2013. december 3-án este hozta haza egy távol élő családtag az autómat. Sötétben, ennek jelentősége van. Több hétnyi különélést követően másnap reggel boldogan indultam volna munkába vele, ám leesett az állam, amikor megláttam. Hiányzott róla a rendszám. Sőt, a fekete rendszámtartó vékony kerete is, mintha letépték volna.

A kocsit meglátva az első gondolatom az volt, hogy lelopták, viszont amikor megláttam, hogy hátul sértetlenül ott virít az azonosító, elbizonytalanodtam. A rendszámtolvajok – feltételezem – inkább kettesével viszik ezeket. Hívtam az előző esti sofőrt.

– Halihó, nincs rendszám a kocsin elöl, mit tudsz erről?
– ???
– Tegnap este volt rajta, amikor megálltál?
– Hát, passz, sötét volt, és nem néztem. Miért is néztem volna.
– Elhagyhattad út közben? Hallottál valami zörgést?
– Nem volt zörgés. Passz, megleptél.

Én is meglepődtem, mindenesetre az autóm mellett állva azonnal hívtam a 112-t, hogy bejelentsem az egyik rendszám eltűnését. Ha leesett, ha bűncselekmény áldozata, tudjon róla a rendőrség. Ekkor jöttek az újabb meglepetések. Megtudva, hogy csak az egyik hiányzik, a központi ügyeletes rutinos mondatfűzéssel magyarázta, hogy nincs mit bejelentenem, egy rendszámot nem visznek a bűnözők.

Nem tudom, hogy itt mi történt, ön sem tudja – mondtam neki, azt akarom, hogy nyoma legyen a rendőrségen annak, hogy erről az autóról eltűnt a rendszám. Akár az is előfordulhat, hogy ma valaki a kocsija orrán az én azonosítómmal 214-gyel végigszáguld valamelyik autópályán, aztán nekem jönnek a csekkek. De ha nem lopták el, csak leesett, akkor is használhatja a megtalálója jogtalanul. Tessék csak felvenni a bejelentésemet. Ám az ügyeletes kötötte az ebet a karóhoz, nyugodjak meg, biztos leesett, nincs itt semmi bejelenteni való.

Nem nyugodtam, sőt, bosszantott, hogy miért nem akarja rögzíteni a rendszerben: eltűnt egy autóról egy rendszám. Hagytam a fenébe, bár kötelességének gondolom, hogy fogadja a bejelentésemet, úgy döntöttem, felhívom a kerületi kapitányságot. Ugyanabba a gödörbe léptem, mintha az ikertesójával beszéltem volna. Ugyanazt hajtogatta a kerületi ügyeletes is, hogy biztosan nem lopták el, én meg azt hajtogattam, hogy ezt egyikünk sem tudhatja, legyen hivatalos nyoma az eltűnésnek. Csak nem akarta bevinni a rendszerbe.

Déjá vu

Egy évtizede találkoztam utoljára károsultként a rendőrséggel, amikor feltörték az akkori lakásomon a zárat a betörők. Természetesen kihívtam a rendőröket, de furcsamód csak azt hajtogatták, hogy úgy sem lesz meg a bűnöző, nincs értelme a feljelentésnek – mindezt a szomszédok füle hallatára. Most egyből ez ugrott be.

Nem adtam fel, bementem a kapitányságra, ahol egy hús-vér rendőrrel szemben állva sem jutottam előrébb. Mindketten a már unalomig ismert érveket hajtogattuk, de én azért beújítottam. Mivel az utcánkban több térfigyelő kamera működik, ráadásul mindig a házunkhoz legközelebbivel szemben szoktam parkolni, oda állt előző este a rokon is. Csak vissza kell nézni az érkezéskor felvett egy percet, és kiderül belőle, hogy volt-e rajta akkor rendszám, vagy azt követően éjszaka vette le valaki. Tiszta sor – mondtam az ügyeletes tisztnek.

– Tessék hazamenni, e-mailben leírni.
– De itt vagyok, ön rendőr, most mondom, hogy mi a megoldás.
– Tessék hazamenni, e-mailben leírni.

Jobb híján haza tetszettem menni, meg tetszettem írni az e-mailt. Előtte körbefotóztam a kocsit, a kamera alá beállva is fotóztam, hogy a monitor előtt ülve pont abból a szemszögből, és abból a távolságból lássák, így könnyen beazonosíthassák a kocsimat. Aztán el tetszettem küldeni az e-mailt.

Megnyugodtam.
Irány az okmányiroda.

Rendszám nélküli autók Budapest belvárosában (Képünk illusztráció)

Számot húztam, kivártam a soromat, itt minden flottul ment…, amíg le nem ültem az ügyintézőhöz. Annak ellenére csikorgott a rendszer, hogy kimondottan kedves, segítőkész hölgy olajozta velem szemben. Először nyeltem egy nagyot, amikor kiderült, hogy itt és most 12 300 forintot kell kiperkálni egyetlen darab rendszámért. Kifizettem, ennyit határoztak meg árként valakik, valahol, csak haladjunk, hadd menjek a dolgomra.

