A kétfejű sas megérkezett a világ elitjébe?

Interjú egy Habsburggal, aki nem álmodik trónról, inkább driftel

Szerző: Lencsés Csaba levél küldés 
Dátum: 2015.03.11. 15.00

Fogalmam sem volt, mi történik, csak annyit tudtam, gyorsan kell mennem. Pontosan ezt tettem!

Hogy is fogalmazzak…, nem éppen az autóversenyzésről ismert a Habsburg-család. Miként jött a kapcsolat a sporttal?

Gyerekkoromban nem igazán érdeklődtem a motorsport iránt. Részben azért is, mert a családomban nem volt ez téma, és nem sok mindent tudtam erről a sportról. 7-8 évesen ültem először gokartba, és azonnal a magával ragadott. Újra és újra menni akartam. Aztán egyre többet tanultam,  és egyre tovább fejlődtem,  most pedig már elmondhatom magamról, hogy teljesítettem első európai formaautós szezonomat!

Ki ez a srác? Osztrák gimnazista? Trónörökös?

   Miközben Michael Schumacher fia a vezetéknevét rejtegetve építgeti autóversenyzős karrierjét, egy másik, meglehetősen feltűnő név tulajdonosa stilizált kétfejű sasos logót varrat a tűzálló overalljára. Az 1997. június 21-én született Habsburg Lotharingen Ferdinánd az utolsó magyar király, IV. Károly dédunokájaként Salzburgban töltötte első éveit, majd a család Bécsbe költözése után a közeli Bruckban kezdte versenyzői pályafutását. “Találtam ott egy szabadtéri gokartpályát, egy profi csapatot, és egy edzőt. Attól a naptól fogva minden gondolatom a versenyzés körül forgott. Nagyon élveztem, és arra törekedtem, hogy egyre jobbá váljak. Az ezt követő 2-3 évben heti ötször jártam gokartozni, és több millió kört megtettem azon a pályán. A mai napig ki-kijárok oda, és ugyanaz a letörölhetetlen mosoly ül ki az arcomra!” – mondja a Vezess.hu-nak.
    Közben beindult a versenyzői karrierje: gokarttal például magyar bajnok lett, majd a New Orleans-i világbajnokságon 10., amit így kommentált a honlapján: “A kétfejű sas megérkezett a világ elitjébe!” Idén februárban fejezte be első formaautós szezonját a Toyota Racing Seriesben Új-Zélandon, ahol 5. lett 21 versenyzőből. 2015-ben a Formula Renault 2.0 NEC-ben indul.
   Ferdinánd Bécsben él, idén fejezi be a középiskolát. Szabadidejében szeret triatlonozni, és a versenyzéssel járó sok utazás ellenére utazni is.

Édesapjával és hugával

A családodból próbált valaki eltanácsolni az autóversenyzéstől?

Nekem van a legtámogatóbb családom! Közel 400 főből áll, és hónapról hónapra üzenetek százait kapom azoktól, akik tudják, hogy versenyzem. Szeretik, amit csinálok, és ez jó érzés.

Ki tanított meg vezetni?

Kiskoromban sokszor ültem édesapám ölében a volánnál, és tekertem a kormányt. 10-11 évesen pedig megtanultam kezelni a sebességváltót is.  Egyszerűen mindent tudni akartam a vezetésről, így ez mindig része volt az életemnek, és a gokartozásban végre megtaláltam a rég áhított szabadságot, és egyedül vezethettem. Nagyszerű érzés volt.

Mi volt a kedvenced a szüleid eddigi autói közül. Melyiket vezetted először?

Az első autó, amit vezettem egy sebváltó-gomb nélküli 12 éves Opel volt. Kimentem vele a mezőre és drifteltem. Amíg édesapám rá nem jött…  (nevet) Édesanyámnak a mai napig van egy 30 éves BMW M3-asa, amit nagyon szeretek.

Ők mivel foglalkoznak?

Ezt nem szeretném elárulni.

Mivel versenyeztél először, és hogy sikerült a legelső futam?

Az első versenyem egy 40 perces, fedett pályás sprint futam volt egy 6,5 lóerős gokarttal. A csapattársammal együtt második helyen végeztünk, és emlékszem, fogalmam sem volt, mi történik, csak annyit tudtam, hogy gyorsan kell mennem, és pontosan ezt tettem. Annyira élveztem, hogy rögtön jelentkeztem is az egy héttel később esedékes következő futamra.

17 évesen van saját, a többiektől megkülönböztethető stílusa az autóversenyzőknek? Hogy jellemeznéd a sajátodat?

Igen, minden versenyzőnek egyéni vezetési stílusa van. Én elég agresszív vagyok, és szeretem nagy sebességgel bevenni a kanyarokat. A gyors kanyarokat nevezném a specialitásomnak.

