“A megkárosított autósok nagy része feldühödve beverte volna a képét a lebukása után, de én békés ember vagyok, más utat járok: hosszú eljárás lesz, de a végén priusz, és kifizeti a kárunkat” – mondja az egyik összekarcolt autót használó Péter. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 269-es tárgyalójának kemény fapadján ülünk, csúnya ügyben kezdődik mindjárt a tárgyalás.

Sötétszürke öltönyéhez csíkos nyakkendőt kötött Sz. úr, a vádlott. Felettébb elegáns a pocakos férfi, de láthatóan feszült. Ő fogadott ügyvédet, a károsultak nem, Péter és kedvese (utóbbi autójának megkarcolásakor bukott le Sz. úr) saját magukat képviselik. Csak maroknyian ülünk a második emelet sarkában megbúvó kis teremben, még a villanyt sem kapcsoltatja fel a bíró, egyedül a csinos ügyésznőn lepődöm meg, akit már a talárosokkal és pereskedőkkel teli folyosón kiszúrtam. Azt hittem, hogy a fehér bőrcsizmájában valamelyik vádlott hozzátartozója, abból látni itt bőven: ő is éppen egy rabláncra vert, három rendőr által vigyázott távol-keleti férfi mellett álldogált, mielőtt behívtak mindannyiunkat a terembe.

Kezdődik a tárgyalás, a bíró ismerteti az autókarcolásos ügy részleteit. Bekapcsolom én is a diktafonomat.

Fotók, feljelentés, fotók, feljelentés

Közel két évet kell visszaugranunk az időben, a helyszín Budapest XVI. kerületének egyik látszólag békés szigete. A Jókai Mór utca ezen része nem kertváros, de nem is lakótelep, tizenlakásos  társasház áll itt, előtte átlagos parkoló, a közterületen semmi sem zavarja a pesti madarak csicsergését. Maximum néha egy-két autó fényezésének az összekarcolása.

Füst ment be az ablakon

Péter 2012. október 6-án kora reggel fedezett fel a céges Renault Trafic-ja hátsó ajtaján két darab meglehetősen mély karcolást, formájuk alapján úgy vélte, szándékos rongálás áldozata lehet. Fotókat készített a sérülésekről, és megtette a rendőrségen a feljelentést, ahol a döntése helyességét erősítendő a rendőrök közölték vele: jól tette, hogy bejött, hiszen ha egyszer nyakon csípik az elkövetőt, akkor bizonyos dolgok együttállása esetén (karcok jellege, a megrongált autók helye stb.) könnyebb lesz az illetőre ráverni az esetleges többi ügyet. Már, ha van többi ügy.

Hát, lett. Nem is olyan sokára.

Néhány hét múlva a kisbusz másik ajtaját is megkarcolta valaki, sőt, Péter élettársának ugyanott parkoló Seat Leonját is. A fiatalok értetlenül álltak a történtek előtt, csak az volt nyilvánvaló számukra, hogy valaki, valamiért ártani akar nekik. De csak nekik, az újabb két feljelentés alkalmával kiderült, hogy mástól nem érkezett a környékről hasonló panasz a rendőrségre. Az ő káruk viszont már 350 ezer forint körül járt.

Behatoltak a rendőrök a WC-be

A korsóról és a kútról szóló régi bölcsesség hamarosan újra megerősíttetett.  “Napokkal később a kedvesem hazafelé sétálva szem-, és fültanúja volt, amint Sz. úr éppen az ő autóját karcolja valamivel a kezében. Remegő hangon telefonált, én rohantam haza, hívtuk a rendőrséget” – idézi fel 2012. november 30-ának estéjét Péter. Sz. úrról tudni kell, nem távoli idegen, hanem a lépcsőházuk egyik lakója.

A jel alatt is, fölött is karc

A barátnő meghallgatása után a rendőrök bementek hozzá, a férfi tagadott, és a földszinti lakás ablakából a párt szidalmazta: hogy képzelik, szégyelljék magukat. A rendőrök szerencsére nem elégedtek meg ennyivel, közölték, hogy beviszik kihallgatásra Sz. urat, aki ekkor WC-látogatásra kért engedélyt.  “Pár másodperc múlva az egyik rendőr meghallotta, amint a fürdőszobában a kulcsait próbálja csutakolni, az azonnali felszólításra viszont nem nyit ajtót. Ekkor behatoltak a rendőrök, Sz. úr pedig megtört, és bevallotta a karcot. Azt az egyet, amit látott a kedvesem, a többiről persze fogalma sem volt. Szépen be is vitték, és felvették a vallomását” – idézi fel a történteket Péter. Nem csak bevitték, hanem aznap éjjel bent is tartották a kapatos férfit, akiről kiderült, hogy italozott aznap.

Még akkor éjjel kijöttek a szakértők is, és mindkét autót alaposan végignézegették, fotók készültek, festékmintákat vettek.

Az a parkolóhely az övé

Ekkor úgy tűnt Péterék számára, hogy sínen az ügy: megvan a tettes, a hatóság teszi a dolgát, és hamarosan megtérül a káruk. Pár nappal későbbi tanúmeghallgatásuk során hajlandóságot mutattak a rendőrségi javaslat elfogadására is, miszerint mediációs eljárás keretében, békésen lerendezik az ügyet a karcolóval. Ennek alapfeltétele, hogy a rongáló elismeri és megbánja tettét, majd megtéríti a kárt. Mindet. Cserébe nem lesz bírósági ügy belőle, megússza a büntetőeljárást.

