Baj van a mentőautókkal?

Extrém terhelés a budapesti mentőzés

Szerző: Szörényi András levél küldés 
Dátum: 2015.04.24. 07.30

Nagy volt az öröm a sárga mentőjárművek érkezésekor, de a Crafter mentők hajtásláncával váratlanul sok probléma adódhat.

Bár a sárga mentők a napszítta Hiace-ek és régi Sprinterek mellett nagyon frissnek hatnak, a Volkswagen Crafter-flotta számos járműve időközben 150-200 ezer kilométert teljesített a mentőszolgálatnál. A tapasztalatok a Profile-építésű rövidebb tengelytávú verzióval alapvetően kedvezőek. (A korai Craftereket, a járműpark kisebb részét az ORFK-nak fényhidakat beszállító Scorpio Kft. és egy, azóta csődbe ment szlovák cég közösen rendezte be. Ezeket a munkaeszközöket siralmasnak minősítették a bennük dolgozók). Az ősöreg mentőket öröm volt lecserélni modernebb kocsikra, de a járművek használói több műszaki gondról is beszámoltak.

Kis motor, két turbó, extrém terhelés

Ezekben a mentőkben 1968 köbcentis dízelmotorok dolgoznak, változattól függően egy vagy két turbófeltöltővel, 136 illetve 163 lóerős teljesítménnyel. A hozzánk eljutó panaszok zöme az erősebbik motorral kapcsolatos. Mentőgépkocsi-vezetőkkel beszélgetve korai turbóbajokról, hengerfejesedésről, motorcserékről hallottunk a 2012-től rendszeresített járműveken. Ismétlődő vélemény, hogy egyik motor sem bírja a jármű tömegét és váratlanul gyorsan elhasználódik a kuplung.

2012-től álltak szolgálatba a sárga mentőjárművek Magyarországon

Ezek azonban az egyes mentőegységeknél szerzett tapasztalatok, nem tükrözik a teljes flotta helyzetét. Sajnos a motorcserék és a feltöltőcserék számáról nem sikerült mérvadó adatokhoz jutnunk. “A garanciális javítások körét a Porsche Hungaria bizalmasan kezeli, a mentőszolgálat nem kap összesítést az elvégzett munkálatokról. Az elmúlt időszakban nem merült fel olyan műszaki, garanciális probléma, amit ne tudtunk volna soron kívül, megnyugtatóan kezelni” – közölte az OMSZ.

Konkrét számokról az importőr szakembere sem nyilatkozott. “Nem rendelkezünk külön kimutatással a 136 és a 163 lóerős motorváltozatról, de az erősebbik feltöltőjével nincs kiugróan több probléma a szervizhálózat tapasztalatai szerint” – mondta Kovács András. A Volkswagen Haszonjárművek márkaigazgatója konkrét számok említése nélkül azt nyilatkozta lapunknak, hogy “A mentőautók extrém igénybevétele ellenére a Crafterek esetében a motorcserék száma nem kiugró, jóllehet a magyarországi Crafter-állományban meghatározó a 200 darabos OMSZ-flotta.”

Mekkora a fogyasztás?

Megoszlanak a vélemények a fogyasztást illetően is. Míg egy Budapesten mentőző gépkocsivezető “erős 15 literről” számolt be és a fővároson kívül dolgozó kollégája is 16 l/100 km feletti fogyasztást mér, a teljes állományra vonatkozó OMSZ-statisztika jóval kedvezőbb képet fest. Az átlagérték nem éri el a 12 liter százon, ami az igénybevétel tükrében igen kedvező.

Átlagfogyasztási értékek

Ford Transit 9,66 liter/100 km
Mercedes-Benz Sprinter 12,68
liter/100 km
Toyota Hiace 10,03 liter/100 km
Volkswagen Cafter 11,72 liter/100 km

2014-es adatok. Az OMSZ gépjárműveinek éves súlyozott átlagfogyasztása 11,6 l/100 km. Forrás: Országos Mentőszolgálat

Civil használatban a VW T5 többnyire városon belüli, a Crafter inkább hosszú távú fuvarozási feladatokat lát el. Ebben a szerepben a dobozosokba belepörög 600-700 ezer kilométer, az üzemeltetőknek mégis furcsa lehet jóval kevesebbet futott mentőautók meghibásodásairól olvasni.

