Recseg-ropog az útdíj-rendszernek csúfolt pénzszivattyú

Szerző: Lencsés Csaba levél küldés 
Dátum: 2015.01.02. 06.00

Amatőr hibák, átvert autósok, bicskanyitogató tévedések – oltári káosz a fizetőssé tett utaknál. Ami biztos: újabb tízmilliárdokat húznak ki a zsebünkből.

Eddig is nyilvánvaló volt, az ingyenes utak fizetőssé tétele szimpla lehúzás. Most már az is egyértelmű, hogy Mekk Elek mindkét bal kezét használva tákolta össze a rendszert.

Bocsánat a hatásvadász címekért alább, tényleg csak a tényeket gereblyéztük. Két napja ismerjük a hivatalos térképet, a pontos részleteket, azóta ennyi hibát gyűjtöttünk össze.

Rossz a kormány térképe

Nagybetűs trehányság, hogy december 30-án 21 óra 55-kor hozták nyilvánosságra a térképet a fizetős szakaszokról, persze a jó munkához idő kell. Sokáig babráltak vele – így is tele van hibákkal. Az egyik első baki felfedezője Wintermantel Zsolt újpesti polgármester, aki fideszes létére a minap így fogalmazott kérdésemre: “közlekedésszakmai, elvi kifogásom van a fizetős elkerülő szakaszokkal”.

A helyesírás is probléma, Százhalombatta nevét sem sikerült jól leírni

A térképet ezután böngészte át, és nem kellett neki a közlekedésmérnöki diploma (történetesen ez a végzettsége), hogy kiszúrjon egy hibát. Újpestiként nyilván azt kereste, pontosan honnan ingyenes a Megyeri híd. A kormány szerint az M0-74-es csomóponttól, csakhogy olyat Wintermantel nem talált. “De vajon melyik az M0-74-es csomópont, ameddig ingyenes a Megyeri híd? Az első pont, ahol le lehet jönni az a 75-ös!” – írta a Facebookon.

Balekot csinál a kormány az autósból?

Budapest belterületén a sztrádák nem gyorsforgalmi, hanem csak főútnak minősülnek, így itt díjfizetési kötelezettségről nincs, és nem is lehet róla szó – ígérte december 15-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ha valaki Budapestről a reptérre autózik a gyorsforgalmin (naponta pár ezer ember megteszi), akkor – röviden, de – valóban érint olyan utat, ami nem a főváros belterülete, de totális agyrém, hogy ezért is ki kell fizetni az 5000 forintos éves matricát.

Forrás: VEKE

“Bizony, az a két kis fekete pötty ott a 4-es és a 400-as út csomópontja (Vecsés-nyugat), illetve a reptéri leágazás. Igazán tanítani való példa a lehúzásra, gratulálunk a kitalálóknak” – kommentálta a döntést a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE).

Hülyét csinált magából a miniszter?

Jelenleg nem tudhatja az autós, hogy a saját szemével látható közlekedési táblának higgyen, egy kormánytag szavára adjon, vagy a tájékoztatására hivatalosan közzétett térképnek – erre is van példa. Az M86-os Vas megyei szakaszán ugyanis díjfizetésre utaló táblákat szereltek fel december 31-én.

Fotó: Tánczos Mihály, Nyugat.hu

Hende Csaba honvédelmi miniszterrel ugyanazon a napon, ugyanabban a megyében interjút közölt a Vas Népe napilap, amiben pont a tábla jelentésének ellenkezőjéről beszélt. “Több százmillió forintot költünk a közlekedés fejlesztésére – jelentette ki (Hende Csaba). Kérdésünkre válaszolva elmondta, csupán riogatás az az ellenzéki felvetés, miszerint fizetőssé tennék az út használatát. – Ma sem fizetős a 86-os út, miért lenne fizetős? Nem autópályáról, autóútról beszélünk, ezek a kamionforgalmat leszámítva nem fizetősek, semmilyen, ezzel ellentétes kormányzati előterjesztés nincsen.” (Köszönet a remek fotókért és a szövegrészletért a Nyugat.hu-nak.)

