A legkevesebbet fogyasztó magyar versenyautók

Shell Eco-Marathon 2014 - seregszemle az Erzsébet téren

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2014.05.06. 15.00

Öt csapat mutatta be a 30. európai Shell Eco-marathonra készített autóját a sajtónak. A fejlesztések célja: a lehető legmesszebbre jutni egy liter benzinnel.

Az idén öt magyar csapat nevezett a Shell nagyszabású fogyasztási versenyére, a május 15. és 18. között zajló  Eco-marathon Europe futamra. A versenyt harmincadik alkalommal rendezi meg az olajcég, Rotterdam pedig immár harmadjára ad helyt a futamnak. A csavar, hogy a városi pályán idén megfordítják a haladási irányt, így az eddigi végig balos pálya most végig jobbossá változik. A Pécsi Tudományegyetem, a Kandó Kálmán Szakközépiskola, az Óbudai Egyetem, a Kecskeméti Főiskola és a Széchenyi István Egyetem csapatai készítettek szupertakarékos kocsikat a megmérettetésre.

A verseny célja

A Shell célja a rendezvénnyel az egyetemi (esetleg középiskolai) járműtechnológiai fejlesztések ösztönzése, izgalmas kihívást állítva a jövő mérnökeinek – nem csak a Shell száll be az eseménybe, a Michelin például direkt a versenyre fejlesztett gumival járul hozzá a futamhoz. 16 és 25 év közti életkorú diákok vehetnek részt a versenyen. A feladat: egy liter üzemanyaggal vagy egy kWh elektromos energiával minél messzebbre jutni – legalább 25 km/h átlagsebességgel. Technikailag persze nem kell addig menni, amíg az üzemanyag tart – az eddigi rekorder csapatnak ez majdnem 3800 kilométert jelentene, ami elég sok kör Rotterdamban. A feladat 15 km megtétele, majd a versenybírák laboratóriumi eszközökkel mérik ki, mennyi üzemanyagot vagy energiát fogyasztott el ehhez a gép.

Két kategóriában nevezhetnek a csapatok, az UrbanConcept az autószerűbb specifikáció, ezek a kocsik a városi körülményeket szimuláló feladatokat kapnak. A Prototípus kategória csak a hatékonyságról szól, dízel, biodízel, alkohol, gáz, hidrogén sincs kizárva az üzemanyagok köréből. A pihekönnyű, szupertakarékos járművekbe már csak egy félig fekvő helyzetbe préselt, alacsony, sovány pilóta kell (nem véletlen, hogy sok csapat női versenyzőt indít), és mehet a verseny.

Kecskeméti Főiskola GAMF

A kecskemétiek a Shell Eco-marathon 2012 versenyen megdöntötte a magyar rekordot, egyetlen liter benzinnel 2696 kilométert tettek meg Prototípus kategóriában, ezzel második helyezést értek el. A GAMF csapat először 2010-ben indult a Shell Eco-marathon Europe versenyen, Megameter I. nevű járművük önhordó szénszálas karosszériájába egy saját fejlesztésű és gyártású motort építettek be, és már az első alkalommal 1588 km/liter teljesítményt ért el a csapat, amely akkor 8. helyezést jelentett.

Megameter IV, Kecskemétről

A 2012-es Shell Eco-marathon Europe-on 2696 km/liter, a tavalyi Shell Eco-marathon Europe versenyen pedig 2367 km/liter eredményt értek el, amely nem csak magyar rekord, de mindkét esetben 2. helyezést is jelentett a csapat számára. (A győztes már sok éve ugyanaz a francia középiskolai csapat.)

Az idei versenyre a kecskeméti csapat jelentősen továbbfejlesztette a Megamater IV-et. A legfontosabb újítások közé tartozik a saját tervezésű és egyedi gyártású dugattyú, hajtórúd és kerékagyak. A régebbi alumínium hengerfejet titán ötvözetre cserélték. Szintén idei újítás az intelligens algoritmusra épülő 4.3?-os kijelző is, amelyen a pilóta nyomon követheti a legfontosabb információkat, például a sebességet, a hengerfej hőmérsékletét, az üzemanyag-nyomást valamint az akkumulátor feszültségét.

Kandó-Electric

A Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola csapata 2010-ben alakult meg, 2011-ben a verseny egyetlen magyar középiskolás csapatának már az első versenyköre eredményes volt, majd körről körre javulva végül 371 km-et teljesítettek 1 kWh energiával. Ez összesítésben a 6. helyet jelentette, a középiskolás csapatok mezőnyében elektromos prototípus kategóriában az első helyezést érték el a kecskeméti középiskolások.

