Bemutatjuk a rendőrség új csodafegyverét

Szerző: Lencsés Csaba levél küldés 
Dátum: 2015.10.14. 05.45

Soha nem látott eredmények az autótolvajok ellen. Itt a magyarázat.

2015 első nyolc hónapjában
 – 5 autótolvajokból és csatolmányaikból álló bandát számoltak fel a rendőrök
 – lefüleltek 2 illegális nyomdát, amelyekben okmányokat hamisítottak
 – megtaláltak 387 ellopott személyautót és 18 darab mezőgazdasági járművet
 – a korábbiaknál kevesebb kocsit loptak a bűnözők

Remek hírek azok után, hogy hosszú évekig szabadon garázdálkodhattak az autótolvajok Magyarországon. A rendőrök az ellopott autóknak csak elenyésző részét találták meg, 2010-2013 között mindössze 5-6 százalékát, idén viszont 15-16-ot. Ráadásul a 2010 után emelkedésnek indult lopásszám úgy tűnik, ismét egyre kisebb.

Két pozitív fordulat, tisztán látszanak az alábbi táblázatban.

Százalékosan óriási az előrelépés a felderített ügyekben, ha pusztán a 15,9 százalékot nézzük, még mindig gyalázatosan kevés

Mivel 2010-ig évről évre folyamatosan csökkent a járműlopás, azaz korábban még több kocsi tűnt el, jó eséllyel pozitív rekordot hozhat 2015 egésze. Megnéztük, mi áll az eredmények mögött.

Összeállt a szupercsapat?

A 2010-től újra emelkedő lopásszámra 2014 áprilisában reagált érdemben a rendőrség, és ma már elmondhatjuk, eredményesen. A több intézkedésből álló csomag talán legfontosabbja, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon felállítottak egy különálló, csak ezzel a bűncselekménnyel foglalkozó nyomozócsoportot.

Ez nem jelent fizikai elválasztást az ORFK-tól, hiszen ez a megyei kapitányság szintén a Teve utca 4-6. alatt működik, mégis lehet indokot találni az ide rendelésükre. Darabra Budapesten lopják el a legtöbb autót, amelyek nagy részét az agglomerációba szállítva, a főváros körüli településeken szedik darabjaira a bűnbandák.

Ráadásul a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesülethez (NAKE) 2014-ben érkezett bejelentések alapján Dunakeszi, Budaörs, Kistarcsa és Szigetszentmiklós benne van a top 5-ben a lakosságszámukra vetített autólopások számában.

A lopott autók toplistája 2015-ben

A Belügyminisztérium adatai alapján itt a tíz legjobban lopott márka, valamint az elvitt autók száma 2015 első nyolc hónapjából.

1, Volkswagen   241
2, Ford             205
3, Suzuki          189
4, Renault         158
5, Toyota          145
6, Opel             142
7, Audi             84
8, BMW             84
9, Skoda           83
10, Honda         68

A külön nyomozócsoport létrehozásának oka “az eljárások párhuzamosságának kiküszöbölése, a koordinációs tevékenység, és az eredményesebb felderítés” – válaszolta a Vezess.hu kérdésére az ORFK.

Az elmúlt évtizedekben is működtek különféle elnevezéssel, hatáskörrel és létszámmal az autótolvaj-bandák felszámolására törekvő rendőrségi egységek, talán a Gepárd Csoportot emlegetik ma is a legtöbben. Amikor rendőrökkel beszélgetve ezek felszámolásának okára kérdezünk, rendre széttárt kezek és furcsa arckifejezés a válasz.

Új módszerrel dolgoznak

Nemcsak a nyomozócsoport új, hanem az ORFK szerint a módszerük is. “Az ügyek elemzését, értékelését követően az új koncepció szerint az egymás tevékenységéről tudó gépjárműbűnöző-csoportok közös hátterét számoljuk fel. E tevékenység során több illegális nyomdát, alvázszámátütőt és okmányhamisítót vontunk eljárás alá, a hozzájuk kapcsolódó orgazdákkal. Ennek eredményeképpen fogtuk el később a gépjárműtolvajokat is” – magyarázza a rendőrség.

