Még bő egy hónap van a legújabb Passat hivatalos bemutatójáig, de rengeteg részletet mégis tudunk már az autóról. A most piacon lévő Volkswagen Passat már nem mai darab, a kilencedik évét tapossa, és az időközben megejtett ráncfelvarrás ellenére is megérett már a megújulásra. A VW nem is húzza már tovább, a nyolcadik generációs Passatra már alig egy hónapot kell várni. Legalábbis arra, hogy végre megtudjuk, hogyan is néz ki a tippek szerint a Golf formai jegyeit hozó modell. 
Titkok az új Volkswagen Passatról 1
De amíg a hivatalos bemutatót megejtik – ez június végén, július elején várható – addig is jópár dolgot elárultak az egyik legfontosabb VW modellről.  
Wolfsburgban, a VW gyártól alig kőhajításnyira állt meg a vonat – Berlinben egy órája szálltunk fel, 200 kilométer van mögöttünk – el sem lehet téveszteni. Négy kémény egy nyomasztó léptékű téglatömb tetején, oldalán pedig egy vidéki focistadion méretével vetekvő VW embléma díszlik. Kevés ennél látványosabb gyárban voltam, itt minden óriási, magas és téglával borított. Könnyűszerkezetes, fantáziátlan konténervárosnak nyoma sincs, ez igazi kőgyár, amelyet nem úgy terveztek, hogy ha holnap odébb kell állni, akkor percek alatt össze lehessen csomagolni akár a falakat is. 
Titkok az új Volkswagen Passatról 2
Nyomasztó, mégis érdekes hangulatú gyár a wolfsburgi
Egy fényképezőgéppel a hátamon órákat tudnék itt bolyongani. De most nem ezért vagyunk itt, hanem sokkal fontosabb dolog miatt, az eljövendő Passatról árulnak majd el odabent titkokat. Szívünk mélyén még abban is reménykedtünk amikor begyűjtötték a fényképezőgépeket és lematricázták a nálunk lévő összes telefonkamera szemét, hogy megmutatják az autót is. Vagy legalább csak a mellső lábát, vagy bármit. Sajnos nem így történt, mindössze egy kormány, egy kitömött motor, valamint a hiperszuper, TFT alapú, roppant okos műszerfal volt kiállítva, fogható, nyomogatható, de lefényképezhetetlen formában. Ennyi.
Titkok az új Volkswagen Passatról 3

Ideiglenesen és feleslegesen megvakított telefonok. Az igazán érdekes dolgokat jól eldugták.
Vastag álcaruha alatt, Győzike stílusban így fest a nyolcadik generációs Volkswagen Passat:
De infót kaptunk róla rengeteget, például azt, hogy az MQB padlólemezre épülő autó műszakilag teljesen felfrissül, könnyebb, takarékosabb és persze tisztább is lesz, tömve minden földi jóval. De nézzük sorban:

Könnyebb

Az új Passat elődjénél nagyjából 85 kilóval lesz könnyebb. Ebből 9 kg-ot a futóművön spóroltak meg – ahol lehetett könnyűfémet használva – a motorokon és csatolt alkatrészeiken 40-et, az elektromos rendszeren 3-at, a különböző egyéb alkatrészeken pedig további 33 kilogrammot. Hogy a korábbinál merevebb kasztni miatt se legyen nehéz a kocsi, különleges, egy elemen belül többféle vastagsággal rendelkező lemezeket és alumíniumot is használtak a nagy szilárdságú acélok mellett. 
Titkok az új Volkswagen Passatról 4
Egyik könnyebb, mint a másik
Utasterében a legszembetűnőbb változás a teljes egészében TFT monitorból álló műszerfal egység lesz, amely olyan trükköket is tud majd, hogy navigáció közben a vetített műszerek összetöpörödnek, hogy a térképbe kevésbé lógjanak bele. Emellett a középkonzolon is óriási képernyő található, sőt, ez lesz az első Passat, amibe Head up display is kerül. Igaz, nem igazi, hanem olyan kis felnyíló plexis cucc, mint amilyet a Peugeot használ, de ez színes és csodaszép rajzú lesz. Állítólag. Arra is van magyarázat, hogy miért ilyen, így ha törik a szélvédő, akkor nem kell spéci, következésképpen drága üveget venni, elég a hagyományos. 
Titkok az új Volkswagen Passatról 5
Egy lemez elemen belül többféle rétegvastagság is elérhető. Így csak ott van több anyag, ahol arra tényleg szükség van.
Fényszóróból háromféle variációt választhatnak majd a Passat tulajok, az alapszintet a halogén képviseli, majd egy egyszerűbb és egy high tech LED-est is be lehet ikszelni az extralistán, természetesen kanyarfénnyel, jellegzetes LED-es nappali fénnyel, cukormázzal. 

