Így fizettem ezer forintot egy óra parkolásért

Szerző: Lencsés Csaba levél küldés 
Dátum: 2014.01.27. 06.00

Mobillal parkoltam, két válasz-sms jött. 1, Üzenete értelmezhetetlen. 2, Vonjuk a pénzt az MKA500-as rendszámú kocsi után. Csakhogy ez nem az én autóm!

7.15-kor parkoltam le a VIII. kerületi Pál utcában, féltől volt jelenésem apró sportsérüléssel a dokinál. Úgy gondoltam, egy óra alatt biztosan végzek, bedobáltam 200 forintnyi aprót az automatába, ami az itteni 440 forintos óradíjjal számolva 8-tól 8.28ig biztosította a parkolást. Bizony, bár a nyócker nem éppen a szűken vett Belváros, errefelé is vastagon fog az önkormányzat ceruzája.

Olyan háromnegyed órája vártam türelmesen a soromra a szomszédos Mária utcai rendelőben, amikor nyilvánvalóvá vált: fél 9-re nem végzek, akkora a tömeg körülöttem. Sírdogáló gyerekek, parizeres zsömlét reggeliző nyugdíjasok, és egy összeégett lábú pasi is arra várt, hogy végre behívják. Muszáj volt meghozni a döntést: átváltok sms-alapú parkolásra, így fizetek pluszban tranzakciós díjat is, de legalább kontroll alatt tarthatom a parkolás idejét. Nem dobálok be fölöslegesen pár vasszázast, és megbüntetni sem fog a parkolóőr, mert vizsgálat közben lejárt a jegyem.

Ahogy mondani szokták, a meglepetések ekkor következtek.

Mivel a Nissan rendszerint a prágai regionális központból küldi ki Magyarországra a tesztautókat, az általam éppen használt Note cseh rendszámát (3AS4380) küldtem el a megadott számra. Ez 8.07-kor volt, kénytelen voltam a jegyem lejárta előtt elindítani, mert azt láttam, nem érkezési sorrendben hívják be az embereket. Kényszerből bevállaltam 21 percnyi parkolásért a dupla fizetést.

Pontosabban csak duplán fizettem volna, ha elindul a tranzakció, ám jött a cikkindító fotón is látható érdekes válasz-sms, ráadásul nem is arról a számról, amire elküldtem a rendszámot. Eszerint nem értelmezhető az üzenetem, pedig úgy küldtem, ahogy évek óta mindig.

Na, ez szuper, közeledik a lejárat ideje, a külföldi rendszámot nem veszi be a rendszer, és bármikor behívhatnak, vagyis nem hagyhatom itt a rendelőt.

Képzeljék, ugyanabban a percben egy másik számról (amelyikre eredetileg elküldtem a cseh rendszámot) másik sms érkezett. Ez az előzőnél is meglepőbb volt.

A kijelző jobb fölső sarkában látható, hogy milyen rendszámra kértem a parkolást, alatta a válasz, miszerint egy másik autó után kezdték levonni a pénzt

Értik?
1, elküldtem a 3AS4380-as rendszámot
2, visszajött egyből a válasz, hogy nem tudják értelmezni
3, majd jött egy másik sms is, eszerint elkezdték levonni a parkolás díját tőlem, plusz 75 forintot, de immár egy olyan autó parkolásáért (MKA500), amiről azt sem tudom, hogy ki és hol használja

Ismerős volt a rendszám, meg is találtam, hogy honnan. Az MKA500-as autó egy Ford Mondeo tesztautón van, amivel egy hónapja jártam, igaz, azóta nem láttam. Január 3-án parkoltam vele mobillal, ez alapján kelhetett öntudatára a Skynet:
   -arra az autóra nem indította el a parkolást, amivel parkoltam
   -ellenben elkezdett pénzt levonni tőlem egy olyan kocsira, amire nem kértem

Pár percig emésztgettem a történteket, és kíváncsiságból felhívtam az ügyfélszolgálatot. Egy ideig hallgattam az automatától, hogy ilyen meg olyan számot nyomjak meg…, ekkor azonban behívott a doki.

Rövidke szemle után újra kiültetett a váróterem hideg fémlemez padjára a “majd visszahívom egy órán belül” nem túl egzakt tájékoztatással. Lassan kezdett lejárni az eredeti jegyem (a mobilos meg nem indult el, ugye), ezért gyorsan kiszaladtam az utcára, be az első boltocskába a Mária utcára merőleges Üllői úton, ahol felváltattam egy 500-ast 10 darab 50-esre.

8.21-kor bedobáltam újabb 550 forintot az automatába, így 9.28-ig biztosítva voltam.

Az egyik automata, amelyiket használtam

Eközben szinte hallottam, ahogy egy másik útvonalon is vándorolnak a forintok a zsebemből a parkolós céghez, hiszen még mindig ketyegett az óra a Ford parkolása után, miközben én Nissannal voltam. Újabb ügyfélszolgálatos kaland helyett gyorsan küldtem egy STOP-szócskát sms-ben, hogy azonnal leállítsam.

A mobilparkolási rendszer önálló akciója a fentieken felül 117 Ft parkolási díjba, és 75 Ft tranzakciós díjba került nekem. Fizettem egy autó után, ami lehet, hogy az országban sem volt ekkor. Negyed óra múlva újra rám nézett a doki, így 8.55-kor már kint is voltam a kocsinál.

Így 55 percet parkoltam, de kifizettem 942 forintot.