“Ezt követően többször próbáltunk beszélgetni vele és a feleségével, de a megbánás legcsekélyebb jelét sem mutatta. Pofátlan, arrogáns stílusban duzzogott.” Mit mondott, miért tette? – kérdezem Pétertől, amire szerinte két válasz is lehetséges. “Egyrészt azt felelte, hogy mivel háttal parkolunk a járdának, bemegy az ablakán a füst. Azt nem mondta szemtől szemben, hogy az ablakához legközelebb eső közterületi parkolóhelyet a saját tulajdonának gondolja, de az utcában többen hallották már ezt üvöltözni tőle, amikor a szomszéd házból oda mert állni valaki. Arra a kérdésre, hogy ha valami problémája van, miért nem szól, miért a rongálás az első, ami eszébe jut, természetesen nem tudott mit mondani, csak a vállát rángatta.”

Ön mit érezne?

Így a békés rendezés elmaradt, közben teltek a hónapok, a hatóság pedig nem nagyon jutott eredményre.

Mi maradt az Adidas-mackó zsebében?

2013. március 26-án a kerületi kapitányság bűnügyi osztályvezetője igazságügyi szakértőt rendelt ki az ügyben, mégpedig azért, hogy kiderítse, Sz. úr lefoglalt kulcscsomóján, kisollóján és a mackónadrágja zsebében van-e nyoma az újabb vádakat alátámasztó festékmaradványoknak.

Ugyanazon év július 23-án aztán az ügyészség “megszüntette a nyomozást kétrendbeli rongálás miatt indított büntetőügyben”, azokban, amelyeket nem ismert el Sz. úr. Az indoklás:

“Az igazságügyi fizikai-kémiai szakvélemény szerint a lefoglalt kisollón lévő anyagmaradvány nem származhat a XXX-XXX forgalmi rendszámú, és a XXX-XXX forgalmi rendszámú gépkocsikról biztosított festékminták színtelen lakk fedőrétegének anyagából, a kulcsokon pedig értékelhető festékmaradvány nem mutatható ki.

A szakvélemény rögzíti továbbá, hogy X. Y. tréningnadrágjának rázalékában lévő festékmaradványok nem származhatnak a XXX-XXX forgalmi rendszámú és a XXX-XXX forgalmi rendszámú gépkocsikról biztosított festékmintákról reprezentált festék felületekről, a tréningnadrágon és annak rázalékában a gépkocsikról biztosított festékmintákhoz hasonló festékmaradvány nem mutatható ki.

(…)

A Be. 4. § (2.) bekezdése alapján kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.”

Ez elég világos megfogalmazás, bár a határozat lejjebb azt írja, hogy újabb adatok felmerülése esetén folytatódhat a nyomozás.

Ő karcolt, de lehet, hozzá sem ért

Péterék csalódottak voltak, a történet persze folytatódott. Az Sz. úr által elismert autókarcolás ügyében 2013. október 21-én nyújtotta be a vádiratot az illetékes ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz, most ülünk a tárgyaláson. Ennek az autónak a karcolása vonatkozásában nem tűnik túl bonyolultnak a helyzet, még az is lehet, hogy ítélet születik előttünk.

Jobbra hátul Sz. úr, és az ügyvédje

A lebukás estéjén történtek felidézésekor folyamatos ellentmondásba keveredett a sötétszürke öltönyös vádlott, pedig a halk szavú bíró még csak meg sem szorongatta. Kedvesen, türelmesen kérdezett a sarokba rejtett parányi tárgyalóban. Például így:

-Elismeri a bűnösségét?
-Elismerem, hogy én karcoltam.
-Szóval igen.
-Lehet, hogy én voltam, de az is lehet, hogy nem is értem hozzá a kocsihoz.

Ezt nagyjából háromszor eljátszotta Sz. úr, miközben az egyértelmű volt számomra, hogy a végig fapofát mutató bíró látott már pár tyúktolvajt, rafkósabbakat a mostani vádlottjánál, nem könnyű átvágni. Az ügyésznő is, és a védő is inkább a sértettet kérdezgette. Szóba került a felek közti személyes viszony, a ház előtti parkolási szokások, és persze a lebukás részletei, de a sötét terem ellenére végig azt gondoltam, hogy minden jelenlévő számára teljesen világos, ki, mit követett el. Pláne, hogy ebben az egy esetben, amikor vádat emelt az ügyészség, beismerő vallomást tett a vádlott.

Csupán mindenki eljátszotta a szerepét az ítéletig, amely rögvest megszületett.

Az ítélet: bűnös

Bő egy óra után nem is lehetett más az ítélet. A mélyen megkarcolt kasztni újrafényezésére a sértett által bemondott 150 ezer forintos összeget meg kell fizetnie a vádlottnak, és hiába kért részletfizetést, a megkárosított élettárs dönti el, hogy egy összegben kéri-e azt.

Péter jól döntött, amikor dühében önuralmat gyakorolt, és nem verte be a karcoló képét. Ugyanakkor csak részben lett igaza: rövid eljárás volt, de persze priusz lett a vége.

Sz. úr pedig visszakapja rázalékkal teli mackónadrágját, majd a zsebébe nyúl, és fizet.

Ha önnek is van bármilyen sérelme az autójával kapcsolatban, keressen minket: auto@sanomamedia.hu.