Elindult az új Suzuki sorozatgyártása

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.03.05. 19.00

Elindult az új Suzuki Vitara gyártása Esztergomban. Ebből az alkalomból Orbán Viktor azt is elárulta miért számít a Suzuki a rendszerváltás szimbólumának.

A mai nappal elindult az új generációs Vitara gyártása a Suzuki esztergomi gyárában. A cég ebből az alkalomból rendhagyó ünnepséget szervezett, melyen illusztris vendégek szólaltak fel, köztük a cég első számú vezetője Szuzuki Oszamu. Mint ismeretes, a Suzuki még tavaly novemberben jelentette be, hogy ezentúl minden évben új modellel áll elő. Az új generációs Vitara már nem az a vérbeli terepjáró, mint elődje, de ettől függetlenül népszerű típus lehet a hazai felhasználók körében.
A 85 éves Szuzuki Oszamu köszöntő beszédében kiemelte, hogy 1991 áprilisa óta 2 és fél millió Suzuki készült az esztergomi gyárban. “Szeretném ezúton is kifejezni köszönetünket és hálánkat azért, hogy az általunk előállított autókat a magyar emberek szívükbe zárták illetve, hogy bizalommal és szeretettel fordulnak termékeink iránt” – tette hozzá és felhívta a figyelmet arra, hogy a Vitara kizárólag Magyarországon készül a jövőben és a világ összes országába – köztük Japánba is – innen exportálják majd. “A Suzuki-csoporton belül az esztergomi gyár a harmadik legnagyobbnak számít termelési kapacitását tekintve” – jegyezte meg Szuzuki Oszamu.

Szuzuki Oszamu büszke arra, hogy az elmúlt 24 évben a magyarok megszerették az idehaza készülő modelleket


Befolyás és szerénység

Az ünnepségen Orbán Viktor is részt vett, azonban a miniszterelnököt teljesen elválasztották a sajtótól, az újságírók például egészen addig nem hagyhatták el a sajtórészleget, amíg ő és kísérete ki nem vonult a csarnokból. “Meg lehet tanulni a japánoktól és személyesen Szuzuki Oszamu úrtól is, hogyan kell egyszerre erősnek, befolyásosnak és szerénynek lenni. Mindenkinek meg kell adni azt a tiszteletet, amit megérdemel, ez az, amit megtanulhattunk a japánoktól” – jegyezte meg a kormányfő, aki tréfásan azt is hozzátette, hogy miniszterelnökök jönnek-mennek, de a Suzuki és vele Szuzuki úr marad.

Az új Suzuki Vitara könnyedén felismerhető SUV-os megjelenésével. Formaterve a Vitara és a Jimmy formatervét ötvözi

Új Suzuki Vitara

A Suzuki szabadidő-autóként árulja az új Vitarát, melyet 120 lóerős, 1,6-os benzin- és dízelmotorokkal szerelnek. Az összkerék-hajtású modellben számos vezetéstámogató rendszer is megtalálható, így például a radaros ráfutásvédelmi rendszer, valamint a távolságtartó tempomat. A Magyar Suzuki 70 ezer Vitara előállítását tervezi a gyártás első évében. A modellt hazánkból közel hetven országba exportálják, de három éven belül további harminc ország piacán szeretnének vele megjelenni. Az új Vitara gyártásának előkészítése két évvel ezelőtt kezdődött és a japánok a gyártás beindítására 150-160 millió eurót fordítottak. A hazai gyár idén körülbelül 165 ezer gépkocsi gyártásával számol.


A rendszerváltás szimbóluma

Amikor a Suzuki hazánkba érkezett, Magyarországon jószerivel még nem is létezett autóipar. Csak a világháború előtt volt idehaza járműgyártás, de annak gyorsan véget vetett a kommunizmus és mi magyarok, legfeljebb csak otthon, a garázsban bütykölhettük a KGST-ből származó járműveinket, hogy legalább egy kicsit a magunkénak érezhessük őket” – emlékeztetett Orbán Viktor, aki a Suzukit egyenesen a rendszerváltás szimbólumának nevezte. “A rendszerváltást követően a Suzuki lett a magyarok nyugati, valójában távol-keleti autója, ezért érezzük még mindig magunkénak az idehaza készülő modelleket”– tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor szerint a japánoktól megtanulhatjuk hogyan lehetünk egyszerre befolyásosak és szerények



Ígéret földje

Orbán Viktor korábbi személyes vállalásairól beszélt és megjegyezte, hogy ígéretéhez híven három éven belül megépülhet Komáromnál az új, teherautók közlekedését is lehetővé tevő Duna-híd. A miniszerelnök arról is szólt, hogy még arra is van esély, hogy Esztergomot az M1-es autópályával összekötő gyorsforgalmi út 2018-ra elkészüljön. “Óriási harcokat folytatok a saját bürokráciánkkal, hogy megértessük, hogy fel kell gyorsítani a folyamatokat ahhoz, hogy ez a beruházás a tervek szerint megvalósulhasson” – mondta Orbán Viktor, aki azt is bejelentette, hogy még az év első felében Esztergom polgármesterével, Romanek Etelkával aláírja a város és a kormány közötti megállapodást, amely biztosíthatja a város hosszabb távú fejlődését.

