Miért épít egy indiai cég gumigyárat Gyöngyöshalászon?

Beszélgetés Neeraj Kanwarral, az Apollo Tyres vezérigazgatójával

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2015.03.15. 06.00

A Genfi Autószalon forgatagában csacsogtunk egy negyedórácskát a gigantikus magyar gumigyárat építő indiai cég vezérigazgatójával.

Csak úgy nyúlik a fülem, ahogy próbálom kijegyzetelni, miket mondott a telefonom diktafonjára Neeraj Kanwar, az indiai tőkéből működő Apollo Tyres gumiipari vállalat vezérigazgatója. Pedig a magyarok számára érdekes lehet, ami átszüremlik az interjúból a Genfi Autószalonon zsibbasztó alapzaján, hiszen ez a cég valósítja meg az elkövetkező évek egyik legjelentősebb beruházását nálunk: gigantikus gumigyárat építenek Heves megyében. Amikor legutóbb arra jártam, még csak pár régészeti feltáró árok jelezte a százhektáros mezőn: hamarosan megváltozik a táj látképe.

Szíjjártó Péter és Neeraj Kanwar (fotó: kormany.hu)

Vezess.hu: Megépült már valami az új gyárból Gyöngyöshalászon?
– Neeraj Kanwar: Nem, még csak az ásatások, előkészítő munkák folynak.

Találtak régészeti leleteket?
– Nem, még egy csontot sem, viszont sikerült teljesen elvégezni a tereprendezést, kiszintezni a területet. Április tizedikén kezdjük meg teljes gőzzel az építkezést; meg is ragadnám az alkalmat, hogy meghívjam Önöket erre a megnyitó rendezvényre. A termelés várakozásaim szerint 2017-ben kezdődhet meg. Az első személyautó-abroncsok még az év elején elhagyják a gyárat, a teherautó-abroncsok gyártása 2017 áprilisában indul.

A korábbi bejelentések ötéves beruházási időtartamról szóltak.
– A 475 millió eurós (145 milliárd forint) teljes beruházás három év alatt valósul meg, a termelés felfuttatása a névleges kapacitási szintre viszont valóban eltarthat öt évig.

Miért Magyarországot választotta az Apollo?
– Már 2008 előtt terveztük egy európai gyár létrehozását, de a válság érkeztével ezeket a terveket elnapoltuk, inkább az indiai tevékenység stabilitására koncentráltunk. Amikor 2012-ben újra felvettük az elejtett fonalat, Szlovákia és Magyarország volt a két legesélyesebb helyszín a beruházásra. Végül Magyarországot választottuk; elsősorban a politikai stabilitás miatt. Másodsorban pedig EU-s és állami ösztönzők, kedvezmények tekintetében is jobbnak tűnt a magyarországi helyszín. Az sem volt mellékes körülmény, hogy az alkalmas területek közül egy Budapesthez viszonylag közeli, jó fekvésű helyet sikerült találni, és hogy a magyar kormányzat kellően elkötelezett az ipar hosszú távú ösztönzése mellett.

Az Apollo a teherautó-abroncsok piacán elsőrangú minőséget jelent, a személyautók között jó ár-érték arányú, megbízható abroncsnak pozicionálják

Az indiai Apollo Tyres a Wikipedia szerint jelenleg a 17. legnagyobb gumigyártó a világon. Ez a státusz első hallásra nem érzékelteti, hogy mekkora cég ez valójában. Nos: 16000 embert foglalkoztatnak világszerte, jelenleg naponta 1600 tonna árut gyártanak. Az indiai gyártás mellett a holland Vredestein megvásárlásával az övék lett az entschedei gumigyár, Afrikában egy Dunlop-üzemet vásároltak meg, a gyöngyöshalászi beruházással pedig az európai autóipar számára igen fontos régióban, Kelet-Közép-Európában is stratégiai pozícióra tesznek szert.

A Vredestein márkához előszeretettel kapcsol neves autóipari cégeket a gumigyártó. Giugiaro-feliratos gumijuk is van, idén Genfben a Carlsson nevét kérték el egy új abroncshoz

Milyen európai autógyártókkal van már szerződése az Apollónak, amit az új gyár teljesíthet?
– Egy holland cégnek már jelenleg is szállítunk pótkerék-abroncsokat, az “ötödik kereket”, amelyek számos OEM-hez (Original Equipment Manufacturer, vagyis a tényleges autógyártó) eljutnak, de a BMW-vel, Audival már egyeztetünk gyári szerelésű abroncsok szállításáról. Ezek a gumik egyelőre az indiai gyárból érkeznek majd, de ha a magyarországi üzem elindul, onnan szállítjuk le a rendeléseket.

