“Lopósautó? Nem szeretjük ezt a kifejezést, a lopás ugyanis jogellenes cselekmény” – mondja a közterület-felügyelő, majd bizalmasan közli a jármű valódi nevét. “Eláruljam? Raptor! Mi csak így hívjuk a cégnél. Igaz, ha megnézed a Wikipédián, ez éppen azt jelenti, hogy rabló.”

Nemrég a tesztautónk kerekén csattant a bilincs, ma meghagyjuk másnak a jogellenes tevékenységet. Sőt, a hatóság oldaláról figyeljük a szabálytalanul parkolók bírságolását, a renitensek begyűjtését. Hétfőtől immár két BKK-s személyautó járja a várost, hajnalban mi is bepattanunk az egyikbe, és megnézzük, miként takarítják el a tömegközlekedési járművek útjából a mozgásukat akadályozó kocsikat.

Kicsit belóg, fiam?!

Álmos még az Akadémia utca reggel 6 után, amikor a közterület-felügyelők központjából szétrajzanak a fényvisszaverő mellénybe bújt hivatalos személyek tucatjai a Belvárosban. Egyikük, Teó behuppan mellénk a BKK felmatricázott Škodájába. A főváros két cégóriása február közepén kezdte a közös járőrözést, és annyira hasznosnak ítéltetett a közös munka, hogy március 11-től megduplázták az őrszemek számát.

Gyakran elakad a 17-es villamos a Bécsi úton. Elég ennél 20 centivel arrébb parkolni

Az egyik kocsi Pestet járja, a másik Budát, miközben a karácsonykor üzembe állt lopósautó a hívásukat várja. “A Jézuska hozta Budapestnek” – mondja a közlekedési cég hálózatfigyelőinek főnöke, Dávid József, akit a bírságolás miatt kell, hogy kísérjen egy közteres kolléga. Ő hivatalos személy, mint a rendőrök. Kora reggeltől délután kettes váltással este tízig szemléli a várost a két kocsi, amelyek a BKV-sofőrök jelzéseire is ugranak.

Kalauzaink rutinból ismerik a rizikós utcákat, buszmegállókat, amelyekben előszeretettel állítják le szabálytalanul az autókat a sofőrök, rendszerint ezeket járják végig, ha éppen nincs bréking. Most nincs, de azért mondanak pár sztorit, miközben a budai utcákban autózunk. Az első egy volvós pasiról szól, akinek parkolását elnézve egészen biztos, hogy egy másik bolygóról érkezett: ha nem látnánk a Vígszínház sarkánál készült fotókat, el sem hinnénk, hogy valaki így hagyjon hátra egy kocsit.

A képen látható személyautó parkol. Forrás: Fővárosi Közterület-felügyelet

Nem szorul kommentárra, hogy miért kellett azonnal megcsörgetni a Raptort. A 850-est természetesen platóra rakta a Merci, és kivitte a XVIII. kerületi Gerely utcai telephelyre, ahol 20 ezer forint plusz napidíjért (1200 forint szorozva naptári nap) kapta vissza a tulajdonosa.

“Egy fiatal és egy idősebb férfi jött érte. A korosabb kérte, hogy mutassuk már meg a fotókat, mert a fia mondta, hogy kicsit valóban belógott az útra a kocsi, úgy hagyta hátra” – emlékszik vissza Bleszák Tibor, az elszállítási csoport vezetője. “Amikor megmutattam neki, ránézett a fiatalabbra, és csak ennyit mondott: kicsit belóg, fiam?!”

Öt kocsi a buszmegállóban

Újlipótváros egyébként is vonzza a furcsán gondolkodó (ez itt most eufémizmus) sofőröket. Egyikük például a 15-ös buszt akasztotta meg parkolásával, azonnal bedugult a Pannónia utca. Képzeljék, a kocsinál ott volt a gazdája, éppen árut pakolt egy boltba, de a buszsofőr kérésére sem volt hajlandó mozdulni, rendőrt kellett hívni.

Ez egy másik áruszállító, de ez is megakasztotta a buszt, így az egész utcát. Forrás: BKK

Mások mellett ezek a történések indították útjára a járőrözést, amelynek ma is van némi eredménye. Az Alkotás útján az egyik villamospótló autóbusz megállója tele van parkoló autókkal. Kettőnek a szélvédőjén már ott a közteresek bírságja korábbról, az egyiken kettő is. Teó a rádiójához nyúl, hívja a Gerely utcában indulásra kész Raptort, amely hamarosan szirénázva érkezik a helyszínre az emelőt kezelő tűzoltó sofőrrel és egy másik közteressel. Mindketten jó darab emberek, de mint hallom, ők is igyekeztek a minap, amikor egy ukrán rendszámos Q7-est kellett a platóra emelniük.