Forrás: Nyugat.hu

Csakhogy a kormánytagnak ellentmond a kormany.hu-ra feltöltött térkép, amelyen egyértelműen fizetősként jelölték az M86-os Szombathely és Szeleste közti szakaszát. Ez azonban – írja a Nyugat.hu – Hende szerint csak a kamionforgalomra vonatkozik. Akkor meg miért rakták ki az alábbi táblát, ezt is a minap szerelték fel.

Fotó: Tánczos Mihály, Nyugat.hu

Csendben jelezzük, tegnaptól kötelesek az autósok fizetni a kijelölt szakaszokon. Igazán jó lenne már PONTOSAN tudni, hogy melyek azok.

Őrület, vásárolni sem tudtunk normálisan – hibaüzenetek az online rendszerben

Kipróbáltuk és megtapasztaltuk, hogy az első napon rendkívül lassan és megbízhatatlanul működött az online matricavásárlás. Pest megyeit akartunk venni csütörtökön kora délután, de már a rendszerbe való regisztráció is akadozott. A választott matricát háromszor akarta kiszámlázni a rendszer, amikor pedig a felesleges tételeket akartuk törölni, hibaüzenettel zárult a folyamat.

Második próbálkozásra sikerült eljutni az online bankkártyás fizetésig, az 5000 forintot le is vonták, az oldalon azonban a vásárlás meghiúsulásáról szóló hibaüzenet jelent meg. A rendszer által megjelenített e-matrica azonosítóval felhívtuk az ügyfélszolgálatot, ahol megerősítették, hogy a hibaüzenet ellenére a vásárlás megtörtént, a választott rendszámra aktív lett a jogosultság. A beszélgetés időpontját azért feljegyeztük, ha esetleg később vitás helyzet adódna. Talán segít.

Hiba lépett fel a vásárlás során - írja a rendszer. Nevetséges ez az egész úgy, ahogy van

Információnk szerint nem volt mindenki ilyen szerencsés, sokan negyedik próbálkozásra sem jutottak ügyintézőig telefonon, miután hasonló hibaüzenetet kaptak a pénz levonása után. Akik esetleg a hibaüzenet miatt újra megvették a matricát, mielőbb próbáljanak kapcsolatba lépni a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-vel, illetve a bankjukkal is!

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak sincs információja

Erre utal az alábbi levél, amit a 444.hu olvasója kapott kérdésére: 3 vagy 4 megyei matrica kell ahhoz, hogy lejusson Budapestről az M7-esen a Balaton déli partjára? December 30-án délután küldte válaszát a hatóság:

Forrás: 444


Szánalmas az automata, csomó betűt nem ismer

Nem csak a Nemzeti Útdíjfizetőnek nincs információja az új és nemzeti útdíj fizetéséről, többen cikkeztek az elmúlt napokban arról, hogy a rendszer beindulása előtt a benzinkutasok sem kaptak kielégítő tájékoztatást. Pedig a legtöbb matricát ők adják el.

A pozitív kormányzati propagandát ezerrel pörgető MTI persze mutatott fotókat Mol kúton immár működő automatáról. Bárcsak ne tette volna.

A jól vagy a rosszul írt megyékből van több?

Jól látható a fenti fotón, itt is profi kivitelezéssel van dolga az autósoknak. Nem tud magyarul írni a büszkén mutogatott szerkezet, hibát hibára halmoz.

Mégsem teljesen ingyenes, amit ingyenesnek mondanak?