A rolling out előtt

Tizen-, huszonévesen nyilván folyamatos fejlődésről szól egy autóversenyző élete. Mit gondolsz, miben tartasz előrébb a riválisaidnál, és miben érzed, hogy még sokat kell fejlődnöd?

Vérbeli versenyző vagyok, szeretem a kerék-kerék elleni csatákat, és szeretek a pozíciókért harcolni. Verseny közben bizonyos speciális állapotba kerülök, egy új tudati szintre, ilyenkor nagyon jól tudok menni. Az időmérős teljesítményemen azonban még dolgoznom kell, ott ugyanis nincs meg az a versenyhelyzet, mint futam közben, és egyedül nehezebben érem el ezt az állapotot. De a sebességem megvan hozzá, így már csak az hiányzik, hogy nyomás alatt is képes legyek rá.

Voltak már komolyabb baleseteid?

Persze, több balesetem is volt a gokartos évek során, amelyekből sokat tanulhat az ember. Tört már el a vállam, a bordáim, és a karom is, de semmi komoly. Ez bármelyik sportágban megtörténhet. De amióta formaautóval versenyzem, azóta nem szenvedtem sérülést, mert ezek sokkal biztonságosabbak, mint a gokart.

Melyik a kedvenc pályád azok közül, ahol már versenyeztél, és azok közül, ahol még nem?

Nos, a kedvenc gokartpályám mindig is a magyarországi Pannónia-ring volt. Bármikor versenyeztem ott, mindig nyerni tudtam, vagy legalább a dobogón végeztem. Nagyon kedvelem Silverstone-t , de a kedvencem Zandvoort. Sajnos idén nem lesz ott versenyem, de nagyon szeretem azt a pályát. A két álompályám, ahol még sohasem versenyeztem, de nagyon szeretnék, az az F1-es pálya Austinban, és Laguna Seca.

Mi az eddigi legnagyobb sikered?

Az még csak ezután jön! Amit az eddigi eredményeim közül kiemelnék, az az első formaautó futamom Zandvoortban, ahol második lettem, valamint a 10. és 11. helyezésem a gokart világbajnokságon, ezen felül a magyar bajnoki cím megszerzése.

Ugyanott, napsütésben (Fotó: Bruce Jenkins)

Schumacher Mick nevű fia gyakran az édesanyja nevét használja. Te gondolkodtál azon, hogy valami kevésbé feltűnő névvel versenyezz?

Eleinte fontolóra vettem, de végül úgy döntöttem, hogy nem. A nevem sokat jelent számomra, és mások számára is, és mivel a családom ilyen nagy történelmi jelentőséggel bír, szeretném én is öregbíteni a hírnevét, csak egy kicsit másképp: a motorsportban!

A Habsburg nevet minden európai ismeri. Nagyobb nyomás van rajtad a neved miatt?

Nem, úgy érzem magam, és úgy is viselkedem, mint az összes többi srác. Egyszerűen csak teszem a dolgomat.

Abban biztos vagyok, hogy nagyobb a sajtóérdeklődés a neved miatt. Segít ez a szponzorkeresésben?

Segít is, meg nem is. A helyzet az, hogy egyes emberek tisztelnek a családom történelme miatt, de mások előítéletesek velem szemben, és nem szeretnének semmit sem csinálni velem a nevem miatt. De ehhez már hozzászoktam az évek során.
 
Kikből áll a menedzsmented? Kik segítenek a felkészülésben, csapatváltásban, szerződések áttanulmányozásában?

A menedzserem, aki egyben az unokatestvérem is, Jamie Campbell-Walter, aki maga is autóversenyző.  Nagyon segítőkész, hiszen ő is járt ugyanebben a cipőben, mint én most. Tudja, milyen nehézségekkel kell szembenéznem, de azt is tudja, milyen, amikor jól mennek a dolgok, és ez óriási segítség a számomra.

Azt írod a Facebookon, hogy Magyarországért és Ausztriáért versenyzel, ráadásul Magyarország van elöl.  Mi a magyarázat?

Az első és a második világbajnokságomon magyar színekben indultam, és a csapatom nagyrészt magyarokból állt, ami sokat jelent számomra.

Autós lap vagyunk, de muszáj megkérdeznem: az utolsó magyar király dédunokájaként, számos uralkodó leszármazottjaként álmodtál már arról, hogy király vagy?

Természetesen nem. Még csak nem is gondoltam rá. Nem így nőttem fel.

Befejeződött a TRS szezonja Új-Zélandon, mi a következő lépés a karrieredben?

