“Teljeséggel felháborítónak tartom az eljárást, hogy a jogszerűen a tulajdonomban lévő, és jogosan használt külföldi rendszámú autómmal nem mehetek haza abba az országba, aminek jelenleg is az állampolgára vagyok” – fakadt ki egy Svédországban élő magyar, miután olvasta cikkünket az adóhatóság külföldi rendszámosok ellen indított hajtóvadászatáról.

A 3,5 éve külföldön dolgozó honfitársunk felháborodásában felhívta a Nemzeti Adó és Vámhivatalt (NAV), majd az ORFK-t is. Ha addig nem is hitte el, az illetékesekkel történt beszélgetése után világossá vált számára, hogy ha megállítják néhány naposra tervezett hazalátogatáskor a svéd rendszámos kocsijával, súlyosan megbüntetik. Csupán azért, mert megtartotta az állandó magyar lakcímét. Így szól a törvény.

A NAV egy nappal az ombudsmani elmarasztalás után indított országos ellenőrzést, mégpedig a megbukott törvény passzusai alapján

Számos más sebből is vérzik a januártól hatályos szabályozás, amelynek abszurditásaira nemrég a panaszosok sokasága által megkeresett, majd ezért vizsgálatot indító ombudsman is felhívta a figyelmet.

Szabó Máté szerint problémás, hogy a külföldi rendszámos sofőröknek az útszéli megállításkor kell a rendőr (vagy adóellenőr) kezébe nyomni különféle eredeti dokumentumok sorát, valamint azok hivatalos fordításait. Eltúlzott a maximálisan 800 ezer forintos bírság, és teljesen életszerűtlen, hogy a kocsit jogosan használók házastársát vagy gyerekét már megbüntetik, ha ők vezetik a kocsit.

Rájöttek, hogy rossz

A február 29-én nyilvánosságra hozott lesújtó biztosi vélemény után Szabó a jogszabály megváltoztatására kérte a kormányt, amelynek ilyen esetekben 60 nap alatt illik reagálnia. Ez pár napja lejárt, és illik, vagy nem, a múlt héten Bossala Eszter ombudsmani szóvivő még azt mondta megkeresésünkre, hogy hozzájuk nem jött semmiféle válasz.

Az adóelkerülők ellen hozott - ma még hatályos - törvényre hivatkozva becsületes embereket, például külföldön dolgozó magyarokat is meg kell büntetni a hatóságnak - Képünk illusztráció

Pedig a kormány valójában belátta, selejtes lett a januári módosítás. Kormányzati forrásból megtudtuk, hogy már el is készült a részben a biztosi kifogásoknak megfelelő módosítás tervezete. Szövegét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) készítette, amely akár napokon belül egyeztetést kezdeményezhet az ügyben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal (KIM).

Információink szerint például “szabályozási hibának” tekinti a tárca, hogy “a jármű üzemben tartója részére nincs egyértelmű mentesítési esetként meghatározva a ‘külföldi szokásos tartózkodási hely'”.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy például a Svédországban dolgozó, és értelemszerűen a munkája miatt most évekig ott is élő, de a magyar állampolgárságát, és magyar állandó lakcímét megtartó olvasónk a Kkt. 47. § alapján “belföldi üzemben tartó”-nak minősül. Ennek megfelelően csak 24 óráig használhatja az országhatáron belül a svéd rendszámos kocsiját, így egy hétvégi hazalátogatás alatt már kapásból törvényt sért.  Ez az egyik pont, amin változtatni akarnak.

A Vezess.hu kérdésére az adóhatóság elárulta: az elmúlt két hónapban kevés külföldi rendszámos adóelkerülő akadt fenn az ellenőrzéseken. Pedig menet közben is kiszedik kocsikat az utakról

A jogszabály másik átírandó mondata a tervek szerint ez lesz: “…az ellenőrzés során a jármű üzemben tartója, valamint a jármű vezetője közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal köteles igazolni” a jogszerű használatot. Az NFM szeretné életszerűbbé tenni a megállított autók kontrollját, felismerve azt, hogy miközben a személyi mellett a forgalmi nyilván elfér a sofőr zsebében, túlzás elvárni, hogy hivatalos dokumentumok garmadáját állandóan az autójában tartsa. Utólagos papírbemutatás ugyanis a jelenlegi regula szerint nem mentesít a büntetés alól.

Szintén a korrekció célja, hogy a külföldi rendszámos autót jogszerűen vezetők “közvetlen családtagjai (…) ellenőrzés alkalmával egyszerű és életszerű módon igazolhassák, rájuk nem vonatkozik tilalom”.

Hamarosan kezdődik az egyeztetés

Több minisztérium szakértői is részt vesznek majd a törvény megváltoztatásában, azonban az általunk megkeresett háromból kettő tárca egyelőre tovább passzolta a labdát.

A regadó 2004-es bevezetése után épült ki iparág ennek elkerülésére. Becslések szerint több tízmilliárd forintnyi bevételkiesést szenvedett el a költségvetés - Képünk illusztráció

Miközben a kínos ombudsmani kérést követően még azt írta a Belügyminisztérium a Vezess.hu kérdésére március legelején, hogy “határidőn belül válaszol” a biztosnak, most már azt felelte a tárca sajtóosztálya, hogy ez a történet “a fejlesztési miniszter kompetenciájába tartozik, az ombudsmani jelentést is ő kezeli”.