Nem mindenhol kell fizetni az M0-ért, hangsúlyozzák. Például a Megyeri híd felé az M3-as autópálya kereszteződésig, tehát a 69-es lehajtóig ingyenes a körgyűrű, vagyis ha délről csak eddig autózik valaki az M0-son, akkor megússza matrica nélkül. A 444 szúrta ki, hogy ez nem igaz. “Azért nem, mert ha az M0-M3 kereszteződésnél hajtanánk le Budapest felé, akkor az M3-as bevezetőre kerülünk, ami fizetőssé válik” – írták, egyúttal azt tanácsolták, hogy a fizetést elkerülőknek muszáj lehajtani a 69. lehajtó előtti lehetőségnél, azaz a 65-ös lehajtónál, ami a Rákospalotai határútra vezet.

Grafika: 444


Akkor most meddig nem bírságolnak?

December 16-án ezt a tájékoztatást kapta Vezess.hu az NFM-től: “Január 31-ig nem büntetik azokat, akik reflexből felhajtottak az immár fizetős útszakaszokra, és elfelejtettek megyei matricát venni. Még akkor sem kell kifizetniük a bírságot, ha közben megjött a papír, feltéve, ha utólag, január 31-ig megveszik az adott területre a matricát.”
 
Nos, ez is változott azóta, a nemzetiutdij.hu-ra frissen feltöltött 2015-ös E-Matrica Útmutatóban már ezt olvashatjuk: “A 2015. január 1. és 2015. január 31. között észlelt jogosulatlan úthasználat esetén a pótdíj utólagos elengedésének van helye, amennyiben a pótdíj megfizetésére kötelezett 2015. március 1-jét megelőzően a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati irodájában szolgáltatási díj megfizetése mellett, a jogosulatlan úthasználat helye szerinti éves megyei, vagy éves (országos) jogosultságot vásárol.”

Első ránézésre azt gondolhatja az autós, végre valami normális döntés, legalább február végéig megveheti  – akár a használat után – a matricát. Ne tegye, a rendszer megszívatja.

Már bocsánat, de mi másnak nevezhetnénk, hogy a kormányzati nagyvonalúság azzal egyenlő, miszerint
   1, “szolgáltatási díjat” kell pluszban fizetni, ami az 5000 forint felett újabb 1470 forint
   2, mindezt kizárólag az ügyfélszolgálati irodájukban lehet befizetni, amivel plusz benzinpénz és idő megy el.

Köszönjük, igazán nagylelkű!

Bónuszként a családbarát kormány betesz a nagycsaládosoknak

Meg a vendégmunkásoknak, meg mindenkinek, aki személyautós jogsival vezethető kisbusszal közlekedik, kirándul, élné az életét. Habár a személyautók és motorkerékpárok díjtételei (D1 és D1-M) 2015-ben nem változnak, a teherautókra vonatkozó E-útdíj rendszerben általános, öt százalékos az áremelés, amit kollégám megfogalmazása szerint nyilván a nagyon magas, MÍNUSZ 0,2 százalékos 2014-es infláció miatt kellett megemelni.

No de a nagycsaládos magánszemélyeknek és sokaknak nem ez fog fájni, hanem hogy a hétszemélyesnél tágasabb személyautók más díjkategóriába kerülnek, és ha már megnyerték, a 2015-ös új útdíj-rendszerben fizessenek ők is vastagon: a 10 és 30 napos matricájuk ára a duplájára emelkedik.

Figyeljünk, ne fizessen senki feleslegesen, segítsünk egymásnak!

Január első napján ennyi hibát tudtunk gyorsan összeszedni. A fenti témákkal kapcsolatban megkeressük az illetékes minisztériumokat is, amint reagálnak, folytatjuk a témát.

Addig is kérünk mindenkit, figyeljen, küldjön észrevételeket, felfedezéseket, javítandó hibákat a rendszerről, vagy éppen fotókat táblakihelyezésekről, megvett megyei matrica számlájáról, írja meg tapasztalatait a vásárlásról, akár online, akár kútnál történt – bármiről a témában ide: auto@centralmediacsoport.hu

Segítsük a többi autóst!

Csak bevezető ár az 5000 forint?

