Let’s take a ride out, see what we can find
A valueless collection of hopes and past desires
Joy Division: Twenty Four Hours

Úticélunk: a Hold

A szupersportautó új ruhája 1

Az Apollo 11 fellövése


Az Apollo űrhajón nem volt hátsó ablak. A kapszula fenekét szférikus hőpajzs zárta, ez volt hivatott a Saturn V rakéta rettentő energiáját a légkörbe visszatéréskor hővé alakítani. Így amikor 1969. július 16-án Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins elindultak közel egymillió kilométeres útjukra, még akkor sem tudtak volna hátrafordulni, hogy borzongjanak a hajtóművek és az üzemanyag százméteres tornyában, ha nem lettek volna gondosan beszíjazva szkafandereikben.

A beszíjazás a német mérnöki tudomány egy negyven évvel későbbi példáján jóval egyszerűbb: hárompontos biztonsági öv. Gyermekjáték megfordulni és van is értelme, mert az Audi R8 V10 aszfaltba süllyesztett utaskabinját keskeny üvegablak zárja. Az üveg másik oldalán szénszál gallérok alatt vérfagyasztó méretű motor, hangja feszült, van de Graaff-generátori visítás. Mintha kompresszor töltené a tíz darab félliteres hengert, nem maguk gondoskodnának levegőellátásukról úri kedvük szerint.
Pontosítok: úri kedvünk szerint. Némi üzemanyag, a fordulatszámmérő a háromezerről súrlódás nélkül zuhan a nyolcezer felé, elhűlt, gyermeki vihogásunkat pedig elnyomja a rettenetes dübörgés. Az R8 V10 megindul az Autobahn belső sávjában, hasonlóan egy magas szőke férfihoz, aki itt halt meg nyolcvan éve.

Az Audi kultúrtörténete

A férfi magas volt, szőke, arcéle szép, felesége tesztpilóta. Olyan világban éltek, ahol ők voltak az istenek. Bernd Rosemeyer a húszas évek motorversenyeiből érkezett 1935-ben az Auto Union autóversenyző-csapatába, légiesen vezette Ferdinand Porsche ideges, jövővel kacérkodó versenyautóit. Középmotorosak voltak, ahogyan utánuk évtizedekig semmi, könnyű alumíniumlemezek borították őket, a tizenhat kipufogó alatt ugyanannyi henger.
A szupersportautó új ruhája 2

Rosemeyer 1937-ben


Rosemeyer 1936-ban mindenkit legyőzött, egy évvel később az áramvonalasított Auto Union Typ C-vel először ment 400 km/h-nál gyorsabban közúton: 8,86 másodperc alatt tett meg egy kilométert. Kilencvennégy napot élt még ezután, egy januári reggelen darabokra hullott alatta autójának utódja, ő a Frankfurt és Darmstadt közti út rézsűjébe csapódott.
Négyszázharminckettővel.
A Typ C széthullását hamarosan a versenycsapat, a vállalat, majd a birodalom is követte. Az Auto Union a hatvanas években kezdett óvatosan feléledni, Audi néven cseperedett tovább, majd innováltak pár nagyot – légellenállás! négykerékhajtás! – és mostanra, évtizedek szívós fejlesztései után sok szempontból lekörözték a BMW-t. Formatervezésben, németségben, pőre vágykeltésben.

Kapcsoljuk a harmadik fokozatot

Az üveg motorháztető óriási találmány.

A gyorsulás nem hullámként érkezik, nem is ostorként. A gyorsulás úgy érkezik, mint a Saturn V harmadik fokozata a légkör külső peremén: olyan űrhajót tol maga előtt, mely eredeti tömegének töredékével bír, elnyelte viszont 2500 tonna kerozin és folyékony hidrogén energiáját. Felkészülési idő nélkül, Bajorországot odébb döccentve érkezik, utaskabinunk szélén csíkokat húznak a fák.

Ismét a Pilisben járunk. A Pilisben járni jó. Különösen így hajnalban, amikor a gazdagok nem csinálnak még forgalmi dugót belvárosi irodáik felé igyekezve.

~50 km/h


Számoljunk együtt ötig, tempósan: 1-2-3-4-5
Ennyi ideig tart a gyorsulás. Ekkor ugyanis megjelenik valaki a belső sávban, aki 230 km/h-val áll egy helyben. Le kell lassítani.

Lassú világ

Minden járműnek van egy harmonikus sebességtartománya, ahol elégedetten, a maga tempójában halad. Egy Trabantnál ez olyan 50 km/h, egy normális Porsche 911-nél 200 km/h, az SR-71 kémrepülőnél Mach 3,2. Ha alatta vagyunk, a motor vinnyog, nyüszít, szenved, a jármű mint szárnyaszegett szárnyashajó vonszolja magát. Fölötte beleállunk a közegbe, amiben haladunk.
Hogy az Audi R8 V10 harmonikus sebességtartománya mi, arról fogalmam nincs. Egy munkanap délelőttjének német autópályáján 230 km/h fölött nincs tovább: utolérjük az előttünk haladó bármilyen autót, mely utolérte az előtte haladó autót, ad infinitum, azaz ad Ausztria határa, mert onnantól a sebességünk 140 km/h. Ezt meghaladva 5 km/h-ra csökken, mert a rendőrség elveszi a jogosítványt és gyalog megyünk tovább.
Hogy miért tart ott a világ, hogy területének zömén a maximálisan fenntartható legális sebesség egy ilyen csodálatos autó csodálatos motorjában keserves nyöszörgést indukál, az már érthetőbb, bár szomorú.

