Így öregszik és értéktelenedik a villanyautó

Mit ér egy Ampera 18000 km után

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2013.09.23. 07.00

A kezünkbe került egy eladósorba került sajtós teszt-Ampera. Kívül már viharvert kicsit, de még úgy megy, mint újkorában. Azt is megnéztük, mennyit veszített mára az értékéből, és egy kicsit leesett az állunk.

Hamarosan végképp eladósorba kerülnek a General Motors hazai sajtóflottájából az Opel Amperák, hogy frissebb modelleknek adják át a helyüket. Bizony, bár a magyar utakon még nem ütközünk lépten-nyomon beléjük (szerencsére, ha szó szerint vesszük), ez a kocsi 2011-ben volt újdonság.

A tesztautó orrán büszkélkedő Év Autója matrica felett is eljárt az idő, mára nem egy izgalmas, digitális műszerfalas, a benzinmotort csak hatótáv-növelésre használó villanyautó, de legalábbis konnektoros hibridé a trófea. A díjat a klasszikus autógyártás egyik legnagyobb ikonja, a Golf kapta idén. (Hm, ezen azért még akkor is el lehet tűnődni, ha tudjuk, hogy a Golf gyártástechnológiája, az MQB igazán forradalmi újítást hozott az autóiparba, és hogy Golfból is lesz elektromos.)

Elkértük az autót, és megnéztük, mennyit öregedett egy és negyed év alatt (2012. júniusában helyezték itthon forgalomba). Aztán azt is megnéztük, mennyivel lett olcsóbb.

Büszkén hordja az Év Autója matricát, de az még a mostani előtti év volt


17 800 km: jó, de kopik

Tizennyolcezer kilométer: tartóssági tesztnek kevés lenne. Műszakilag még semmit nem fáradt az autó, a motor(ok), a fékek, futómű, kormányzás teljesen újszerű. Ami egy nagy tömeggyártó nem elektromos autóitól elvárható, azt eddig az Ampera is hozza.

A hatótávolság villannyal ugyanannyi, mint volt: kb. 60 kilométer országúti és városi üzemben, ennek akár csak fele, ha sztrádatempóban autózunk, hűtünk-fűtünk. 15 hónap alatt és 18 ezer kilométeren még nem ismerhető ki az elektromos autók legnagyobb bizonytalansági faktora, az akkumulátor elhasználódásának üteme.

A kemény műanyagok a jövő autóiban is karcolódni fognak

A használatban persze szerzett karcokat, kisebb lepattogzásokat a fényezés, és az utastéri műanyagok közül is kivált puhább társai közül látványos felületi sérüléseivel egy kemény felületű, de nagyon karcolódó plasztikelem. A leglátványosabb elhasználódás, ha nem is műszaki jellegű, azért összefügg azzal, hogy az Amperát elsősorban takarékosságra, hatékonyságra tervezték.

Az első lökhárító alatti puha köténylemez a kocsi alá áramló levegő tereléséért felelős. Az örvénylést bizonyára hatékonyan is csökkenti, amíg egyben van, de annyira alacsonyra engedték, hogy nincs esélye a járdaszegélyekkel, meredekebb garázsfelhajtókkal szemben. Két flexibilis rögzítőelem van a kötényen, mindkettő elengedett már, az egész lifeg és kornyadozik, valószínűleg több kárt okozva az Ampera aerodinamikájában, mint hasznot. Bal oldalon a kötény felett a színezett műanyag is kapott már az élettől, csúnya horzsolás éktelenkedik rajta.

A kötényke jót tesz az aerodinamikának, de képtelenül alacsonyra húzták


Már elvesztette értéke harmadát

Az első 18 ezer kilométeren, garancia alatti futásának 11%-án van túl a tesztautó. (Az Ampera akkujára 160 ezer km vagy nyolc év garancia vonatkozik.) Értéke viszont nem 11%-kal csökkent.