Dorner Lajos VEKE-elnök szerint eleinte 39 milliárd forintos várható bevételről beszélt a politika, most már 20 milliárdról. “Sajnos láttunk már olyat, hogy nagyon mellé lőttek egy-egy döntés költségvetési hatásánál, márpedig ha nem jön be a remélt bevétel, akkor a kormány a duplájára, vagy akár a triplájára is emelheti később a matrica 5000 forintos árát. Ha viszont hozza a remélt pénzt az intézkedés, akkor pont azért emelhetik meg, mert könnyen elérhető a bevétel, a jogalap, a keret pedig januártól adott. Erős tehát a csábítás, hogy felemeljék ezt az 5000 forintos összeget, mint az összes ilyen, adó jellegű tehernél, és akkor az már tényleg komoly problémát okozhat” – nyilatkozta a Vezess.hu-nak.

Itt megnézheti, hogy mennyi keserűséget hoz még 2015 az autósoknak!

Update!

Olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy az 5-ik bekezdésben látható kép “nem egy automata, hanem a benzinkút kasszájának képernyőjéről készült. A MOL hálózatán a Wincor Nixdorf által fejlesztett Namos Compact nevű kasszarendszer üzemel, melyen ún. gyors gombok vihetők fel. Ezek funkciója csupán annyi, hogy gyakori – vagy esetünkben online – termékeket a kútvezető külön megjelölhessen, ezáltal biztosítva a kezelőnek, pénztárosnak a gyors elérést. A képen olyan gyors gombokat láthatunk, amelyekre feltételezem az adott megye matricája, mint termék jön elő. A gombok nevei – az adott megyék nevei – viszont lokálisan a töltőállomáson állíthatóak a kútvezető által. Ezenfelül a képről kitűnik, hogy az ékezetes karakterek jelentenek problémát, holott a Namos Compactnak van magyar karakterkódolása.”

Köszönjük a pontosítást!

Kommentek

  • Grofmuvek

    Magyarázza meg nekem valaki, hogy a MOTORKERÉKPÁR mióta azonos egy autóval ? Vagy az elvtársak nem tudnak különbséget tenni e kettő között sem ? Mi a fészkes fenének fizessek AUTÓS árat egy éves megyei matricáért, ha egyszer MOTORKERÉKPÁROM van, ami meg se közelíti egy autó méreteit, útterhelését, súlyát ?
    b./ Miért nincs akár EGY NAPOS matrica (megyei,országos, stb.) autóra, motorra vagy bármi másra méltányos áron ?
    c./ Minek fizessek 1470 Ft-ot (10 napos motoros országos matrica) egyetlen M8-as vagy M9-es hídon történő átkelésért ezek után, vagy 10.000 Ft-ot a két megyére szóló, de az adott térségben évente talán csak egyszer használt matricákkal ?

    Nem okvetlen a díjfizetés ténye idegesít. A dolog átgondolatlan, amatőr, a mindennapi életet láthatóan nem ismerő kivitelezése a rémdráma. Kénytelen leszek mindaddig megszegni a szabályokat, ameddig nem valósul meg, hogy legalább motoros matricák is rendelkezésre álljanak, ha már ez a kupleráj létrejött. Tud valaki egy jó ügyvédet, akivel bizonyíthatjuk majd a perekben, hogy a motorkerékpár és az autó két teljesen külön közlekedési eszköz, ennélfogva önálló két külön kategóriát kell jelentsen ?

  • Zyz001

    A helyzet az, hogy egyébként teljesen egyetértve a cikk többi részével, az M0-ról le lehet jönni Fót, Rákospalota felé anélkül, hogy az autópályára rámennénk. Ami zavaróbb, hogy ez az autóút (mert nem autópálya!) azért roppantul hangos és a könyéken élők életét ezért megkeserítő, mert nincs rajta aszfalt. Ezért persze a karbantartása is csak töredéke a többi útnak, ezért nem értem, hogy miért pont ez a fizetős?

