Egy éve is ünnepeltünk, Michelisz Norbi a második helyet szerezte meg a BMW-vel. A magyar szurkolók elképesztő lelkesedésének és a hatalmas érdeklődésnek köszönhetően idén is ellátogatott a WTCC-mezőny Magyarországra, ahol már nem csak Norbinak, hanem csapattársának, Wéber Gábornak is szurkolhattunk. A magyar hétvége azért is volt érdekes, mert ismét láthattuk a gyári Lada csapatot a túraautó-vébén.


Verőfényes napsütés fogadta a WTCC versenyzőit a bajnokság idei ötödik versenyhétvégéjén. Hazánk pályája múlt évben ugrott be a hivatalos versenynaptárba a marokkói futam helyett, akkor a belépés ingyenes volt, közel hetvenezren látogattak ki az eseményre.

Az ez évi háromezres belépő dacára az érdeklődés nem lohadt le számottevően, becslések szerint ötvenezren voltak kíváncsiak a futamokra. Ráadásul ingyenes buszjáratok is indultak a pályára az 56-osok teréről, valamint 14 év alatt ingyenes volt a belépés. A többféle betétfutammal (Lada Granta, Formula Abarth, Italian F3, AutoGP, Lotus Ladies Cup) kitömött háromnapos rendezvény első érdekes eseményei a szombati napon zajlottak a lelkes magyar közönség szórakoztatására.

Az időmérőn Norbi hatodik helyet szerezte meg 1:55.779-es idejével, így bejutott a második szakaszba, ami viszont nem sikerült csapattársának, Wéber Gábornak, aki váltóhibával küszködött. Wéber 1:56.542-t futott, ami csupán a 17. helyre volt elegendő. A Q2-ben a szokásos menetrend szerint alakult a sorrend, az első három helyet a Chevrolet-sok osztották meg maguk között.


A három autó közül Yvan Muller volt a leggyorsabb, őt követte Robert Huff és Alain Menu. A gyári Chevykre csupán Gabrielle Tarquini jelentett veszélyt, akit Norbi a hatodik helyen követett. A WTCC-ben élő fordított rajtsorrend alapján a tizedik helyet megszerző Engstler indult a versenyen a poleból, míg Norbi az ötödik kockából vágott neki a második, állórajtos futamnak.

Vasárnap már korán reggel el kellett indulnia annak, aki jó helyet akart a futamokra, ugyanis a belépővel tetszőleges helyre lehetett leülni. A tömeg hatalmas volt, így többen a lépcsőre, vagy a fűre kényszerültek. Az első futamon Michelisz remekül kapta el a repülőrajtot, szerencsétlenségére azonban az Yvan Muller mögött feltorlódó tumultusban Alain Menü meglökte őt, és lesodródott az első kanyar ívéről, az ordítozó közönség legnagyobb bánatára. A második helyen Huff és Tarquini összeütköztek, az olasz feladni kényszerült a verseny, Huff pedig az autója bal hátsó futóművét sértette meg. A másik magyar, Wéber Gábor hét helyet előzött, és a tizedik, pontszerző helyen futott be.

A kicsúszást követően Michelisz szépen fúrta át magát a mezőnyön, az utolsó körökben már a hatodik helyen autókázó Oriolát is maga mögé utasította, azonban egy körrel később megcsúszott, és a sziporkázó Tom Coronel megelőzte a magyar fiút. Az első három helyen nem túl nagy meglepetésre a három Chevrolet ért be a célba Muller, Huff, Menü sorrendben.


Az első futam után a tömeg karszalaggal felcímkézett része elindult a paddockba körülnézni.  A bokszutcába nem engedtek be senkit, így néhányan a bokszok feletti erkélyes részre sétáltak, a többiek pedig a csapatok kamionjai és a motorhome-ok közé zsúfolódtak. A szponzorok kávékat és autós töltőket osztogattak, de a fő attrakciók, a pilóták elbújtak a kíváncsi szemek elől.  Néhány csapat, többek között az ásznak számító Chevrolet is kiállította autóját, amin meglepődve szemléztük, hogy matrica helyettesíti az első szellőzőket.