Nem erre tervezték

Nem csoda, hogy a mentőkkel több a gond, mert ezek a járművek, főként Budapesten, valóban extrém igénybevételnek vannak kitéve. Az egyik tényező a súly. Ezek a kocsik folyamatosan teljes terheléssel futnak. A berendezett Crafterek 3,5-3,9 tonnás súlya azt jelenti, hogy életükből teljesen kimaradnak a normál kisteherautókat kímélő, áru nélkül vagy részleges terheléssel megtett utak.

Nagyon kedvező garanciális feltételeket harcolt ki az Országos Mentőszolgálat. De nem örökre állja az importőr a mintegy 200 darabos Crafter-flotta javításait

A budapesti mentőzés kőkemény nyúzópróba a kereszteződések előtti erős fékezésekkel és utána a padlógázas kigyorsítással. Az Országos Mentőszolgálat szakértői az első Crafterek érkezésekor megvizsgálták, mekkora igénybevétel vár a járművekre. “Míg egy normál áruszálló esetében a járműhasználat 40 százalék körüli érték (ami egy sok változót figyelembe vevő komplex mérőszám), addig egy mentőautónál ugyanez 95 százalék felett van” – nyilatkozta lapunknak Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-igazgatója.

“Nyugat-Európában – a jobb közlekedési kultúra miatt – a mentőautók egyenletesebb sebességgel haladhatnak, könnyebben elengedik őket az autósok. Budapesten jóval intenzívebb a használatuk és gyorsabb az amortizációjuk” – tapasztalja László Endre Márton, a Profile Vehicles Oy magyarországi vezetője. A finn központú Profile kistarcsai gyárában készülnek a mentőgépjárművek, az alapjukat adó kisteherautókból. A cég részben az OMSZ megrendelésére, részben exportra, például cseh, svéd vagy szlovák mentőszolgálatok számára építi igen elismert járműveit.

Haszonjárműként mind a Volkswagen Crafter, mind a hajtásláncát kivéve vele sok tekintetben megegyező, közös gyárban készülő Mercedes-Benz Sprinter bevált piaci szereplő, elismert kvalitásokkal. A bajok nagyrészt abból adódnak, hogy ezeket a dobozos kisteherautókat más igénybevételre konstruálták.

4 év/240 000 km illetve 60 év/300 000 km a garanciális időszak, amiben a járművek karbantartási is benne van

A gondok biztosan nem foghatók szakszerűtlen karbantartásra. A sárga mentők szervizelését a Volkswagen márkaszerviz-hálózata végzi, a karbantartás a tenderrészvétel feltétele volt. A normál kopáson felüli alkatrészcserék költségét az importőr fedezi, az OMSZ ugyanis kitűnő garanciális feltételeket alkudott ki.

Több hullámban érkeztek a Crafterek, de a jótállási időszak mindkét konstrukcióban nagyon kedvező. A járművek egy részét 4 év/240 000 kilométerig érvényes garancia óvja, ráadásul itt sikerült elérni, hogy a későbbi bekövetkeztekor veszítse érvényét, szemben a megszokott konstrukcióval, amikor például vagy a 2+2 év leteltével vagy a 200 000-ik kilométer elérésekor ér véget a garancia, hiába volna a másik tényezőben tartalék. A járművek másik részét a normál kifutású, de hat év/300 000 kilométerre érvényes garancia óvja.