Mennyire lesz zöld?

A teljes motorpaletta megfelel majd az Euro6-os károsanyag-kibocsátási normáknak, akik igazán tiszta Passatra vágynak, azok plug-in hibrid változatot is rendelhetnek, amely tisztán elektromos üzemben 50 kilométer megtételére lesz képes, vegyes üzemben pedig akár 1000 km-t is elmegy majd egy tankkal. Az 1,4-es 156 lóerős benzinmotor mellett 109 lóerőnyi villanymotor is helyet kapott benne, amely együtt 211 lóerőre képes – nem összeadási hiba – ez 8 másodperces százas sprintre és 210 km/órás csúcssebességre elegendő. 
Titkok az új Volkswagen Passatról 6
Duplaturbós, bitang erős dízelmotor
Motorok közül a kétliteres, 240 lóerős, 500 nm-es a legérdekesebb, hiszen ilyen sok lovat még nem nagyon préseltek ki kétliteres dízelmotorból. A bitang teljesítményt újfajta 2500 baros befecskendezők, és legfeljebb 3,8 baros turbónyomást produkáló ikerturbó biztosítja. Mindehhez alapáron 4Motion hajtást, illetve hétfokozatú DSG váltót is kínálnak.
Várható motorválaszték:

 Benzinmotorok

 Dízelmotorok
 1,4 TSI 92 kW 125 LE 1,6 TDI 88 kW 120 LE
 1,4 ACT 110 kW 150 LE 2,0 TDI 110 kW 150 LE
 1,8 TSI 132 kW 180 LE 2,0 TDI 140 kW 190 LE
 2,0 TSI 162 kW 220 LE 2,0 TDI 176 kW 240 LE
 2,0 TSI 206 kW 280 LE –

Milyen biztonságos lesz?

Autó ma már semmit nem ér kamera nélkül, így a Passat is négy szemmel nézi a környezetét. A sofőr madártávlati képet lát a kocsiról, így nehezen tudnak kárt tenni az autóban a galád virágosládák, szemét kis oszlopok, sőt, az első kamerák offroad üzemre is képesek, ilyenkor nincs váratlan gödör, vagy sunyi kis karterlyukasztó szikladarab, a vezető mindent lát, amit a motorháztető különben eltakarna.
Titkok az új Volkswagen Passatról 7
Ha ilyen lesz, klassz lesz
Persze a parkolóhely megtalálásába és a leparkolásba is segít az autó, ha kell magától is megcsinálja. Még, akkor is ha éppen tréler van mögötte. Igen, utánfutóval is beparkol. Emellett a sávtartó képes az autót visszakormányozni a forgalmi sáv közepébe, dugóban araszolva gyorsít, lassít, megáll magától, vészfékez, ha gyalogos veti magát a kocsi elé, ha pedig váratlanul elhunynánk vezetés közben, az örököseink legnagyobb örömére az autó megmenti önmagát a porrá zúzódástól, a családot pedig egy kellemetlen, a darabokban lévő hozzátartozó azonosításától a hullaházban. Ilyenkor ügyesen a sávban maradva finoman állóra fékezi a kocsit, miközben a vészvillogót is bekapcsolja. Papot nem hív. Egyelőre.

Mikor jön?

Bár a puccos, autószalonon leleplezésre az októberi Párizsi Autószalonig kell várni, július elején azért már lehull róla a lepel. A piacon valamikor idén ősszel debütál az új Passat.

Egy tízes skálán mennyire kéne az új Passat? Ez az álom, vagy sose tennéd bele a francia/olasz/japán autóhoz szokott hátsódat?

752 szavazat - átlag: 8.3 (10-ből)

Egy tízes skálán mennyire kéne az új Passat? Ez az álom, vagy sose tennéd bele a francia/olasz/japán autóhoz szokott hátsódat?