Megúszta – felmentették a pécsi gázolót

Szerző: dr. Janklovics Ádám levél küldés  Lencsés Csaba levél küldés 
Dátum: 2015.09.15. 15.56

Nem adta meg az elsőbbséget, belehajtott a másik kocsiba, majd mint ha mi sem történt volna, továbbautózott.

Dezső és felesége egy Pécs melletti községben grilleztek a barátaik víkendházában – így indul a közlekedési balesetek bírósági utóéletét bemutató sorozatunk mai története. Pár alkalommal megfordultak már a környéken, így volt némi helyismerete a Toyota Avensist vezető férfinak.
 
A kellemes szombat délutáni partit maguk mögött hagyva pár száz métert mentek mindössze, amikor a szomszédos szűk utcából egy még annál is keskenyebb, mindössze 3,2 méteres útra akartak kikanyarodni jobbra, hogy aztán elérjék a főutat. Dezső előtt Elsőbbségadás kötelező tábla állt, mégis kihajtott a felé olyan 50 km/órás sebességgel közeledő Audi elé.
 
Az A3-ast vezető Szilvi – látva, hogy nem adják meg neki az elsőbbséget – hirtelen a fékbe taposva balra kormányzott. A későbbi szakértői vélemény szerint 18-22 km/órára csökkent az Audi sebessége, de az ütközést nem tudta elkerülni, ha kismértékben is, de kocsijának bal eleje beleütődött a Toyota bal első ütközőjébe.
 
Szilvi a nagy ijedtség közepette is tovább fékezett, majd minimális sebességgel nekiment az út jobbján álló beton virágtartónak.

Dezső továbbhajtott

A balesetet okozó toyotás nyilvánvalóan érzékelte a két jármű csattanását, amelyet többen hallottak a kereszteződés melletti hétvégi házakban, mégis továbbhajtott. Sőt, egyvalaki látta is a balesetet, ő csörgette meg azonnal a rendőrséget. Bár a gyorsan eliszkoló autó rendszámát nem tudta leolvasni, márkát, típust és körülbelüli évjáratot is mondott az egyenruhásoknak.
 
Szerencsére nem sérült meg senki, és a két kocsiban keletkezett anyagi kár sem lett jelentős. Ennek ellenére a balesettől 5 kilométerre lekapcsolt Dezsőt pár héttel később már gyanúsítottként idézték be cserbenhagyás vétsége miatt. Első kihallgatása előtt a közlekedési büntetőjogra szakosodott Székely Ügyvédi Irodát bízta meg a védelmével.

Dezső nem ismerte el a cserbenhagyást

A rendőrség szerint a férfi megszegte a KRESZ 28. § (2) bekezdésének b) pontját, amely egyszerűsítve kimondja: ha van Elsőbbségadás kötelező tábla, akkor a másik jármű érkezési irányától függetlenül elsőbbséget kell adni neki.
 
Természetesen műszaki szakértőt is bevontak az ügy vizsgálatába. Az ő dolga a járművek ütközés előtti, valamint a csattanáskori sebességének meghatározása volt, plusz felmérte a károkat, és nyilatkozott a baleset elkerülésének esetleges lehetőségéről is.

Szakértői rajz egy másik balesetről - illusztráció

A nyomozás végeztével a rendőrség vádemelési javaslattal adta tovább az ügyet az ügyészségnek, amely cserbenhagyás miatt emelt vádat Dezső ellen.
 
A tárgyaláson a KRESZ megszegését, vagyis az elsőbbségadás elmulasztását elismerte a vádlott, a cserbenhagyást viszont nem. 

Dezső felmentését kérte ügyvédje

A férfi védelmét ellátó Székely Ügyvédi Iroda érvelése szerint a csekély ütközési sebesség miatt csupán “koccanásról” beszélhetünk. Ezek az ütközések általában nem járnak személyi sérüléssel, ebben a konkrét esetben sem sérült meg az Audit vezető Szilvi, aki biztonsági övet használt.
 
A szakértő közölte: az első ütközésnél az A3-as 18-22 km/órával, míg a másodiknál 2-5 km/órával ment, ez olyan minimális sebesség, amelynél okkal következtethetünk arra, hogy az ütközés során nem történik személyi sérülés. Ezeket figyelembe véve Dezsőnek nem kellett arra számítania, hogy az Audi vezetője megsérült az ütközésnél.
 
