapi közlekedési eszköz mellett elképesztően izgalmas autócsodákat is besodort tavaly az országba a magánimport-hullám.

Talán még van, aki emlékszik: 2004 után sok éven át hallgathatták a magyarok a politikától, hogy a 8-10 éves autók magánimportját agyon kell adóztatni, nehogy az EU-csatlakozás után megnyíló határok miatt elrontsák itt nálunk a levegőt ezek az elavult vacakok (amelyekre ugyan még öregebb kocsikat cseréltünk volna, de sebaj). Aztán szokás szerint átestünk a ló másik oldalára, és részben az EU-s versenyszabályok miatt, részben meg valahogy csak úgy, 2012 óta a regisztrációs díjtételek úgynevezett avultatásának bevezetésével a 14 évesnél öregebb kocsikra 90%-kal mérsékelt “regadót” kell fizetni. Így, miközben Nyugat-Európában egyre több a villanyautó és a konnektoros hibrid, miközben egyre jobban bekeményít emissziószabályozásban a fejlett világ, nálunk hirtelen megszaporodtak az öreg autók. Így néz ki a tavaly behozott használt autók korfája:

A hazai törvényhozási módszertan és kiszámíthatóság ismeretében már szinte várom a pillanatot, amikor, mire sok-sok magyar család (köztük az enyém is) épp csak elhelyezkedett kényelmesen 10-20 éves kocsijában, a kormány bejelenti, hogy holnaptól tilos megmozdulni az országban bármivel, Euro-6 alatt. No de beszéljünk inkább szívderítőbb dolgokról, a példátlanul liberális öregautó-import nagyon pozitív hozadékával: csodás jószágokkal gazdagodik a magyar négykerekű műkincsvagyon!

Adataink forrása: Datahouse

DATAHOUSE Kft. 2001-ben alakult meg a magyarországi újjármű-importőrök és -finanszírozók statisztikai igényeinek kielégítésére. Adatszolgáltatásukat azóta küldik meg csaknem mindegyik autópiaci szereplőhöz – hozzánk is – heti, havi vagy negyedéves rendszerességgel.

Tőlük kértünk egy összesített adattáblát a tavalyi használtautó-importról, is kaptunk is egy franciágyra való Excel-lepedőt. Ebből szemezgettük ki a sok Passat és E46-os, E36-os BMW közül az érdekesebb típusokat.

A sok népszerű német átlagautó mellett (a VW, Ford, Opel, BMW, Audi ötösből behozott autók száma teszi ki a tavalyi teljes, 122 620 darabos használtimport csaknem felét!) a magyarok tavaly forgalomba helyeztek itthon azért egy Jensen Interceptort is:

A ’66-’76 között gyártott sport-túraautóból 6408 példány készült, kizárólag V8-as Chrysler motorokkal, négyfokozatú kézi vagy háromgangos automatával. A kézzel épített, méregdrága és szomjas luxus-sportkocsikkal a Jensen nem tudta túlélni az olajválságot. Egy Interceptor manapság állapottól és kiviteltől (a kabrió drágább) függően 5-20 millió forint között vásárolható meg, de nagyon lepukkant példányokat jóval olcsóbban is megszerezhet, aki maga szeretne restaurálni egy ilyen autót.

Ha manapság a kedves olvasó úgy látja majd, megszaporodtak az úton a szép, de nehéz, új autóként nem igazán sikeres Alfa Brerák, az sem véletlen. A sok 146, 147, 155, 156 satöbbi mellett idén harminc ilyen látványos autót is behoztak a magyarok. A veterán alfás közösség pedig egyebek mellett (egy ’75-ös Alfetta, egy ’73-as 1300 GT Junior) két darab igazán ikonikus kocsival, 70-es évekbeli Alfa Romeo Spiderrel is gazdagodott:

Aston Martinból is folyton jön majd szembe az új tulajokkal az Andrássyn vagy a Bajcsyn egy-egy másik: hét darab viszonylag új (kizárólag 2005 utáni) Aston került hozzánk tavaly. Jött be egy-két Acura (a Honda amerikai luxusmárkája), sok tengerentúli Infiniti, amit meg is értünk; olcsó, jól felszerelt, megbízható, és teljesítményükhöz mérten takarékos autók ezek. Nehezen tudjuk ellenben elképzelni, ki az, aki manapság még jó ötletnek tartja egy Hummer beszerzését, mindenesetre tizenkét darab H2-essel, illetve H3-assal is gazdagabb lett a magyar autós társadalom.

