A nyakunkba zuhanó tavasz autóvásárlási álmodozásainkra is kihatással van. Ilyenkor egyre többen kattintják be a kivitel rubrikában a kabrió opciót, és merülnek el a fedél nélküli típusok között. Vágyunk a leégett nyakra, és a széltől begyulladt fülekre, de vajon megkaphatjuk az élményt az olcsó használtautók között?

Egymillió forintban húztuk meg a határt, képzeletben ez a plafonösszeg, amit kiadnánk erre a hobbira, a családból történő végleges száműzetés terhe nélkül. Szerencsére az első pár találatot már sokkal olcsóbban dobja a gép, akár kétszázezerért napimádók lehetünk, ha elég vakmerőek vagyunk. Ezt az ársávot egyértelműen a Ford Escort nyitott verziója uralja.

A nyolcvanas évek oválos slágere felnőtt a népautó szerephez, az 1980-ban elsőkerékhajtással debütáló generáció többféle karosszériával, széles motorválasztékkal csábította a kor vevőit. A sokszínű variációk közül nekünk a 105 lóerős X3i kabrió lehet izgalmas, ami a GTI aranykor hangulatát hozza tető nélkül.

Na jó, csak a hangulatot, a teljesítményt már kevésbé. De ez legyen ez a legkevesebb, az elmúlt húsz-egynéhány év szinte minden X3i életében hozott egy szervizt, karbantartást hírből sem ismerő hülyegyerek tulajdonost. Mégis, ha találunk egy épkézláb darabot, a kabriózás élvezetéhez ez a legolcsóbb és talán a legpraktikusabb megoldás. Lapos és széles formája dögössé teszi a korabeli konkurenciával szemben, és ami a legfontosabb, ebben ha szűkösen is, de tényleg elfér négy ember a napsütéses kirándulásokon.

Akár hatvan lóerős motort is találhatunk a valamelyik 205 kabrióban, a nyolcvanas években még ennyi is elég volt a mindennapi napimádathoz

Amikor még menő volt a kabrió

Ritkábban de ebben az árkategóriában fellelhető még 205 Cabrio (pont egy ’92-es Roland Garros, limitált szériás, zöld-fehér színekben, világos bőr-textil ülésekkel és 15 másodpercig tartó elektromos tetőnyitással),  valamint Renault 19 Cabriolet, és nyitott Opel Kadett is. A Renault 19 esetén többször bizonygattuk már, nem minden francia autó érdemel máglyahalált, ez a típus nagy átlagot nézve rendben van, a kabrió verzió gyártása, fejlesztése a német Karmann cég irányítása alatt történt, tehát akad benne némi megnyugtató germán vér.

Az érzelmi ráhatás legnagyobb játékosa a Fiat Barchetta, retinaizgató idomainak nehéz ellenállni

Az érzelmi ráhatás legnagyobb játékosa a Fiat Barchetta, retinaizgató idomainak nehéz ellenállni


Háromszázezer felett jelennek meg az 1990-től gyártott utolsó generációs Escortok, de a korai évjáratoktól óvakodjunk, az első két év nyavalyáktól terhes darabokat termelt, a szilva hűtőmaszkos sorozat már jobb, de igazán csak az 1995 után gyártottak ajánlhatóak.

Ha végképp csak a tető jelenléte zavar, félmillió körül a nyitott Astra F a legjobb tipp. Teljes mértékben hozza a széles körben ismert típus előnyeit, egyszerű és olcsó, ráadásképp a hétköznapokon is használható.  Igaz, a sportosságnak írmagját sem találjuk, az 1.6 literes motor 75 lóereje az élettelen futóművel és gyatra kormányzással kombinálva tényleg csak a napsütés termel boldogsághormont.

A Bertone stúdió az Astra mellett a Fiatnak is készített nyitott verziót a Puntóból, amelyek fennmaradt darabjai immár félmillióért hazavihetőek.  Ez sem a sebesség bajnoka az 1.2 literes benzines motor lomhán mozgatja a száguldástól amúgy is irtózó gyenge torziós merevséggel megáldott karosszériát.

Ha a vezetés élménye is számít, és elég két ülés, csakis a Mazda MX-5 jöhet szóba!

Mazda MX-5: Párválasztási segédlet

Ha kihagyjuk a család és a csomagok lehetőségét, és csak az ellenkező nem vágyott tagját vinnénk hormondúsító körútra, akkor nagyban szűkülnek a lehetőségek. A kétüléses roadsterek között egyértelműen a Mazda MX-5 a kilenc fogorvosos ajánlat, mellett alig rúghat labdába más. Ragozni felesleges, az angol sportautók gyökereit a japán minőséggel ötvöző típus első NA szériája nem ok nélkül táplál legendákat. Hátul hajt, pokolian megbízható, kettős-keresztlengőkaros futóműve precíz, ereje éppen elég, a vezetés és a napsütés puritán élvezetét nem adja vissza így négykerekű. Csakhogy ebből, ha akad eladó, az értelmesebb már menthetetlenül egymillió felett kínálja magát, ez alatt csak ábrándozó naiv lelkek remélnek problémamentes darabot. Stílusban ellenfele lehet a Fiat Barchetta, lélekolvasztó olasz szappantartó, ha ölembe esne pár millió, biztos vennék egyet, csak a gyönyörködés végett. Bár ez elöl hajt, a 130 ló a könnyű karosszériában azért megfelelő állásba csavarja az élményfaktort.

A kabrió vásárlás még nagyobb falat, mint átlagautót találni, egy szerelemből tartott autót ritkán raknak piacra, mert megunták, inkább a kilátásban lévő hatalmas szervizköltség okozza a válást. Itt a gyanús még gyanúsabb, de hobbiautó lévén a magas futásteljesítményből fakadó hibáktól nem kell tartanunk. Nehezen eladható portéka, így a szokásosnál is pofátlanabbul alkudhatunk, főleg, ha a nyári szezon végén próbálunk lecsapni egy új gazdát kereső nyitott autóra. 

Kedvet kaptál a pecsenyére sült tarkóra? Eladó kabriók tömkelege vár a vezess.hu használtautó keresőjében!