Az egyszer már megbüntetett ezüstszínű Astra lesz az első áldozat. “Jobb hátsó sárvédő, küszöb, motorháztető…” – sorolja a tűzoltó a kocsi sérüléseit, amit gondosan videóra vesz társa, nehogy rájuk fogja később a tulajdonos, hogy hát okés volt korábban a kocsi, a szállításkor nyomódott be a kasztni. A pletykák szerint a Demszky-érában azért bukott meg a lopósautós biznisz, mert az elszállítandó járműveket az orránál felemelve vontató akkori sárga jármű sérüléseket okozott, amiket perek követtek. A Raptor nem rángat, platóra emel. Pontosabban csak emelne.

Elsőként körbefilmezik a kocsit...

“Mi csinálnak az autómmal?” – kérdi riadtan az egyenruhásokat egy kutyát sétáltató melegítős nő. Ő a tulaj, gyorsan kiderül, itt lakik a szomszédban. Kérlelni kezdi a hatóság embereit, csak el ne vigyék a kocsiját, de fölösleges. A szabályok szerint ilyenkor természetesen marad az Opel, de mivel a szabálytalan parkolás adott, és a lopósautó is kijött, a 20 ezres bírság felét kell befizetnie később csekken, ami pont ugyanannyi, mint a “thb” (távollétében helyszíni bírság), amit a többi kocsi kap.

Mi lesz, ha leesik a néni?

Kivéve a Cliót, amelynek ablaktörlő lapátjai alatt két ázott bírságfigyelmeztetést is találunk. Nyilvánvalóan ez parkol itt a legrégebben, ezért a közteresek egyetértésben úgy döntenek, hogy ez mehet a platóra. Az újabb videózás, majd a gumik gondos tappancsozása és az emelés közben hárman is megállnak, és különböző stílusban vitatkozni kezdenek a hatóság embereivel. Érveik szerint inkorrekt a használaton kívüli buszmegállóban parkolókat büntetni, míg a másik oldal a KRESZ-re hivatkozik, és az érzelmekre próbál hatni.

“Azért alakították ki a buszmegállót, hogy ha szükség van rá, akkor használhassa a tömegközlekedés. Mit csinálna akkor, ha az úttesten kéne megállni a busznak, ahonnan leszálláskor leesne egy idős néni, mert nincs padka, és olyan magasan van neki az alsó lépcső?” – kérdi a BKK-s József. Egy magát jogásznak mondó ötvenes pasi legyint rá, köszönés nélkül továbbáll. Közben befut egy másik tulaj is, az ifjú hölgy kedvesen elismeri a hibáját, de szomorúan hozzáteszi: “Ezen a héten ez a harmadik bírságom.”

Azt mondják, a jövőben gyakrabban látunk ilyet

Elindul a Clio, megyünk mi is, de nem sokáig. A Villányi úton ugyanaz a helyzet: villamospótló autóbusz megállójában parkolnak a kocsik. Miután Teó kiméri a KRESZ-táblától a 15 métert, ezen belül három autó szélvédője alá csúsztat thb-s papírt. A csekk megérkezésétől számított 30 napon belül kell kifizetniük a 10 ezer forintot, ennek hiányában feljelentés és szabálysértési eljárás következik. Teó gyorsan elmondja nekünk, nehogy téves képzeteink legyenek, hogy az ő javadalmazásán semmit nem változtat, hogy mennyi kocsit bírságol, nem úgy, mint a BKV jegyellenőreinél.

Ez már a Villányi út. A járókelők szerint nem korrekt büntetni az éppen használaton kívüli megállókba beparkolókat

Egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy a buszmegálló egyetlen “szabad” helyére beparkolna egy kis Citroën, de nem megy neki. A talpig fényvisszaverő egyenruhában virító férfiak éppen ott állnak, de a sofőr újra próbálkozik. Végül nem fér be, továbbáll, ahogy mi is.

Keveset lop a rabló

Útközben a Gerely utcai telephely felé megtudjuk, hogy az elmúlt egy hónapban 33 autót szállított ide a Raptor. Ez nagyon kevésnek tűnik, de azt mondják az illetékesek, hogy a hétfőn beállított újabb járőrautó működése óta máris több a bejelentés, a szám megugorhat a jövőben.

Ennél is meglepőbb, hogy a közelmúltban kukástelepből átalakított lerakaton a frissen érkezett Renault mellett mindössze egy Suzuki várja gazdáját.

“Ó, hát az elvitt autóért nagyon gyorsan ide érnek a tulajdonosaik, a legtöbb három nap volt, amit várakozott egy kocsi. Volt viszont olyan is, hogy előbb ideért a tulaj, minthogy a srácok beérkeztek volna a kocsijával” – mondja Bleszák csoportvezető.

Egy kávé után visszaindul a városba a BKK-s járőrautó, és tulajdonképpen mindenki biztos benne: az imént kitakarított Alkotás úti buszmegálló (kettő autó megbírságolva magától távozott, egy a platón) ismét tele van kocsikkal. Az egyik arra sétáló vitatkozó szerint jobb lenne sárgával felfesteni ezek aszfaltját, és akkor nem állna oda senki, ezért ha úgy alakul, simán használhatná a villamospótló, az autósok pedig megúsznák bírság nélkül.

Összegzés? Ma nem sikerült a volvóshoz hasonló kaliberű parkolóművészt találni, de a buszmegállókban mindig akad falat a Raptor számára.