Ezzel kapcsolatban Kovács Andrást arról is megkérdeztük, hogy a garanciális kiadásokból fakadt-e áremelés a későbbi mentőautó-tendereken. A menedzser ezt cáfolta, a Crafter árát a felszereltség bővítésén felül a gyár éves áremelése és az euró forint árfolyam mozgatja, de csupán néhány százalékos mértékben. A számokból jól látszik, hogy a felszerelt mentőautók darabára a kezdeti 23 millió forintról 18 millió Ft alá csökkent.

Egy mentőautó kiesése azonban akkor is fájdalmas, ha a többletköltségeket egyelőre az importőr viseli. Ebben a műfajban nem tud csereautót adni a márkaszerviz a javítás idejére. Aggasztó, hogy mi lesz a jövőben, mert jelenleg a mentőjárművek selejtezési korhatára 10+3 év. A tízéves időszakot ugyanis meg lehet toldani még három évvel. A kormánytól függetlenül, szégyenteljesen alulfinanszírozott OMSZ pénzínségét ismerve a Crafterek sem biztos, hogy tíz évesen búcsúzhatnak.
 

Kevés pénzt kap a kormánytól az Országos Mentőszolgálat, a mentőjárművek tízéves selejtezési idejét kénytelen volt kitolni 10+3 évre. A lerobbanó mentőket nagyon nehéz pótolni és a tartalék sem jobb. Volt olyan mentőegység, akik egy nap három autóval dolgoztak

Nettó 110 ezres fizetésekkel a mentőknél nemcsak a munkatársak anyagi megbecsültsége elkeserítő, arcpirító juttatásaik dacára sokszor saját költségen szerelik fel a mentőállomásokat a legalapvetőbb tételekkel, amilyen egy mikrohullámú sütő vagy a bútorzat. Közben egy másik állami szervnek van plusz 375 millió forintja új autóira, ami az állami járműbeszerzésekre rálátók szerint tényleg csak a jéghegy csúcsa. Vagy annak is csak a hegye.

Mi lenne az ideális mentőautó?

Kérdés, hogy milyen hajtáslánccal adódna kevesebb probléma. Mentőgépkocsi-vezetőktől azt hallottuk, hogy szerényebb fajlagos teljesítményű motorra volna szükség, lehetőleg automatikus váltóval. Automata váltóval felszabadulna egy kezük, most ugyanis kereszteződéshez érve egyes járművekben kézzel kell működtetni a szirénát, váltani a sziréna hangjait és közben a váltófokozatokat is. Biztonságosabb volna, ha a sofőrök nem engednék el ennyiszer a kormányt. Az a baj, hogy mára a kisebb terhelésű, 2,8-3,0 literes dízelek jórészt kivesztek, mert a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást kisebb hengerűrtartalmú motorokkal lehet leszorítani, legalábbis a szabványos mérésben.

Nagymotoros alapautó lehetne a V6-os, felárért automatikus váltós Sprinter, amely az opciós hátsó légrugózással enyhítené a dobozosokból kialakított mentőautók egyik nagy baját. Mivel ezek haszonjárműnek készültek, a raktérben zötyögő ládák kényelme nem volt fejlesztési szempont, ennek megfelelően rázzák a személyzetet és a betegeket. Légrugós, hathengeres, automata Sprinterek beszerezésére azonban kevés az esély.

Audik és 184 lóerős Mercedesek járőrautóként. Amíg a miniszterekért mentőhelikopter érkezik egy közlekedési balesethez és repülnek a Honvédkórházba, a döntéshozóknak nem lesz kapcsolatuk a hazai egészségügy tényleges viszonyaival. A rendőrök védik meg őket a tüntetőktől, de nem mi látjuk el őket, ha hozzájuk vágják a macskakövet - mondta erről egy mentődolgozó

Más költségvetési tényezőkkel szemben a humán ágazat, legyen az oktatás vagy egészségügy, lobbiereje csekély. Elég körülnézni egy rázósabb focimeccs helyszínén, a rendőrség több százmillió forintnyi új Sprinter kisbusszal vonul ki a terep biztosítására.