Az első híradások 250 ezer tonna  tömegű éves kibocsátást említettek. Ez felfoghatatlan mennyiség, hogyan képzeljük el, hány autót fog majd felgumizni Gyöngyöshalász?
– 5,5 millió személyautó-abroncs, 675 ezer teherautó-abroncs az indulás utáni időszakra tervezett kapacitás egy évre. Ez a teljesítmény még bővíthető, ha az autógyártók megrendelései indokolttá teszik, a második fázisban tovább emelhetjük a kapacitást.
Nézzék, számunkra ez egy igen fontos vállalkozás, de nem csak a volumene miatt. Volt ugyan már több akvizíciós beruházásunk, Dél-Afrikában, Hollandiában, de ez lesz az első zöldmezős beruházás a cég életében, amit Indián kívül valósítunk meg. Már most húsz mérnökünk dolgozik Budapesten és a beruházási helyszínen, később pedig több mint 900 dolgozót alkalmazunk majd, túlnyomó többségében helyi munkaerőt.

Honnan vásárolják majd a nyersanyagot a gyártáshoz?
– Legnagyobbrészt Európán belülről, több magyarországi beszállítót, például az acélhuzalok gyártóját már ki is választottuk. A nyersgumi Ázsiából érkezik.

Vagyis az új üzemben készült abroncsok teljesen európai terméknek tekinthetők, adózási, vámszabályok szerint is?
– Minőség szempontjából nem lesz különbség az Apollo által most gyártott és a magyar gyártású gumik között, a jelenleg Indiából Európába exportált abroncsok is megfelelnek minden minőségi kritériumnak, amit az új gyár tud majd. A vámtétel, ami a gumiabroncsokat terheli, jelenleg csupán az ár kettő-három százaléka. Ami miatt a gyöngyöshalászi üzem fontos nekünk, az alacsony gyártási költség a kedvező beruházási feltételeknek köszönhetően, valamint a jóval alacsonyabb szintű szállítási költség. Az abroncsokat nagyon nem praktikus nagy távolságokra szállítani, nem jól ömleszthető termék, nagy a fajlagos térfogata, nem tölti ki jól a konténereket.

A Vredestein márkához előszeretettel kapcsol neves autóipari cégeket a gumigyártó. Giugiaro-feliratos gumijuk is van, idén Genfben a Carlsson nevét kérték el egy új abroncshoz

A Vredestein márkához előszeretettel kapcsol neves autóipari cégeket a gumigyártó. Giugiaro-feliratos gumijuk is van, idén Genfben a Carlsson nevét kérték el egy új abroncshoz

Az új gyár beindítása után a termékek marketingjére is többet költ majd a cég?
– Igen. Mind az Apollo, mind a Vredestein márka ismertségét növelni szeretnénk, mind az “aftermarket”, vagyis a már futó gépkocsik fenntartói, karbantartói körében, mind az OEM-eknél. Termékeink piaci részaránya Európában jelenleg 2,2%, ennek 80%-át a Vredestein, 20%-át az Apollo teszi ki. Ezt a 2,2%-ot jelentősen meg kívánjuk emelni.
A személyautó-abroncsok mellett a teherautógumik piacán is komoly előretörést tervezünk elérni. Jelenleg az osztrák piacon forgalmazunk Apollo márkájú teherautó-radiálokat, indiai gyártásból. A magyar gyártás beindításával egész Európában megjelenik majd a kínálatunk.

Hova pozicionálják ezeket a gumikat?
– Az Apollo egyértelműen prémiumtermék a teherautó-abroncsok piacán. A személyautó-gumiknál a Vredestein marad a prémiummárka, az Apollo pedig a költséghatékony, praktikusabb választást jelenti majd a vásárlók számára.

A fejlesztésben ez úgy nyilvánul meg, hogy Apollo néven a Vredestein korábbi tervezésű abroncsait kapjuk?
– Nem, az abroncsok fejlesztése közös. A cégnek két fejlesztőközpontja van, egy Indiában, egy Európában, de nem márkánkét oszlik meg a munka, az Apollo abroncsokat is a legkorszerűbb módszerekkel, technológiával tervezzük és gyártjuk. A két fejlesztőközpont fenntartására a két piac földrajzi különbözősége miatt van szükség; egy Indiába, délkelet-Ázsiába szánt abroncsnak értelemszerűen különböznie kell egy európai, esetleg Skandináviában is használt terméktől.