Szépek ezek a nedvesfüvű bajor legelők.

Száznegyvennel az R8 egy helyben áll. Elnyúló, egyenes, üres utakon álltunk ennyivel Fenyő Balázs fényképésszel, és csikorgattuk a fogainkat, és apró félholdakat martunk tenyereinkbe körmeinkkel. Mert valójában nem egy helyben álltunk, valójában egy helyben ültünk, egy 5,6 megajoule mozgási energiájú lövedék gyomrában. Ami, ha bármit eltalál, halált és pusztítást okoz.
Sem az R8-nak, sem az útnak nem okozna gondot, ha sokkal gyorsabban mennénk, de ugyanezen az úton autózik mindenki más is. Például alkalmatlan, unatkozó sofőrök, belőlük elég sok. Vezethetünk akármilyen autót háromszázzal – és az R8 V10 állítólag még ennél is gyorsabb -, ha előttünk egy telefonáló családapa kikacsázik a sávjából. Ha belécsapódnánk, mi leszünk a szociopata száguldozók és nem ő a vezetőnek nem való.
Szörnyű állapot ez. Amióta az autó sokszorosára emelte az ember a Római Birodalomtól Napóleonig változatlan átlagsebességét, megízleltük, milyen érzés kontinenseket átszelni. De rengetegen vagyunk. És sokan szeretnénk kontinenseket átszelni. Gyorsan.
Ellenben olyan sofőrré válni, akinek agya másodpercenként 60-80 méter utat képes feldolgozni, nagyon kevés ember veszi a fáradságot. Olyanból viszont, aki cseveg, telefonál, énekel, levelet ír, sálat horgol, egyáltalán, nincs jelen, na olyanból láncot lehetne fűzni a Holdig és vissza.

Értelmes időtöltés

Zászlót tűztek a meddő porba. Három nappal később értek haza, hadihajó merte ki őket a Csendes-óceánból, színesruhás feleségek és Richard Nixon integettek a karanténba, ahol Armstrong, Aldrin és Collins vigyorogtak, borostásan és boldogan. Alig tizenkét évvel azután, hogy a háború utáni Amerika dübörgésébe apró szovjet műhold pittyegett modortalanul, a világ megfordult. Amerika győzött, a szovjet holdrakéták mind felrobbantak, majd a gigászi N1-eket tizenkilenc év múlva a Szovjetunió is követte.

Az ötliteres V10 némi cirkálás után olyan hőséget áraszt, hogy nem lehet fölé hajolva megmaradni.

A dübörgés forrása


1972-ig még öt másik Apollo űrhajó szállt le a Holdon. Utasaik köveket gyűjtöttek, autóztak, Alan Shepard golfozott is egy jót, bár nem tudni, hogy viselte, hogy az egész környék egyetlen nagy homokcsapda. Azóta még ennél is sokkal értelmetlenebb űrprogramok voltak.
Az autók bezzeg! Nyolcvan éve Bernd Rosemeyernek kellett lenni egy középmotoros, 500 lóerős Audihoz, és még ő is csak három évig húzta. Ma az utasülés optimális hőmérsékletének és pozíciójának beállítása után akár szundíthatunk is egyet, a V10 dübörgése elszelídül, gyorsan adaptálódunk hozzá.
De aztán felébredtem. Az autót Ingolstadtban bízták gondjainkra, és ahogy peregtek – lassan, lassan – a kilométerek Budapestig, úgy mállott le róla minden értelem. Mire hazaértünk hajnalban, remegtünk a frusztrációtól a nátriumsárga fényben. Elkelt volna egy golfütő.

A lótolta szekér hiábavalósága

Talán innen látszik a legjobban, hogy az autó furcsa, középmotorossága miatt eleve bizarr formaterve milyen jól működik.

Ha űrhajót építünk, remek ötlet az R8-nál is alkalmazott középmotoros konstrukció, így az asztronauták nem égnek azonnal porrá. A hasonló felépítésű autó azonban nem tapadt könnyebben a mérnöki gondolkodáshoz, mint szalonna a friss teflonhoz. Számolási módszertől függően legalább három alkalommal találta fel az emberiség.
A szupersportautó új ruhája 3

A Lamborghini Miura motortere


Egyetlen értelme van így építeni autót – nem is autót, versenyautót: gyorsabban lehet vele kanyarodni. A Forma-1-ben volt értelme, nagyon is, a Le Mans-i 24 órás versenyen is volt értelme, de egy becsületében sértett gyáriparos kellett ahhoz, hogy az ötlet utcai autóba kerüljön, problémamegoldás helyett egyszerűen dacból. A Lamborghini Miurát fricskának szánták a Ferrarival szemben, bemutatva, hogy lehet hova fejlődni az orrmotoros berlinettán túl. Az R8-cal együtt minden modern szupersportautó a Miura köpönyegéből bújt elő, annyira, hogy a szupersportautó mint kifejezés nem is nagyon létezett előtte.
De közúton nem kell tizedmásodperceket faragni a kanyarsebességből.