Pintér Sándor alatt a Belügyminisztérium képes volt a célnak megfelelő Dacia Dusterek helyett a listaáron sokkal drágább Škoda Yetiket választani terepjáróként, Audikat és 184 lóerős és összkerekes Mercedes-Benzeket járőrautónak beszerezni.

Baj van a mentőautókkal? 1
Akit érdekel a mentőzés, olvassa el Földes Attila remekművét a mentők mindennapjairól. A cikkben lévő gömbpanorámával körülnézhettek egy Sprinter betegterében, lesz min csodálkozni.

Kommentek

  • keresztesbaratom

    Ide vezet a downsized motor + a híres “német precizitás” ami csak egy hibás sztereotípia.

  • AMDPower

    “60 év/300 000 km” ? :)

  • menõmanó

    Ebben semmi meglepő nincs.
    A Vw elhíresült a fos TSI motorjairól és a dízelekkel is folyamatosak a gondok.
    Ez akkor lenne hír, ha gond nélkül szolgálnának ezek a mentők több százezer kilométer alatt.
    Ehhez még egy kicsit kevés a technikai tudásuk. :)

  • ffff

    A Toyota Hiace viszont elég elpusztíthatatlannak tűnik: még mindig sokat látni belőlük, pedig azok elég öregek mára és brutális futásteljesítményeken lehetnek túl, extrém üzemben.
    Érdekes lenne összeszedni róluk az OMSZ szervizeinek tapasztalatait.

  • Fel_x

    Aki elolvasta figyelmesen a cikket, az nem von le olyan következtetést, hogy a VW rossz. Ilyet csak buta vagy figyelmetlen emberek tesznek.
    A szerző többször is leírja, az interjúalanyok pedig többször is alátámasztják azt, hogy nem konstrukciós hibáról van szó, hanem arról, hogy ez a jármű nem mentőautónak készült. Ezt még Menőmanónak is illene megértenie, persze csak akkor, ha neki nem attól van orgazmusa, ha valamit bánthat. Erről meg mindenki eldönti, hogy vicces ez vagy nem?
    A mai Toyoták éppen ennyire lennének nyűgösek, mint ezek az autók, ráadásul elférni sem lehetne bennük, azok még ezeknél is kevésbé felelnek meg az elvárásoknak.
    Talán az lehetne megoldás, ha a kocsikat sűrűbben cserélnék.

  • Fel_x

    ffff, minden bizonnyal a Toyotákra kellett kevesebbet költeni. Elavult, mára már primitív technika, robosztus mechanika, borzasztó szűk élettér, kényelmetlen munkahelyek, fajlagosan még ennél is magasabb fogyasztás. Egy mentőautó hátuljában dolgozni kell, nem pedig bányászként görnyedve vegetálni. A Hiace már akkor sem volt alkalmas erre a feladatra, amikor csatasorba állították. Autónak közepes, kisteherautónak remek, mentőnek nagyon kényelmetlen.

  • PROVOCATOR

    3,9 tonna felszereléssel a crafter? Szerintem ez el van írva. Sok kistehert vezettem telepakolva súlyos cuccokkal (craftert is), de 3.9 tonna egyik sem volt velem együtt se.

  • Iceman.

    Teherautó persze, de az nem azt jelenti, hogy a tervezési feltételei közt volt az örök élet. Jó garival, jó szervízzel vállalható ez. A mentőautó szélsőséges használat, szélsőséges fenntartási költségekkel is. Ha így is elmenne hiba nélkül az csak azt jelenteni, hogy a 90% többi normál használatú vevővel fizetteti ki a gyár a túlméretezést. Akkor meg azért sírna mindenki, hogy milyen drága.

