Opelt, Fordot, Škodát és Daciát vesz a magyar

Autóeladások 2013: lassú kilábolás

Szerző: Szörényi András levél küldés 
Dátum: 2014.01.21. 06.00

Hat százalékkal több autó kapott magyar rendszámot tavaly, mint 2012-ben. A piac továbbra sem biztosítja márkakereskedések fennmaradását.

2013-ban 5,8 százalékkal nőttek a személyautó-értékesítések hazánkban a megelőző évhez képest – adta közre nemrég a vezérképviseleteket tömörítő Magyar Gépjárműimportőrök egyesülete. Az MGE-től kapott adatok alapján összesen 56 140 db személyautó talált gazdára, míg 3,5 tonna alatti könnyű haszonjárműből 11 426 darabot értékesítettek a márkakereskedések.

Első az Opel

6120 eladott autóval és 10,9 százalékos részesedéssel a márkák közül az Opel érte el a legjobb eredményt a személyautók között. A német márka az egymást követő harmadik évben előzte meg a konkurenseket a legnépszerűbb márkák versenyében, pedig a vállalat az idei évben már nem számíthatott a 2012-es számokat megdobó rendőrautó-beszerzésre és kifutott a H Astra is. (A kisteherautókat is beleszámolva azonban az összpiac elsője ötödik éve a Ford.)

Astra Classic III nélkül is igen jó évet zárt az Opel. A Corsa, a Meriva és az átpozicionált Astra J pótolta

A korábbi eladások 30 százalékát adó Astra Classic III helyét a cég három modellel igyekezett kitölteni. A kiöregedő Corsa D-re vaskos engedményeket kínált a hálózat, az Astra J árát is lejjebb nyomta az importőr, a harmadik láb pedig a Meriva lett.

Fordok, Szentendréről harminc országba

Nagyon kis különbséggel az összpiacon vezető Ford tavaly – a Škoda mögött – harmadik lett a személyautó-eladási ranglistán. A flottaeladásokban és a haszonjárművek terén hagyományosan erős vállalat az egyetlen piaci szereplő hazánkban, amelynek élén hölgy áll, Kővágó-Laky Andrea.

Változatlanul a Ford vezeti a személyautók és a könnyű haszonjárművek összpiacát. Ősszel jön a felfrissített Focus és év végén végre talán az új Mondeo

Míg néhány márka (pl. a Volvo) hazai leánycége időközben elvesztette a regionális központi szerepet illetve több márkát prágai központból irányítanak (pl. a francia gyártókat), a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. a hazain kívül még 29 piacon képviseli a márkát. Ezekben az országokba a szentendrei központtal működő importőr 51 231 ezer járművet adott el. A jó eredmények miatt a korábbi mintegy 100 fős létszám 220 fölé bővült az utóbbi két évben Szentendrén.

Jól fogyott a Škoda és a Volkswagen is

Hazánkban importőrként a Porsche Hungaria értékesítette a legtöbb autót az elmúlt évben. A cég, számos márkájával, háromból egy autó eladását jegyzi. Összességében 30 százalékos piaci szeletéhez a legtöbbet a Škoda és a Volkswagen személyautói tették hozzá, míg a prémiumszegmensben az Audi megőrizte piacvezető szerepét.

Hazánk legnépszerűbb autótípusa a Škoda Octavia. Flottában nagyon kapós

Itthon az összességében legnagyobb darabszámban értékesített típus a Škoda Octavia volt, megelőzve a Ford Focust illetve a Dacia Dustert és az Opel Astrát.

Erős a Dacia, esett a Renault

A francia márkák közül a Renault-nál jelentős volt a visszaesés. Ennek fő oka, hogy a közkedvelt Fluence-ból 2012-ben két hónap alatt féléves mennyiséget értékesítettek, így eleve erős volt a bázis év. (A 2011 végén megrendelt ezerhatos limuzinokat 2012-ban adták át a márkakereskedők, 27 helyett még 25 százalékos áfával, de már a 478 000 Ft-ról 85 000 forintra csökkenő regisztrációs adóval). A frissebb konkurensekkel az öregecskedő Mégane nehezen állja a versenyt, különösen a flottavásárlókért harcoló kombi vesztett teret.

Elfogadták a magyar vásárlók a Daciát. A Duster tavaly is remekül hasított

A közös Renault-Dacia kereskedőhálózat húzómodellje változatlanul a tavaly ősszel felfrissített Duster, amely a magánügyfelek által a legnagyobb darabszámban vásárolt autó és továbbra is a legnépszerűbb SUV Magyarországon.

Ismerve a 2004-ben visszatérő márkát övező előítéleteket, a Dacia utóbbi három éve a hazai autópiac nagyon kevés sikersztorijának egyike. Pedig a Dacia az a márka, ahol gyakorlatilag nincs engedmény a listaárból.

A Citroën autócsere-programja az erős akciókkal megnyitotta a magánvásárlók bugyellárisát

Egész jól szerepelt a Citroën. A hatalmas akciók megnyitották a magánvásárlók bugyellárisát, akik a márka autócsere-programjában vettek új autókat. Az ügyfelek jól fogadták a C-Élysée-t is, amelyből Budapesten taxiként is látni nem egyet.

