Ez a cikk nem buzdít arra, hogy a NAV-nál vegyél használt autót, csupán beletúrunk a kínálatba, ami felettébb cifra. Újszerű autót senki ne itt keressen, de aki nem úszik a milliókban, annak illik alaposan szétnézni.

Meglehetősen részletes leírásokat csatol a lefoglalt, licitre kínált autói mellé az adóhatóság, a járművek mellé két árat írva. Egyik az úgynevezett “becsérték”, míg az ennek a felét kitevő “minimál ajánlat”-tól lehet licitálni a kocsikra.

Licit indul (azaz minimál ajánlat): 1,25 millió Ft – Ford Focus, 2007

Kezdjük egy igazi népautóval a szemezgetést, ennyi pénzért már licitálhatunk is a hétéves Ford Focus kombira, amiben 213 ezer km van. A 2,5 milliós becsérték a költői túlzás kategóriát is feszegeti, ugyanis éppen 1,25 körül indulnak a hasonló évjáratú és futásteljesítményű Focusok árai a piacon, vagyis az alábbi kocsi árban a kínálat alja. De jó is?

Újszerű autót nyilván nem találni bő 200 ezer kilométerrel, ráadásul erről messziről lerí, hogy több elemet cseréltek rajta. Az adóhatóság leírása szerint csak kisebb karcok láthatók a kasztnin, a Michelin-gumik 50 százalékosak, de rossz a jobb első lengéscsillapító. Akit érdekel, a NAV békéscsabai központjában megnézheti

Licit indul: 375 ezer Ft – Peugeot 407, 2006

Első ránézésre is gyanúsan kevésnek tűnik ez az ár, másodikra már a miértre is találunk választ. “A gépjármű üzemképtelen állapotban került beszállításra a megtekintés helyszínére” – fogalmaz a legszebb hivatalnoknyelv, és még a “rendszámtáblák sem fellelhetőek”.

Sajnos azt sem lehet kiolvasni, hogy mennyi kilométert mutat a kompjúter, ehhez képest a foltos kárpit már igazán elnézhető hiba. Talán ha lefelé indul meg a licit a 375 ezerről, vagy esetleg alkatrésznek

Licit indul: 225 ezer Ft – Skoda Fabia, 2004

Ideiglenesen kivonták a forgalomból, de durva hibája nincs ennek a Fabiának. Akksit kell venni a gyomrába, a bal első elektromos ablakemelőbe életet kell lehelni, és hiányzik hátulról a Skoda-embléma is – így a leírás

Érdekes, hogy ennél a kocsinál is megválaszolatlan kérdés marad a futásteljesítmény, ugyanis a megfelelő rubrikában ezt olvassuk: 000 000. Ja, ha valakinek ez használható információ: elöl Barum gumikon áll, hátul Sportline

Licit indul: 75 ezer Ft – Suzuki Swift Sedan, 1997

A legolcsóbb autóknál rendre feltűnik az alábbi szöveg, így ennél a napszítta Suzukinál is: “A jármű álváz- és motorszámának nyilvántartásban szereplő adatokkal való egyezősége tekintetében az Adóhatóság felelősséget nem vállal, azoknak a hirdetményben történő feltüntetése csak tájékoztató jellegű az ellenőrzés feltételeinek hiánya miatt. Az adatokat a megtekintés során bárki leellenőrizheti saját felelősségére.” A szöveg szerint ez nem jelenti azt, hogy nincs, csak azt, hogy valamiért nem tudták megnézni, kiolvasni a NAV munkatársai.

Annyit lehet még tudni róla, hogy hibás a kuplungja, itt-ott már harapdálja a rozsda, és a motorháztetőn kis horpadás csúfítja az összképet, bár az órájából kiolvasható 238 ezer kilométer sem túl csábító

Úgy tűnik, ha egy jármű jól néz ki, akkor nem írnak róla túl sokat. A chopper esetében is csak annyit találni, hogy kivonták a forgalomból pár hónapja, de meg van minden papírja


Licit indul: 2,5 millió Ft – Toyota Land Criuser, 2005

Az egyik legborsosabb árú jármű a NAV kínálatában ez a szimpatikus japán terepjáró, ám kissé lelohasztja a kezdeti lelkesedést a műszerfalon szereplő szám a futásteljesítményről: 352 ezer km.

A bőbeszédű jellemzésből ezek a kedvenc mondataink: Karosszéria kivitele: jeep. Üléshuzat: nincs. Gépháztető kavicsos, jobb hátsó lámpa sérült. A gépkocsi körben koszos, karcos, apróbb sérülések nem láthatóak


Licit indul: 400 ezer Ft – BMW 523i, 1999/2003

Akár még érdekesnek is tűnhet ez az E39-es, amelyet némi bikázást követően üzemképesnek ír a jellemzése. Az utasteret “erősen szennyezett”-nek nevezi, de a fotó alapján egy ügyes kezű járműtisztítónak nem okozna komoly gondot a kicsinosítása.

Érdekes, hogy miközben 1999-es gyártású a kocsi, 2003-ban helyezték először forgalomba - legalábbis ezt állítja a NAV. Meg azt, hogy 141 ezret futott az 523i, amit azért kezeljünk némi fenntartással.


Licit indul: 100 ezer Ft – Opel Calibra, 1991

Mekkora durranás volt egykor a Calibra, ma meg egy jobb mountain-bike árának a töredékéért hozzánk dobják használtan. Bő 20 éves kora ellenére nem tűnik szétrohadtnak, itten más problémák vannak, és még csak nem is feltétlenül a 200 ezer km a lábakban.

Okmányok hiánya miatt a gépjármű trélerrel került beszállításra. Ajtónyítás, indítás nehézkes - olvasható a jellemzésében.


Licit indul: 35 ezer Ft – Mazda 323, 1993

“Házastársi közös vagyonként” foglalta le a NAV ezt a koszos Mazdát, ám akármennyire is szomorú lehet a története, 35 ezer forint olyan kevés, hogy nem tudunk elsiklani felette. Még a 248 ezer kilométer sem lehet riasztó, mert hát csak HARMINCÖTEZER.

Álljon itt a NAV lényegre törő leírása, pazarlás lenne az ékes szólás. A gépjármű üzemképes, hátsó lökhárító törött, bal első ajtó horpadt, bal első sárvédő horpadt, festék sérült, szélvédő repedt, jobb első sárvédő karcos. Első ülések szakadtak, hátsó üléskárpit szennyezett.

Hogyan lehet árverezni?

A filmekből ismert kalapácsos árveréseket a visszaélések miatt megszüntette pár éve az akkori APEH, ma elektronikusan lehet licitálni a kiválasztott járműre. Első lépésként a magyarorszag.hu oldal Ügyfélkapujában kell regisztrálni, majd ezzel az azonosítóval lehet a rövidre szabott idő alatt ajánlatot tenni. Minden jármű adatlapján 3 dátum szerepel: az árverés meghirdetése után egy hónappal kezdődik a verseny, ami 3 nap alatt le is zajlik. A járműveket előtte erősen ajánlott személyesen megnézni, amit különösen nehézkessé tesz, hogy az ország különféle pontjain lévő helyi NAV-kirendeltségeken várják további sorsukat.

(Forrás: NAV)

Itt vannak Magyarország legnépszerűbb autói, kattintson a képre!

35 ezerért ez a Mazda? 1