Mit tud a Merkelt védő páncélozott Audi?

Bemutató: Audi A8L Security

Szerző: Szörényi András levél küldés 
Dátum: 2015.02.03. 06.00

Tegnap este hazautazott Angela Merkel, vége az útlezárásoknak, megszűntek a dugók. Milyen autóval mozgott Budapesten a német kancellár?

Sonderschutzausführung. A mélyen germán szó azt a védelmi célú A8-ast takarja, amelyben Angela Merkel német kancellár eljutott a reptértől a miniszterelnöki kézcsókig és más programjaira, nyolcórás magyarországi látogatása során.

Minden titok, de csak majdnem

Lehet, hogy házon belül a 4,2 mp alatt százra gyorsuló S8 az alfahím, de ha az árakat is figyelembe vesszük, akkor a páncélozott verzió az A8 valódi csúcsmodellje. Súlya a duplája, nem nyilvános ára a három-ötszöröse lehet az azonos motorú szériamodelleknek, becslésünk szerint 100-200 millió forintos nagyságrendről lehet szó.

Sokáig egyeduralkodó volt a Mercedes-Benz. Primátusa Magyarországon is érvényesült, a Kádár-korszakban a párfőtitkár W116-os, V8-as motorú S-osztállyal haladt. A képet köszönjük az egykori Köztársasági Őrezred fotóarchívuma munkatársainak!

Ebben a műfajban – biztonsági okokra hivatkozva – a gyárak kevés konkrétumot árulnak el az autókról, persze a titkolózás önmagában misztikussá teszi a témát. (A Rolls-Royce is kevésbé izgalmas amióta tudjuk, hogy A8 L Security sajtóközleményéből megtudhatókon túl a mai páncélozott luxusautókra általában jellemző megoldásokról írunk.

Egyre pusztítóbb lövedékek

A páncélozás sokáig szakosodott cégek privilégiuma volt, de az autógyártók is felfedezték maguknak ezt a piaci rést, ahol az ár sokadlagos tényező. Jó ideje nemcsak a Mercedes-Benz S-osztály kapható gyári Guard-kivitelben, az A8 első és a 7-es első generációjából is volt Security-modell. (A BMW páncélozott autóiért felelős termékmenedzserrel Rácz Tamás készített nagyon érdekes interjút. Az utólag páncélozók előnye, hogy olyan autókat is védetté tesznek, amelyekből nem készül gyári verzió, például a Porsche Cayenne.

Nemcsak páncélacél védi a páncélozott autók utasait. Aramidszálak, kerámiaelemek, különleges alumíniumötvözetek teszik ellenállóbbá az autót

Az autógyártók azt hangsúlyozzák, hogy a luxustermékek kifejlesztésekor kezdettől fogva számolnak a páncélozott verziókkal és a koncepció részét képező védelemmel jobb eredményt érhetnek el, mint az utcai kivitelt utólag átépítő specialisták. Ebben nem tudunk igazságot tenni, de a fejlesztés ezen a téren folyamatos, mivel a lövedékeket is tökéletesíti a hadiipar.

Nem ad ki tömegadatot a gyár, de a védelem többletsúlyát jól mutatja a gyorsulás romlása. A végsebesség a gumik miatt 250 helyett 210 km/óra



Változat Teljesítmény/nyomaték Gyorsulás 100 km/órára
Hybrid 245 LE, 480 Nm 7,9 mp
3,0 TDI 258 LE, 580 Nm 6,1 mp
4,0 TFSI, széria 435 LE, 600 Nm 4,6 mp
4,0 TFSI, páncélozott 435 LE, 600 Nm 7,5 mp
W12 6,3, széria 500 LE, 625 Nm 4,6 mp
W12 6,3, páncélozott 500 LE, 625 Nm 7,1 mp

Egy páncélautó tervezésekor rengeteg részletre kell odafigyelni. Kézenfekvő például az oldalüvegek fel- és lehúzásának megoldása. Műanyag elemek helyett acél fogaskerekkel küzdi fel a mozgatószerkezet a közel karvastagságú ablakokat. Az ajtókereteket és a karosszéria réseit úgy kell kialakítani, hogy ott se hatolhassanak be a golyók.