Az új Vitara aktív biztonsági csomagjainak része a radaros féktámogató rendszer (RBS), a keréknyomás-ellenőrző rendszer, továbbá az adaptív sebességtartó automatika


Esztergom jobban teljesít

A Magyar Suzuki Zrt. 2013-ban 161 106 gépjárművet gyártott Esztergomban, ez 3,2 százalékos növekedés a megelőző évhez képest. Saját gyártású autóiból a vállalat az év során 157 755 darabot adott el, amivel 1567 millió eurós értékesítési rekordbevételt ért el, az érték 11,6 százalékkal nőtt 2012-höz képest. A magyarországi újautó-piacon 2014-ben mintegy 5000 Suzukit adtak el a márkakereskedők, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, miközben maga a piac mintegy 20 százalékkal bővült. A márka részesedése a piacon 7,4 százalék.  A gyárban 3100 ember dolgozik, a beszállítók 25 százaléka magyar vállalkozás, a programban 74 cég vesz részt, így közvetve harmincezer embernek biztosítanak megélhetést.

Egy csipetnyi retró a Vitara középső konzolja felett. Ez inkább dizájn elem mintsem praktikus kiegészítő.


Rába ülések a Vitarába

A legfrissebb hírek szerint az új Vitara Rába alkatrészekkel készülhet. A Suzuki ma mintegy 2 milliárd forint értékű üzleti megállapodást kötött erről a győri székhelyű céggel. Eszerint hat éven át a Rábánál varrják a Suzuki Vitara üléshuzatát és fejtámláját, préselik az ülőlapot,  hegesztik az ülésvázakat. A cég móri gyára egyébként évek óta szállít alkatrészeket a japán autógyártónak. A beszállítói szerződés a Vitara teljes életciklusára biztosítja a győriek számára a gyártási jogokat, így a vállalat már három Suzuki modellt lát el termékeivel.

A nagy első- és hátsó terepszög biztosítja, hogy az autó a mélyen kivályúsodott, illetve havas útfelületekkel is megbirkózzon.

A Vitara sorozatgyártását ünnepélyesen Orbán Viktor és Szuzuki Oszamu indította el. A miniszterelnök és a japán autógyár tulajdonosa együtt gurult ki a színfalak mögül a Vitarában a közönség és a fotósok elé. Az új esztergomi modellt hamarosan a Vezess.hu nagyobb tesztnek veti alá.

Kommentek

  • menõmanó

    Egész jól néz ki ez az autó. Az ára is nagyon korrekt, így szerintem sikeres lesz.
    Az autón kívüli másik két főszereplőből az egyik viszont ígérgetni, hazudni és lopni nagyon tud, hasznot viszont nem hajt.
    Még szerencse, hogy Szuzuki Oszamu úr pont a fordítottja.

  • kocogok

    Már megint lökte a demagóg hablatyot és kommunistázott!
    Mi köze ennek a Suzukihoz?
    Debil demagóg…

  • Motoros III

    Szerintem ennek csak örülni lehet, sajnos nagyon sokan elfelejtették vagy nem is tudják, hogy a kilencvenes években valóban a Suzuki húzott ki bennünket a kakiból! Minden elfogultság nélkül állítom, hogy ezek a most gyártott Suzukik már nagyon minőségi autók, eljött azaz idő, amikor büszkén ülhetünk egy Suzuki kormánya mögé.

  • vaLacky

    Nagyon jó kis autó lesz ez, és sokkal szebb mint az s-cross. Ha jó lesz az ára, a siker garantált.

  • piezo

    Tisztelt kocogok! Véleményem szerint Viktorunk kommunistázása ebben az esetbe nem holmi demagógia volt, hanem történelmi visszatekintés. Mi köze ennek a Suzukihoz? Hát csak annyi, hogy Suzuki úr már a 80-as évek elején tárgyalt a kormányunkkal, hogy idehozza a gyárát. De az elvtársak ezt megakadályozták. Kb. öt-hat évvel korábban megépülhetett volna.Az a néhány tízezer autó amit legyártott volna évente sokat számított volna rendszerváltáskori gazdasági helyzetünkön. Ne feledjük ,hogy akkor még magyar kézben voltak a járműgyártásunk és kapcsolódó iparágak maradványai, aminek legalább egy része megmenthető lett volna. Tudom, hogy ez a múlton való gyötrődés felesleges, de a komcsizás nagyon sok esetben megáll.

  • Kempelen

    Az autonavigator.hu oldalon menőmanó pont ugyanígy fikázza a miniszterelnököt.