  • Kempelen

    Gerofmuvek!
    Szerinted egy ügyvéd 5000-ért hány percig beszélget veled?

  • Torrente

    A Budapesten élők kénytelenek lesznek megvenni a matricát ,ha kocsijukat nem csak a telekre járáshoz használják.Mert ugyebár abban az esetben meg tudják szervezni az útvonalat. De ha a mindennapi életük része az autózás ,egy év alatt egészen biztos legalább egyszer rászaladnak egy fizetős részre. Akkor aztán cumi .Mire rádöbbennek, már késő. A tábla megpillantásakor már csak vészfék , és hosszú, sok esetben nem megoldható tolatás esetén úszhatná meg, Jól kitalálták ezt. Külön dicséretet érdemel az a megoldás, amikor nem díjköteles útról, csak fizetős útra lehet lehajtani. Ugyanolyan profin megoldották, mint a választási törvényt, illetve a választási kerületek átrajzolását. Mértani pontossággal megtervezték.
    Persze a pesti ember ravasz. lesz aki harcol majd,és kerülő utakat keres. De elbukik. Előbb utóbb ezeket is lezárják, és fizetőssé teszik.Bármelyik úttal megteszik, hiszen például a 2 -es út egysávos szakaszát sem szégyellték fizetőssé tenni.Akkor a Hungária körút miért lenne ingyenes? Sőt ott még dugódíj is lesz. Csak dicsérni tudom a leleményességüket.Legalább a csibészséget jól kitanulták.
    Persze most még vannak hőzöngők, de mire jövőre majd minimum 50%-l megemelik a díjat, már mindenki beletörődik.

  • ijasz76

    Hm, nem fizetni kellene, hanem egy pár napra a parlament elé vonulni annyi autóval amennyi odafér…, és egyesivel a Dunába dobni mindegyik rabló gazembert.

  • HERCULES

    Kempelen!

    Hogy jutott eszedbe az a hülyeség, hogy ügyvédi díjakkal példálózz?
    Az ügyvéd nem kötelező (Ez nagy különbség)!!!
    És…., ha már ügyvédről beszélünk, van ingyenes változat is, ami semmivel sem rosszabb a fizetős verziónál (persze függ attól is, hogy mekkora bajban vagy).
    Arról nem beszélve, hogy az ügyvédet minden esetben a perben vesztes fizeti!
    Az olyan ügyvédi szolgáltatás, ami ingatlan adásvételi, vagy egyéb, hagyatékkal összefüggésbe hozható, az nem csak az ügyvédé..!

  • geotrinus

    Olcsó benzin, rezsicsökkentés, defláció?
    Akkor nesztek parasztok, fizessetek.

  • pityubatyo

    Ezzel az útdíj blamával nagyon befaragott az a marha, aki kitalálta!!-és a fidesz, hogy melléállt ennek a marhának!!

  • Zofren

    Es akkor jovore johet a dugodij. :)

  • tgu.ts

    Tehát, ha jól értelmezem akkor a Megyei Matrica éves díja 5000 forint.
    Ez azt jelenti, hogy aki Győrből rendszeresen jár Ausztriába vagy akárhova Hegyeshalom irányába annak éves autópálya díj ami 43 000 FT ezentúl csak 5000 FT kell fizetnie.

    Tényleg mocskos átverés, hogy 38 000 forint a zsebembe marad.

  • egeto

    Kíváncsi lennék a Magyar Autóklub hivatalos véleményére is, amit gondolatom szerint nagyon is illendő (kötelező!!) lett volna minden létező helyen kinyilvánítani. Vajon valóban képviselik (a hatékonyságot meg sem merem említeni) az autósok érdekeit?

  • kocogok

    Tisztelt Cikkíró!
    Miért? Mit tetszett várni ettől a hozzá nem értő, tök dilettáns fidesz-kdnp hordától?
    Netán valaha is felfedezte tetteikben az értelem szikráját is a lenyúláshoz való “hozzáértésen” kívül?