Régóta köztudott, hogy a lopott járművek értékesítése országhatárokon átívelő biznisz, állítólag ezen a ponton is sikeresebben támadja mostanában az ORFK a bandákat. Szorosabban együttműködnek a környező országokkal a felderítő munkában, fizikailag is részt vesznek nemzetközi akciókban, amelyek a rendőrség szerint szintén hoztak kézzel fogható eredményeket.

Szerencséjük is volt a zsaruknak

  Furcsa egybeesés, de az elmúlt 1,5 év egyik legnagyobb fogása éppen 2014 áprilisában történt, pont, amikor felállt az önálló nyomozócsoport. Csakhogy itt két balfácán ügyetlenkedése döntött be egy 9 tagú, tolvajokból, szerelőkből, orgazdákból, hamisítókból álló társaságot, akiken közel 100 lopott autó ment át.
  Egy 23 és egy 21 éves kerepesi fiatalember ugyanis a lakhelyükön ellopott autó Fótra szállítása közben elszállt az útról március 4-én, és felborult. Leléptek, de egy hónap múlva nyakon csípték őket, és a kihallgatásuk közben beismerték közel 100 autó ellopását a fővárosból és környékéről.
  Innen nem volt megállás, pár hét múlva a banda újabb tagjai kerültek rendőrkézre, összesen 9-en.

Miért nem jó a csaliautó?

A rendőrségi statisztikák és a NAKE adatbázisa nemcsak településekre, hanem kerületre, akár utcákra lebontva is pontosan megmutatja a tolvajok kedvelt helyszíneit.

Hatalmasak a különbségek, de sehol nincs biztonság

Habár a rendőrség csak az ellopott autók márkájából összeállított toplistát közli évről évre, a NAKE adatbázisa modellekre szűkítve azt is megmondja, pontosan mik a bűnözők kedvenc autói – ez itt 2015 első nyolc hónapjának toplistája.

1.  Suzuki Swift
2.  Ford Fiesta
3.  Ford Focus
4.  Renault Megane
5.  Suzuki SX4
6.  Toyota Corolla
7.  Toyota Prius
8.  Volkswagen Golf
9.  Audi A4
10. Opel Astra

Ennek a két információnak a birtokában szokták a rendőrségnek szegezni a kérdést: nem lehetne már a tolvajlás pillanatában nyakon csípni ezeket a szar alakokat, mondjuk egy csaliautó kihelyezésével? Oda bekészítve a horgot, ahol sokat lopnak, olyan autóból egy csilli-villi példányt, amire ugranak.

Szó szerint itt a rendőrség válasza erre. “A tolvajok tetten érése a gépjárműlopás vagy jármű önkényes elvétele bűncselekményi kategóriák elhatárolása miatt aggályos módszer: ha az elkövető kinyitja a járművet és ekkor történik az elfogás, az gépjárműfeltörés; ha elindul vele, akkor jármű önkényes elvétele és a nyomozó hatóságnak kell bizonyítania a lopási szándékot, amely a szervezettség miatt nem mindig bizonyítható. Ráadásul egy autótolvaj üldözése aránytalan kockázattal jár, mind a vétlen állampolgárok, mind a közlekedés többi résztvevője számára.”

Ne hagyjuk ennyiben ezt a dolgot, akkor hadd kérdezzük meg: ezeken a jogszabályokon vajon miért nem változtat a kormány a rendőrség megsegítése érdekében?

Jellemző kép, a tolvajok sokszor rászállnak egy-egy modellre. A baleset után felszámolt banda lopott autóinak egy része a police.hu felvételén


Azt sem tudjuk, hogy férfi vagy nő

Persze, ne csak másra mutogassanak az autótulajdonosok, maguk is sokat tehetnek saját járművük védelmében. Mi is írtunk már számos hasznos tanácsot, a rendőrség ezúton is üzeni: a gyári lopásgátlókat jól ismerő tolvajok ellen muszáj attól független védelmi rendszer a kocsiba. Külön jó, ha ennek része egy GPS-jeladó, ugyanis még mindig divat az ellopott autók pihentetése pár utcával arrébb; ha már nem védte meg a rendszer a kocsit, abban még segíthet, hogy az egyenruhások utólag megtalálják.

