Nemrég szabad szemmel jól látható tömegben bukkantunk Swiftekre egy márkakereskedés udvarán. Ekkora flottát ritkán ad el a Suzuki, ezek az autók azonban nemcsak mennyiségük miatt érdekesek: rendőrségi autó lesz belőlük.

Ügyintézői vs. csíkos autók

A Suzuki Világnál fotózott autók a rendőrség ügyintézői autó. Az 1350 darabos, 7,2 milliárdos rendőrségi járműbeszerzésből 850 a bűnügyi-ügyintézői autó. Ezen belül van az a 150 kisautó, amellyel az Esztergomban gyártott márkának – hosszú évek kudarcai után – sikerült megtörnie az európai autók egyeduralmát a szervek közbeszerzési tenderein. Adófizetőként külön örülünk, hogy a csekély fogyasztású, alacsony árú, minimális szervizigényű benzinessel a Suzuki meg tudott felelni a tender kritériumainak.

Az összes utcai és rendőri Swifthez alapfelszerelés a térdlégzsák és a menetstabilizáló elektronika. A Passat és az Insignia gyártója nem kínál térdlégzsákot, szerintük a tágasabb lábtér miatt így is védett a vezető lába a nagyobb autókban

Ezek a kocsik rendőri jelleg nélküli járművek, tehát a csíkos autókkal szemben nem kapnak fényhidat és nem láttunk bennük rendőrségi rádiót sem. A beszerzés GL kivitelű ötajtós modellekre vonatkozik, amelyek vezetőoldali térdlégzsákkal, első, oldalsó és függönylégzsákokkal védik a bent ülőket. Igen hatékonyan, a szigorított norma szerinti ötcsillagos Euro NCAP töréstesztből ítélve.

Figyeljünk az MZG-s Swiftekre!

A rendőrségi munka szükségessé tett pár módosítást. A legérdekesebb a csomagtérbe szerelt 12 voltos csatlakozó. A bal hátsó rugótorony borításánál lévő aljzatban mi a sebességet mérő és a szabálytalanságokat rögzítő kamerák tápellátását sejtjük.

Benzines, 94 lóerős autók állnak be a rendőrséghez. 12,3 másodperc alatt gyorsulnak 100-ra, 165 km/óra a végsebességük

Elméletileg a legjobb megoldás mindig és mindenütt szabályosan közlekedni. Csakhogy nem egyszer tapasztaltunk vitatható sebességmérési gyakorlatot a rendőrség részéről, pl. mérést kint hagyott útépítési sebességkorlátozásoknál. A szirénamentes Swifteket látva gondoljunk erre, az autók az MZG-001 és az MZG-150 közötti rendszámokról azonosíthatóak.

Mi lesz a Swiftekkel?

Szerettük volna hivatalos rendőrségi forrásból származó információkkal gazdagítani a cikket, ezért az alábbi kérdésekkel kerestük meg az ORFK sajtómunkatársait:

Milyen célt szolgálnak a csomagtérben kialakított 12 voltos csatlakozók?
A csatlakozók évek óta kötelező felszerelései a rendőrségi gépjárműveknek, amelyek hiánya a jövőre való tekintettel ? esetleges kiegészítő felszerelések alkalmazása esetén ? problémát jelenthetne.

Milyen feladatokat látnak el az autók?
A járművek általános ügyintézői feladatokat látnak el.

Hogyan oszlanak el országosan, mely rendőri szervek használják majd őket?

A járművekből minden rendőri szerv részesül.

Milyen célt szolgál az utólagos csomagtéri rács?
A csomagtartó bővítését, illetve az utastérben lévők védelmét.

Tudomásunk szerint a rendőrség most először szerzett be nagyobb tételben Suzukikat. Ez tényleg így van-e illetve a korábbi közbeszerzési kiírásokban min bukhattak el a márka autói?
A közelmúltban nagyobb tételben nem került sor Suzuki gyártmányú gépjárművek beszerzésére. A kiírásokban megfogalmazott elvárások mindegyike a rendőri feladatellátást szolgálja. A műszaki paraméterek meghatározásának az állami normatíva előírásaira kell figyelemmel lennie, mint a kötelező felszereltség, továbbá méretkategóriák. A rendőrség az utolsó kérdését illetően nem folytat adatgyűjtést arra vonatkozóan, hogy melyik forgalmazó miért nem tett vagy tehetett ajánlatot.

