Egyik csapat sem kap pénzt a Shelltől, a multi a versenyt rendezi

Egyik csapat sem kap pénzt a Shelltől, a multi a versenyt rendezi


Buzgón végzi az utolsó forrasztásokat, majd futja a legvégső tesztköröket több mint 3000 diák a napokban azokkal a járművekkel, amelyekkel május 17-19. között elindulnak az immár 28-ik Shell Eco-marathonon. Az olajipari óriás által hagyományosan szervezett verseny lényege: ki tud több kilométert megtenni 1 liter 95-ös benzinnel – vagy annak megfelelő mennyiségű egyéb energiával.

Ugyanis nem csak benzines, hanem gázolajos, biodízel és etanol, elektromos, napelemes valamint hidrogén-hajtású spéci masinák indulnak két fő kategóriában. A durván 50 centi magas, szivar formájú és ezért kivételes légellenállású járművek alkotják az úgynevezett Prototype kategóriát, míg a sokkal inkább valódi autókra hajazó formát mutató kocsiké az UrbanConcept kategória.

Plusz súly kell Kriszta mellé

A járműveket egyetemek és főiskolák diákjai építik némi tanári segítséggel, de feltűnik köztük néhány középiskolás csapat is, például serdülő bajuszkájú, csillogó szemű magyarok. Az óriási dzsemborira emlékeztető, nappal feszült órákat hozó, éjszaka bulizós versenyt idén először városi pályán, Rotterdamban rendezik egy modern rendezvényközpont körül – ahonnan videós tudósításokkal, napi összefoglalókkal jelentkezik a Vezess.hu csütörtöktől. Idén is öt magyar csapat indul.

Leleplezés előtt a versenyautók. Igen, a leghátsó doboz is az

A tavalyi versenyen volt szerencsém egy Prototype-kategóriás járművel végigmenni az akkori helyszínen, a DTM-futamokat is lebonyolító Lausitzringen. A fellengzősebb nevén EuroSpeedway-nek hívott, németek által épített pálya felülete kifogástalan volt, ezért nagyban segítette a csapatokat a minél könnyedebb siklásban, ami létkérdés a távolság legyőzéséről szóló versenyen.

Mindezt azért említem, mert Rotterdam aszfaltja ilyen szempontból problémásabb lesz, nem csoda, hogy a magyar rekordot tartó Megameter II-t építő kecskeméti GAMF Team (Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Kar) kimondott célja nem feltétlenül a tavalyi 2277 km/liter megdöntése. Amint az öt magyar jármű budapesti bemutatóján elmondták, leginkább helyezésben lépnének előre, mégpedig egyet.

Ne becsüljük le ezt, ugyanis 2011-ben 4-ik lett a GAMF a 222 indulóból, úgy, hogy a részeredmény alapján legjobbnak ígérkező körükben egy ukrán újságíró felborította Á. Tóth Krisztával a járművet (igen, mi újságírók is a versenyzők között körözhettünk, ami szerintem hibás döntés volt).  A szuper eredmény mellett a GAMF formás kocsija hazahozta az SKF Design Awards-ot is, ami egy különdíj.

A pilóta és a 2012-es karbon ruhája

Idei kocsijuk – amely nem meglepő módon a Megameter III nevet viseli – elődeihez hasonlóan háromkerekű, ebből az egy szem kormányzott hátsót hajtja a felülvezérelt és -szelepelt, injektoros parányi blokk. A legsikeresebb magyar járművet továbbra is Á. Tóth Kriszta irányítja, tulajdonképpen az ő 155 centis magasságára (fekve vezet, tehát inkább hosszára) építették a kocsit, amelynek elődjével egyébként a finnországi Nokiában (bizony, település) már 2661 km/literig jutott.

A kis méret nem csak a Forma 1-ben előny, természetesen a szervezők nem engedik, hogy 17 kilós törpékkel szemérmetlen köröket menjenek egyesek, így 50 kilogrammos súlyhatárt ír elő a szabályzat.
Kriszta elárulta a Vezess.hu-nak, hogy 49 kilós, ezért – csakúgy, mint tavaly – plusz súlyt kell majd berakni a kocsijába.

Nappal lógnak a suliból, aztán éjszakáznak

“Mostanában elég sok óráról hiányoznak a fiúk, persze mi kérjük el őket a kollégáktól. Nyilván pótolni kell majd a kiesést” – mondta mosolyogva Csorba János tanár úr tizenéves diákjairól az egyetlen középiskolás magyar csapat, a szintén kecskeméti Electric-Kandó járművének bemutatásakor. Mint mesélte, az elmúlt napokban a srácok már éjszaka is a verdán dolgoztak, nagyon elszántak, hogy javítsanak a tavalyi eredményükön.