  • jános58

    A D1 kategóriábol kivették a 3.5-ig furgonokat,/szerintem ezt sokan nem szúrták ki/ tehát egy 30éves 2személyes Swift-től a pl renault masterig átment a D2-be.Ezekkel az autókkal egész Európán átmehetek személyautós fizetéssel,kivéve jan.1.-től nálunk.

  • PAlex

    Nekem arról kéne pontos infó, hogy Balatonig, ha északi partra megyek, és megyek a 71-es út felé, akkor most 3, vagy 4 matrica kell?
    Mert ez nem teljesen egyértelmű.

  • 1000rörö

    Azé ez olyan szép, és szinte csak a magyarokra jellemző, hogy olyanokat istenítenek akik amihez eddig hozzányúltak minden xarrá vált a kezükben, de amúgy meg minden f.a.s.z.a!!!

  • toce

    Jól értelmezem-e, hogy a veszprém megyei matrica teljesen értelmetlen, mert csak az M7 egy piciny szakaszára ad jogosultságot, ami szomszédos megyék matricáival járható?

  • bütyök

    “Nekem arról kéne pontos infó, hogy Balatonig, ha északi partra megyek, és megyek a 71-es út felé, akkor most 3, vagy 4 matrica kell?
    Mert ez nem teljesen egyértelmű.”

    2db Pest és Fejér az M7 Veszprém m. szakasza a 71-es útig használható a Fejér megyeivel.
    Ha pedig “hiteles” válasz kell, akkor ne fórumon tedd fel a kérdést.

  • bütyök

    BP-ről, mert azt nem írtad honnan

  • bütyök

    a vissza út miatt pedig kell a Veszprém is, na szóval 3 db

  • bütyök

    nézd már “vissza út” írtam pedig oda a helyes
    na jó nem iszok többet, de amúgy 3

  • mojszipupi

    tgu.ts – 2015.01.02 // 12:23

    Olyan egybites vagy b+ hogy elképesztő. NEM A MEGYEI MATRICA A ROSSZ B+ AZ EGY JÓ DOLOG! A probléma ott van h olyan elkerülő utakat tettek fizetőssé amiknek az lenne a célja h te meg a családod ne dögöljetek meg az elviselhetetlen szmogtól, meg h a gyerekedet iskolából jövet ne bassza el valaki aki a településeden áthaladó ingyenes utat használja elkerülőként

  • Bárki

    Általában évente egyszer megyek le Siófokra, Budapestről. A 2 napra a leg rövidebb 10 napos matricát vásárolom meg. Akkor most a nullásra külön még matricát kellene vennem? Valaki érti ezt?
    Ugyan úgy nem értem, mint, azt sem hogy 29% mióta 2/3???

  • kocogok

    Bárki!
    Miért kéne külön venned matricát a 0-s ra, ha egyszer vettél országos 10 napos matricát? Az országos, ha 10 napos, ha egyhónapos, vagy akár ha éves, az arra is jó!
    Nagyon nem értek egyet az újabb sarccal, de ha ilyen értetlen emberek vannak, mint te, azt nem bírom ki szó nélkül!

  • tgu.ts

    mojszipupi
    Tőlem nem kell féltened a családodat, míg nem volt megyei matrica addig is autópályán közlekedtem és ezután is úgy lesz.
    Semmilyen szutykos faluban nem fogok araszolgatni pár ezer forint miatt és ezzel vagyunk így egy párezren.

  • menőmanó

    tgu.ts

    Mégis milyen szutykos falura gondolsz te szerencsétlen?

  • NaSándor

    A motor olyan kismértékben terheli az utat, hogy legfeljebb jeléképes összeget kellene kéeni.