És vajon ki és miért cselekedte meg azt, hogy behozott egy Hyundai Grandeurt, egy tízéves példányt?

Klasszikus, BMW előtti Miniből kettőt importáltunk, egy ’82-est és egy ’90-es évjáratút. Citroen Kacsából, azaz 2CV-ből viszont hármat is, egy ’63-as ősi darabot és két utolsó szériás autót. És még ennél is népszerűbb volt az eredeti 500-as Fiat, négy ilyen kis kéthengeres törpe is bekerült az országba tavaly. De a legismertebb klasszikus európai tömegautók versenyének győztese még mindig a Volkswagen Bogár: nyolc darab berregett be hozzánk tavaly.

Két darab Bertone X1/9 is érkezett Magyarországra. A Fiat középmotoros kis sportautója ugyan nem egy Ferrari a maga 1,5 literes négyhengeresével, de a legolcsóbb üzemképes kocsikat is 3-4 ezer euróért adják, egy igazán szépen kicsinosított példány ára pedig a 25-35 ezer eurót is megüti manapság.

Egészen elképesztő, hogy a sok új Dacia mellett valaki behozott egy 2004-es Solenzát is. Vajon tévedésből vette meg kint a tulaj, beadták neki, hogy ez már Logan? A ladások leginkább Nivákat importáltak (57 darabot), de azért egy ’87-es évjáratú 2107-es, néhány 2105-ös és több kereklámpás Zsiguli is gazdagítja immár autóparkunkat. És még Moszkvicsból is behoztak hármat valakik, sőt, egy Kispolszkit, két púpos és egy 353-as Wartburgot is, két Zaporozsecet, egy Zastavát és jó pár Skodát – tombol a KGST-nosztalgia.

Meglepően sok 21. századi Cadillac mellett egy 1959-es Eldoradót is behozott valaki. Hogy ne nagyon unatkozzon nálunk egyedül, jött mellé egy ’58-as Chrysler Crown Imperial is, reméljük, majd összejönnek egy USA-autós találkozón valahol!

Porschés nemzet lettünk: 276 példányt hoztak be a magyarok tavaly, és ennek alig kevesebb mint a fele sportmodell, 911-es, Boxster, Cayman. Lamborghiniből kettő érkezett tavaly, de sajnos egyik sem Countach vagy Miura, egy Gallardót és egy Murcielagót vettünk, a kopó-fogyó példányok pótlására.

Ferrariból is több használtat vettünk, mint újat: 13 darabot hoztak be Magyarországra. A viszonylag friss, nem igazán ritka új (értsd: 2000 utáni) kocsi mellett valakinek egy 1984-es Mondialra is kedve szottyant, ám a legegzotikusabb példány egy 1974-es Ferrari 246 Dino, igen, Tony Curtis autója a Minden lében két kanálból:

Elképesztően népszerű a Ferrarihoz képest a Maserati, valami fura divathullám gerjedhetett fel a magyarokban: 29 darab szigonyos szupersportautót hoztunk be és csak kettő van köztük 2000 előttről. Elektromos autókkal is szépen gyarapodtunk, nem is akármilyenekkel. Néhány BMW i3 és Nissan Leaf mellett azért bekeveredett hozzánk öt Tesla és két Fisker Karma is!

A tavaly behozott autók alig negyed százaléka a veterán korú, 30. évét betöltött kocsi, de azért akad még jó néhány igazi egzotikum: ’43-as Willys Jeep, ’92-es Panther Kallista, ’59-es Porsche 356, nem kevesebb, mint három darab Volvo Amazon és két P1800-as! A tavalyi év korelnöke pedig az 1919-es Ford T-modell:
Ezek után már csak egy gyors kérdés: mit gondolsz az autóimport mostani szabályozásáról?

Elnézést, a szavazás ebben a pillanatban nem elérhető.

