Nein, nein, kein Hybrid. Aztán doch

Az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz vonakodott hibridet gyártani. Idegenkedtek tőle, kitalálták, hogy nincs értelme és a piac amúgy sem igényli, aztán láss csodát: a büszke német prémiummárkák a japánok után eredtek és pár hónapos különbséggel bemutatták villanymotorral takarékosabbá tett luxusautóikat.

Öt full hibridje van a Lexusnak, a GS mellett az Európában nem forgalmazott HS 250h, a Prius III technikáját átvevő CT 200h, az LS 600h és az RX 450h

Kétféle hibridet fejlesztett ki a Mercedes-Benz az E-osztályból. Európának szól a négyhengeres E 250 CDI-re épülő verzió, amelyben a 204 lóerős dízelmotor 500 newtonméteres erejéhez 27 lóerőt és 250 Nm-t ad hozzá az elektromos motor.

Mercedes-Benz: dízel hibrid Európának, benzines Amerikának

4,2 l/100 a hazai árlistán még nem szereplő E 300 BlueTEC HYBRID gyári fogyasztási adata

4,2 l/100 a hazai árlistán még nem szereplő E 300 BlueTEC HYBRID gyári fogyasztási adata


A hazai árlistán még nem szereplő E 300 BlueTEC HYBRID gyári fogyasztási adata 4,2 l/100 kilométer, ami 109 grammnyi CO2-t jelent kilométerenként. A moduláris hibridrendszer az E 350 hathengeres benzinesével is párosítható, az eredmény az E 400 Hybrid Amerikának, Kínának és Japánnak.

Ezt a modellt meg sem mérték az EU fogyasztási normája szerint, az amerikai szabványos ciklusban a városi 24 (9,8 l/100 km) és az autópályás 31 mérföld/gallonnal (7,5 l/100 km) gyengébb, mint a kategóriában mértékadó GS 450h (29/34). Az E-osztály érdekessége viszont, hogy egyik modellben sem csökkenti a csomagteret a hibridrendszer, amely így 540 literes.

Itt a 211 lóerős, kétliteres négyhengeres turbómotort egészíti ki az 54 lóerős villamos gép. A rendszer összteljesítménye 245 lóerő és 480 Nm, a csomagtérben lítiumion akkumulátor van

Négy henger a 17,8 milliós A6 Hybridben

7,3 s alatt gyorsul százra az A6 Hybrid, átlagfogyasztása 6,2 l/100 kilométer. Ugyanez a hajtáslánc van a Q5 és az A8 hibridváltozatában

7,3 s alatt gyorsul százra az A6 Hybrid, átlagfogyasztása 6,2 l/100 kilométer. Ugyanez a hajtáslánc van a Q5 és az A8 hibridváltozatában


Az Audi kicsit fürgébb volt, náluk a Q5-ben és az elsőkerék-hajtású A8-ban is használt hibridrendszer már kapható az A6-hoz, 17,8 milliós listaáron. Itt a 211 lóerős, kétliteres négyhengeres turbómotort egészíti ki az 54 lóerős villamos gép. A rendszer összteljesítménye 245 lóerő és 480 Nm, a csomagtérben lítiumion akkumulátor van. A gyorsulás nulláról 100-ra 7,3 s, az átlagfogyasztás 6,2 l/100 kilométer.

Jó drága az ActiveHybrid BMW

A BMW a Mercedes E 400 Hybridhez hasonló megoldást választott: ők is a hathengeres benzinest egészítik ki elektromos motorral hibriddé. Az 535i-ből átvett háromliteres turbómotor 306 lóerőt, a villamos gép 54 lóerőt ad be a közösbe.

Maximum 60-nal 3-4 kilométert tud megtenni villanymotorjával az 5 ActiveHybrid, amikor két motorja nem hibridként dolgozik együtt. Alapára 19 982 000 Ft

Maximum 60-nal 3-4 kilométert tud megtenni villanymotorjával az 5 ActiveHybrid, amikor két motorja nem hibridként dolgozik együtt. Alapára 19 982 000 Ft


A 19 982 000 forintos listaárú 5 ActiveHybrid hajtásrendszerének összteljesítménye 340 lóerő és 450 Nm, az autó 5,9 s alatt gyorsul százra. Ezzel egy szinten van a GS 450h-val, de nem tudja megelőzni az 5,5-öt tudó Infiniti M35h-t.

Furcsa, hogy a BMW 3-asban is ugyanezt a nagy benzines turbómotort kombinálja elektromos hajtással, a környezetvédelem jegyében.

Finomhangolás az Infinitinél

Nemrég az Infiniti is hozzányúlt az M35h technikájához. A villanymotor és az akkumulátor töltésével kapcsolatos módosítások nyomán a 364 lóerős összteljesítményű benzin-elektromos hibrid vegyes fogyasztása 7,0-ről 6,9 l/100 km-re csökkent.

A 16,7 millió forintól kapható Infiniti M35h akár 100-ig felgyorsítható benzines hajtás nélkül. Mégse bánjuk, ha beindul a V6, mert hangja és ereje is emlékezetes

A 16,7 millió forintól kapható Infiniti M35h akár 100-ig felgyorsítható benzines hajtás nélkül. Mégse bánjuk, ha beindul a V6, mert hangja és ereje is emlékezetes


Az eltérés minimális, csakhogy az autó így már csak 159 g/km szén-dioxidot pufog ki, amivel megmenekül például a német piacon egy CO2-alapú büntetőadótól.