Mennyire félnek a kínai gumigyártóktól?
– Félni nem félünk, hiszen aki fél a versenytárstól, az elveszíti a játszmát. A legkomolyabb kínai márkák technológiai háttér és minőség tekintetében is felveszik a versenyt a nagy múltú márkák abroncsaival, ahogy az autóiparban, haszonjármű-iparban is egyre jobbak az új kínai termékek. Szóval odafigyelünk rájuk. Ezért is fontos számunkra, hogy mielőbb gyártóként is jelen legyünk Európában, hiszen ez előnyt jelent Kínával szemben is.

Kommentek

  • menõmanó

    Ezen valóban jót röhögtem. :)
    A saját és talán most már a mi érdekünkben is remélem, hogy Neeraj Kanwar úr jobban ért a saját cégük vezetéséhez, mint a magyar gazdasághoz és politikához.

    Az viszont jó, hogy legalább ennek a gumigyárnak az ide települését nem cseszték el ezek a dilettánsok. Nagy valószínűséggel nem csak rajtuk múlott. :)

  • hulyemernok

    Lehet szidni a kormányt, lehet egyetérteni és ellenezni bizonyos lépéseket. De nagy külföldi cégek szép számmal érkeznek, ez vitathatatlan, és nyilván meg is van az oka.

  • vaLacky

    Persze hogy meg van az oka hogy idejönnek, mégpedig az, hogy ilyen olcsón, éhbérért dolgozó emberekkel nem talál még egy országot Európa közepén. Aztán jön az, hogy esetleg a kormány is jól csinált valamit…

  • 1000rörö

    2008 előtt! Akkor ezt sem a harcos nemzeti megmentőnk keleti nyitása /ha-ha/ hozta?

  • The Good Boy

    ha jól emlékszem a jelenleg regnáló törpe és bandája akadályozta meg többek között 2008 környékén, hogy az apollo idetelepüljön, hiszen akkor bőszen nyilatkozta a géniusz és holdudvara, hogy ilyen gagyi ne települjön az országba. most meg majd kötik velük a nemzeti együttmüködési megállapodásokat, meg vigyorogva nagy beszédeket mondva vágják majd át a szalagot, mintha nekik lenne köszönhető, hogy egy újabb nagy cég érkezik hozzánk.
    Még valami, nekem erre a téli szezonra pont Apollo gumi került a kocsimra… Nagy csodának kell majd történni ahhoz, hogy ismét vásároljak ilyen márkájú gumit, mert ettől még az előtte fent lévő Barum is sokkal jobb volt. Pedig én mindent megteszek a magyar gazdaságért, nyári gumim is made in hungary by Hankook…

  • vaLacky

    Kempelen, én nem azt mondtam, hogy jobb lesz nekik ha nem lesz munkájuk, hanem azt, hogy azért jönnek ide, mert itt dolgoznak a legolcsóbban. Nem kell félremagyarázni. Amúgy én is örülök, ha jön egy új befektető.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Audi RS3: Megnéztük hogy készül, és ki is próbáltuk

Évente egyszer biztosan van valami rendezvény a világ legnagyobb motorgyárában, Győrben. A mostani apropóját a március 10-től gyártott Audi RS3 Limousine adta.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

F1: A Red Bullnál röhögnek az FIA-n

A Red Bullnál komolytalannak tartják a Nemzetközi Automobil Szövetség állítását, miszerint a Mercedes-, a Ferrari- és a Renault-motor háromtized másodpercen belülre került idén.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

F1: Bejelentették a Sauber Honda-szerződését

A Forma-1-es Orosz Nagydíj délelőttjén hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-tól a Sauber-csapat is a Honda erőforrásaival.

F1: A McLaren Mercedes-motorra vált jövőre?

Érdekes sztorit dobott be az egykori csapattulajdonos Eddie Jordan, de a McLaren gyorsan cáfolt.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Használt autó: melyik a legjobb üzleti limuzin?

Erősek, mint egy dízelmozdony, pallérozott a modoruk, keveset fogyasztanak és jutányosan az áruk. Melyik használt német üzleti limuzint válasszuk?

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.