Őrültek! Dudálnak, furakodnak, állandóan magyaráznak, magasról tesznek minden szabályra, rémálom Olaszországban közlekedni.

Szenvedélyesek, lazák! Mint az élet más területein, a mediterrán emberek a volán mögött is temperamentumosan viselkednek. Nincs vaskalapos szabálykövetés, viszont az organikus káosz, ahogy a robogórajok, teherautók és kocsik tömege hömpölyög az országutakon, mégis működik. Itt érzed, hogy élsz!

Általában ez a két sarkított vélemény hangzik el, ha az Olaszországban történő vezetés kerül szóba, és hogy melyik táborba tartozunk, azt csak a mély vízben, több száz kilométeres olasz túrával tudjuk eldönteni.
 

Következő olaszországi utunkra már a tartósteszten használt benzines S-Cross visz el bennünket, de most épp másvalaki nyaralt vele

Erre a kérdésre mindenképp választ akartam kapni, ezért a Rómától az Amalfi-partig érő nyaralásunk idejére autót béreltünk. Aki ismerős Olaszország útjain, annak vélhetően nem tudok újat mondani, nekik a nosztalgiázás miatt érdemes maradni, aki viszont még most készül kocsival ‘Olaszba’, annak pár hasznos tippel is szolgál történetünk.

Nyögvenyelős, asztalcsapkodós délután után (ennek részleteiről, viszontagságairól külön cikk szól majd) megkaptuk a bérelt Fiat 500-as kulcsát, és nekivágtunk a Nápoly felé tartó A1-es autópályának.

Autópályán

Bár csábító a dél felé egyre csak jobban kanyargó másodrendű utakon csámborogni, ekkora távot mégis sokkal üdvösebb a 6950 kilométer hosszú autópálya-rendszert igénybe véve ledarálni. Olaszország rendelkezik a legrégebbi autópályadíj-rendszerrel Európában, körülbelül 80 fizetős útszakasszal a 30 darab “A” jelzésű autópályára hajthatunk fel a jó öreg kapus rendszeren keresztül. A díjakat kétféle módon fizethetjük. A legtöbb szakaszon az autópályadíj nagysága a megtett távolság függvényében emelkedik, és utólag fizetünk, ez a zárt rendszer.

Bérelt autónk egy Fiat 500 1.2-es motorral 69 lóerővel, több mint 30 000 kilométerrel a háta mögött. A bérelt autókat körüllengő rossz pletykákhoz viszonyítva kitűnő műszaki állapotban volt.

Esetünkben az első ilyen szakaszért Róma és Nápoly között 15 eurót kellett kicsengetni, de amikor az A1 jelzésű autópályát elhagyva Salerno felé vettük az irányt, ott már két eurót előre fizetve vettük igénybe a szolgáltatást.

Hosszabb tartózkodás esetén a készpénzes fizetés helyett két alternatíva kínálkozik a Viacard, vagy a Telepass rendszer. A fizetőkapuknál utóbbival megállás nélkül hajthatunk keresztül. Amint a jármű keresztülhalad a díjfizető állomáson, a rendszer kiszámolja a fizetendő autópályadíjat, majd ezt automatikusan hozzáadja a Viacard számlához, tehát a Telepass a Viacard kiegészítője és nem alternatívája, ezért csak érvényes Viacard birtokában rendelhető meg. A Viacard és a Telepass is korlátlan ideig érvényes, nincs lejárati dátumuk.

Rémálom, vagy kéjutazás egy olasz túra? 1
Nincs bokorba rejtett sebességmérő, a fixen telepített eszközöket tábla jelzi

Nem árt felkészülni rá, hogy Olaszországban hétvégén a benzinkutak teljesen önkiszolgálóak. Használatukhoz kiszámolt pénzre, vagy bankkártyára van szükségünk, meghatározott összegért (5-20-50 euró) lehet tankolni, és az automata nem ad vissza.

Az általunk használt szakaszon kútból sem akadt sűrűn (pihenő van), legalábbis a hazai állapotokhoz viszonyítva, így egy hosszabb autópályás útnak ajánlott legalább fél tankkal nekivágni. Akárcsak nálunk, itt is 130 km/óra a megengedett maximális tempó a sztrádákon, gyakori a táblával előre jelzett sebességmérés, ezért nincs értelme a felelőtlen száguldásnak.

Országút az Amalfi parton

A kontrollált, ingerszegény sztráda után pofonként hatnak az első, országúton megtett kilométerek. Szállásunk felé egyre csak szűkebb csatornának tűntek az utak, ahol mi jobb híján sodródtunk a hömpölygő árral. Szállásunkra, Agerolába érve nyert értelmet a Fiat 500 és az összes olasz miniautó koncepciója, a gyűszűnyi bejáraton Volkswagen Golf felett csak vért izzadva jutottunk volna a Mira Mare panzió belső udvarára.

Az ideális állapot, amikor sem gyalogos, sem egyéb közlekedő nem rondít az élménybe. Igaz általában ez csak a következő kanyarig tart, ott nyakunkba ömlik a káosz.

Bár vérvörösre lobbant szemmel ájultunk ágyba, az első igazi tengerparti csapatás feledtette az autóbérlés gondjait, és a Róma környéki dugókat. Az Amalfi-part útjain ízlelhetjük meg a mediterrán stílus velejét. A meredek sziklafalak és a tenger közé szorított utakon sűrűsödik az olasz közlekedők minden jellemzője.

Itt vezetni olyan, mintha búvárruhában próbálnánk átfűzni egy cérnát a tű fokán, miközben halrajok rágják a karunkat. Kemény kihívás, amire emlékezni jobb, mint átélni. Az általunk is választott városi kisautónál megfelelőbb négykerekű közlekedési eszköz nincs ehhez a sziklára borított tál spagettihez, amit itt úthálózatnak neveznek.