Most már visszatértem Európába, és a Formula Renault 2.0 NEC bajnokságban fogok versenyezni a Fortec Motorsporttal.

Más szögből

Mit tud a versenyautód?

A 2015-ös versenyautóm egy Formula Renault 2.0-s formaautó, 210 lóerő leadására képes, 2 literes Renault motor hajtja. A váltója hét sebességes, szekvenciális, az autó összsúlya kb. 500 kg, a végsebessége pedig 220 km/h. A többi részletről csak akkor tudok majd nyilatkozni, ha az év során jobban kiismerem az autót.

Mint annyi ifjú versenyzőnek, neked is a Forma-1 a végső célod, aminek eléréséhez a megfelelő lépcsők szükségesek. Mennyire tudatos a karrierépítésed?

Természetesen szem előtt kell tartanom a licenc-pontrendszert a jövőm tervezésekor, ami több okból is bosszantó, hiszen ez egyértelműen kijelöli, merre kell mennem. De minden erőmmel azon vagyok, hogy a számomra legkedvezőbb utat járjam be!

Az eredményeken és a megfelelő szponzori háttéren kívül mi kell még ahhoz, hogy valaki bekerüljön a Forma-1-be?

Tökéletes csomagra van szükség. Az élete minden területének tökéletesen kell működnie, hogy helyes döntéseket hozhasson.

Max Verstappen veled egyidős, sokan kritizálták a Red Bullt, hogy ennyire fiatalon lehetőséget ad neki az F1-ben. Mit gondolsz erről a döntésről?

Úgy vélem, Maxnak azt kell csinálnia, amit ő jónak lát. Minden tiszteletem az övé, hiszen a rá nehezedő nyomás ellenére nyugodt tud maradni, és remekül teljesít, ami fantasztikus!

Elöl

Valahol olvastam, Alonso a kedvenced a jelenlegi mezőnyből. Mit gondolsz, mire megy a betegeskedő McLaren-Hondával?

Hát, igazából a kedvenc pilótám Valtteri Bottas, de kíváncsi vagyok, mire lesz képes idén a McLaren, mert nagyon kedvelem azt a csapatot. Nem tudom, mire számíthatunk tőlük, de izgatottan várom az új McLaren-Honda érát!

Szimpatikus és gyors Bottas, de te vagy az első ember, akitől azt hallom, az első számú favoritja. Miért éppen ő?

Kedvelem a személyiségét. Találkoztam már vele, és olyan valakinek tűnt, amilyenné én is válni szeretnék. Emellett rendkívül tehetséges, ami miatt felnézek rá!

Melyik csapat a kedvenced?

A Williamsért és a McLarenért rajongok.

Gondolom, figyelted a jerezi és a barcelonai teszteket. Tudom, hogy nehéz, de kérlek, az eddigiek alapján rakd sorrendbe a csapatokat és a versenyzőket.

Általában a téli tesztek eredményei nem sokban befolyásolják a későbbi sorrendet. De izgatottan várom, hogy alakulnak majd az erőviszonyok. A Ferrari erősnek tűnik, de úgy vélem, a Mercedes ismét az élmenők közt lesz. Persze más csapatok is felzárkózhatnak.

Tényleg, van már személyautóra jogsid?

Közel járok a megszerzéséhez. Ausztriában már vezethetek, de máshol még nem

Vannak, akik nem állnak szóba vele (Fotó: Geoff Ridder)

Hagyjuk a versenyautókat. Mi a kedvenc márkád?

Nem könnyű kérdés, de nagyon szeretem a Porschét és a Mercedest.

Ha meglesz a jogsid, mi lesz a legelső saját utcai autód?

Nincs kifejezetten kedvencem, de egy kicsi és könnyű autót szeretnék, ami jó a kanyarokban, mert a sebesség nem fontos az utakon.

Előfordul azért majd néha-néha, hogy kicsit túlnyomod a gázt?

A sebességemet a versenypályákra tartogatom!

Kommentek

Százezerszer büntették meg az autósokat

Közel kétmilliárd forintot kellett fizetniük tavaly az autósoknak a fővárosi közterület-felügyelők intézkedései után. Olyan 70 ezer helyszíni bírságot róttak ki rájuk, bő 36 ezer alkalommal szereltek fel kerékbilincset, és közel 4600 autó elszállítását kezdeményezték.

80-nal 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Vásárlást igazoló érvek egy friss használt Alfa Romeo tulajdonostól

A használt típusok szinte függésbe átcsapó állandó böngészése végén olyan autót vettem és úgy, amiről a legtöbb tanácsadó lebeszélne.

Tragédiát okozott egy udvarias pék

Maga elé engedte az utánfutós teherautót, amely elgázolta az egyetemre igyekvő robogós lányt.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.