Az első probléma akkor adódott, amikor az ügyintézőnek be kellett vinni a rendszerbe, hogy a rendszám “eltűnt”, avagy “elveszett”. Ezt sajnos nem tudom, mondtam, majd elmeséltem a történteket, amit be is gépelt a hölgy. De neki ezen felül rá kell kattintani valamelyikre: “eltűnt” vagy “elveszett”. “Amíg nem jelölöm meg az egyiket, nem enged tovább a gép” – hajtogatta. Nagyszerű! Hivatalos papíron az aláírásommal erősítve kell állítanom valamit, amit nem tudok.

– Rendben, legyünk jóindulatúak, kattintson arra az opcióra, hogy elveszett. Na és körülbelül mikor lesz kész?
– Azt nem tudom.
– De mégis?
– Nem tudom.
– Egy hét? Egy hónap?
– Nem tudom.
– Inkább egy hét, vagy inkább egy hónap?
– Nem tudom.

Egy ideje már figyelte hasztalan beszélgetésünket a szomszéd ügyintézővel szembeni harmincas férfi. Én is felfigyeltem rá. Először is friss, ropogós rendszámot vett át – bárcsak itt tartanék már én is. De nem ez volt feltűnő, hanem, hogy mennyire otthonosan mozgott a hivatalban. Tegezte a két ügyintézőt, mindkettőjüket a keresztnevén szólította, magától, rutinosan kezelte a fénymásolót.

Ja, és ő adott érdemi választ a kérdésemre. Egy ügyfél. Ide csütörtökönként érkeznek a rendszámok – kezdte válaszát. Ha eddig és eddig beérkezik a kérelmed, akkor 2 hét múlva jöhetsz, ha csak akkor érkezik be, akkor meg nagyjából ekkor jöhetsz – magyarázta. Egyértelmű volt, hogy tapasztalatból beszél, olyan nepperfélének tűnt, aki évek óta járhat ide rendszámért, talán a 170-iket vehette át az orrom előtt.

Karácsony előtt jártunk 3 héttel, baromira nem szerettem volna autó nélkül maradni akkor, amikor a leginkább szükség van rá.

– Tényleg, járhatok így az autóval, hogy bár csak egy rendszám van rajta, de itt az igazolás, hogy bejelentettem? – fordultam a segítőkész neppertől az ügyintézőmhöz.
– Hát, nem tudom.
– Én pedig szeretném megtudni, fontos, hogy ezeket az igazolásokat elfogadja-e a rendőr, ha megállít, vagy megbüntet.
– Sajnos ezt nem tudom.
– Tessék nekem megmondani, hogy járhatok-e vele, vagy nem, mégiscsak ön az ügyintéző.
– Mi úgy hallottuk az ügyfelektől, hogy többeket megbüntettek. Inkább ne járjon egy rendszámmal.

Ez klassz. Joggal kérdezheti a kedves olvasó, hogy ezután miért nem fordultam ismét a rendőrséghez, ezúttal információért. Bevallom, a történtek után eszembe sem jutott, hogy ez eredményt hozna. Azért a hölgy javára írom, hogy elkérte a számomat, és megígérte, felhív, ha megjött a rendszámom.

Abból, hogy január közepén írom ezt a cikket, gondolhatják mi történt.

Nem megvárva a segítőkész okmányirodai munkatárs hívását, természetesen magam érdeklődtem az elkövetkező hetekben, de mindig ugyanazt a választ kaptam. Még nem jött meg a rendszám, mi leadtuk, de tudja, karácsony, a Plaket Kft. sem dolgozik most úgy, blablabla…

Közben egy szép, hosszú mondatban válaszolt e-mailemre a kerületi rendőrség ügyeletes tisztje. “Visszanéztük a felvételt, az éjszakai fényviszonyok miatt a képminőség nem tökéletes, ezért nem állapítható meg 100 %-os bizonyossággal, de vélhetően az Ön által említett jármű látszik a felvételen, az 18.57-kor érkezik meg, és a felvétel tanúsága szerint ekkor már nincsen rajta az első rendszám, így valószínűleg nem lopás történt, hanem az korábban veszhetett el valahol.”

Az okmányiroda hívogatása sem volt egyébként egyszerű feladat. A legelső alkalommal elmentettem a sok hivatali szám közül a tutit (amelyik végén a saját ügyintézőm volt), ám így is előfordult, hogy aki felvette, azt mondta: nem ez a jó szám, a 23-as végűt tessék hívni. Megköszöntem, bár nem értettem, hiszen legutóbb még ez volt a jó szám. Meg is néztem, mit mentettem el, és meglepetésemre azt láttam, hogy pontosan azt a számot (a 23-as végűt), amit a hölgy 10 másodperce javasolt felhívni.

Tetszik érteni? Felhívtam egy számot (nem melléket, közvetlenül a számot), aminek a végén az okmányiroda munkatársa azt mondta, hogy ne ezt hívjam, hanem, valójában mégis ugyanezt. Megpróbáltam egyből újra, de már nem vette fel senki. Fél óra múlva ismét, akkor sem vette fel senki.

Végül január 12-én hallottam azt a választ, amit – szerintem – úgy egy héttel az igény benyújtása után kellett volna, vagyis még december közepén. “Megérkezett a rendszám.”

Rendeletetésszerű használhatóságának időtartama: min. 5 év - olvasható az új rendszám csomagolásán