Fokozatok: VR1-VR14

A kédernek nem elég a szelet és a vizet kirekesztenie, a gumitömítéseknek a lövedékektől szétszóródó üvegszilánkokat is kint kell tartania. A fékeknek a kétszeresére hízott autó ad kínzó feladatot, fontos kiegészítő továbbá a távindítás. Támadás esetén a már járó motorú autóba ugorhatnak be a testőrök a védett személlyel, ami meggyorsítja a menekülést.

Kicsit bonyolultabb ezeket az ívelt lemezeket és üvegeket golyóállóvá tenni, mint egy síkra lapolt G-osztályét. Az ajtók pirotechnikai töltettel kijjebb robbanthatóak, így kis erővel nyithatók. A képen az S 600 Guard látható, mert a Mercedes-Benz kiadott la fotókat

Többféle védelmi fokozat van, VR1-től VR 14-ig. A VR1 a stukkerrel támadó utcai bandáktól óvja a bent ülőket, VR6 esetén elvileg Kalasnyikovval sem lehet kárt tenni az utasokban. Privát nagykutyáknak általában elég VR4-ig felkészíteni az autót, a VR7 és VR9 a rendőri szervek autóira jellemző (a VR9 szintű védelem az acélmagvas lövedékeknek is képes ellenállni). A VR-skála neve a vehicle resistance (jármű ellenállás) szavakból ered.

Szétlövik a kocsit, de tudományosan

A kancellár asszonyt szállító A8 elvileg VR7-es védelmet nyújt. A jármű bizonyos területei azonban a VR9, sőt a VR10-es normát is teljesítik, és nem engedik bejutni a kézigránátok repeszeit. Erről sem tudni részleteket, de valószínűleg a karosszéria nyújtja a magasabb, az üvegezés a csekélyebb védelmet.

Az utasok épségéről különleges acél, aramidszálas anyagok, kerámia, egyedi alumíniumötvözetek és több rétegű laminált üveg egymást átfedő rétegei gondoskodnak. Az alumínium küszöbökbe golyóálló profilokat építettek be, a padlólemez képes ellenállni a kézigránátoknak, de még a tesztprogramban meghatározott akna sem öli meg az utasokat.

Az összes üvegfelületet a szilánkos törést gátló polikarbonát belső réteggel látták el. Az oldalablakok felárért mozgatható kivitelben készülnek, az oldalajtók pedig tetszőleges pozícióban megállíthatók, nem hajlanak be vagy ki maguktól.

Többrétegű üvegezés fogja meg a golyókat, az üvegszilánkoktól a belső ablakfelületre ragasztott polikarbonát-réteg óvja az utasokat

A minősítés tisztasága kulcskérdés, ezt a feladatot állami szerv végzi Németországban: a Beschussamt (kb. fegyvervizsgálati hivatal). München mellett még két helyen lehet bevizsgáltatni a járműveket, amelyeket a minősítés során a hivatal munkatársai tudományos alapossággal és szabványosított módszerekkel szétlőnek. Részletek a Wikipedia szócikkében.

V8 és W12: győri motorok

Kétféle motorral kapható az A8 L Security, mindkettő Győrben készül. A 4,0 literes TFSI V8 435 lóerős és már 1500-as fordulatszámon leadja 600 Nm maximális nyomatékát. A másik a motortervezés csúcsának tekinthető V12-es, amely egy szívómotor, 6299 köbcentis hengerűrtartalommal.

Ez is az S-osztály. A csomagérben védett helyen vannak a pótakkumulátorok, ide rejthető az elektronikus vezérlés és a belső tér oxigénellátása

Az atmoszférikus felépítés miatt itt a magasabb teljesítmény és nyomaték (625 Nm) csak 4000 feletti fordulatszámon mérhető, tehát az esetek nagy részében a W12 nem megy olyan jól, mint a papíron gyengébb, de két turbóval megtámasztott V8. Mindkét motorváltozat nyolcfokozatú automatikus váltóval és quattro állandó négykerék-hajtással érhető el.

Államfők, sztárok, milliárdosok

A fotók alapján a konvojban hátrább mozgó, MEU-311 hatósági jelzésű A8 W12-es. A MEU-313 és a világ legbefolyásosabb politikusnőjét szállító MEU-314 rendszámú Audiról viszont nem tudtuk kétséget kizáróan megállapítani, hogy melyik motorváltozat hajtja.

