“Ügyfelünk kempingezni indult a családjával, kerékpárokat is szállítottak az autó tetején. Sajnos az egyik alagútba hajtáskor figyelmen kívül hagyta a magasságjelző táblát, a bringák a kocsi tetejéről a mögötte haladó jármű szélvédőjére és motorháztetejére repültek, mire az a kocsi a vele szemben haladónak ütközött. Szerencsére nem sérült meg senki, viszont az anyagi kár jelentős lett” – mondott egy példát a Vezess.hu olvasóinak Horváth Andrea, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese  a nyaranta történő elképesztő balesetekre.

Hosszú évek statisztikái igazolják: júniustól augusztus végéig van messze a legtöbb baleset, ekkor sérülnek és halnak meg a legtöbben az utakon. Amint a körkérdésünkre adott válaszokból kiderült, ilyenkor találkoznak a biztosítók a legtöbb meghökkentően buta, vagy más okból szélsőséges balesettel is. A helyismeret nélküli autós kolbászolás, a nyaralásra hangoló, de a sofőrt zavaró vidám családtagok, a hosszú vezetés okozta fáradtság, vagy akár egy utastérbe repült rovar üldözése mind-mind tipikus nyári hibaforrás.

Ráadásul idén nyáron sokkal több eső és jég hullott a közlekedő autókra, emiatt újabb balesetek, és számos vízkár keletkezett.

Milyen volt baleseti szempontból a nyár?

Az elmúlt években átlagosan 70-90 százalékkal több ember sérült meg közlekedési balesetben nyáron, mint az általában borongós, vagy akár havas januárban és februárban. Az amúgy is balesetveszélyes június idén még a tavalyit is felülmúlta: több volt a könnyű és a súlyos sérült, és sajnos a halálos tragédia is, míg a július szerencsére valamivel jobban alakult az egy évvel korábbinál.

Mondanánk, sose felejtse, mit rakott a tetőre

Augusztusról még nem közölt adatokat az ORFK, a Genertel becslései e 3 hónapra 5 százalékkal több baleset mutatnak, mint az év első 5 hónapjára. Csak a sok eső és a viharos időjárás miatt az Allianz közlése szerint a 3 nyári hónapban biztosítottaik az éves átlagnál 40 százalékkal több baleset részesei voltak. A Genertelnél viszont dupla annyian.

Milyen őrült balesetek történtek?

Heves jégeső elöl a közelben lévő aluljáróba hajtott be a Genertel egyik ügyfele, ám hiába kerülte el a kocsijával a jégkárt, akkora vízmennyiség zúdult be az aluljáróba, hogy nem bírt lefolyni a csatornába. A kocsija kerekei körül  drasztikusan emelkedett a vízszint miközben a sofőr a kocsijában ült, az ajtók alján befolyt a víz az autóba. A biztosító szerint teljesen elázott a kocsi belseje.

Hasonlóan peches volt az Allianz biztosítottja, aki a hirtelen rákezdett jégeső elöl a legközelebbi benzinkút biztonságosnak gondolt teteje alá akart húzódni. Csakhogy mire odaért, mint az ázott galambok az eresz alatt, úgy álltak egymás mellett szorosan a jég elöl menekülő autósok, szinte teljesen megtelt a védett rész. Kocsijának már csak az orra fért be, a nagy értékű jármű farát a sofőr mellett hullámosra verte a jég.

A kívülálló számára vicces lehet, de sokkolta az eset azt az szerencsétlen motorost, akinek egy kereszteződésben forduló teherautó platójáról a testére zuhant a hibásan rögzített mobil WC.

Az AEGON történetének a biztosító szerint talán a legtragikusabb sérüléses ügye szintén nyáron történt, ebben az ügyben a kártérítés összege a kivételes. A Tisza-parti településen a fiatal, viszonylag tapasztalatlan sofőr lába a fékezéskor lecsúszott a pedálról, és elgázolt egy 7,5 hónapos kismamát. Ő is, valamint a koraszülötten világra segített gyermeke is súlyos, maradandó egészségkárosodást szenvedett, aminek következtében a biztosító az okozó kgfb-jének terhére több százmillió forintot fizetett ki.

Nyáron van szezonja

Ugyanez a biztosító kapott a nyakába pert az egyik autópálya-kezelőtől, mert biztosítottja kocsija a hirtelen lezúduló eső miatt az egyik felhajtó kanyarjában nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az AEGON szerint az út, vagyis az útkezelő hibájából történt a baleset, mert a vizet nem nyelte el a kiépített víznyelő rendszer, ezért csúszott meg, és vált irányíthatatlanná az átfolyáson az autó.

“Ezen körülmények között abban az esetben lehetne megosztani a kárt, ha azt tudjuk bizonyítani, hogy az útpálya és annak lejtése, szivárgói, esővíz-elvezetése, burkolata stb. nem olyan kialakítású, amin biztonságosan lehet a pályaszakaszra megadott sebességgel felhajtani” – mondja érveit a biztosító.

Ugye, ön nem László, aki bak, és fehér kocsival jár?

Érdekes összegzést készített több százezer káresetet megnézve a Generali, amely arra az egyszerű kérdésre keresett választ, hogy kiket ért a legtöbb kár 2013-ban.

Abban talán semmi meglepő nincs, hogy Katalin és László keresztnevű autósok szerepeltek a legtöbbet balesetekben, hiszen e két név a legnépszerűbb. Az már érdekesebb, hogy a nők és a férfiak gyakorlatilag azonos mennyiségű kárügyben szerepeltek, és most jön a meglepetés a férfiaknak, ugyanis a biztosítónak több női ügyfele van. Vagyis arányaiban a hölgyek kevesebb baleset részesei voltak.

Ön szerint milyen színű járműből fut a legtöbb? Szürkéből/ezüstből vagy feketéből avagy fehérből? Ezt nem tudjuk, de a Generalinál fehér kocsik dupla olyan számban baleseteztek, mint a második-harmadik helyen álló szürkék és feketék. Érdekes, hogy “L”-betűs rendszámú autó több ütközés részese volt, mint a “K” és az “M”-betűsek együttvéve.

A horoszkópok böngészői kedvéért leríjuk a csillagjegyek veszteseit is, hátha kiolvasnak ebből valamit. Szóval, a bakok a legszerencsétlenebbek, majd a bikák és az ikrek következnek, míg a legkevesebb balesetnek a nyilasok és a skorpiók voltak részesei. Holnap valószínűleg összefut egy kollégájával a munkahelyén, de ne kívánja meg a testvére feleségét, mert az csúnya dolog.