Anitát arra kértük, hogy próbálja ki a tesztautókat, majd önkényesen válassza ki a legjobbat

Anitát arra kértük, hogy próbálja ki a tesztautókat, majd önkényesen válassza ki a legjobbat


Nemrég kis terepjárókat hasonlítottunk össze, és a vevőkört látva effajta anyagot nem érdemes nő nélkül csinálni. Ezért Tolnay Anita kolléganőnket kiugrasztottuk egy napra a termelésből, hogy elkísérjen bennünket az összehasonlító tesztre.

Anitát arra kértük, hogy próbálja ki, és utasként is ülje végig a dízelmotoros autókat, aztán merőben önkényesen válassza ki, melyik tetszik neki legjobban a Citroën C4 Cactus, a Mazda CX-3, a Nissan Juke, az Opel Mokka és a Suzuki Vitara közül. Alig vártuk, hogy összerendezze impresszióit és kiderüljön, tényleg mindent visz-e a legjobb szín és a megvilágított sminktükör.

Anita preferenciáját fordított sorrendben közöljük, tehát a számára legkevésbé vonzó autótól haladunk szíve választottjáig. Tudni kell róla, hogy inkább vezet kézi váltós autót, mint automatát. “Biztosan én vagyok rosszul összerakva, de szeretek váltogatni” – mondja erről.

Mindegyik autónak kiosztott egy piros pontot a tolatókameráért, amelyet kifejezetten szeret, a szintén általánosan elterjedt stop-start rendszereket viszont ki nem állhatja, ezért mindegyikben kikapcsolta, ha könnyen megtalálható volt a gombja. Jöjjön a hölgy véleménye és sorrendje, amely markánsan eltér tesztünk eredményétől.

5. Suzuki Vitara

A Suzuki Vitara előnyei közé tartozik a modern érintőképernyős kijelző a műszerfalon, amelyhez kontrasztként rögtön kapunk egy analóg órát a két szellőző közt. Főleg azért vicces, mert az óra cifferblattján egyáltalán nincsenek számok. A Vitara a többi kocsihoz képest tágas belülről és kényelmesek az ülései, de engem nem fogott meg.

Dízellel a Vitara motorja rettenetesen zajos és a műszerfal olcsó belső műanyagborítása még jól hallhatóan recsegett is göröngyös úton

Egyrészt a színe sem jön be, kék fényezését a fémes csillogással akár zöldnek is lehetne mondani. A formája nem olyan szép áramvonalas, mint például a Mazdáé, nekem túl terepjárós, nem valami nőies darab. Az is elhidegített tőle, hogy valamelyik fiú a kézifékét nagyon berántotta, és egyedül hosszas küzdelem árán sem sikerült kioldanom, végül egy srác segített.
 

A modern érintőképernyős kijelző mellé kontrasztként rögtön kapunk egy analóg órát a két szellőző közt

De a legrosszabb a hangja. A motorja rettenetesen zajos, és a műszerfal eleve nagyon olcsó hatású belső műanyagborítása még jól hallhatóan recsegett is göröngyös úton.

4. Citroën C4 Cactus

A forgalmi engedélyben ennek az autónak sem sikerült meghatározni a színét, ott lila/bíbor szerepel. A bíborral eléggé mellélőttek, szerintem egy középsős kislány is megmondja, hogy ez jellegzetes padlizsánlila.

Tetszett benne, hogy kis családi kombit idéz. Az Air Bumpot be lehet nyomi büntetlenül, nincs tragédia, ha nekicsúszik a parkolóban a bevásárlókocsi

Tetszett benne, hogy egyáltalán nem crossovernek tűnik, inkább valami kis családi kombit idéz. Formája izgalmas, kis kerek, hosszúkás valami, furcsa műanyag oldalborítással. Az Air Bump klasszul néz ki és igazán hasznos.

Be lehet nyomni büntetlenül, azaz, ha valaki rányitja az ajtót, nem sérül a kasztni, és ha nekicsúszik a parkolóban a bevásárlókocsi, akkor sincs tragédia. Talán még a bénán kiforduló autósoktól is védi a fényezést. Az ajtó kárpitozása harmonizál a külső színnel, és meglepően jó volt vezetni. Ráadásul még keveset is eszik.

Kényelmetlen és az én termetemhez még hatalmas is az ülés. Olyan, mintha egy táblagép lenne odaapplikálva a műszerfalra

Ellene szól többek között a kényelmetlen ülés, amely az én termetemhez még hatalmas is. Óriásinak tűnt a navigáció is – rápillantva olyan, mintha egy táblagép lenne odaapplikálva a műszerfalra.
 