Mindezek következtében védőbeszédében az ügyvéd bűncselekmény hiányában indítványozta a vádlott felmentését.
 
Ítéletében egyetértett a bíróság a védelemmel, és végül felmentette Dezsőt a cserbenhagyás miatt emelt vád alól. Ugyanakkor az elsőbbségadás szabályainak megsértése miatt 50 ezer forint pénzbírsággal sújtotta őt.

Ezeket olvasta? Sorozatunk érdekesebb történetei:

Elfújta a szél a bizonyítékot a rendőrök orra elől!

Felborították a rendőrök az üldözött sportkocsit

Így lop a magyar: csapatban, szervezetten
 

Kommentek

  • jmzba145

    Nem adta meg az elsőbbséget, belehajtott a másik kocsiba, majd mint ha mi sem történt volna, továbbautózott,és végül felmentették Dezsőt.
    Ez most komoly, a semmiért meg ölnek?

  • BsBe

    Szóval, ha jól értem: okozok egy közlekedési balesetet, látom (ha másképp nem a tükörből) hogy a másik autó az ütközést követően (miatt) tovább ütközik, de “szakértő” szemmel a távolból úgy ítélem meg, hogy nem történhetett komoly baja, akkor lelkiismeret furdalás nélkül mehetek tovább. (és ha rosszul ítélem meg???????????????)

  • Marcikutya

    Mondanék valamit, de nem merek, félek, hogy beperelnének…

Csirkebuszként élednek újjá az amerikai iskolabuszok

Guatemalában számos amerikai iskolai busz kezd új életet. Az úgynevezett csirkebuszokon azonban résen kell lenniük a turistáknak.

Rábólintottak a Forma-1 megvételére

A Forma-1 kereskedelmi jogainak felvásárlására készülő amerikai Liberty Media részvényesei kedden jóváhagyták az üzletet.

F1: Na ki jelentkezett be Bottas üléséért?

A Mercedeshez igazolt Valtteri Bottas felszabadult williamses helye is vonzó volt: a pilóta honfitársa, Heikki Kovalainen négy év távollét után is szívesen visszatért volna az F1-be a kedvéért.

Meglepő autót fotóztak az M5-ösön

Vajon ki vesz amerikai piacra gyártott Passatot itthon, mikor állítólag futóműve rosszabb konstrukció, mint az európaié? Ennyivel olcsóbb lenne?

Idén még nem parkoltak bunkóbb módon Budapesten

Egy diplomata-rendszámos Audit hanyagul a buszmegállóban hagyott gazdája. Mert miért ne? Úgysem vár senki a buszra.

Rosberg: Bottas nagyszerű megoldás

A visszavonult világbajnok Nico Rosberg szerint a Mercedes jól választott utódot Valtteri Bottas személyében, azonban nem lesz könnyű dolga a finnek.

Használt autók 1,5 millió forint körül

Kétmillió forint alatt erős a kereslet a használt autók iránt. Mi ebben a kategóriában, de inkább 1,5 millió Ft körüli áron ajánlunk használt autókat.

Itt az Opel vadonatúj kompakt crossovere, a Crossland X

Nem a Mokka X helyére, hanem mellé sorolja be új városi crossoverét az Opel. A rég várt autó ma hajnaltól létezik.

Megújult a legendás amerikai sportkocsi

Felvarrták a Ford Mustang ráncait, jót tett az autónak a frissítés.

Nagy baleset történt az F1-pilóta orra előtt

Az utakon mindenki egyforma, és ugyanakkora eséllyel fut bele egy balesetbe. Még egy F1-es pilóta is.

Divatcsászárnő tervezett kisautót

Klasszikus csajos stíluselemek helyett erőteljes divatkiáltvány, magabiztos és nőies az a smart fortwo Brabus, amelyet a német divatceleb Veronika Heilbrunner stilizált meg. A lényeg mégsem ez, hanem a Brabus tailor made program, amivel bárki megalkothatja saját smartját.

Szupersport-óra a világ leggyorsabb négyüléseséhez

A múlt héten bemutatott Bentley Continental Supersports a márka hagyományos óragyártó partnerét is megihlette. Az óra ultramodern tartalmakat kínál.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.