Szürke olasz a család szolgálatában?

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2015.12.10. 17.45

Ritka olasz családi autóra vágyó olvasónknak segítünk dönteni, valamint terítékre kerülnek a terepgumik, és a 4×4-es autók vezetése síkos úton.

Olvasóink kérdeznek, a Vezess szakértői pedig válaszolnak. Autóvásárlás, gumi, felni, vezetéstechnika vagy jogi probléma? Merítés a beküldött kérdésekből és válaszokból.

Autóvásárlás

Olvasónk kérdezi

Tisztelt Uram, a kérdésem a következő lenne, nagyon megtetszett egy FIAT CROMA kettes,abból is a második frissített változat,hezitálok, volt már régebb Temprám, mikor jó volt akkor jó volt 1,8 benzines, ez most 1,9-es 120 le-s Multijet motorral szerelt dízel. Nagy családi, szép ,sok minden van benne, és nagyon tetszik, újonnan közel 10 millió volt az ára, de 260 000 kilométerrel meg szabad vennem?
Sokat olvastam róla, érdeklődtem utána, már hetek óta hezitálok. Nem tudom, mit tegyek, ez a km-soknak tűnik nekem, 8 éves. Azt mondják, egy dizelnek ez nem sok. Válaszát várván, Sebestyén Zsolt
Szakértőnk válasza

Kedves Zsolt!
260 000 km abszolút reális egy 8 éves dízellel, azon kellene csodálkozni, ha kevesebbet állít bárki. A technika a C Vectráéval rokon, hasonló a Saab 9-3 és a Cadillac BLS is. Az alapok jók, a generátor azonban gyakori hibaforrás az 1,9 literes dízellel. Mivel így tetszik a kocsi és jó az ár/érték aránya, technikája normális, én vennék Cromát. 
Üdvözlettel, Szörényi András

Vezetéstechnika 

Olvasónk kérdezi 
Tisztelt Székely Úr,

Volkswagen Passat 4motion autóm van. Kanyarban, esős úton, nagy sebességű kanyarvételnél elkezdi tolni az elejét, majd gázadásra szépen befordul az ívre a hátsó traktus is. Ez sík terepen,főleg emelkedőn kitűnő módszer, mit javasol lejtőn lefelé egy besokallt kanyarban. Adjak itt is gázt?

Szürke olasz a család szolgálatában? 1

Szakértőnk válasza
Kedves Attila!
Amennyiben az autó tolja az orrát , azt jelenti, a két első keréken elfogyott a tapadás, tehát létrejött az alulkormányzottság. Ha tovább növeli a gázt, azzal nem biztos hogy segít a dolgon, hiszen pont az a baj, hogy a kerekek tapadása nem tűr többet. Természetesen lehet olyan pillanatnyi együttállás, hogy a hátulja elkezd tolni a gáz miatt, és igaz hogy emeli az orrát autó, és megoszló hajtóerő csökkenés egy rövid időre megnöveli az oldalvezető erőket elől, de a folyamatosan növekvő sebesség miatt , ha azonos sugárú körön akar maradni , tized másodperceken belül a növekvő kiszorító erő miatt újra elkezdi tolni az orrát az autó.
A jelenség amit leír ismert, közúton nem ajánlható , aki nem kellően tapasztalt, annak pedig még véletlenül se mondjuk hogy az alulkormányzottságból további gázzal hoztuk ki az autót, mert tényleg elhiszi. Lejtős úton, még humorból sem javaslom.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy milyen tapadási feltételek mellett, milyen ívű kanyarban,milyen abszolút sebességnél jött elő a hatás, és azt sem árt megfigyelni, ösztönösen egy kicsit a csúszás pillanatában, elkezdtük-e kinyitni a kormányt. Ugyanis ez segítséget jelenthetett adott pillanatban az autónak.Csak nem biztos hogy emlékszünk rá, hiszen annyi mendenre kellett figyelnünk.
Ezért találták ki a műszeres méréseket. A műszer rögzíti a sebességet, a ható G erőket, és az oldalgyorsulás adatait. A diagrammokból pedig megállapítható mi is történt valójában.
Üdvözlettel Székely Gyula

Kommentek

  • ballac_86

    Nekem nincs ESP-m, de az ESP egyik funkciója nem épp az, hogy kihúz a szarból ha érzi hogy elsokallsz a kanyarban…? Összehasonlítja az autó menetirányát a kormányelfordítás szögével (ergo a vezető szándékával) és a kerekek egyenkénti fékezésével a kívánt ívre tereli az autót. Ha meg formósönre futja akkor remélem gumira is.
    A Cromás meg várja meg amíg talál egy 8 éves 80 ezret futottat… :P

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.