A szupersportautó meztelen

Ahogyan a világon minden, az R8 is naplemente utáni fényben néz ki a legszebben. Vegyük észre a naplemente fényeinek szivárványszínű tükröződését a jobboldali fényszórón! Nem véletlen.

Mire jó ez az autó, az Audi reneszánszának Porsche-, Ferrari- és Lamborghini-győzője?
Túrakocsinak? A motor kazánház, a csomagtér szűkös, a túrázás élménye pedig a permanens gúzsbakötés, ahogy sebességkorlátokba és száguldva ácsorgó szedánokba ütközünk. Pokoli meleg dől a motorjából, a légkondicionálót lekapcsolva lávaként hömpölyög át a hőség az utastérbe. Még jó, hogy ott az a vékony réteg üveg.
Pályaautónak? Az R8 V10 üresen is 1620 kiló. Persze, borzasztó erős, hatalmas fékekkel, quattróval, magnetoreológiai futóművel. De ötvenmillió forintból, amennyibe kerül, kijön a világ legjobb pályaautója, az Ariel Atom is, utánfutóstul. Vontatni meg egy Audi RS6, ugyanezzel a V10 motorral, ráadásképp turbófeltöltve.

Vannak emberek, akiknek ez a kép a mindennapi életük, de most már tudjuk, hogy nekik nem feltétlenül jó.

Vorsprung durch WTF


Városi autónak? Igen, belül pont olyan, mint egy Audi. A csomagtartóba belefér egy kosár paradicsom. Sőt, még egy friss tök is. Hazáig meg is sülnek szépen. A visszajáróból pedig megvan egy Lexus LS600hL limuzin, sofőröstül.
És ha ez az R8 V10, a világ minden bizonnyal legjobban összerakott középmotoros szupersportautója, akkor milyenek voltak ezek negyven éve? Akkor ugyanilyen teljesen értelmetlen az összes, a Countachtól az F40-en át a McLaren F1-ig? Maga a Lamborghini Miura is?
Ezek az autók mérnöki alapkutatások. Semmi nincs bennük, ami indokolná, hogy termékek legyenek, ahogyan a tudományos dolgozatot sem nyeljük le lábfájást kúrálni. Nincs céljuk és nincs hely, ahol jól érzik magukat. És van egy ennél sokkal nagyobb bajuk is.
Nem okoznak örömet. Melaszba ragadt szárnyashajók.

Úticélunk: a haladás

Az Apollo-programból rengeteg technológia lecsorgott a mindennapokba, kiváló alapkutatásnak bizonyult, de a világűrről azért olyan borzasztó sokat nem tudtunk meg rajta keresztül. Arra sokkal jobbak az ember nélküli űrhajók, ahol a fő probléma nem egy csapat csupasz főemlős életben tartása, hanem lehet szabadon fotózni a Titánt, lehet acélhengert lőni üstökösbe.
A szupersportautó új ruhája 4

Wernher von Braun és a Saturn V


Arra a kérdésre, hogy miképp lehetne a világ még kisebb, még átszelhetőbb hely, az Audi R8 V10 semmilyen választ nem ad. Évtizedek óta egy helyben állunk, a sebességből másnak haszna nincs, csak a büntetőkamerákat működtető hivataloknak. Ameddig ennyien és ilyenek leszünk, és ameddig az államainkat óvónőnek tartjuk, ez így is marad.
Egy dologra azért mégis jó a nagy R8. Végig lehet vele lassan cirkálni a belvároson naplemente után, dübörögve hirdetni, hogy végtelen pénzösszegek állnak rendelkezésünkre. Ki lehet belőle közben könyökölni. Ínycsiklandóan zavarbaejtő érzés, mindenképp érdemes egyszer kipróbálni. És még csak amiatt sem kell aggódni, hogy túlmelegedne. Kiválóan össze van rakva. A németek értenek ehhez. Kérdezzék csak Wernher von Braunt: a három ember, akit az Apollo-program megölt, még a közelében sem járt csodálatos rakétájának.
A további képek forrása: NASA (Apollo-program), Audi (Bernd Rosemeyer és Elly Beinhorn), Craig Attebery (a Huygens szonda landolása a Titán felszínén) és Orosz Péter (Miura-animáció). Ez az írás nem készülhetett volna el Bazsó Gábor, Farkas Dániel, Polgár Natália és Szeljak György önzetlen segítsége nélkül. Köszönjük.