A közigazgatási minisztérium viszont “tud” a módosítás előkészítéséről, de azt állította tárca, hogy egyelőre még nem kapta meg az NFM-től annak tervezetét.

Ha nem is árulta el a részleteket, a fejlesztési minisztérium elismerte, hogy “kezdeményezi a közlekedési törvény külföldi rendszámok belföldi használatára vonatkozó rendelkezéseinek felülvizsgálatát”.

Jelenleg nem lehet pontosan belőni a törvénymódosítás időpontját, “az előterjesztést a tárca a közigazgatási egyeztetés időigényétől  és eredményétől függően nyújthatja be az országgyűléshez” – közölte az NFM.  

Miért hallgat Rogán Antal?

Még novemberben jelentette be Rogán Antal fideszes képviselő, hogy a külföldi rendszám használatával regisztrációs adót spóroló autósok ellen megszigorítják a közlekedési törvényt. Ez januárban meg is történt, ám a gyorsan megbukott törvényről a jogszabályt jegyző Rogán azóta is hallgat. Számos alkalommal próbáltuk megtudni a képviselő véleményét a sokakat fölöslegesen büntető szabályozásról, ám sosem kívánta kommentálni azt.

Nem hallgat Rogán Antal! – frissítés, május 3-án 13:39-kor

Tisztelt Vezess.hu szerkesztőség!

Érdeklődéssel olvastam mai cikküket a rendszámtörvényről! Bár az, hogy engem január óta “számos alkalommal” megkerestek és nem reagáltam, nem fedi a valóságot, de nem baj, megteszem most!
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy szerintem a rendszámtörvény beváltotta a célját, jól mutatja ezt a vele szembeni ellenállás is.A regisztrációs adó 2012. január 1-el jelentős mértékben csökkent, ezzel a magyar autókereskedelem külföldiekkel szembeni versenyhátránya gyakorlatilag megszűnt.  
Továbbra is meggyőződésem tehát, hogy aki ma Magyarországon magyar állampolgárként életvitelszerűen külföldi rendszámú autót használ, kizárólag a forgalmi adók elkerülésének szándékával teszi azt! Más indoka ugyanis nem nagyon lehet. Márpedig ez semmilyen formában nem támogatandó magatartás!
A cikk elején említett svédországi példa azért nem állja meg a helyét, mert ha csak néhány napra látogat haza a külföldön dolgozó magyar állampolgár külföldi rendszámú autójával, akkor a 30 napos szabály természetesen kezeli a problémát. Akik ennél hosszabb ideig vannak az országban, azok életvitelszerűen tartózkodnak itt, rájuk pedig meggyőződésem szerint a fentiek érvényesek.Létezik az Európai Unióban hasonló szabályozás, nem is egy. Például a magyar törvény mintájául szolgáló osztrák, vagy a magyar szabályozásnál lényegesen szigorúbb német. Ma már bánom, hogy nem a szigorúbb német szabályt vettük alapul, ami gyakorlatilag huszonnégy óráig engedi az ország területén német állampolgárként külföldi rendszámú autó használatát. Éppen a fenti példák miatt nem emelt kifogást a szabályozás ellen a brüsszeli bizottság, pedig többen kísérleteztek ezzel, sikertelenül.Szabó Máté ombudsman kifogásait ismerem, de egyikkel sem értek egyet. A családtagok problémáját például kezeli más jogszabály, ami lehetővé teszi általunk jogszerűen használt tárgy használatának átruházását a családtagokra ( lásd a tartós bérlet formájában használt gépkocsikat), de egyébként nem értem, miért is kellene a céges autók családtagok által történő magáncélú használatát minden körülmények között lehetővé tenni? Elvégre az úgymond munkaeszköz, aminek magáncélú használata a kivételes eset. Nem céges autónál pedig ezt a problémát egy meghatalmazás is megoldja, ha a tulajdonos tudja igazolni a saját jogszerű használatát. Ezek pontosításához nem kell módosítani a törvényt, legfeljebb a végrehajtási rendeletet.
Akik ma a törvény módosítását akarják, azok a törvény felpuhításában érdekeltek. Ez azonban nem fog bekövetkezni. Nem ismerek tárca módosítási javaslatot, de azt előre leszögezem, a törvény felpuhítására irányuló javaslatokat nem támogatok, és azt fogom javasolni a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetőjeként a frakciónak, hogy ők se támogassák azokat. Amennyiben ez a törvény megnyílik a Ház előtt, tartok tőle, hogy a lobbisták rosszul fognak járni, mert akkor az előterjesztésemben szigorítási javaslat is szerepelni fog, és úgy vélem, hogy a képviselőcsoport inkább a szigorítást fogja támogatni. Véleményem szerint a törvénynek szigorú és következetes ellenőrzéssel érvényt kell szerezni, mert elfogadhatatlan, hogy vannak, akik kibújhatnak az adók elől, miközben az átlagember nem teheti ezt meg.

Őszinte tisztelettel: Rogán Antal