Elektromosgokart-pálya nyílt Magyarországon

E-Kart Ring megnyitó

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2013.11.24. 07.00

Új szakággal bővült a hazai, hobbiból űzhető technikai sportok választéka: megnyílt az első elektromosgokart-pálya. Az EKART RING fedett csarnokban, egész évben várja füstmentes gokartozásra a vendégeit.

Az a baj az ilyen elektromos versenyautókkal, hogy nincs hangjuk, mondtam a cég vezetőjének az első magyarországi fedett elektromosgokart-pálya avatásán, még a hivatalos megnyitó előtt. “Sokan azt mondják, az a baj az ilyen elektromos versenyautókkal, hogy nincs hangjuk” – mondta a cégvezető a közönségnek a hivatalos megnyitó után, de még a nyitókör előtt. “Nézzék meg és döntsék el, milyen is a hangjuk.” Ilyen:


Milyen a villanygokart?

A hang tehát adott az élményhez: teljesítményarányos, markáns fogaskerék-visítás. Tiszta Forma-1 a szokásos négyütemű Hondák meg Briggsek egykedvű kattogásához képest. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az elektromos gokart 1, nem büdös, 2, megy, mint a barom. Habár az új pályán egyelőre leginkább keresztben.

A lökdösődés nem szolgálja a jó köridőt, de buli

Az üléshelyzet, a pedálok, a kormányzás pont olyan, mint egy belsőégésű motoros bérgokartban. A kocsik fara ellenben mintha nehezebb lenne a tengelyen lévő motor miatt – a túlkormányzottságra fokozottan ügyelni kell. Vagy épp élvezni, persze.

Álló helyzetből a hiányzó kuplung miatt keményebben, egy rántással indul az elektromos gokart, de menet közben egész lineárisan növelhető a nyomaték, a gáz- (vagyis hát potméter-) reakció szükségszerűen gyorsabb, mint egy benzines gépnél. A gokartokon fékezéskor inaktívvá válik a jobb oldali pedál, hogy ne égessék el a motort-féket a vendégek, de egy igazi verseny-ekartnál természetesen éppúgy lehet egyszerre játszani a fékkel-gázzal, mint egy klasszikus versenygokartnál.

Hiányzik még pár hét, talán hónap, amíg a csiszolt beton felületre felkenődik annyi gumi a kerekekről, hogy igazán értelme legyen köridőkre autózni. Addig inkább csak az egymás elleni csata lesz a fontos. A csarnok egyik érdekessége a forgócsapra helyezett összekötött gumisor, mellyel egy pillanat alatt kialakítható egy rövidebb, egyszerűbb pálya, gyerekeknek:

A középső gumifal-rész egyszerűen beforgatható, így alakítják ki minden órában 15 percre a gyerekeknek való, egyszerűbb pályát

Normál üzemben ugyanis minden órában 15 perc az utánpótlásé, a gyerekek a kisebb autókkal – és persze kedvezményes tarifával – egy kevésbé technikás körön versenyezhetnek.

Made in Hungary

Az EKART RING egy elektromos mobilitással kapcsolatos fejlesztésekkel foglalkozó mérnöki iroda új vállalkozása. A győrújbaráti csarnok gyerek- és junior gokartjai teljesen hazai gyártmányok, a fejlesztés és az építés is itthon történt. A felnőtt gokartok hajtáslánca, töltőrendszere szintén magyar, de a gokartok vázát, futóművét egy profi bérgokart-építőtől vásárolják hozzá.

Német a váz, a futómű, de a hajtás teljesen hazai fejlesztés


A lítium-vas-foszfát akkus gépek 135 kilósak, ami valamivel nehezebb, mint egy szokványos bérgokart. A motor teljesítménye körülbelül a 270 köbcentis Honda motorokéval egyezik meg, 8,5 lóerő. Vagyis hát valójában ennek a duplája, de a csarnokban a rövid egyenesekhez, szűk kanyarokhoz és persze a vegyes rutinnal rendelkező vendégekhez az üzemeltetők leszabályozták a gépet.

A gokartok mindig töltőre kerülnek, amikor kiállnak; a bokszutca feletti töltésvezérlő dobozokból lógnak le nekik a kábelek. Teljesen feltöltött akkuval állítólag 50 perc még a legkeményebb használat mellett is biztosított, de okosan, jó időre törekedve a pályán egy óra és ötven perc is eltelik, mire csökkenni kezdene a teljesítmény.

Árak és szolgáltatások

Az EKART RING-en a hétfő mindig szünnap, a többi napon éjszakába nyúló a nyitvatartás. Alapesetben egy nyolcperces menet a felnőtt gokarttal 2100, a juniorral 1800, a gyermekkel 1600 forint hét elején, 2300, 2000 illetve 1750 a hét végén. Ha egy társaság egy ötmenetes bajnokságra bérli ki a pályát, négy gokarttal, futamonként 8-8 percre, hétvégén negyvenezret kell otthagyni a mókáért. Ezek az árak nagyjából megegyeznek a népszerű fővárosi gokartpályák tarifáival.

135 kiló egy elektromos gokart, valamivel nehezebb a szokványos négyütemű motoros bérgokartoknál

Gokartozás előtt érdemes regisztrálni egy email-címet, ezzel ugyanis beléphetünk a kart-timer online rendszerébe; itt világszerte számos pályán elért köridőnket hasonlíthatjuk össze másokéval.

A gokartpályához konferenciaterem, büfé, emeleti lelátó is tartozik, az pedig már egészen megható, hogy a száguldozni vágyó kisgyermekes családok a még gyerekgokart-méreten aluli fiókákat is elhozhatják; játszószoba és pelenkázó is van az EKART RINGEN.

Szavazás

Kipróbálnád a villanygokartozást?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • Ambrus Gergely

    Normális aszfaltpályán nem leszabályzott gépekkel talán kipróbálnék egy ilyet

Audi RS3: Megnéztük hogy készül, és ki is próbáltuk

Évente egyszer biztosan van valami rendezvény a világ legnagyobb motorgyárában, Győrben. A mostani apropóját a március 10-től gyártott Audi RS3 Limousine adta.

Három lány egészen intim viszonyba került az új Suzukival

Az új Suzuki Ignist főleg a fiataloknak szánja a japán gyártó, közülük is a női vásárlókat fogták leginkább célkeresztbe. Nekünk sem kellett több: megkértünk három fiatal hölgyet, hogy szedjék ízekre az Ignist.

Százezerszer büntették meg az autósokat

Közel kétmilliárd forintot kellett fizetniük tavaly az autósoknak a fővárosi közterület-felügyelők intézkedései után. Olyan 70 ezer helyszíni bírságot róttak ki rájuk, bő 36 ezer alkalommal szereltek fel kerékbilincset, és közel 4600 autó elszállítását kezdeményezték.

80-nal 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.