3. Opel Mokka

Mivel 1,4-es D Corsám van, Opelt vezetek leggyakrabban. A Mokkában jó sok gomb van, szinte olyan belül, mint egy repülőgép műszerfala. Valószínűleg csak azért igazodom el rajtuk könnyedén, mert Opeleken szocializálódtam.

Egyáltalán nem nevezném kisautónak, vagy csak akkor, ha egy Antara áll mellette. A Mokka meglepően halk menet közben

Navigációs képernyője kicsi, mégis jól látható rajta az útvonal. Könnyű váltani benne, és ebben az autóban volt csak 220-as csatlakozó, így sima hálózati kábellel lehet tölteni az iPhone-t menet közben. Nekem nagyon tetszik a belső tér: az üléssel harmonizál a belső borítás, elegáns az utastér és tágas is. Tényleg nem kisautóról beszélünk, a Mokka meglepően halk menet közben.

A Mokkában jó sok gomb van, szinte olyan belül, mint egy repülőgép. Valószínűleg csak azért igazodom el rajtuk könnyedén, mert Opeleken szocializálódtam

De ennek sem csak előnyei vannak. Ha a Juke-ot lemoletteztem, na, erre simán rámondom, hogy kövér, olyan buborékhatást kelt. Egyáltalán nem nevezném kisautónak, vagy csak akkor, ha egy Antara áll mellette. Ebben érzem, hogy SUV, magasan a kisautók felett ülök. Emiatt nem is éreztem stabilnak a kanyarokban, kicsit imbolygott alattam az autó, és klímaberendezés ide vagy oda, “odaragadtam” a bőrüléshez.

Tolnay Anita kolléganőnket kiugrasztottuk egy napra a termelésből, hogy elkísérjen bennünket az összehasonlító tesztre

2. Nissan Juke

Sokan irtóznak tőle, de nekem tetszett a Juke. A Nissanban nem volt olyan benyomásom, hogy terepjáróban ülök és egy húúúúdenagyautóval jövök-megyek. Feltűnt a hifi igazán jó hangzása és a kifejezetten kényelmes ülés.

Kívülről nem tetszik, de a Juke dízelmotorja halk menet közben és a Nissant jó vezetni, amit a fiúk is megerősítettek

Bár több a kapcsoló és a gomb, mint a Mazdában, a középkonzolon jól átláthatók a gombok. Két pohártartó is van, egy a kávénak, egy a víznek, vagy egy hétfői reggelen kapásból kettő kávé is bekészíthető. A Juke dízelmotorja halk menet közben, és a Nissant jó vezetni, amit a fiúk is megerősítettek.

A Nissanban nem volt olyan benyomásom, hogy terepjáróban ülök és egy húúúúdenagyautóval jövök-megyek

Nekem nem kéne a fehér műanyagborítás a váltó körül, a műszerfalon és az ajtókon. (Ez feláras extra, tehát nem kötelező. A szerk.) A műszerfal ronda és klasszikus olcsó műanyag hatást kelt, mert az is. Nem tetszik továbbá a formája, tömzsi, kis molett járgány, és nekem kissé szűkösnek tűnik a belső tere.

1. Mazda CX-3

Nő létemre nem szeretem a piros színt, de a CX-3 Soul redje ott van, Mazda nem is kellene más színben. Imádtam a belső terét, nekem épp elég tágas, a középkonzol nincs telepakolva gombokkal, és tetszik a két ülés közti tekergetős gomb, amellyel pl. a hifi állítható: egyszerű, gyors, logikus. Jó benne a kényelmes ülés és az optimális méretű navigáció.

Nő létemre nem szeretem a piros színt, de a CX-3 Soul redje ott van, Mazda nem is kellene más színben

A tompa dízelmotor az automatikus váltóval súlyosbítva fakított a CX-3 vonzerején, de akinek ez nem tetszik, vehet benzinest, kézi váltóval. Ebben a kategóriában ez a legújabb szerelem: gyönyörű kívül-belül, jól meg is bámulják mindenhol, és kifejezetten nőies darab.

Tetszik a két ülés közti tekergetős gomb, amivel pl. a hifi állítható: egyszerű, gyors, logikus

Anitánál tehát a Mazda nyert, amely tesztünkben tulajdonságai alapján 3., ár-értéke szerint negyedik lett.

Akit érdekel tesztünk végeredménye, erre a sorra kattintva elolvashatja cikkünket
.