A heringkedést és kevés látnivalót megunt közönség visszakígyózott a szűk átjárón a tribünökhöz, amik előterében különböző autókat állítottak ki. Múlt évtől eltérően, most körülkordonozták a kocsik nagyrészét, nehogy elszökjenek, így értékelhető fényképet sem lehetett velük készíteni. 

A büfékben az átlagos összeg kétszereséért adtak mindent, ami azonban még így is a fele volt annak az árnak, amit egy Forma-1-es futamon el szoktak kérni. Különböző csapatruhákat is lehetett venni, nem csak WTCC-st, de Forma-1-eset is, azonban némely standnál megállt az idő, ugyanis még 2005-ös Alonsós, Renault-s törölközőknek kerestek gazdát. A hatalmas időlyukat a két futam között betétfutamokkal tömték ki, többek között a leghangosabb szériával, az AutoGP-vel, amik hangja nem sokkal marad el a Forma-1-es járművekétől. (Aki nem bírta a hangot, vehetett magának rendkívül impozáns narancssárga füldugót.)


A második futamra szürke felhők kezdtek gyűlni az égen, és a paddockban már az esőtől tartottak;volt már ilyen, a múlt évben is a hét ágra sütő napot váltotta egy futózápor. A már unalomtól szenvedő közönséget hangosbemondón próbálták felrázni, s egy kis időre megint felhangzott az őrült skandálás: “Ki a király? Nóóóóórbi, Nóóóóórbi.” A norbizást néha felváltotta az “Üjjé má’ le, nem látunk tőled!” és a “Vedd le a zászlódat, hát kitakarja a kivetítőt” elégedetlenkedés. Hamarosan megjelent az önmagát produkáló Race Control autó is, akinek szintén beszólt a nagyérdemű.

Amikor azonban rákapcsolt a hangosbemondó a tévés közvetítésre, már mindenki tudta, nemsokára elrajtol a mezőny.

Norbi az ötödik helyről indult neki a 12 körös futamnak, és a köztudottan jól rajtoló BMW-vel alig pár méter után megszerezte az első helyet, már vezetőként fordult el az első kanyarban. Innentől kezdve kevés izgalom várta, folyamatosan verte a tizedeket a mögötte haladókra. A magyar mögött már izgalmasabb volt a helyzet, nagy csata zajlott a dobogós helyezésekért Bennani, Oriola és Menü között.

A svájci végül mindkettejüket maga mögé utasította, és indult volna Norbi után, de a Zengő csapat pilótája szépen tartotta vezető helyét. Az alakulat másik versenyzője, Wéber Gábor a rajtnál összeütközött Charles Ng-vel és Tom Coronellel, és az utolsó helyre kényszerült. Szegény pilótát még az FIA is húzta: áthajtásos büntetést róttak Wéberre, miközben csapattársa magabiztosan haladt át a célvonalon, megnyerve a második mogyoródi futamot. A közönség eszméletlen ovációba kezdett, dudáltak, üvöltöttek, sípoltak, fütyültek, kerepeltek, ordibáltak, tapsoltak és egy emberként üvöltötték, hogy “Nóóóóórbi”. Nem mindennapi élmény egy magyar pályán, világhírű autósorozatban a magyar himnuszt hallgatni és magyar csapat pilótáját ünnepelni.

A WTCC rendezői jövőre is helyet adnak kis hazánknak a versenynaptárban, remélhetőleg a jegyek is elfogadható árkategóriában maradnak, így aki most kihagyta a hungaroringi futamot, jövőre is kilátogathat, hogy szurkoljon Michelisz Norbinak és Wéber Gábornak. Érdemes!