A kecskeméti Kandó Kálmán Szakközép autója

Az idei versenyre teljesen új autóval készül a 9. és 11. osztályos diákokból álló középiskolás csapat, a kocsi csupán 25-30 kg-ot nyom részben a megváltozott szénszövetnek és méhsejtanyagnak köszönhetően. ?Az idei versenyen új kihívást jelent számunkra a pálya megváltozott iránya, ami miatt teljesen újra kellett terveznünk a stratégiánkat. A hátsó kerékkormányzásból első lett, és a megváltozott kanyarívek is új megoldásokat kívántak? – mondta Mészáros Károly, a csapat vezető tanára.

Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar

Idén hetedik alkalommal indul az Óbudai Egyetem csapata, teljesen új, sokkal könnyebb karosszériával, amely jobban illeszkedik a pilótához. Az elsőkerék-kormányzású autó új karosszériája karbonból és méhsejtből készült. Az autó elektronikája telemetriai rendszeren keresztül működik, 3G-s kapcsolat segítségével. A fedélzeti computer mutatja a jármű sebességét, a motor hőmérsékletét, a fordulatszámot, fogyasztást, pozíciót, az akkufeszültséget és a körök számát.

Az Óbudai Egyetem Honda-motoros autója

A jármű hossza összesen 280 cm, szélesség 74 cm, a földtől mért magassága pedig 60 cm. A kerékjárati ív kialakításakor a csapat törekedett az áramvonalas formára, viszont a megfelelő fordulósugár és a jármű szélessége miatt a kerékjáratot nem burkolták teljesen. Az autóban egy átalakított négyütemű univerzális Honda-motor (GX35) motor üzemel, alaposan átalakítva, karburátor helyett injektorral.

Pollack Eco Team, Pécsi Tudományegyetem

2012-ben 86 km/kWh, a 2013-as versenyen már saját műhelyben épített új autójával a csapat 123 km/kWh teljesítményt ért el. A Pollack Eco Team 2014-re újratervezte a Hi-ORCA (ez az autó neve, és szó se róla, tényleg van benne valami gyilkos bálnás) hajtásrendszerét, elektronikáját és energiaellátását. A hidrogéncellás üzemeltetésben szerzett négyéves tapasztalat eredménye egy teljesen új rendszer, amely a mérések alapján 30%-al jobb hatásfokú mint a korábbi egység. A sorozatos laboratóriumi tesztek eredményeként nem csak a jobb hidrogén-gazdálkodás vezetett a sikerhez, hanem olyan szabályozó algoritmusok kifejlesztése, amelyek optimalizálják a hidrogéncella és a hozzá kapcsolódó egységek önfogyasztását.

A pécsi autó, 3D-nyomtatott alkatrészekkel

A csapat másik nagy fejlesztése az új, ARM alapú elektronika, amely elosztott rendszerben dolgozik az egységek közt CAN busz alapú kommunikációval. A hajtásrendszeren is finomítások történtek, új kerékagyakat terveztek, új és jobb csapágyazással. A csapat tovább csökkentette az autó tömegét, így sofőrrel együtt 78 kg lesz a versenysúly. Egyre több 3D nyomtatott alkatrészt használtak a fejlesztések során, az új  versenykormány is 3D nyomtatással készült, a gombok és a kijelző kezelését is külön kontroller végzi, amely szintén CAN buszon küldi az adatokat a központi vezérlőnek. A rendszerrel így lehetségessé vált a távirányíthatóság és a folyamatos verseny közbeni adatkapcsolat.

SZEnergy, Széchenyi István Egyetem, Győr

A SZEnergy Team idén hetedik alkalommal vesz részt a Shell Eco-marathon Europe versenyen. A 20 fős csapat kb. 2000 munkaórát dolgozott az idei fejlesztéseken. A 2008-as és 2010-es évben I., 2012 évben II. helyezést értek el a diákok napelemes járművükkel az úgynevezett SolarUrban kategóriában. 2011-ben elnyerték a Shell Eco-marathon Europe Team Spirit különdíjat. Mivel a 2012-es versennyel megszűnt a tisztán Solar meghajtású járműosztály, 2013-tól a Battery-Electric kategóriában versenyez a csapat egy teljesen új járművel.

A csapat mindent elkövetett, hogy csökkentse járműve tömegét és növelje hatékonyságát. Az idei verseny legnagyobb  kihívása számukra a saját fejlesztésű motorvezérlő elektronika (melyet egy versenyszabály-változás követel meg), valamint új fejlesztés a saját akkumulátor töltésvezérlő-felügyeleti rendszer és MPPT vezérlő is. Emellett a jármű új hátsó felfüggesztést kapott és számos további  gépészeti átalakítás történt a karosszéria alatt.

Drukkolunk a magyar csapatoknak – eredményhirdetés május 18-án!

Kommentek

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.