“Hamarosan nem a paprika lesz Magyarország legfontosabb exportcikke” – poénkodott Dieter Zetsche, a Daimler AG főfőnöke a kecskeméti Mercedes-gyár megnyitóján.  A karakteres bajuszáról is ismert csúcsmenedzser arra utalt, hogy évi 100-120 ezer B-osztályos Mercit gyárt mostantól az új magyar üzem, a kiváló minőségűnek ígért kompakt pedig majd szerteszét viszi a világban a magyar munka jó hírét.

Egy német újságíró megkérdezte tőle, hogy ugyan mennyi kecskeméti Mercedest vesznek majd ebből a bő százezerből a magyarok, mire a helyi újságírók elmosolyodtak. Ők tudták a választ. Tavaly 45 ezer személyautó kelt el a magyar piacon, ebből 3 ezer volt prémiumkategóriás, felelte Zetsche, de tovább nem részletezte a témát. Mi tesszük hozzá: ebből jó 700 viselte az orrán a híres csillagot, ennek a 700-nak lehet egy kisebb része majd a B-osztály.

Kerítés, majd fóliafal választja el az emberektől a hegesztő-robotokat

Szóval, tényleg exportcikk lesz a legújabb “mi autónk”, amelynek indulóára 6,93 millió forint. Attól pedig nem lesz mérsékeltebb az árképzése, hogy az “olcsó magyar munkaerőt használják” – felelte a vezér a HírTv kérdésére. Megnéztük, hogy készül.

30 milliárdos állami támogatást kaptak

A stuttgarti székhelyű Daimler konszern 2008. június 18-án jelentette be, hogy Magyarországon fogja gyártani az új generációs kompakt Mercedesek egy részét, és hogy a 800 millió eurós új üzemet Kecskeméten építik fel. Magyarország történetének egyik legnagyobb zöldmezős beruházása a közvetlen foglalkoztatottakon kívül (idén 3000 emberig bővül a létszám) a beszállítói körben további 10 ezer munkahelyet teremt.
 Az Európai Bizottság 2009. július 16-án engedélyezte, hogy Magyarország 29,7 milliárd forint összegű – pénzbeli és társasági adókedvezmény formájában nyújtott – támogatást adjon az autógyár létesítéséhez. Egyes számítások szerint a támogatás négy év alatt térül a beruházás körüli adóbevételekből.
 A gyár alapkövét 2009. október 16-án rakták le, egy év múlva elkészültek a gyárépületek, az építési megbízások több mint 80 százalékát magyar vállalkozások végezték. A hivatalosan március 29-én átadott új gyár a Daimler első kelet-közép-európai üzeme.
 Igen jól megy a folyamatosan terjeszkedő Daimlernek, 2011 rekordeladásokat és reokordprofitot hozott, az idei első félévben szeretnék túlszárnyalni a tavalyit is.

Narancssárga kollégák

Leegyszerűsítve három fő részből áll a 441 hektáron elterülő tucatnyi épületből álló gyárkomplexum. A karosszériaüzemből, a fényező csarnokból és az óriási összeszerelő épületből. A kisebb-nagyobb csarnokok mennyiségét jelzi, hogy a 20-as számot viseli a karosszériaüzem, amelyben 500 ember és 640 robot dolgozik, utóbbiakat “kedves narancssárga kollégáknak” nevezte az egyik mérnök. A fürge masinák KUKA márkájúak.

Úton a fényezőbe

A részben a szomszédos, saját présüzemből, részben Rastattból érkezett elemekből elsőként a padlólemezt rakják össze, majd az oldalfal és tető kerül rá, végül az ajtók. Minden egyes karosszérián 5300 ponthegesztést végeznek a kedves kollégák, úgynevezett ragasztóvarratból 120 méter jut minden kocsira, míg az ajtók felső részénél a gumicsík alatt lézerhegesztést találhatunk, ha felhántjuk a B-Mercinken.

SOS

Több érdekességet kiszúrhat a gyárban a figyelmes szemlélő. A beosztástól és feladattól függően fekete, szürke vagy sötétkék egyenruhát viselő dolgozók spéci csuklóvédője egységes: hat centi széles gumiszalag, amelynek a közepén plexifélgömb emelkedik ki az anyagból. Valójában nem is a karjukat óvja, hanem a karórájukat zárja el a külvilágtól.

Mint egy másik mérnök a csarnokban elárulta, úgy alakították a ruházatukat, hogy annak egyetlen fém része sem érintkezhet a járművekkel. Esélyt sem adnak arra, hogy bármi is megkarcolhassa a készülő kocsik bármely részét, kívül vagy belül.

Benne a hátsó lámpák és a műszerfal

Több helyen SOS feliratokat is lehet látni az épületekben, ami a nemzetközi segélykérő jelöléstől eltérően itt egészen mást jelent. Sicherheit, Ordnung, Sauberkeit, azaz biztonság, rend, tisztaság. No comment.