  • menőmanó

    Fel_x

    kempelen-holiday

    Kár itt a 3. álneveden írogatni.
    Az ilyen megjegyzések mindig kiugrasztják a bokorból az elvakult fanatikusokat, mint a példa is mutatja. :D

  • 1000rörö

    Ebben a hatalmas jólétben miért nem cserélik a teljes flottát 100-150 ezrenként??? Megszünne a problémák jelentős része. Vagy lehet valaki nem mond igazat? A 3,9 tonna is azt mutatja sok ólmot eszünk. :)

  • Steppenwolf

    “Ebben a hatalmas jólétben miért nem cserélik a teljes flottát 100-150 ezrenként??? ”

    Miért, a világon hol cserélik a mentőautókat tervezett élettartamuk hajnalán?

  • Piet

    Eleve úgy kellett volna kezdeni hogy megnézik mely típusok azok amik leginkább bírják a strapát. Felvehették volna kapcsolatot a környező Uniós országok mentőszolgálataival és kérhettek volna referenciát hogyan is válnak be a különféle modellek, mik a szervíztapasztalatok stb.

    Amúgy érdekes hogy a rendőrség flottáját folyamatosan cserélik, mindeközben az OMSZ gépparkja siralmas. Nem hiszem hogy olyan égetően fontos volt az összes rendőrségi fókát lecserélni, Audikra és főleg nem Mercedesekre.

  • Steppenwolf

    Piet – 2015.04.24 20:20

    A Profile, ami számos uniós országba szállít mentőautókat innen a kistarcsai összeszerelő üzemből is, szerintem elég komoly tapasztalata van e téren. Amúgy a legtöbb helyen a VW csoport és a Mercedes járművei szolgálnak szintén, illetve természetesen az olaszoknál a Ducato, franciáknál pedig Boxer, Jumper…

    A Focusokat azért kellett lecserélni, mert lízingelt kocsik voltak és 2012-ben az utolsónak is lejárt a szerződése és vissza kellett adni. Ezerszer kitárgyalt téma, ahogy az is köztudott ha utána nézel, hogy H-Astrákra és Yetikre cserélték őket még jó 3 éve, és nem a közelmúltban átadott Audikra és Mercedesekre, amik a rendőrségi járműpark nagyjából 10%-át teszik ki.

  • Vérmacy

    LEgtöbb helyen a BEszerzés, Tendereztetés nem szakembereken múlik, hanem irodai kisasszonyokon, akik most lobogtatják, hogy “ezt kértétek”. Lehet, de egy specifikáció megírása is kőkemény szakmunka. EZÉRT kell az állami szektorban is olyan fizetéseket produkálni, mint pl. az autóiparban és akkor nem csak az “alja” marad ott. KÉtezres biturbó dízel folyamatos városi, hidegindítási környezetben nagy súllyal. Ezt akár vehetnénk szándékos károkozásnak is…

    Mindemellett a F.O.S.Wagen csoportnak kiváló a marketingje, mint az USA-nak Vietnám után :)

  • Kanyaró Malvin

    A Hiace betegszállítónak jó lehet, de orvos nélküli B-nek már nem, C mentőnek, doktoros rohamkocsinak meg végképp nem alkalmas. A Crafterből a rövidben sem kényelmes dolgozni, nem is értem, miért nem hosszú az összes. A hosszított terére mindenképp szükség van. Az üzembiztonságot nehéz kívülről megítélni. Olvastam a Motor Talkon olyan hozzászólót, aki a Craftert szidta és Sprinterre állt át a más motor miatt, más meg annyit szívott a parkjában lévő Sprinterekkel, hogy lecserélte az egészet 2,0 literes Crafterekre és azóta szép az élet.

  • Misi36

    3.5-3.9 tonna azt nem is vezethetnék B-vel ez kamu szerintem.Kevés mentösnek van meg szerintem nehézpótig a jogsija.

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

Képcunami a Forma-1-es tesztről

Több tucatnyi fotó és számos videó a 2017-es Forma-1-es autók első napjáról Barcelonából.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Hároméves autók, amik nem hagynak cserben

A világ legnagyobb autós ügyfélelégedettségi felmérésekkel foglalkozó ügynöksége, a J.D. Power megnézte, a 2014-es eresztésből melyek ma a legmegbízhatóbb járművek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.