Hogy nagyjából képet kaphassunk arról, milyen értékvesztésre lehet számítani az Ampera esetén, külföldi piaci trendeket kell megnéznünk. A legnépszerűbb magyar használtautó-keresőn mindössze 16 elektromos autót találtunk. Néhány régi, az országba isten tudja, hogy bejutott szériamodell (Peugeot 106, Peugeot Partner, Škoda Favorit) mellett egyedileg átépített kocsik és persze pár majdnem-új bemutatóautó, melyek közül nem egyet magunk is vezettünk már sajtós tesztautóként. És Tesla Model S, nagyban gondolkodó szürkeimportőröktől, harmincmillióért, ami természetesen nem valódi autó, csak amolyan behozzuk-ha-kell ajánlat, ha esetleg valaki nem bírná kivárni a hivatalos import megindulását.

Nem egyszer húzták a földön ezt a stekkert

Ebből a 16 hirdetésből, melyből mindössze egyetlenegy Ampera, nehéz megmondani, mekkora bukta pénzügyileg egy új villanyautó. De hát a magyar piac csak egy vicc az európai nagyhatalmakéhoz képest.

A Mobile.de Németország legismertebb autóhirdetési oldala. Van is rajta néhány Ampera-hirdetés. Amikor a szerkesztőségben belekiáltottam a légtérbe, hogy “Szerintetek hány Ampera van a móbilén?”, 20-tól 50-ig szórtak a tippek.

Nos 214 találat már adhat okot némi általánosításra. A legolcsóbb új Ampera Németországban 38 300 euró (11,4 millió forint), de ilyen alig van, hiszen ha már lúd, legyen kövér alapon szinte minden hirdetett autó a fullos ePionier kivitel. Ennek új ára 43 600 euró (13 millió forint).

Nem rossz átlag egy ekkora, automata váltós benzines autótól, de ha a házi villanyóráról tankolunk, nem lopjuk az áramot, üzemanyag-árban is többre jön ki 100 kilométer, mint egy korszerű dízellel

Ehhez képest tízezer kilométer után sérülésmentesen ezeket a kocsikat 35-36 ezer eurós (kb. 10,5 millió forint) áron teszik fel. Különösképpen a kocsik kora mintha egyáltalán nem számítana: a 2011-es év végi első szériás autók ára azonos az idén tavasszal forgalomba helyezett kocsikéval.

Tízezer kilométer tehát 18-19%-os áresést jelent. Húszezer felé közeledve már befutnak a kocsik a 30 ezres (kb. 9 millió forint) ár alá, ami 30 % feletti áresést jelent ezen a távon. Itt már megtörik a zuhanás: harmincezret futott ePionier felszereltségű kocsikat is bőven kínálnak ugyanennyiért, sőt, még 45 ezer kilométeres kocsit is kínálnak 30 ezer euró felett – más kérdés, hogy épeszű ember ezeket nyilván nem viszi el ennyiért.

Az olaj meglepően viseltes 17 ezer után

Egy dízel, automata Insignia, aminek a német új ára kb. 36 ezer euró (10,7 millió forint)  jól felszerelve (Innovation), a Mobile.de-n húszezer kilométer felé tartva 24-25 ezer eurós (7,1 millió forint) átlagárra jön ki. Ez 32 százalék. Eszerint a német piac semmivel nem bízik kevésbé vagy jobban az új technológiában, mint a hagyományos dízelben.

Azért ez egy kicsit megdöbbentő. Eszerint az elektromos autót vásárlók manapság már nem számítanak újító szelleműnek, nem kell megfizetniük magas értékvesztéssel az innováció korai birtokbavételét.

És az igazi villanyautók?

Más a helyzet a valóban csak elektromos hajtású kocsiknál. A Nissan Leaf, Peugeot iOn / Citroen C-Zero / Mitsubishi i-Miev trió német használtpiaci kínálatát elnézve jóval brutálisabb értékvesztést látunk.

2012 júniusában kapta meg a forgalmit. Mára elvesztette újkori árának legalább egyharmadát

Ezek a kocsik 2011 óta léteznek az európai piacon. A mobilén van mindegyikből jócskán, de azért szignifikánsan kevesebb, mint a Volt/Ampera kettősből. Citroen C-Zeróból például 80 darabot találtunk. Érdekes, hogy ezek közül mindössze négy darab futott többet 10 ezer kilométernél; a legtöbb kocsi kereskedőnél bennragadt demóautó. Ennek megfelelő árral.