Azt is határozottan állítja az ORFK, hogy “az elmúlt évek tapasztalatai szerint nyílt rendőri jelenléttel és térfigyelő kamerarendszerek telepítésével csökkenthető a gépkocsilopások száma”. Saját tapasztalataink alapján utóbbival sajnos nem tudunk azonosulni. Sokszor elég egy jól előrehúzott kapucni a tolvaj fején, pláne ha éjszaka viszi a kinézett kocsit, ráadásul a térfigyelő kamerák sok esetben nem működnek, vagy ha igen, használhatatlanul pocsék minőségű képet rögzítenek.

Egyáltalán nem vagyunk a kamerák ellen, csak azt szeretnénk, ha az adófizetők biztonságérzetének hamis erősítése helyett valóban működő, és valóban használható felvételt készítenének az utcai kamerák a bűnözőkről.

A kollégánktól ellopott autó folyamatosan egy térfigyelő kamerával szemben parkolt, éppen onnan vitte el a tolvaj. Megkérte a rendőröket, hogy nézzék meg a felvételt.
– Felvette a tolvajt a kamera? – kérdezte a kerületi kapitányságon.
– Igen, felvette
– felelte a nyomozást vezető rendőr.
– Megvan a tolvaj arca?
– Sajnos nincs.
– Az hogy lehet?
– Uram, annyira rossz minőségű a felvétel, hogy azt sem tudjuk megmondani, férfi az illető vagy nő.

Hiába vette fel a térfigyelő kamera a tolvaj minden mozdulatát hosszú perceken át, részben a használhatatlan felvétel miatt ez a kocsi soha nem lett meg. Pedig amikor beült az autóba a bűnöző, az arca éppen a kamera felé nézett.

De nincs veszve minden, korábban írtunk egy cikket arról, hogyan lehet átverni az autótolvajokat. Érdemes elolvasni.
 

Kommentek

  • aasc

    4778 autó 6,3 %-a 301 db.
    1737 autó 15,9 %-a 276 db.
    Hol itt az előrelépés?

  • apaarpi

    Kedves aaasc.

    Látom, matekból és logikából is kicsit gyengén vagy felvértezve.
    A második 8 hónapos adat. De ha éves lenne, még jobban örülhetnénk, mivel van abban valami összefüggés, ha emelkedik a felderítettségi százalék, és csökken az elkövetések száma. Ne az abszolút értéket vizsgáld.
    Ha csak lopott autó lenne meg az évi összesen 10-ből, én nagyon örülnék .
    Te nem?
    Sajnos ez a 15,9 %, bár komoly fejlődés, még mindig nagyon kevés.

  • CoIie

    De jó lenne, ha a statisztikák rendszeres generálása megszüntetné a bűnözést! De, nem!
    Pedig annyi van belőle, hogy akár ezzel tapétázhatnák az autós károsultak a lakásukat! (Talán azt nem lopják olyan könnyen, de ki tudja!)

  • apoa

    Feltalálták a melegvizet. Volt egyszer egy Gepárd csoport!

80-nal 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Vásárlást igazoló érvek egy friss használt Alfa Romeo tulajdonostól

A használt típusok szinte függésbe átcsapó állandó böngészése végén olyan autót vettem és úgy, amiről a legtöbb tanácsadó lebeszélne.

Tragédiát okozott egy udvarias pék

Maga elé engedte az utánfutós teherautót, amely elgázolta az egyetemre igyekvő robogós lányt.

Miért fizetnél a reptéri parkolásért?

Gondolnád, hogy a több ezer forintos parkolódíj kifizetése helyett akár pénzt is kereshetsz az autóddal, míg külföldön vagy?

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.