Fő a biztonság! A fejfedő és a narancs-ködmön megvéd a rontástól.

Fő a biztonság! A fejfedő és a narancs-ködmön megvéd a rontástól.


Önöknek mi ugrik be, ha Audiról és élménynapról hallanak egy bővített mondatban? Igen, nekünk is valami hasonló. Nos, az Audinál teljesen más meglepetést tartogattak számunkra, de erről majd később.

Igazából gyárlátogatásra érkeztünk Győrbe. Valójában a gyár még távolról sincs készen –  a bokrétaünnepség is csak pár hét múlva lesz – még tiszta erőből építési területen bóklászunk. De az már most is tisztán látszik, hogy komoly üzem lesz belőle.

Pedig csak nemrég, pontosan 2010-ben döntöttek a győri Audi gyár bővítéséről, egy évvel később már megvolt az alapkőletétel, és még ugyanebben az évben az új csarnokok tető alá kerültek, valamint elkezdődött a munkatársak képzése is. 2012-ben várhatóan befejeződnek az építési munkálatok és a gépek, berendezések is mind a helyükre kerülnek, hogy 2013-től megindulhasson a termelés.

A váz már megvan

Telefonos dokumentáció

Telefonos dokumentáció


Az új járműgyár a teljes gyártási folyamatot lefedi, lesz prés-, karosszériaüzem, lakkozó részleg és összeszerelés is. A teljes gázon üzemelő új járműgyárban naponta 500 darab autó készülhet el, ami évente 125 ezres darabszámot jelent. A beruházás, kapaszkodjanak meg, 900 millió euróba került – ezzel az Audi a legnagyobb külföldi beruházó Magyarországon – és kétmillió négyzetméterrel gyarapodott az eddigi gyárterület, amelyből 246 ezer négyzetméter borítanak épületek.

Persze az új üzem magától nem működik, így 2100 új munkatársra is szüksége lesz az Audinak a jelenlegi 7300 mellé. Jó hír, hogy Mercedes-gyárral ellentétben az Audi alig hoz külföldi dolgozókat.

Masszív állványokon pihennek még a robotok

Ma is dolgoztak

Ma is dolgoztak


Az Audi győri üzeme 1993-ban kezdte működését, motoralkatrész-gyártással. Egy évvel később már komplett motorok készültek, négy évvel ezután pedig már a jármű-összeszerelés is megindult. 1999-től műszaki fejlesztéssel is foglalkoznak Győrben, 2005-ben beindult a szerszámgyártás, majd 2010-től a járműgyártás.

Jelenleg az Audi TT Coupé, TT Roadster, A3 Cabriolet és RS 3 Sportback készül itt, a bővítés után pedig az új A3-as négyajtós változata lesz az első itt készülő típus.

Ez már a fényezőüzem. Illetve csak lesz.

Érdeklődő újságíró zaklatja a hölgyet

Érdeklődő újságíró zaklatja a hölgyet


A gyárlátogatást – a kötelező munkavédelmi okítás és beöltözés után – buszos városnézéssel indítottuk, szép lassan végigcsorogtunk az építési területen, majd az izgalmasabbnak ítélt részeken leszállhattunk öt percre fényképezni. Ilyen pont volt a leendő présüzem, amelynek embermagasnyi talapzatába öt napon át tolták a  betont. Kell is az anyag, hiszen elképesztő tömegű présgépeket kell majd alátámasztania.

Első hosszabb, már gyalogszerrel megejtett utunkat a karosszériagyártó egységben tettük meg, ahol a jövőben 600-nál is több robot dolgozik majd. Jelenleg az új csarnok még elég szellős, bár vannak olyan pontok is, ahol már a robotok a helyükön vannak. Igaz, legtöbbjük még gondosan bebugyolálva alussza álmát.

Többszáz méter hosszú fényezőkamra

Többszáz méter hosszú fényezőkamra


Következik a lakkozórészleg, ami a világ egyik legtisztább egysége lesz. Zsúfoltság itt sincs, bár néhány hatalmas – teljes autót elnyelő – medence, és a többszáz méter hosszú fényezőfolyosó már tisztán kivehető. Innen az összeszerelő-üzembe indulunk. A csarnok mérete elképesztő, állítólag tíz szabványos focipálya is elférne ekkora helyen. Néhány hónap múlva itt lesz a legtöbb munkás, hiszen ez a fázis igényli a legtöbb kézi munkát. Robotból mindössze tíz dolgozik majd itt.

Reméljük, nemsokára működés közben is láthatjuk majd az üzemcsarnokokat, és hogy hamarosan az is kiderül, melyik négy modell felfuttatásában vesz majd részt a győri autógyár.

Összeszerelő-csarnok lesz belőle, ha majd berendezik

Jutalomfalat, ebéd előtt:

Ki tudja, miért markolássza a hölgy azokat a golyókat?

Ki tudja, miért markolássza a hölgy azokat a golyókat?


Miután végeztünk a bejárással, megnézhettünk egy kisfilmet a leendő központi épületről, majd később olyat tettünk, amit még sosem: négy golyót markolásztunk kétmarokkal. Aztán zacskókkal nehezített rudat tekergettünk, majd köteleket dugdostunk számozott lyukakba.

A gyárlátogatás meglepetésfeladatai voltak ezek, amelyeket nem azért csináltattak velünk, hogy jól kiröhögjenek, hanem állítólag ilyen tréfás mozdulatokkal trenírozzák a jó munkásembereket. Persze megközelíteni sem tudtuk a szintidőket…