17 ezer euróért (5 millió forint) már válogathatunk a 4-8 ezer kilométeres, 2011-es német kocsik között. Nos, egy C-Zero új ára ma Németországban 29 400 euró (8,8 millió forint). Mai áron tehát 42%-os értékcsökkenést jelentett két és fél év. És ha még azt is bekalkuláljuk, hogy 2011-ben egy C-Zero 35 165 euróba (10,5 millió forint) került, akkor az 52%-os értékvesztéssel már láthatjuk, kik voltak viszont azok a villanyautó-vásárlók, akik bizony megfizették ezt az újítói felárat.

Kommentek

  • PluginHibrid

    “a benzinmotort csak hatótáv-növelésre használó villanyautó”

    Megint csak a kamu…

    Miért irtok ilyen “botorságot” ???

  • PluginHibrid

    “2012 júniusában kapta meg a forgalmit. Mára elvesztette újkori árának legalább egyharmadát. De ha nem lenne elektromos, akkor is elvesztette volna”

    Ez felteszi az I-re a pontott.

    Akkor mi értelme is van/volt ennek a cikknek ???

    Megtudtunk…semmit….

  • PluginHibrid

    “Az olaj meglepően viseltes 17 ezer után”

    Miért csodálkoztok…

    Sima Kopel motor van benne + max 10K km-ként cserélni kellene az tuti….

  • menőmanó

    “Az olaj meglepően viseltes 17 ezer után”

    Ránézésre megállapítja a “nagy szakértő”. Szánalmasan röhejes! :D
    Miért, hogyan kéne kinéznie?
    Szomorú, hogy ilyen dilettáns szöveg megjelenhet egy magára adó(?) autós oldalon.

  • Guevara

    Az az olaj egyaltalán nem “viseltes”. Hagyományos benzinmotorban kb. 1-2000 km után így néz ki, de ez egyáltalán nem baj. Igen, van benne szennyeződés (az se sok) vagyis az olaj teszi a dolgát, lebegésben tartja azt, de amúgy nincs megégve vagy ilyesmi.

  • Guillotine

    Rácz Úr! :D
    Támad a mars!

    Már vártam…

  • zoldfulu2000

    Nem tudok egyet érteni a cikk alapüzenetével, hatásvadász megtévesztő és rosszindulatú, úgy játszik a tényekkel hogy a végén akár a valósággal ellentétes üzenetet sugallhat.

    Eleve furcsa hogy minden apróságot felkutat hogy az értékvesztés alapját kiszámolja. Német ár? Legmagasabb felszereltség? És hol maradnak a kedvezmények? Vagy a “szakértő” újságíró még nem nagyon került olyan helyzetbe hogy új autót vegyen? Ez így egy pindurit autóskártyás ízű.

    Más Opeloknál én mind % mind felszereltségben elég sok kedvezményt szoktam látni, de a legfukarabbak is adnak 10-15%-ot. De ha egy kifutó vectrára össezjött 30%, itt egy 20% nem optimista.

    Aztán miközben látványosan bemutatja a sérüléseket, igyekszik elhessegetni annak anyagi következményeit. Mit számít az a fél millás kár amit az eddigi gondos újságíró használat okozott. Pár karc itt ott, megnézem hogy miként lehetne csere ( belül, vagy pl újrafestés kívül) nélkül orvosolni hogy újszerű legyen megint.

  • v_johny

    PluginHibrid:

    Tudod, az a “kopel” motor akkor is gond nélkül teszi majd a dolgát sok év múlva, amikor ezek a csoda elektromos-akkumulátoros rendszerek már bedobták a törölközőt…

  • zoldfulu2000

    Johny: hát az 1.7 és 1.9 CDTI motorok tükrében én nem vennék rá mérget :)

    Eljutunk oda hogy bármelyik hajtásláncról van szó, 150-250e km lesz a maximális élettartam és már 200 előtt beérnek a pénztárcagyilkos megoldások.

  • Guillotine

    v_johny!

    ebben kivételesen teljesen egyetértünk!
    Nem hinném hogy ezek az aksik túl sokáig életképesek lesznek,főleg nem minden helyzetben….

    Rácz Úr!