Kommentek

  • subtotal

    Gondolkodtam Brerában tavaly én is, de aztán inkább az átlagos E46 lett: benzines, M-packet, kabrió :D

    Az ’59-es Eldorado akár egy vagyon is lehetett, az Imperial meg nekem még álmom, bár nem ’58-as, hanem az ’59-es.

  • subtotal

    Azért szivesen megnézném azt az ’58-ast, ha már ideköltözött :)

  • viharlampa

    A oldtimer/youngtimer (persze irattal igazolt) kivételével pont ott húznám meg a kedves hatóság helyében a korhatárt, ahol meredeken emelkedik a skála. 10 évnél. Ami öregebb, az kint marad.
    Nem kéne roncstemetőnek lenni.

    További szép napot!

  • Xebulon

    Én inkább eltörölném a behozatal és átírás költségeit, és inkább az éves üzemeltetési költségekbe (súlyadóba) tenném át ennek adóügyi vonzatait. Azaz csak addig használjon valaki autót, ameddig szükséges. Minél olcsóbban és gyorsabban lehessen cserélni autókat.

  • szaboata

    Iso Grifo nincs?

Titkok az új Suzukiról

Stratégiát váltott a Suzuki: míg a kifutó Swift formaterve alig tér el elődjétől, az új jóval kevésbé hasonlít rájuk. A design részleteiről a főtervezőt kérdeztük.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

Hogyan hajtogassunk Suzuki Ignist?

Az origami az egyik legrégebbi japán szabadidős tevékenység, ami ma is töretlenül népszerű, az új Suzuki Ignis pedig kellően dekoratív ahhoz, hogy ihletet adjon egy elszánt hajtogatónak.

Tarlós vs. közterület-felügyelet 39. rész

Egyeztetés kezdődött a kerületi közterület-felügyeletek ügyében – közölte Tarlós István csütörtök délután. A főpolgármester azt javasolja, hogy a kerületekkel valamilyen társulási formában valósítsák meg a feladatot.

F1: A Mercedes kifigurázta a saját főnökét

Az internetet elárasztó mémtenger után a Mercedes is készített egy humoros animációt asztalcsapkodó csapatfőnökéről.

F1: Kiderült, mit ronthatott el idén a Mercedes

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy az istállónak dolgoznia kell azon, hogy lefaragjon a W08-as súlyából.

Siess, csak májusig adnak ingyenpénzt villanyautóra

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére, a pályázatra 2016-ban kétmilliárd forintot biztosítottak.

Most autót nyerhetsz, ha biztonságosan közlekedsz

Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért, a figyelemfelhívó országos vetélkedősorozat megrendezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezte.

F1: A híres motorguru is besegít a McLarennek

Mindent megtesz a McLaren annak érdekében, hogy úrrá legyen motorgondjain, beszervezett egy specialistát is.

Újabb rendőrök, akiket lehet utálni

Majd ha a Ferrari is elkezd autókat adományozni a carabinierinek, fáklyával vonulunk az olasz követség elé. Addig csak szúrósan nézünk és csúnya szavakat ismételgetünk magunkban.

Mit tud a Fiat nagy családi kombija?

Jó látni, hogy a szabadidő-autós divatőrület hullámának árjából azért kiemelkedik a józanság sziklájaként néhány olyan valóban praktikus, jó ár-érték arányú családi autó, mint például a Tipo kombi.

F1: Massa nem hiszi, hogy lelépne Alonso

Felipe Massa szerint igen valószínűtlen, hogy volt csapattársa annyira kiábránduljon, hogy a szezon közben elhagyja a McLaren-Hondát.

Áresés jön a hazai benzinkutakon

Jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton a jövedéki adó változása miatt.

F1: Fél másodperc kéne a Red Bullnak

A Red Bull főnöke szerint nagyjából fél másodpercet kellene gyorsulniuk, hogy harcban lehessenek a Mercedesszel és a Ferrarival. A Renault Barcelonára, de főképp a Kanadai Nagydíjra készül fejlesztési lépcsővel.

Lehet, hogy eddig rosszul gyalogoltál

Simán lehet, hogy eddig rosszul használtad a zebrát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.