Három év intenzív kutatás, fejlesztés és 5 millió tesztkilométer után a Michelin olyan abroncsot tett az asztalra, amely minden évszakban a legjobb formáját hozza. Nyáron nyári gumiként, hóban fagyban pedig téli abroncsként viselkedik.

Akkor ez négy évszakos gumi?

Nem. Mert ez – ellentétben a négy évszakos gumikkal, amelyek inkább téliek, de kompromisszumokkal nyáron is használhatók – alapvetően nyári gumi, csak képes teljesíteni a téli gumikkal szemben támasztott extra követelményeket. Magyarul olyan csendes, takarékos és biztonságos mint egy nyári abroncs, de ezen felül hóban is hibátlanul teljesít.

Csendes, takarékos, és vizes úton is jól teljesít

Hogyan csinálja?

Egy guminál a minta illetve az abroncsot alkotó keverék és a felépítés együtt határozza meg, hogy mire képes a gumi. Nincs ez másként a CrossClimate esetében sem. Írhatnék bekezdéseket az önzáró, 3D-s lamellákról, ferde élű gumiblokkokról, illetve az új szilika-alapú adalékokról, ha bárkit is érdekelnének ezek a részletek. Az átlagautóst legfeljebb az foglalkoztatja, hogy felmegy-e vele a behavazott emelkedőn, kijut-e vele a reggelre váratlanul hótakaróba bújt településről a már takarított főútra, vagy sem. És ezeket bőven tudja az új mindenes gumi.

Hogy néz ki?

Ránézésre semmi olyan nem látszik az abroncson, amitől télinek néznénk. Nincsenek durva rücskök, hatalmas recék a felületen, ha nem lenne rajta az oldalán a három hegycsúcs, meg a hópihe – ettől hiszi el a rendőr róla, hogy téli gumi és nem büntet meg – akkor bajban lennénk a rendszertani besorolásával.

Teljes értékű nyári gumi, amely hóban is remekül teljesít. Van ilyen?

Meghülyültek a Michelin-nél?

Nem, nem hiszem, hogy ezzel kiszúrnak magukkal és ezután senki sem fogja megvenni külön a téli-  és a nyári abroncsukat. Helyette inkább egy halom olyan ember térhet át a Michelin CrossClimate használatára, aki valamiért nem tud, vagy akar vacakolni a gumicserével. 

Miért találták ki?

A minden évben tél elején beinduló kampány ellenére az emberek nagy része – Európában az autósok 65 százaléka – tojik a téli gumira és mind a négy évszakban ugyanazt az abroncsot, jellemzően nyárit használnak. Jellemző, hogy Németországban, ahol téli útviszonyok mellett kötelező a téli gumi használata, csupán 20 százalékuk marad a nyárinál, míg Franciaországban, ahol nem nagyon szabályozzák a téli gumik használatát, ez az arány 76 százalék. 

Az európai autósok 65 százaléka nem cserél télen gumit

Van egy pár százalékos kisebbség, aki viszont a télit hagyja fent egész évben, kockáztatva ezzel a saját, és a többi közlekedő biztonságát.  A 2014-15-ös téli szezonban pedig az autósok 40 százaléka halogatta a téli abroncs felszerelését/megvásárlását az utolsó utáni pillanatig. 

Kinek lehet jó?

Igazán mindenkinek, aki minden ősszel és tavasszal viszolyog az abroncscsere nyűgjeitől. De ha az időpontkérés, gumislátogatás és tárolás nyűgjén túl is jut valaki, a csere megfelelő időpontjának kiválasztása még így is okozhat fejtörést. Kerüljön fel a téli novemberben? És ha még decemberben is + 15 fok van? Vagy ha március végén, a már nyári gumis időben leesik egy arasznyi hó? A rossz időpontválasztás komoly baleseti kockázatot jelent, hiszen a nem éppen aktuális körülményekre való abroncs sokkal rosszabbul is teljesíthet. Például a négy évszakos  gumi melegben bő öt méterrel nagyobb fékutat igényel, mint a CrossClimate. És ez több mint egy átlagos méretű autó teljes hossza. Vagy mint egy gyalogátkelőhely. 

Nyári gumival jégen? Nooormális? Igen!