Lehet, hogy kissé bonyolult az eset, de mivel milliárdos biznisz a parkolás, és bárkivel megtörténhet(ett) hasonló, nem mehetünk el a történtek mellett anélkül, hogy feltegyünk néhány kérdést.

1, Mialatt Magyarországon köztudottan alig fizetnek a külföldiek a parkolásért, ez a mobilos rendszer  éppen egy külföldi rendszámos autó parkolását nem volt képes elindítani.
   -Ami nem ABC123 formátumú rendszám, azzal ma Magyarországon nem lehet mobillal parkolni?
   -Ezek szerint az egyedi magyar rendszámokkal sem lehet mobilos rendszerben parkolni?

2, Önállóan úgy döntött a rendszer, hogy elindítja a pénzlevonást valakitől egy olyan autó – képzelt, nem valós – parkolása után, amit nem is használ.
   -Ugyan mennyi pénz vándorolhat át ilyen – hát, hogy is nevezzem? – malőr következtében az autósoktól a parkolós cégekhez?

Néhány adat, csak hogy érzékeltessem a hazai parkolási biznisz méreteit:
   -Magyarországon kb. 40 millió alkalommal fizetnek közterületi parkolásért az autósok minden évben
   -Az országosan jellemzően 150-525 forint/óra közötti díjakból átlagosan 5-6 milliárd forintot fizetnek be az autósok évente
   -Országos átlagban a parkolások 60 százaléka mobilról történik, van, ahol a 80 százaléka
Ha tehát csak minden századik, ezredik alkalommal hibázik a rendszer, már az is milliós, tízmilliós tétel lehet egy évben.

A híres Pál utca

Elmeséltem egy parkolóőrnek a történteket, aki azt mondta, esetleg meg lehet próbálni úgy, hogy vesszőt rakok a rendszám után, és elküldöm az ország jelzését, de ha így sem megy, hívjam fel a szolgáltatót.

Először felhívtam a Józsefvárosi Parkolás-üzemeltetési Szolgálat zöld számát, de vagy foglalt volt, vagy nem vették fel. Elküldtem hát a kérdéseimet írásban a cég igazgatójának.

Természetesen felhívtam a telefonos céget is, de csak egy automatáig jutottam, ezért a sajtóosztályukra is elküldtem jó pár kérdést. Arra is kíváncsi vagyok, hogy a jogtalanul levont pénzeket visszaadják-e a károsultaknak.

Amint megérkeznek a válaszok, folytatjuk a témát, de ha Önnel is történt már furcsaság parkolás közben, vagy úgy érzi, hogy jogtalanság áldozata lett, keressen meg minket az auto@sanomamedia.hu címen.

Kommentek

  • SprintR80

    Kedves Csaba!

    A cikkből az derül ki, hogy 7:15 és 8:00 között jegy nélkül parkoltál. Én a helyedben inkább lapítanék és nem tennék terhelő vallomást magamra. :-))

    üdv,
    S

  • Ragnotti

    Gondolom 8:00-tól fizetős a parkolás, így a 7:15-kor bedobott aprót 8:00-tól számolta az automata.

  • Guevara

    Lehet ez tanulság akár a későbbiekre nézve is, én ezek után külföldi rendszámú autóval nem fizetnék Budapesten a parkolásért. Ha esetleg a parkolási társaság be is tudná hajtani a “pótdíjat” a külföldi üzembentartón, akkor rögtön lehet is hivatkozni arra, hogy a külföldi rendszámformátumot nem tudja kezelni az sms alapú díjfizető-rendszer. Kérdés hogy vajon mi történik akkor, ha külföldi telefonszolgáltató sim kártyájáról próbálunk tranzakciót indítani? Illetve mi helyzet, ha cirill, arab, kandzsi stb. karakteres rendszámú autóval szeretné valaki legálisan igénybe venni a fizető parkolást?

  • Torino74

    SprintR80
    8:00 előtt nem kell fizetni sehol. Lapíts inkább te!

  • Xebulon

    És persze az is jó kérdés lenne, hogy mi a francot kezd egy külföldi a kapott SMS-sel? Meg hát honnan is tudhatná, hogy oda SMS-t kell küldeni, hiszen a kiírás is magyarul van?

  • husky

    Ha valaki jegyet vesz 08:00 előtt csak 8-tól indul az óra! Hát igen a cseh rendszám! A svéddel szerintem semmi gond nem lenne, csak náluk nincs benne kötőjel. Ez gyanúsan szoftveres hiányosság, hiszen az autópálya E-matricánál a rendszer tudja értelmezni, sőt a hazai Próba rendszámon sem akad ki.

  • Leslie54

    Tudom, hogy praktikus dolog ez a mobilos parkolás. Nekem még mindig szimpatikusabb az automata, és nem kér még plusz tr. díjat. Egy ilyen eset bizony elég bosszantó!

  • d.nagy

    Én meg úgy, hogy a leállítás sajnos nem sikerült, hálózati hiba miatt…

  • nagpalbela

    A hócipőm már tele van a parkolással, meg azokkal, akik az egészet kitalálták.Nem azzal van a problémám, hogy a szabálytalan parkolás miatt büntetnek, hanem azért, hogy csak a pénz dominál.A pénzért, viszont adhatnának valami.Normális parkolóhelyet, parkolóőrt.Viszont egyik sincs.Magyarul, semmiért kell fizetni.Itt egyes társaságok, személyek járnak csak jól, akik bezsebelik a sok pénzt.Ezeket a naplopókat kellene munkanélkülivé tenni.Had tudják meg, milyen az, amikor nem tudnak harácsolni, az az, semmiből pénzt csinálni.

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.