  • erettpasi

    Még egy gyöngyszem amiről nem olvastam eddig. Az M3-on gondoltam kimegyek a nem fizetős 0-ra, vagy csak akár a METRO-ba, vagy a praktikerbe, akkor matricát kell váltani, ugyanis fizetős!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ekkora marhaságot. Miért nem a 0-tól fizetős az autópálya??? A Praktiker vagy 500 m fizetős autópálya!!!!!

  • Merwyl

    Recseg-ropog orbán segge alatt a trón!!!

  • Kuris78

    Akkor most a benzin árából kiveszik az útadót?

  • menőmanó

    erettpasi

    Már ne is haragudj, de kezdetektől erről szóltak a híradások, hogy az autópályák bevezető szakaszai fizetősök lesznek!
    Mégis hol élsz, vagy mégsem vagy elég érett? :)

  • haenazttudnam

    hende maa megint nem vette le a tavcsorol a vedokupakot ….eze nem lathatta,hogy szerelik fel a tablat!

  • kocogok

    Fiamék dec. 31-én este mentek Dunakesziről Csömörre szilveszterezni. Persze az M0-n.
    Szegények jogkövetők akartak lenni és este, 19:30 után venni akartak egy Pest megyei matricát, hogy éjfél után visszafelé is az M0-n mehessenek. És láss csodát, nem lehetett kapni!
    Szerencsére volt esszük és kikerülték az M0-st, de ez több időbe, benzinbe és még sok egyébbe (pl. futóműrongálódás a szar utakon!) került!
    Szerintem meg ezt szándékosan csinálták, hogy ebből is legyen bevételük, mert ha ráhajtanak bünti 14700 Ft, amit kiválthatnak éves megyeivel később 5000 Ft +1470 Ft-ért, mint ügyintézési díjért.
    Tehát minimum 1470 Ft kaszálás!
    Rohadjon meg a fideszkurmány! Igen! KURMÁNY!

  • gezaxy

    A miniszter is egy nagy hűlye egyetértek, de a legnagyobb gazember ma Magyarországon maga orbánc király !!!

  • csott.70

    E hordától már megszoktuk se írni se olvasni nem tudnak és némelyik még doktornak nevezi magát egyszerűen analfabéták.Hatás tanulmányról,előkészítésről nem is hallottak.Csak kapkodnak mint Bernát a menkő után az ellopandó pénzt se számolják csak úgy nézik elég nagy köteg e vagy kicsi.

  • hova

    Minden kezdet nehéz. Tessék fizetni és lehet autózni.Jézusooooooooooooooooooooom!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • fritzi

    http://www.nemzetiutdij.hu/Dijfizetes/Kerdesek-valaszok/

    A megyei matricák bevezetéséből származó megtakarítás* 37980

    Éves országos matrica ára (forint) 42980

    Azért valaki árulja már el a kormánytagok közül, hogy mi alapján takarítom meg a fent említett félhavi minimálbért, ha egyébként nem kellene matricát vennem?

    Havi szinten mentem eddig kb 100km-t pályán (M0 és M5), de majd szépen visszaszokok a bundesstrassera….
    Ha ez jó a FITYISZ-hívőknek…. hát legyen.
    Annyit nem ér az egész, hogy vegyek megyeit….

  • erettpasi

    Nos, nemigaz, hogy a M3 prktiker, metróhoz nem lehet íngyen kijutni. Csömör felől van egy földút, amin pont a Nissan szervíznél lehet kijutni. Da ha igaz a hír, hogy a 0-ás a Megyeriig is ingyenes lesz, akkor meg a csömöri elágazótól a fóti útig elmenve a 0-son s vissza a Shellnél lévő hídig,átkelve az autópálya felett, akkor megint ingyenes a dolog. Ugye, ezek a fizetős utak kötelező alternatívái. Értelmes, mint aki kitalálta! A Ferihegy környékén is vannak földutak, jogsértés nélkül, talált már valaki bemenő ingyenest?