Jól ment a Toyotának és Mazdának

Tavaly több japán márka is veszített piaci részesedéséből a 2012-es arányokhoz képest, de nem mindegyik. Az év egyik nyertese a Toyota. A személyautó-piacon belül mindig is kedvelt márka ráerősített a flottaértékesítésre is. Az ő fegyverük nem annyira a nagybani vevőknek kínált, másutt akár 20-22 százalékos engedmény, hanem a jó értéktartás és a kiszámítható szervizköltség.

Az elmúlt év egyik nyertese a Toyota, amely a magánvásárlók között mindig is erős volt, de tavaly a flottaeladás is megszaladt

Az erőfeszítések egyik gyümölcse az a 240 autó, amelyet a Hewlett-Packardnak sikerült értékesíteni (a HP korábban Renault, majd Ford flottát vásárolt, összeurópai megállapodások keretében.)

Nagyon erős évet zárt a japán márkák közül a Mazda, amely 73,4 százalékkal legjelentősebb növekedést produkálta a 100 autó felett értékesítő márkák közül. A Mazda6 fogadtatása több mint kedvező, a középkategóriás flottaleadásokat hagyományosan vezető Insignia-Mondeo-Passat trió mögött negyedik a szegmensben. A Mazda3-ból három hónap alatt elkelt a 12 hónapra tervezett mennyiség és az utcaképben nem véletlenül látni ennyi CX-5-öt.

Prémiummárkák: fontosak a gyári autók

Továbbra is jelentősek a piacot befolyásoló hatások. A prémiumszegmensben elsősorban a BMW-t érinti kedvezőtlenül, hogy a győri Audinál és a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában dolgozó munkatársaknak biztosított autók a forgalomba helyezési statisztikában is szerepelnek, hiszen magyar rendszámot kapnak, bár ténylegesen nem vásárolta meg őket külső ügyfél.

Élen maradt az Audi a prémiumszegmensben, de a Mercedes-Benz és a BMW szinte pont ugyanilyen erős piaci szereplő


Reexport: hétből egy autó

Sokkal fontosabb piactorzító tényező a reexport, az itthon rendszámozott, majd a forgalomból kivont autók kivitele külföldre. Ez sok márkánál jellemző, többek között a Nissan és a FIAT esetében is. A Nissan autói közül különösen erős volt a kereslet külföldről a Juke és a kifutó Qashqai iránt. A nyugati kereskedők a FIAT-modellek közül az 500-ast viszik külföldre, de komoly tételben vásároltak és exportáltak Ducatókat is – súgta meg egy a reexport menetét jól ismerő forrásunk.

Reexportban is erős volt a Qashqai. Történelmi lépés, hogy a Nissan megkezdte a modellfrissítés utáni LEAF értékesítését hazánkban

Az euróhoz képest rémesen gyenge forinttal, nyugat-európai kereskedőknek megéri hazánkban bevásárolni és otthon jóval magasabb áron eladni a portékát. Ez nyilván irritálja az autógyárakat és a hoppon maradó kinti vezérképviseletet, de a nagy árkülönbség élteti a bizniszt.

Erősödik a Suzuki

Azok szerint, akik nálunk jobban belelátnak ebbe a témába (amiről senki nem beszél szívesen), átlagosan 15 százalékosra tehető a reexport aránya. De ennél jóval magasabb, nagyjából 20 százalékra saccolható ez az arány a Suzukinál.

Flottaértékesítésben nem terem babér a többnyire kisautókat kínáló Suzukinak, de a magánvásárlók továbbra is kedvelik

A Suzuki 2013-ban lényegesen jobb évet zárt, mint tavaly előtt, piaci részesedése közel egy százalékot gyarapodott, 7 százalékra. Sikeres az eredetileg Suzuki-tulajdonosoknak meghirdetett autócsere-program, amelyben más márkájú autókkal is részt vehetnek az ügyfelek.

2014-re az autóimportőrök lobbiszervezete 10-12 százalékos növekedést jelzett előre. Becslésük szerint a személyautó-értékesítések meghaladhatják a 60 ezres darabszámot, amire 2008 óta nem volt példa. Az MGE prognózisa alapján az idei évben 62 000 új személyautó kaphat magyar rendszámot, ami azonban továbbra is kevés a csökkenő szervizforgalomból alig vegetáló márkakereskedések túléléséhez.

Továbbra is kevés a csökkenő szervizforgalomból alig vegetáló márkakereskedések túléléséhez az értékesített újautó-mennyiség

Kommentek

80-nal 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Vásárlást igazoló érvek egy friss használt Alfa Romeo tulajdonostól

A használt típusok szinte függésbe átcsapó állandó böngészése végén olyan autót vettem és úgy, amiről a legtöbb tanácsadó lebeszélne.

Tragédiát okozott egy udvarias pék

Maga elé engedte az utánfutós teherautót, amely elgázolta az egyetemre igyekvő robogós lányt.

Miért fizetnél a reptéri parkolásért?

Gondolnád, hogy a több ezer forintos parkolódíj kifizetése helyett akár pénzt is kereshetsz az autóddal, míg külföldön vagy?

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.