180 lóerővel térhet vissza a Lada

Szerző: Szörényi András levél küldés 
Dátum: 2015.07.14. 17.00

Jutányos autókkal és izgalmasnak ígért sportmodellekkel térhet vissza Magyarországra a Lada. Azt ígérik, bírni fogják a rossz utakat.

Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott a LADA Hungary Disztribúció Kft. vezetése a márka visszatéréséről. Ormos István, a Duna Autó Zrt, tulajdonosa, aki 1958 óta van az autós szakmában, a márkakereskedői szerepből a Lada esetében importőrré is válik.

Budán kezd a Lada

Egyelőre az észak-budai helyszín biztos, ahol az Autóvárosban meglévő tíz mellé 350 négyzetméteres új szalon épül, mintegy 150 millió forintos beruházással. A központi szalon megnyitását november 1. és 10. közé tervezi a vezérképviselet. Még idén két-két kelet-magyarországi és dunántúli márkakereskedés létrehozása a cél.

Jövőre lesz 40 éves a 4x4-es matuzsálem. Hajtásláncát tekintve azonos a 4x4 és a 4x4 Urban, amely a régi Nivából ismeretlen kényelmi funkciókat kínál, köztük ülésfűtést és légkondicionálót. A Lada nem használhatja a Niva nevet, az a General Motorsé maradt a Chevy Niva nyomán

A tervezett piaci részesedésről nem hivatalosan azt sikerült megtudni, hogy akár három százalékot is elképzelhetőnek tart a menedzsment. Viszonyításképp a Dacia 5-5,5 százaléknál tart, amit több mint 10 év alatt sikerült elérni, a Renault-szalonokra épülő, jóval szélesebb kereskedőhálózattal és agresszív árpolitikával.

Árak: majd ősszel

Drágák a Lada újdonságai sem lesznek az ígéretek szerint. “Tetszetős autókat kell adni, jó áron” – mondta az alapvető célkitűzésről Markó Zoltán projektigazgató. Konkrét összegeket még nem tudni, de Ormos István, az importőr tulajdonosa célcsoportként azokat a használtautó-vásárlókat is megemlítette, akik 1,5 millió forintot szánnak autóra. Egy részüket valóban elcsábíthatja egy új autó, amelyhez összesen fél- vagy egymillió forintot kell felvenni hitelként.

Öt éve szűnt meg a személyautók forgalmazása, a képen a 110-es sorozat kombija, a 2112. Azóta a Nivák szerepeltek kisebb cégek kínálatában

Egyelőre az importőr a ladaauto.hu honlapon lesz elérhető, de a weboldal még nem működik. A lada.hu domaint jelenleg a Nivák értékesítésével foglalkozó Park Autójavító Bt. üzemelteti. (Náluk a Nivák listaára 3 355 000-5 259 000 között mozog.) Apropó, Niva: az új importőr azért használja a Lada 4×4 nevet, mert a Niva a Chevy Niva gyártása kapcsán az amerikai partnernél maradt. A jövőre 40 éves típus Lada 4×4 és Lada 4×4 Urban néven lesz kapható.

A Lada választéka a ferdehátú ötajtósoktól a Niva pickupon át a dobozos Kocka Ladákon át korábban is viszonylag széles volt, más kérdés, mi jutott el ebből Magyarországra. A viszonylagos siker feltétele a választék bővítése.

Granta: a Lada Loganja

Indulásként a lépcsőshátú Granta lesz az alapmodell, nagyjából ez a Lada Loganja. Nagyobb valamivel a Granta ötajtós változata, a harmadik kivitel a Granta Sport. A korábban általunk is vezetett Kalina modellfrissítés utáni változatban érkezik hozzánk. Lesz belőle ötajtós ferdehátú és a kiskocsik között ritka kombi is, amely a SEAT Ibiza ST, a Škoda Fabia Combi és a Renault Clio Grandtour olcsó alternatívája lehet. A Kalina Cross három centivel nagyobb hasmagasságú verzió, marconább külsővel, de elsőkerék-hajtással, ami mostanság divatos.

Lesz gyári alkatrész a kínálatból rég kifutott autók számára is. Erről az Ezeröcsiről itt olvashat részletesen

Induláskor csak 1,6 literes benzines motorok lesznek elérhetők, 8 és 16 szelepes változatban. Mivel az európai homoligizáció még folyik, nincsenek róluk végeleges műszaki adatok, így teljesítményüket sem ismerjük. A hengerenként kétszelepes 80-85, a négyszelepes 100-105 lóerős lehet. Az biztos, hogy ötfokozatú kézi váltó mellett automatikus is lesz a Kalinához.

Sportos Ladák, turbómotorral

20 lóerővel erősebb a Kalina Sport az alapváltozatnál. Többek között más a futóműve, a vezérlése, a fékje és a belső tere

20 lóerővel erősebb a Kalina Sport az alapváltozatnál. Többek között más a futóműve, a vezérlése, a fékje és a belső tere


A Lada Sport tevékenysége nem korlátozódik a WTCC túraautó világbajnokságra. Termékvonalként már novembertől megjelennek nálunk is a Lada Sport modellváltozatok. Gyári tuningváltozat egyelőre a Kalinából és a Grantából készül.

Sportfutómű, nagyobb fék, eltérő gumiabroncs, új váltó-áttételezés, áthangolt elektronika és hegyesebb vezérműtengely különbözteti meg ezeket a modelleket az alapverzióktól. A szívómotor 20 lóerővel erősebb lesz, de a motorblokkban bőven vannak még tartalékok. A gyárban már készül a turbófeltöltéses változat, amely 180 lóerős.

A HungaroLada végelszámolása óta, tehát öt évig szünetelt a személyautók importja. Az új importőr nyitni kíván a régi ladás közönség felé, biztosítva a rég kifutott modellek alaktrészellátását. A gyár vállalása szerint a korábbi modellekhez is lesznek gyári alkatrészek, egészen az 1970-es évekig visszamenőleg, ami fontos a még forgalomban lévő, mintegy 73 000 autó gazdája számára.

Kommentek

  • oszkopeter

    Honlap nem működik, szalon nincs, autót még egy darabot sem hoztak be, árakat nem tudnak mondani. Kipróbálni, megnézni nem lehet. Nekem elég komolytalannak tűnik az egész. Még a Daciának is évekbe telt mire úgy ahogy elfogadtatta az új modelleket a magyar vásárlókkal, sok kitartást kívánok ehhez a Ladásoknak!

  • Kempelen

    Elolvastad a cikket?

  • sandorhomoki

    Ne felejtsük el,hogy a Zsigulik és Ladák megbízható autók voltak a Dácsiákkal szemben,reméljük így lesz ez most is.

Vásárlást igazoló érvek egy friss használt Alfa Romeo tulajdonostól

A használt típusok szinte függésbe átcsapó állandó böngészése végén olyan autót vettem és úgy, amiről a legtöbb tanácsadó lebeszélne.

Tragédiát okozott egy udvarias pék

Maga elé engedte az utánfutós teherautót, amely elgázolta az egyetemre igyekvő robogós lányt.

Miért fizetnél a reptéri parkolásért?

Gondolnád, hogy a több ezer forintos parkolódíj kifizetése helyett akár pénzt is kereshetsz az autóddal, míg külföldön vagy?

Isuzu D-Max – Egy no bullshit-pickup

Ha te is s-sel ejted az Isuzut, érdemes elolvasnod ezt a cikket Japán legrégebbi autógyártójának legújabb pickupjáról. Az átdolgozott D-Max nem igényli a bullshitgenerátort.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.