Hibridből a második, GS-ből a negyedik generáció

A Lexus időközben elért a GS 450h második generációjához, ami a sima benzines GS-eket számolva már a negyedik széria. A belépőmodell a 11 990 000 forinttól kapható GS 250, egy 209 lóerős V6-os benzinessel a kisebb IS sorozatból.

Az értékesítések oroszlánrésze viszont a hibridre jut majd, amely továbbra is 450h néven fut, de orrában a változatlanul 3,5 literes hathengeres motor egészen más, mint az elődben volt.

Adatlap

Támadnak a hibridek

A drága benzin ellenszerei 1
Motor3456 cm3, Hibrid (Benzin/Elektromos), V6
Teljesítmény345 LE
Nyomaték352 NM
Gyorsulás (0-100 km/h)5,9 sec
Végsebesség250 km/h
Fogyasztás (vegyes)5,9 l / 100 km

Ez az első szériaautó a világon, amely az Atkinson-ciklust közvetlen befecskendezéssel használja. Az Atkinson-körfolyamat a hosszabban nyitva tartott szívószelep révén csökkenti fogyasztást, részletek az előbbi linken.

Nem nőtt a teljesítmény

Akinél nem az alaptípus, hanem a hibridhajtás minősége a döntő, azt könnyen meggyőzheti a Lexus új hibridje, hiába a megsokasodott konkurencia.

Váltóáramú, állandó mágneses villanymotorja egészen más teljesítményű, mint a konkurencia 27-68 lóerős egységei: 275 Nm-t és 200 lóerőt ad le.

A rendszer összteljesítménye a – 215 kW-ról felszorozva – 292 lóerős benzinessel együtt (mivel a két motor nem egyszerre éri el csúcsteljesítményét) 340 lóerő, ami 5,9 másodperces százra gyorsuláshoz elég.

1820 és 1910 kg között van a 450h önsúlya, a GS 250-é 1640-1720 kg. Amerikában van összkerekes modell is az új GS-ből

7,9 helyett 5,9 liter

Maradt 340 lóerő a kétféle motor összteljesítménye. Nem erősebb, hanem takarékosabb lett a hajtáslánc

Maradt 340 lóerő a kétféle motor összteljesítménye. Nem erősebb, hanem takarékosabb lett a hajtáslánc


De a gyorsulási érték és a villanymotor teljesítménye, nyomatéka ugyanilyen volt az elődben is, az eddig 7,9 literes fogyasztás javult sokat. Nagy szó, hogy az autó nemcsak a homologizációs mérésre begurított, 17 collos felnivel és az azon lévő keskenyebb gumi gördülési ellenállásával takarékos.

Az alapmodell 5,9 literes a szabványos átlagfogyasztása 19-es kerekekkel sem megy 6,2 liter fölé, míg a legnagyobb felnivel a hibrid 5-ös átlaga az alapverzió 6,4 literjéről 7,0 literre ugrik. A takarékosság és a 137-145 g/km szén-dioxid-emisszió elérésében a kiváló aerodinamikának is van szerepe, a teljes alvázburkolattal 0,26 a GS 450h alaktényezője.

Ötféle üzemmód

A képről lemaradt az EV gomb, amivel elektromos üzemre válthatunk pár kilométer erejéig

A képről lemaradt az EV gomb, amivel elektromos üzemre válthatunk pár kilométer erejéig


Létezik EV (electric vehicle) mód, amikor tisztán a továbbra is nikkel-fémhidrid akkumulátorok erejéből gurul a GS, normál hibridüzemben van ECO, NORMAL, Sport és SPORT+ állása a két első ülés közötti míves forgókapcsolónak, amivel a lehető legtakarékosabbtól a sportos döngetésig.

SPORT+-ra váltva az elektronika feszesebbre hangolja a futóművet és közvetlenebbre veszi a kormányzást a változó áttételű kormánnyal, amit a BMW vagy a Land Cruiserben a Toyota jó ideje kínál. A kezelhetőséget javítja az aktív négykerék-kormányzás, ami az Infiniti M-ben illetve az 5-ös BMW-ben is van.

Új japán autóként a GS-t majd’ szétveti a csúcstechnika, fényszórójában LED-ek világítanak, légkondicionálója csak azoknál az üléseknél hűt, ahol ül valaki és ionokkal tölti fel a levegőt, ami jót tesz az utasok közérzetének és fertőtlenítő hatásával szagtalanítja a bőr üléskárpitokat.

Alapár: 15 millió Ft

Az óra fölött ebben trónol a mai autóipar legszélesebb, 12,3 hüvelyk átmérőjű TFT-képernyője, amin az éjjellátó berendezés megjeleníti az autó előtt terület infrakamerás képét. Vezetőtámogató rendszerből megvan minden más, ami elvárás ezen a szinten.

Kapunk sávtartó berendezést, holttérfigyelőt, a vezető fáradására ügyelő elektronikát és a balesetek súlyosságát mérséklő rendszert, automatikus fékezéssel, de ne legyenek kétségeink, hogy a kasztni merevségére is rettenetesen rágyúrtak a japánok.

14 990 000 forintos alapárával a GS 450h jócskán a konkurensek alatt marad, az Infiniti M35h 16 667 200 forinttól kapható, az A6 Hybrid listaára 17 789 960 Ft, a BMW majdnem húszmilliót kér az ActiveHybrid Ötösért.