Egész tágasnak tűnik a kamaszok versenyautója

Akkor újoncként kategóriájuk (ők elektromos hajtással mennek) 6-ik helyén értek be, folyamatosan javuló körökkel végül 371 km-t teljesítettek 1 kWh energiával. A szigorított szabályoknak megfelelően új autót építettek, ezzel gyakorlatilag maguk mögött hagyják a “GAMF fiókcsapata” szerepet, ugyanis a tavalyi kasztnijuk a magyar rekorder egy évvel korábbi kocsijának héja volt.

A GAMF-osoktól hallottuk, hogy ezúttal is átpasszolták volna a tavalyi, díjnyertes kasztnit, de a kamaszok innovációs vágya lenyomta a főiskolások segítségnyújtási szándékát. Ezúttal maguk csináltak mindent.

Kalocsai minta és új hölgypilóta

Tavaly sokat bajlódtak a motorjukkal a Lausitzringen, idén viszont gyorsan a figyelem középpontjába kerülnének a pécsiek gyilkos bálnájukkal. A Pécsi Tudományegyetem Orca nevű csapata lecserélte az etanolos blokkot, idén az elektromos autók hidrogénforrású kategóriájában indulnak, a jármű héját pedig kalocsai mintával díszítették. “Pingálta: Vesztergám Judit” – olvasható a kocsi orrán.

Kimondottan dizájnos az ORCA (jobbra)

A mechanikai elemek, a felni, a tartók mind egytől egyig egyedi tervezésűek, többnyire CNC-n készültek.  Az energiaforrásról ezúttal egy 1kW teljesítményű Proton Exchange Membrane üzemanyagcella gondoskodik.

Ötödik alkalommal indul a Prototype kategóriában az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar járműve, amely Fülöp Daniella személyében februárban új pilótát kapott. Ez tulajdonképpen nem is annyira unikális ezen a versenyen, hiszen a csapatokat jellemzően felsőbb éves diákok, nem ritkán végzősök alkotják, így bizonyos mértékben évről évre cserélődik az összetétel minden csapatnál.

Daniella elmondta a Vezess.hu-nak, hogy hétfőn ebédidőben értek ki Rotterdamba, kedden már gőzerővel az autó felkészítésén dolgoznak, a verseny előtt ugyanis szigorú gépátvételen kell átmenni minden járműnek. Ezt követően mehet körbe a pályán, ha minden rendben lesz, szerdán már tesztköröket teljesíthet.

Az óbudai SAP Racing Team Atkinson ciklusú motorral hajtott autójának futóművét már itthon az új pályához igazították, amelynek a felület mellett a legnagyobb újdonsága, hogy 90 fokos kanyarok lesznek rajta, ami szokatlan az eddigi oválpályás versenyzéshez képest. Az első kerekeket a jobb fordulószög elérése miatt kirakták a kasztniból, és megváltoztatták a kormányzást is: idén már az első kerekek a kormányzottak. A finomhangolás a szerdai teszt feladata.

Kelj fel nap!

“Az autójukat a zsűri miatt legtöbbször átépítő csapat” – nem éppen vicces, inkább bosszantó díját a tavalyi versenyen bezsebelő győriek idén is napelemes kocsival nyomulnak az UrbanConcept kategóriában. A Széchenyi István Egyetem hallgatói szintén csomó helyen módosították a kocsit, sok esetben az esős Hollandiára szabott regulák miatt.

Nem csak könyöktartónak lesz jó

Vízállóvá kellett tenni a dobozforma járművet, ezért beépítettek egy ablaktörlő mechanizmust és egy berendezést, ami a belső teret párátlanítja. Az elektronika terén sem maradt érintetlen a jármű, a töltéskiegyenlítés és az akkumulátorcellák új felügyeleti rendszert kaptak, a feszültségszint maximalizálása miatt pedig módosították a napelem-köröket, a töltésvezérlőt és a telemetria-rendszert pedig továbbfejlesztették – de mindez csak száraz (szó szerint ezt remélik) technika marad, ha nem süt ki a nap. Tavaly a borús időjárás is betett nekik, mindenki reméli, Rotterdamban előbújik a nap.

Csütörtöktől videókkal színesített tudósításokat küldünk a helyszínről, a magyar csapatok szerepléséről.