Jelen esetben ötféle színben szállította az autókat a Magyar Suzuki: barna, ezüst, fehér, fekete és grafitszürke karosszériával. Amikor egy ekkora méretű flotta kifut, az azonos felszereltségű autók tömege, pláne egyforma színben, emészthetetlen a magyarországi használtautó-kereskedelemnek.

Semmi luxus

A rendőrség tanult a tapasztalatokból és jó ideje különböző fényezéssel rendeli az autókat, megkönnyítve ezzel használtkori értékesítésüket. Az előrelátás bizonyos fokig a járművek értékvesztését is csökkenti.

Listaáron 3 817 000 forintba kerül a Swift 1,2 GL. Nem tudjuk, mennyiért vásárolt a rendőrség, de sokkal alacsonyabb összegből érdemes kiindulni

Jól jár a rendőrség a Swiftekkel?

  • Igen, így ésszerű.78%
  • Ha járőrözni megvették, ügyintézői autónak is Audi és Mercedes dukál13%
  • Egy benzines S-Cross beleférhetetett volna.9%

Jól jár a rendőrség a Swiftekkel?


Nem valószínű, de ha egy használtautó-kereskedő lecserélné a rendszámot, hogy ne tűnjön fel a belügyi előélet, a Swiftek a kalaptartó feletti rácsról vagy a tetőoszlopba fúrt csavarhelyekről is azonosíthatóak. A rendőrségi kivitelben a csomagtér felől rács óvja a bent ülőket az előrezuhanó tárgyaktól. Az utólag beépített védőeszköz kulturált kivitelű, beszerelése is rendes munka a látottak alapján, de ezekről a részletekről nem tudtunk fotókat készíteni a hétfői átadás előtt.

Más téren az autók megegyeznek a GL-kivitelű utcai modellekkel, tehát felszereltségük kézi állítású légkondicionálót, CD-s rádiót, első elektromos ablakemelőt, távirányítós központi zárat tartalmaz. Egy olcsó használt Swiftből nézve a kormányszervó is úri huncutság, de ne a 20-25 évvel ezelőtti színvonalból induljunk ki. Ezek ma elvárható tételek.

Kevés az állami Suzuki

Külföldön nehezen értenék, hogy a rendszerváltás után az itthon gyártott Swift 1,3 helyett hogyan nyerhetett a többet fogyasztó, lomhább, bár nagyobb csomagterű Škoda Felicia az emlékezetes járőrautó-tenderen. Valahogy az állami beszerzéseken, kormányoktól függetlenül, kevés babér terem annak a márkának, amely pár százezer magyar családnál mégiscsak bevált közlekedési eszközként. A Magyar Suzuki flottaértékesítési szakemberét arról kérdeztük, milyen jelentősebb állami beszerzéseken nyertek esztergomi autók. Íme a lajtsrom:

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, a NÉBIH elődje, 2009
13 db rövid Grand Vitara 1,6
134 db Jimny 1,3
141 db Swift 1,3
396 db SX4 1,5 GC AC

Tanya- és falugondnoki program, 2014
26 db Grand Vitara 2,4
4 db Swift 1,2
2 db Swift 1,2 4×4
64 db S-Cross 4×4 (jórészt dízelek)

Hajléktalanokért Közalapítvány
12 db Suzuki SX4

Jó lenne megtudni, mit gondolnak a Suzukikról azok a belügyi dolgozók, akik majd járnak velük, de szerintünk kifogástalan munkaeszközre tesz szert a rendőrség. A mai Swift távolról sem minimálautó, ahogy azt a japán konkurensekkel közös teszten és nívósabb mezőnyben is bebizonyította

Nemrég ültünk az új Audi és Mercedes-Benz járőrautókban. Kattintsatok a képre, ha érdekel, mit tudnak a rendőrség luxusautói!