Egy új gyárban nem lehet gond a renddel és a tisztasággal, mégis feltűnő volt a megrögzött biztonságra törekvés. A robotokat például hatalmas, vastag fóliafal választja el a külvilágtól, egy kóbor szikra sem kerülhet ki az emberek közé.

2,4 tonnás Merci-csillag

Az elkészült fémtest olyan 15 méter magasban függesztve halad át a fényező épületbe. (A függőpályával kapcsolatban a gyárban már nem a német, hanem az angol conveyor/szállítószalag kifejezést használták.) A csarnok különlegessége, hogy mivel eleve ez a legmagasabb épület a maga 30 méterével, ennek a tetejére szerelték a hatméteres (állvánnyal együtt 10 méteres), komótosan forgó Merci-csillagot.

A házasításra érkezik az autó két fele

Mégpedig tavaly január 28-án állították fel, egy nap híján pont 125 évvel azután, hogy Carl Benz szabadalmaztatta a háromkerekű Patentwagent, vagyis a világ első autóját (1886. január 29.). Távolról krómozottnak tűnik az óriáslogó, de nem az. Tavaly testközelből megnéztem, és a 2,4 tonnás csillag valójában lyukacsos alumíniumlemez, amelynek a belsejében fehér műanyag van, e kettő együtt adja a csillogását.

Házasság a csarnokban

12 színben lehet majd rendelni a B-osztályt, de egyelőre csak az alapszínekben fényezik (ezüst, fekete stb.), majd jön az összeszerelő üzem. 130 állomáson rakják össze a kocsit, ezek közül ez egyik elsőn leszerelik a már felrakott ajtókat, hogy jobban hozzáférjenek a munkások a belsőhöz. Innentől kezdve párhuzamos szalagokon, egymástól olyan 15 méterre utazik a kocsitest és a négy ajtó. Számítógép irányít, a sor végén véletlenül sem kerül fehér ajtó a fekete kocsira.

Amíg az ásó, kapa el nem választ

Ebben az épületben már jól látható a félig-meddig összerakott járművek közötti különbség. Az egyik belsejében égnek mered a csupasz végű vas váltórúd, a másik automata, eltérő a felnik méretétől és formájától a kárpit nélküli ajtókból kikandikáló hangszórómembránokig sok minden. Még azt is tudják az autók körül fehér kesztyűben serénykedők, hogy melyik autóba mennyi üzemanyagot töltsenek. Jellemzően 10-15 liter közötti mennyiséget, attól függően, hogy hová megy a kocsi, mennyit lesz mozgatva.

Minden autó legyártásának legfontosabb momentuma a házasítás. Amikor a járműszekrényt föntről leengedik, a Kölledából érkezett motort, váltót és futóművet pedig alulról beleemelik a kocsi másik felébe. Mint mind a másik 129 állomáson, itt is csak 2 percet tölt a kocsi, ennyi alatt négy pisztolyos fickó rögzíti vagy 16 ponton amit kell.

Csinos kupét is gyártanak majd

Már idén elkezdődik a második magyar Mercedes gyártása Kecskeméten, amely egy négyajtós kupé lesz – hivatalosan ennyit lehet tudni. Meg azt, hogy három hét múlva a Pekingi Autószalonon bejelentik a tutit, sőt, meg is mutatják az autót. nagy valószínűséggel az eddig CLC néven futott stílusos négyajtós lesz az. Az év második felében még csak a tesztgyártás kezdődik, de jövőre már szériagyártást terveznek belőle.

Valószínűleg ezt is gyártják majd Kecskeméten

Egy autó=4 óra 20 perc

A kezdeti 30-40 százalékról ma már olyan 10 százalék körülire mérséklődött a gyárban a tapasztalt német mérnökök, szerelők és minőségbiztosítók aránya. Ők adják át a tapasztalatot, ellenőriznek és vezetnek bizonyos folyamatokat. A kocsikat természetesen minden fázisban vizsgálják, ha hibásat találnak, azt megjelölik, majd kijavítják. Ez egy vadiúj gyár, vadiúj dolgozókkal.

Utolsó fázis, a fénykapu

Utolsó fázisként az úgynevezett fénykapun hajt át a kész jármű, a motorja jár, kipufogójához egy hatalmas füstelszívót vezetnek. Itt agyonvilágítják, már csak a látható, esetleges karcolásokat vadásszák. Ha nincs, 4 óra 20 percnyi munka után (ennyi alatt készül minden egyes autó) udvarra vele. Aztán külföld, a paprika helyett 2012 tavaszától ezt veszik Made In Hungary felirattal a világban.

Luxusprobléma

Pontosabban egyesek csak vennék, mint Kecskeméten kiderült, szállítási nehézségekkel küzd a B-osztállyal kapcsolatban a Daimler, ugyanis a pár hónapja bemutatott autó akkora siker, hogy máris több mint 100 ezer megrendeléssel néznek szembe. “Ez egy tipikus luxusprobléma” – mosolygott a bajusza alatt doktor Zetsche.

Tudni akarod mennyi autód valós fogyasztása? A Vezess.hu online autós naplója megadja a választ!