Amerikába mentünk

Szörényi András kollégánk ezen a héten a nagy vízen túl, Amerikában szorgoskodik. A Detroiti Autószalonon szívja magába az élményeket, írja az izgalmas anyagokat az amerikai autógyártás Mekkájából. Olvassák szeretettel, hiszen Önökért csináltatott új, biometrikus adatokat is tartalmazó útlevelet és rengeteget nyomorgott a repülő turistaosztályán is.

Honda Civic: hibrid és földgáz

Lítium-ion akkumulátor lesz a hibridhajtású Civicben

Lítium-ion akkumulátor lesz a hibridhajtású Civicben


A kilencedik generációs Civic igazi világpremier, meg is örültem neki, de az európai Honda-importőr hamar lehűtötte lelkesedésemet. Mind a négyajtós, mind a kupé Észak-Amerikának szól, bemutatásuk nem érinti az európai változatot, bár 2005-ös rajtja alapján annak is kitelik lassan az ideje.

Hivatalosan a Civic Si Concept kupé és a lépcsőshátú Civic concept sedan is tanulmányautó, de még idén tavasszal megjelennek az amerikai piacon. A nagy vízen túl igencsak kapós a kompakt autó, 2005 végétől 1,5 milliót sikerült eladni a most kifutó generációból, amely évi átlag 90 ezer fiatal, 35 év alatti vásárlót nyert meg a Hondának.

Tavasszal kezdődik az új Civic értékesítése, de csak Amerikában. Odaát ez a 9. generáció

A sportos Si verziók mellett lesz belőle hibrid, a nikkel fémhidridnél (NiMH) jobb teljesítménysűrűségű, lítium-ion akkumulátorral. A környezetszennyezés csökkentése érdekében jön a földgázhajtású motor is.

Mit lehet még csinálni a MINI-ből?

A Pacemenből jó eséllyel szériaautó is lesz

A Pacemenből jó eséllyel szériaautó is lesz


A MINI újdonsága a Paceman, amely az én szememben a BMW egyre erőltetettebb kísérleteit tükrözi, hogy a brit kisautóról még egy bőrt lehúzzon és növelje valahogy az eladásokat. A kínálatbővítés természetes lépésein túl vannak, hiszen a kabrió és a kombi mellé a szabadidő-autó is befutott, így most egy terepkupéval szondázta meg a piacot a MINI.

Az autó a Countrymanre épül, 1,6 literes turbómotorja 211 lóerős. A négykerék-hajtású crossover alapesetben csak elöl hajt, de ha kell, az elektronikusan vezérelt többtárcsás kuplung a nyomaték felét a hátraengedi.

Elvileg az autószalonokon érkező visszajelzés befolyásolja egy autó sorsát, de a Paceman tanulmány jövője valószínűleg már eldőlt: előbb-utóbb megvalósul, hogy párezer emberre rámelegítsék, beüzemelve a MINI mindig profi és szellemes marketinggépezetét.

BMW X6 az Acurától

Mi lehet ez a csúfság?

Mi lehet ez a csúfság?


Nagyon meglepett, hogy az Acura standján egészen rút autók is állnak. A design alapján a Honda luxusmárkájának kínálatát egy feltörekvő kínai autógyártó is büszkén felvállalhatná, annyira gagyin mutatnak szemből.

Érdemes kitérni a BMW X6-ra hasonlító, annál kisebb, viszont amerikai mércével is igen drága ZDX-re. A terepjáróba oltott kupé szemből drámaian csúnya, a hátsó fejteret lenullázza a tetőív, de menet közben csak jó lehet. 3,7 literes motorja 300 lóerős, a V6-tal együtt a fejlett összkerékhajtás is a Legend öröksége.

Nagy sztár a lépcsőshátú Astra

A Chevy Cruze és az Opel Astra J padlólemezére épül a Buick Verano

A Chevy Cruze és az Opel Astra J padlólemezére épül a Buick Verano


Nem ilyen különleges autó, mégis a kiállítás nagy sztárja a Buick Verano. A Buick egy a GM márkái közül, amelyre a kínai vásárlók nagyon buknak, így reneszánszát éli. A Veranóban egy lépcsőshátú Opel Astra J-t tisztelhetünk, műszerfaluk szinte azonos, de főleg az övvonal árulja el az autót.

Motorja nagyon modern, a 2,4 literes négyhengeres szelepvezérlése szívó és kipufogóoldalon is folyamatosan változik, a fogyasztást közvetlen befecskendezés mérsékli. Mégsem ez a nagy szám a Veranóban, hanem a gyártási helyszín: azért foglalkozik bele ilyen sokat a helyi média, mert kis méretével és relatív takarékosságával illik a mai korba és főleg azért, mert Michigan államban készül, ahol ma is magas a munkanélküliség.

Nagy sikere van, mert itt, Michigan államban gyártja a GM

Pickupok: akad még pár masztodon

A Laramie Long Horn a luxusverzió jele

A Laramie Long Horn a luxusverzió jele


Korábban a Chrysler, a Ford és a GM márkái óriási pickupokkal tömték tele a standokat, most azonban a kisteherautók háttérbe szorultak.

Mutatóban azért mindenütt van belőlük egy-egy, nyers brutalitásával minket különösen megragadott a Ram Long Horn. Korábban Dodge Ram volt a neve, de a Dodge elmaradt előle, a kost jelentő Ram, úgy válik önálló márkává, mint Chevrolet nélkül a Corvette.

A 3500-as Laramie Long Horn (hosszú szarv) az übernagy luxusverziót jelöli, amelyhez jól passzol a szenesvagont is elhúzó, 6,7 literes turbódízel vagy ha a tulajnak a vontatás nem olyan fontos, akkor az 5,7 literes V8-as benzines.

Reszkessen mindenki! A Ram még az amerikai pickupok között is brutálisan néz ki

Rendőrautó a Crown Victoria helyett

Elfogóautónak a 350 lóerős V6 turbó a leginkább alkalmas

Elfogóautónak a 350 lóerős V6 turbó a leginkább alkalmas


A Ford standján a Police Interceptorba botlottunk bele, amellyel a rendőrségnél közkedvelt, nagyon konzervatív technikájú Ford Crown Victorit igyekszik pótolni a Ford. Az USA rendőreinek alapautója az alvázas és hátsókerék-hajtású Crown Victoria, amelynek utódja elöl hajt.

Mivel a nyitott ajtó mögül nemcsak a filmeken lőnek a rendőrök, az első ajtókba páncélozás rendelhető.

Kétféle hathengeressel kapható a rendőrautó. A 3,5 literes V6 szívómotorként 280 lóerős, duplaturbós kivitelben 365-öt tud.

A megerősített futómű, a magasabb kapacitású generátor, a hatásosabb hűtőrendszer mellé nagyobb teljesítményű fékek dukálnak.

Annak érdekében, hogy az egyenruhásokat hóban se hagyja maga mögött egy gonosztevő, összkerékhajtással is készül a Police Interceptor.

Géppuska az ülések között

Az ülések kialakítása révén a járőrök övükön az összes rendőri kellékekkel is kényelmesen ülhetnek, ha pedig nehéztüzérséggel találnák szembe magukat, elég kirántani a két géppisztolyt az első ülések közül.

A hátra bezárt briganti nem férhet hozzá a fegyverekhez, mert masszív elválasztófal szeparálja őt a rendőröktől.

A gyanúsítottak betuszkolását a szériaautóénál 10 fokkal szélesebbre kitárható hátsó ajtók segítik. És ezzel nincs vége a detroiti híreknek, mert a nagy vízen túl láttunk még egyet s mást.