  • badacsonyi59

    Szerintetek ki a hülye aki ki találta, vagy aki rohant meg venni a matricát. Minden autost nem lehet büntetlenül megbüntetni. GONDOLKOZZ!!!!!!!!!!!!!!

  • Iceman.

    badacsonyi59,

    Legalább a leges-leges-legelemibb helyesírás legyen már meg.Pláne akkor, ha ilyen mély értelmű okító hozzászólást teszel… KITALÁLTA, MEGVENNI.

  • petros

    Igaz, momentán nem érint ez a legújabb autósokat sarcoló baromság, de még lehet. Ha az illetékesek akarnak emiatt is egy országos útlezárást, akkor úgy néz ki, meglesz, mert már jelezték!

  • robi.87

    2015. jan. 2-án Balassagyarmati MOL. kútnál 3 perc alatt hozzájutottam az általam igényelt Pest megyei “matricához”. Dühít az 5000 Ft. kifizetése, de az jobban, hogy ha itthonról Budapestre 30 kilométert kell hat településen át araszolgatni -több helyen 30-as sebességkorlátozású szakaszon- nem beszélve a mindig bedugult Váci útról…

  • fufe

    Grofmuvek – 2015.01.02 // 07:03

    Azért csak 1470ft, mert a motorodnak csak 2kereke van. Külön a kategóriája is, D1M. 4kerékkel D1 rögtön 2975ft!!!
    Látsd lenti címen táblázat.

    https://ematrica.autopalya.hu/

    Sokkal bosszantóbb lehet pl. az ott lakóknak melóba ingázóknak a 2 dunahíd fizetőssé tétele.

  • hova

    Az Orbán-kabinet szerint Magyarországon kiváló a közösségi közlekedés – olyannyira, hogy most éppen a vasúti járatritkításon törik a fejüket -, ők maguk azonban mégis inkább állami autót használnak. Nem is akármennyit: míg a leggazdagabb európai országokban (például Svájcban vagy a skandináv államokban) alig tucatnyi személyautó áll a teljes államigazgatás rendelkezésére – és a magáncélú használat teljesen kizárt -, a magyar kormány viszont több száz állami vezető számára biztosít személyes használatú gépkocsit (nemritkán sofőrrel), amit sem az ország gazdasági helyzete, sem más szempont nem indokol.

    Állami autót használhatnak a miniszterelnökön, a köztársasági elnökön, az országgyűlés elnökén, az alkotmánybírókon kívül a miniszterek, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok, a kormánybiztosok, a miniszteri biztosok, a miniszterelnöki tanácsadók, a kormányhivatalok vezetői, valamint a követhetetlenül burjánzó kormányzati hatóságok és intézmények vezetői, a közepesnél nagyobb települések polgármesterei, az állami és önkormányzati cégek felső vezetői.

    Az érintettek jellemzően havi 3-8000 kilométert mehetnek az állami autóval térítésmentesen, de van olyan állami vezető, akinél havi 15 ezer kilométer a felső határ, és olyan is, aki elméleti felső korlát nélkül autókázhat. Az állam állja az üzemanyagot (illetve sokszor a sofőrt), az amortizációt, a szervizt, a mosást, a parkolást és minden egyéb kiadást.

    Ez az értelmetlen és pazarló urizálás évente sokmilliárd forintba kerül az adófizetőknek.

  • toce

    Rendben van, beindul a rendszer, és befolyik útdíjból 20 tervezett milliárd. Akkor ebből ugye évente épül legalább 20km extra autópálya, mert ugye ez a 20 Mft nem adó, hanem útdij, a gyorsforgalmi hálózat fenntartására és fejlesztésére szedik be…

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Nem épített még ilyen autót a Ferrari

A Ferrari saját márkakupájának következő, jubileumi évadára építette meg a 488 Challenge modellt. A mostani az elmúlt huszonöt év legerősebb autója, egyben az első, amely feltöltött motort kapott.

Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.