De maradjunk a pénzügyeknél, illetve a lustaságnál. Egy egy abroncskészlet szezononkénti cseréje 6-10 ezer forintos kiadást jelent. Kétszer. Nagyjából ötéves elhasználódással számolva 60-100 ezer forint megy el gumicserére. Plusz ugye az éppen szabin lévő abroncsok tárolását sem tudja mindenki ingyen megoldani, bár egy családi házban is nyilván ezer dolognak lenne jobb helye a garázsban, mint egy készlet keréknek.
De nemcsak a hely, hanem az időhiányban szenvedőknek is jó választás lehet a CrossClimate abroncs. Ilyenek a flottaüzemeltetők, vagy éppen a taxisok. Ezeknek az autóknak nem kell kiesni egy percre sem a munkából, a gumicsere idejére.

Ott van rajta a hópehely és a hegycsúcs

Végül pedig ott vannak a “szinglihordák”, akik férfikéz nélkül élik napjaikat, és így az autóval kapcsolatos karbantartási feladatokat is kénytelenek a nyakukba venni. Valószínűleg ők is szívesen felhagynának az évszaknak megfelelő abroncsok fel- illetve leszereltetésével, szállításával, tárolásával. 

Hogy teljesít?

Az alábbi ábra nagyjából mindent elmond arról, hová is lehet bepasszírozni a Michelin CrossClimate abroncsát. Nyáron, ugyanúgy viselkedik, mint egy nyári gumi, ugyanolyan csendes, takarékos, és tartós, mint a márka többi nyári abroncsa. Sőt, vizes úton rövidebb is a fékútja. Hogy nyáron a négy évszakos gumit minden tekintetben leiskolázza az nem annyira meglepő, mint az, hogy nyári létére a téli abroncsokkal azonos kapaszkodóképességet nyújt havon, mint a kifejezetten téli gumik. 

Itt egy ábra, amiből kiderül, hol, és hogyan teljesítenek a különféle gumik

Hogy ezt mi is elhiggyük, ki is próbálhattuk a különféle gumikat, különféle körülmények között. A tesztpályán száraz vészfékezés, vizes körforgalomban kicsúszásig gyorsítás, és letaposott havas emelkedőn is össze lehetett hasonlítani az újdonságot akár a márka téli, vagy nyári abroncsaival, illetve a piacon jelenleg elérhető legjobbnak ítélt négy évszakos abronccsal is.

Vizes aszfalton a mezei nyári guminál is jobb a CrossClimate

Az élő tesztek is hasonló eredményeket mutattak, mint amit a prezentációkban is láthattunk, bármivel is hasonlítottuk is össze a CrossClimate gumikat, utóbbiak kerültek ki győztesen. A zárt pályás tesztek Golfjai után Peugeot 308-asokra váltottunk és azzal autóztunk a változatos klímájú, Genf környéki hegyekben. Míg lent 6-10 fok és napsütés volt, addig útközben vizes, kanyargós, majd gonosz, letaposott havas emelkedő is jutott a tesztútba. Szárazon csendes, vizes kanyarokban jól tapad, de az igazi varázslatot havon mutatja be, ahol kifejezetten ostoba módon vezetve sem tudtunk vele elakadni az emelkedőn, túlcsúszni a lejtőn.

Száraz aszfalton csendes, vizesen jól tapad, havon pedig téli gumivá válik

Mikortól, mennyiért?

Az új Michelin CrossClimate forgalmazása májusban kezdődik. Természetesen pontos magyar árat még ilyen korán nem tudott mondani a gyártó, de állítólag a 16 colos átlagos Michelin abroncs 70-80 eurós árához még 7-8-at kell fejben hozzáadni, hogy kijöjjön belőle az új abroncs. Magyarul durván 10 százalékos felárral lehet számolni, az amúgy is prémium kategóriába tartozó gumiknál.

Lehet, hogy örökre elfelejthetjük a téli gumit? Te hogy csinálod?

  • Tavasszal, ősszel mindig időben lecserélem a gumikat58%
  • Ezt nekem találták ki, mert elfoglalt/nő/patópál vagyok és helyem sincs11%
  • Egész évben téli gumival járok9%
  • Egész évben négy évszakos gumival járok8%
  • Tavasszal, ősszel az utolsó utáni pillanatban, de lecserélem a gumit8%
  • Egész évben nyári gumival járok6%

Lehet, hogy örökre elfelejthetjük a téli gumit? Te hogy csinálod?


Egyelőre a legjobban fogyó 23 méretben lesz kapható, az európai piac 70 százalékát lefedő 15, 16, 17 colos méretben, de 2016-tól a kisáruszállítókra és szabadidő-autókra való méretekkel bővül majd a kínálat.