    Főben járó bűnnek számít az elektromos autót a dízellel hasonlítani!
    Ezt nem tudta?!
    :D

  • v_johny

    zoldfulu:

    Félreértés nem essék, nem hibátlanok az Opel motorjai (sem), de megfelelő odafigyeléssel nem kényesek és tartósak. Pl. amit felhoztál, az 1.7 cdti értelmes felhasználás/használat bizony tartós motor. Egyébként a cikkhez kapcsolódóan amúgy sincs jelentősége az Opel féle dízelmotoroknak (bár nem Opel fejlesztések ugyebár, hiszen az Ampera csak benzines variánst kap…

  • v_johny

    zoldfulu:

    Az viszont vitathatatlan és 1000%-ig biztos, hogy az új technológiák kapcsán a tartósság már nagyon sokad rangú elvárás. Ez szomorú… Annak jó, aki 5 évente cseréli újonnan vásárolt autóját.

  • PluginHibrid

    v-jo Gui

    1általán nem fikázni akartam!!!

    De szerintem egy ilyen Hi-tech gép jobbat érdemelt volna…
    Föleg ha úgyis a vill.motor a fő hajtóegység…

    Nem akarok a HSD-vel példálozni, de ott a bmotor simán lenyom pár gyertyacserével 500K km-et, bármi kopó alkatrész csere nélkül…

    Lehet egy Volv elmegy 1M-t de addig már a motort 2x felújították.

    Az 1M-es P2-ben még minden eredeti gyári, semmi nagygenerál!!!

    Az akksitba a cellák döglenek meg de azokat EGYESÉVEL lehet cserélni.Minimális szervizköltséggel..

  • PluginHibrid

    “Az viszont vitathatatlan és 1000%-ig biztos, hogy az új technológiák kapcsán a tartósság már nagyon sokad rangú elvárás”

    Szerencsére ez nem minden márkára igaz…

  • zoldfulu2000

    Plugin: csak nem a teslára gondolsz? :)

  • PluginHibrid

    zfu

    pl arra is bár az még túl fiatal, hogy kiderüljön..a roadster azért már bizonyított…

    Mondjuk az aksi megoldásuk szerintem történelmi jelentőségű…

    Inkább a HSD tartósságára gondoltam igazából.

    A valaha gyártottakból még több mint 90% ma is forgalomban van – állítólag…

  • zoldfulu2000

    Hát nem tudom, itt az egyik RX hibrides fórumozó másfajta tapasztalatokról számolt be (amennyire a folyamatban lévő jogvita engedte).

  • user1982

    Ezt a cikkírót többet ne engedjétek billentyűzet közelébe, légyszives. Nem azért járok ide, hogy dilettánsok írásait olvasgassam, de gondolom mások se.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Audi RS3: Megnéztük hogy készül, és ki is próbáltuk

Évente egyszer biztosan van valami rendezvény a világ legnagyobb motorgyárában, Győrben. A mostani apropóját a március 10-től gyártott Audi RS3 Limousine adta.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

F1: A Ferrari megint verte a Mercedest

A Forma-1-es Orosz Nagydíj utolsó szabadedzésén is határozott előnnyel verte a Ferrari a Mercedest, Sebastian Vettel a leggyorsabb, Lewis Hamilton csak a 4.

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

F1: Milliárdos veszteséget hoz a szabálymódosítás

A Force Indiánál a legkevésbé sem örülnek a versenyzői nevek és rajtszámok megjelenítéséről szóló szigorításnak, dollármilliókban mérhető veszteséget jelenthet az újítás.

Autógyári munkásnak állt a Facebook-vezér

Mark Zuckerberg a Ford dearbroni gyárában járt, ahol még a munkából is kivette a részét a Ford F-150-eseket előállító üzemben.

F1: Háromtizeden belül a Mercedes, a Ferrari és a Renault

A Nemzetközi Automobil Szövetség számításai szerint három gyártó erőforrása egyenlő szintre ért, csak a Honda van lemaradásban.

Így lopnak el pár perc alatt egy X5-ös BMW-t

Pár perc alatt lopnak nagy értékű autókat Angliában, a módszer végtelenül egyszerű.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.