1928-ban a japán császári família rendelte az első páncélozott Mercedest. De a gyár sima reprezentációs limuzinokban is erős volt. A képet köszönjük az egykori Köztársasági Őrezred fotóarchívuma munkatársainak!

Mivel mind a kettő V-hengerlerendezésű és rettentően erős, elvileg az egyik hengersor kiesése esetén a motor még kiküzdheti az autót a veszélyzónából. A motortér ugyanis nem védett a páncélautókban. Legyen az utas Angela Merkel, mexikói milliárdos, arab olajsejk vagy orosz oligarcha: az emelt szintű biztonság mindig az autó utasterére vonatkozik.

A védelem mit sem ér, ha nem tudjuk időben kimenekíteni a veszélyből az utasokat, ezért az Audi A8 L Security komoly telekommunikációs rendszert kapott. A csomagtartóban elhelyezett rendszert saját akkumulátor táplálja, alumínium vázat és kerámia fedeleket kapott. A normál üzemi akkumulátor, illetve az üzemanyagtartály is páncélozható – ezekért plusz pénzt kér az Audi.

A masszázsfoteles hátsó ülésből mikrofonon keresztül lehet kommunikálni a külvilággal


Az autó egy sor további biztonsági rendszerrel is felszerelhető, a szabadalmaztatott rendszerű vészkijárattól kezdve (megfelelően bonyolult mozdulatokkal lerobbanthatók az ajtózsanérok, így az ajtó simán kitolható a tokjából) a gombnyomásra vagy hőszenzorra beinduló, a padló alatti tartályokból táplált tűzoltó-berendezésen át a frisslevegős rendszerig, amely patronokban tárolt, sűrített levegő segítségével túlnyomást hoz létre az utastérben, így nem juthatnak be a káros gázok.

Ezen kívül a legkülönbözőbb berendezések kérhetők, a füstelszívótól a szelektív ajtózárakig, a konvojban történő közlekedést segítő, LED-es jelzőfényektől a fekete dobozig, és persze egyéni kívánságokat is meghallgatnak.

Ahogy kívülről, az utastérből sem lehet észrevenni, hogy különleges autóban ülünk. Hátul két, külön-külön szabályozható ülés található, a masszázsfotel opciós extra, és természetesen multimédiás rendszer, hűtőszekrény és kiegészítő fűtés is kérhető hátra.

Kíváncsi vagy mit tud az USA elnökét, Barack Obamát védő, Szörnynek becézett páncélautó? Kattints a képre!

Mit tud a Merkelt védő páncélozott Audi? 1

Kommentek

  • a.szorenyi

    Mielőtt egy túlképzett hozzászólótól megkapom, hogy az nem is V123, hanem W123-as Mercedes: a V a hosszított modell kódja, a W a sima limuziné, az S123 a kombi, a C123 a kupé jele

  • Vorserie

    Szörényi úr milyen ügyesen elé mész a konfliktusnak.:)

  • szaboata

    Igen,nagyon foglalkoztathatta,nem tudott aludni.De köszönjük a kiegészítést.

  • Kempelen

    Mérnem esiksznéggyel vitték bazzeg? Minek ide ányócas meg kúhetes, mennyenek busszal mind inkább vegyenek lélegeztető gépet meg aggyák ki cigánkőccsönbe ezt a pézt.

  • ACC.600

    ez kamu konvoj volt!

    igazából menőmanó vitte Fr. Merkelt toyotával, hiszen az mégiscsak megbízható.

  • Iceman.

    Ez a kocsi remélem, hogy csak bérben volt nálunk és nem tart fenn az állam egy ilyen autót…

  • Vorserie

    Ó dehogynem!
    Többet is! :D

  • ACC.600

    azért jobban átjött volna a magyar feeling ha nyári gumival és vonóhoroggal lett volna szerelve. ez így nem full extra!

F1: Szürke gyilkost mutatott be az amerikai csapat

A mezőnyből utolsó előttiként bemutatkozott az amerikai Haas-csapat új autója is, a VF-17-es.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

F1: Itt a (bal)szerencsés új Red Bull – videó

A Red Bull Racing-csapat vasárnap 13 óra 13 perckor leleplezte 2017-es Forma-1-es autóját, az RB13-ast. Tesznek a babonákra.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. Az európaiak egészségével szórakoznak a buherálók.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.