    A faszi mindenhol ott okád, ahol Orbán neve elhangzik. Ha valaki szeretné, vállal szereplést is kis pénzért. Szívesen orbánozik házibuliban, születésnapon, dk-s agit prop összejövetelen, s olcsóbb, mint egy transzvesztita előadóművész, cserébe legalább olyan gusztustalan nyálgép.

    Megtaláljátok bármelyik autós lapon, ahol elhangzik Orbán neve. Fel fogjátok ismerni, mert hazudik.

  • demagóg

    Egész jó vasnak tűnik, csak az eredetiség hiányzik belőle.
    De gondolom a potenciális Suzuki vásárlókat ez zavarja a legkevésbé.

  • menõmanó

    esztelen kempelen

    Kiengedtek a zárt osztályról?
    Olyan jó volt a primitív beszólásaid nélkül.

  • vaLacky

    Kempelen, és Menőmanó, borzasztó amit műveltek, mi bajotok van egymással? Üljetek már le egy pohár sör mellé, és normálisan beszéljétek át a problémáitokat. Higgyétek el, jobb lesz mindenkinek.

  • M_m_m

    Piezo, fontos a magyar tulajdon, de a fejlett nyugati cégek hoztak technológiát és munkakultúrát ide, nem mellesleg magasabb béreket.
    OFF: a magyar tulajdonról jutott eszembe, hogy a BudaCash és a Hungária Értékpapír is magyar tulajdonban vannak, szívnak is a befektetők, mert a bajban nincs egy tőkeerős cég mögöttük, aki kártalanítson, vagy akit el lehetne számoltatni…Hacsak állambácsi megint nem nyúl a zsebébe közpénzből.

  • Pokol

    Ezen az emberen csak sírni lehet.Sajnos ilyen elmeháborodott és bandája irányítja az országot. Még hogy röhögni!!!!!!!!!!!!!!!!

  • piezo

    Tisztelt M_m_m! Egy gazdaságban nincs fontosabb mint a nemzeti tulajdon.A multik elviszik a hasznot,itt csak a melósok bére marad, ami negyede a nyugatinak.A WW2 előtt iparunk versenyben állt az európaival tehát volt “nyugati” technológiánk, ami a komcsik alatt erodálódott el.A gazdaságon élősködő pénzintézeteket meg ne említsük egy lapon a termelő szektorral.
    Az autó úgy ahogy van bejön, remélem viszik majd mint a cukrot.

  • M_m_m

    A cseheket is “tönkre tették a komcsik”, és mégis felálltak. 25 év eltelt azóta. Ideje lenne már ezen túllépni.
    Támogatom a nemzeti tulajdont, de a tulajdonosok valahogy nem akarnak annyit fizetni a melósnak…
    Mondhatjuk azt is, hogy élősködnek a pénzintézetek, ami persze nem igaz, mert ilyen alapon élősködik az összes autógyár, kereskedő, akik profitot szeretne. Bocs, de mitől is megy most a magyar gazdaság? Audi, Mercedes, Opel, suzuki stb.
    Azt mondod, hogy a multik elviszik a hasznot, egyrészét biztosan, másrészt meg milliárd eurókért fejlesztenek.
    A nemzeti tulajdon akkor érne sokat, ha a tulajdonosi réteg nem lenne olyan kapzsi, és szétteritené a profit nagyobb részét az alkalmazottak között, másrészt normálisan adózna.
    Hogy érthető legyen, mindegy hogy kiviszik a profit egy részét a multik, vagy egy szűk nemzeti réteg gyűjtögeti és halmozza fel külföldi számlákon:-)
    Felelős magyar tőkés réteg nagyon fontos lenne, egyetértünk.

  • hova

    Már 1983-ban megkezdődtek azok a tárgyalások,amit a japánok kezdeményeztek azért, hogy egy komplett autóüzemet létesítsenek MO-n. Persze kirúgták őket,mert nem kaptunk rá engedélyt-vagyis megtiltották. Valóban a suzuki volt az első cég, ami komolyan emelte az ázsiónkat európában, ezért hála nekik és köszönet. Az autójuk nem rossz, szerintem sok magyar fogja megvenni és jól teszi!

  • M_m_m

    Egyébként ez a Vitara egy kifejezetten jól sikerült kocsi.
    Ideális családi autó a kátyús magyar utakra, sokkal praktikusabb, mint az alacsony építésű alsó közepesek.
    A csomagtere is versenyképes, és ennek valóban alacsony lesz a benzines fogyasztása is, ezt az s-cross bizonyította.

    A megfelelő akciós árral kiváló választás józan magyar családoknak.

  • M_m_m

    És még az jutott eszembe, hogy a Vitara simán lehetne az új “miautónk”, csak mára már többre, luxusra vágyik a társadalom többsége mint amit anyagilag megtehetne, és inkább behozza 1,5-2 millióért a nyugati levetett kocsikat, minthogy gyűjtene, vagy olcsó hitellel megvenne egy korrekt, józan, olcsó fenntartású új kocsit, amivel ráadásul a magyar gazdaságot is támogatná.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.