Nemrég a pincében talált, 30-40 éves játékhalomból a főként hazai gyártású modelleket mutattuk be, most pedig az import – természetesen baráti országokból behozott – járművek kerülnek ki a dobozból. Kínától az azóta már megszűnt Csehszlovákián át Kelet-Németországig tart a gyártók listája. Kezdjük is egy egyszerű, békés lemez lánctalpassal.

Csehszlovák lánctalpas traktor, elektromos hajtással. Nem egy bonyolult darab, cserébe erős, és zajos.


Az esztétikai élményen túl egyebet is nyújt a kis lánctalpas. Képes előre és hátra haladni, és kockavárakat rombolni.


A vezérlésért felelős éles peremű fémlap gyermekvédelmi gumisapkát is kapott. Kellett is neki.


Muszáj volt szétszednem, mert a fogaskerekekre ráfért egy kis tisztítás. Összesen egyetlen lemezcsavart kellett kitekerni és máris darabokban volt a bonyolult szerkezet. A figyelmes szemlélő kiszúrhatja a rafinált, hajlított tengelyt az elem előtt.

Ez már egy hamisítatlan, eredeti kínai termék, abból a korból, amikor a távolsági buszokat mi szállítottuk keletre és cserébe ilyen színvonalú cseredarabok érkeztek onnan.

Hanyagul rávésett ár. Valakinek van fogalma róla, hogy ez akkor mivel volt egyenértékű?


Üzemszerű a felfelé hézagos tetőszerkezet, nem a pusztító gyermekkezek tették ezt vele.


A sofőr a kínai játékautós-hagyományokhoz illően deréktól lefelé nincs


Ez a játék sajnos nem működik, hiányzik a bolygóműves futómű egyik kereke. De a motor zúg, a lámpák világítanak.

Újabb lánctalpast vetett ki magából a kartondoboz. Ez már nem annyira békés célú, mint a csehszlovák humuszon taposó traktor. Bár mélyművelésre a ballisztikus rakéta is alkalmas.

A fiúkat már korán hozzá kellett szoktatni a katonásdihoz. Emlékeim szerint hasonlóval terrorizáltuk a barátomék macskáját.


Egy mai játékgyártót megnéznék, aki hasonló méretű és anyagú és funkciójú rakétakilövővel be merne kopogtatni a gyermekjáték-engedélyeztetési-hivatalba.


Az apró, réz fogaskerék felel a hajtásért. A tengelyt a távirányító fémnyelve mozgatja jobbra, balra, így kap hajtást először az egyik, majd mindkét oldalon a lánctalp. Sajnos egymással szembe így nem tudnak forogni, tehát helyben megfordulásra képtelen a gépezet.


Érdekes megoldással kanyarodik a szerkezet, ugyanis ha megnyomjuk az előre-hátra gombot, akkor csak a motor búg fel. Az éles fémnyelvet meghúzva először az egyik oldali lánctalp kap hajtást, ha a kart tovább húzzuk, akkor megy egyenesen, ha még egy kicsit cibáljuk, akkor a másik irányba fordul. Elméletileg lőni is tud, de a törékeny rakéta miatt ezt a funkciót nem próbáltuk ki.


A piros fényezés a harctéren nem biztos, hogy a legjobb választás, de a katonalányok biztos ettől indulnak be.

És végül a tuti befutó, a legmenőbb távirányítós – vezetékes persze – autó, amit akkoriban gyártottak, az egykerék-hajtású De Tomaso Mangusta.

A De Tomaso Mangusta nem a pincéből került elő, hanem Szörényi kolléga gyermekkorának kultikus darabja. De persze volt ilyenem nekem is. Mint akkoriban minden fiúgyermeknek.


Anno nem volt divat a peres gumi. Az inkább kicsi felnikre hatalmas, húsos gumiabroncsok kerültek, igazán kalandossá téve a száguldást.


Nyitható ajtók mögött a kopogós műanyagból készült belső. Valamiféle műszerfal is került bele, de nem bonyolították túl a dolgot.


Nyitható a kisautó csomagtartója is. Emlékszem, mennyire csalódott voltam, amikor több próba után sem fért bele a fura formájú rekeszbe a tartalék lapos elem.


Itt már túl vagyunk egy futóműfelújításon, de még néhány forrasztás szükséges ahhoz, hogy újra használható legyen a kis sportkocsi