Aki szédül, itt duplán émelyeg, akinek tériszonya van, az garantáltan fehéredik, aki pedig nem bírja a váratlan helyzeteket, és a szűk utakat, az üljön inkább buszra. Viszont ha nem riasztóak ezek a körülmények, életre szóló élmény lehet a Sorrentói-félsziget felfedezése, főleg a Salerno felől Positano városáig tartó szakaszon. Kanyar kanyart követ a csipkézett sziklákkal tagolt völgyekben, az 1,2 literes 69 lóerős motor bőven elég arra, hogy második-harmadik fokozatban kamaszos hévvel pörgetve húzzuk ívre a könnyű ötszázas orrát.

Mint egy tál kiborult spagetti, nincs ötven méter egyenes szakasz ezen a partvonalon.

Közben képeslap a táj, cikázó hajókkal díszített tenger, hegyorom mögé bukó nap, apró színes házak teraszain teregetett ruhák hoznak olyan hangulatba, hogy minden szavunkat magánhangzóval akarjuk befejezni.

Persze ezek az idilli pillanatok nem tartanak sokáig. Az autózás java része araszolás a dugóban, centizés a falak mellett, és kőkemény stressz. Mindenki dudál, de ez főleg hangjelzés, hogy a beláthatatlan kanyarban készüljön fel a találkozásra a szembejövő. Pontosabban szólva amennyire lehet kenje fel magát a sziklafalra, vagy fél kerékkel álljon a szakadékba, mert másképp örökké tartó dugó alakul ki.

A buszok találkozása általában negyed órás várakozást ígér, amíg valamelyik sofőr rászánja magát a tolatásra.

Legmélyebb tisztelet a buszsofőröknek jár, ők naponta vívnak párbajt egymással és a többi közlekedővel. Ha két járat egy szűkebb részen találkozik, általában 10-15 percnyi tanakodás után dől el, kinek jut a tolatás nem túl kellemes feladata.  Ha nagy a galiba, segítenek a helyiek, mindig akad egy ajtó, ahonnan az előugró megoldó-emberek hevesen gesztikulálva, irányítva teszik lehetővé a továbbhaladást.

Erre legjobb gyakorlati példa ez a Positano felé készült videó. Egy robogó miatt dugó alakult ki, de végül fizikailag arrébb helyezve a kétkerekűt sikerült túllépni a problémán.


Ha már robogó. Ez akárcsak Olaszország miden táján, a helyiek kedvenc közlekedési eszköze. Rengeteggel találkoztunk, viselkedésük leginkább halrajra hasonlít. Előznek jobbról-balról, ahol épp hely akad, minden kanyart betéve ismernek, így turistaként hajmeresztőnek tűnik a tempó, ahogy az életveszélyes szakadékokkal taglalt utakon haladnak (főleg mikor két utas, ölebbel megtoldva, telefonálva csapat a hajtűkanyarban).

Parkolás

Az Amalfi-part egyedülálló hangulatát a Sorrentói-félsziget különleges földrajza adja. Meredek sziklafalak ölelnek patakok vájta völgyeket, alig akad pár négyzetméter sík terület, a térség híres citromát is teraszos földműveléssel termelik. Ebből adódóan az autók számára fenntartott helyeket is aranyárban mérik, a nyári főszezonban szó szerint lehetetlen parkolni.

Nem csak az út menti zugok, karcolást, tükörvesztést garantáló beugrók tömöttek, hanem a fizetős parkolók java része is. Félnapi ráérős bolyongás után sikerült egy a Fiat 500-asra szabott helyett találni, de az örömittas beállás után fedeztük fel a tábla kiegészítő pontját, miszerint ide csak helyiek parkolhatnak.

Hogy tudd, mikor parkolhatsz!

A nagyobb városokban jó adag szerencsével akad egy óránként 3 euróért mért hely, ha ilyenre akadunk, ne habozzunk tovább, foglaljuk el, és tömjük ki az automatát, majd nyugodtan induljunk hűtőmágnest vásárolni, és fagylaltot nyalni. Túránk alatt, június végén még ezekért a helyekért is sorbaállás volt Minori központjában, a műszerfalra rakott cédulákat figyelik a cseles parkolók, és akinek negyed-fél órán belül lejár, arra egyszerűen ráállnak, és megvárják a tulajdonos felbukkanását.

Tömegközlekedés

Ha autózás helyett a helyi borok megismerésére szavazunk, taxi helyett legjobb megoldás a helyi buszjáratok igénybevétele. Elsőre kaotikusnak tűnik, de később kiderül, hogy mint mindent Olaszországban, ezt is jobb szóban intézni. Nem fárasztják magukat részletes menetrenddel, pontos táblákkal, kérdéseinkkel, a leszálláshoz megfelelő megálló kiválasztásával nyugodtan zaklassuk a sofőrt, valószínűleg olaszul, de használható választ ad majd.

Ez a buszmegálló már gazdagon kitáblázottnak számít Amalfi térségében

Egy buszjegy 1,5 euró, használható menetrendet ezen az oldalon találunk, de mivel a megállók pontos neve a helyszínen ritkán van feltüntetve, a legjobb a kérdezéses módszer.

Leglátványosabb, és talán leggyorsabb tömegközlekedési eszköz a komp. Ezt mindenképp ki kell próbálni, ha az Amalfi-parton járunk, gyors, sétahajózásnak beillő élmény, Positano és Amalfi között mindössze 8 euróért, de a kötelező látnivalónak számító Capri szigetét is így közelíthetjük meg legolcsóbban.

Positano városa a menetrend szerint közlekedő kompról fotózva. A látványért megéri igénybe venni ezt a közlekedési formát is.