Remélhetőleg idén sem fogunk unatkozni, mert elárasztanak bennünket tesztautókkal az importőrök. Az érkező újdonságok számából legalábbis ez a jövőkép rajzolódik ki.
Folytatódik a trend, így környezetbarát modellek egész sora érkezik, szinte mindegyik márka zöldül.

Alfa Romeo

Úgy tűnik, az olaszok minden energiájukat a 2010-es évre összpontosították, mert idén mindössze két újdonság jelenik meg a kínálatukban. Januártól lehet megvásárolni a Giuliettát duplakuplungos váltóval (TCT), a kozmetikázott MiTo pedig márciusban érkezik.

Alfa Romeo Giulietta

Aston Martin

A hétszáz lóerős One-77 forgalmazása elvileg januárban kezdődik, ám már mind a 77 példány elkelt elővételben.
Aki sok pénzt akar elkölteni egy miniautóra, az májustól már az Aston Martin kereskedésekben is megteheti, ekkor jelenik meg a Toyota iQ-ra épülő Cygnet.
Mindkét modell teljesen testre szabható, így kevés az esély arra, hogy a két ugyanolyan készül belőlük.

Audi

Audi RS3

Audi RS3


Az Audi szinte csak a nyári hónapokban pihen. Az évet az A8 új W12-es motorjával kezdik. A 6,3 literre növelt lökettérfogatból kereken 500 lóerőt sajtoltak ki, 625 Nm-es nyomaték mellett.
Márciusban az új A6, áprilisban a Győrben készülő az RS3 érkezik. Az A6-os kombi változatára (Avant) azonban szeptemberig várni kell.
Egy hónappal később kerül a szalonokba a Q3 szabadidő-autó, mely a BMW X1 versenytársa lesz.
Az év végétől pedig az A5 és az A5 Cabrio frissített változataiért állhatnak sorba a vásárlók.

Bentley

A ráncfelvarráson átesett Contintal GT 2011 márciusától vásárolható meg; akkor még csak a W12-es motorral, melynek teljesítménye 575 lóerőre nőtt. Novemberben azonban már egy jóval kisebb, négyliteres V8-as motor is kerülhet az autó orrába.

BMW

BMW 1 M Coupe

BMW 1 M Coupe


A bajor gyár is csaknem annyi újdonsággal szolgál, mint az Audi. Legkorábban – márciusban – a 6-os nyitott változata jelenik meg, míg a kupéra júliusig várni kell.
Idén kerül leváltásra a régi 1-es sorozat is, amely szeptemberben kerül bevezetésre. Legkisebb benzinmotorja egy turbós 1,2-es, , míg a legolcsóbb dízel egy másfél literes lökettérfogatú háromhengeres egység lesz.
Két sportmodellel is gyarapodik a kínálat: a 340 lóerős 1 M Coupe-val júniusban, az M5-tel pedig novemberben.

A BMW-hez tartozó MINI is sem ül a babérjain, sorra mutatja be új modelljeit. Októberben a Coupén a sor.

Chevrolet

Chevrolet-ből érkezik egy rakás. Kezdetnek ott az Orlando, amely a menetpróbán meggyőző teljesítményt nyújtott és jó vételnek ígérkezik. Márciustól juthatunk hozzá.
Ezt követi a áprilisban a Captiva frissített verziója, majd júliusban az új Aveo. Ennek négy-, míg a Cruze ötajtós változata egy hónappal később jön.

Chevrolet Volt

Az “igazi” Chevrolet-k is jönnek: a Corvette ráncfelvarráson esett át, míg a Camaro generációváltáson esett át.
Decembertől a sok vihart kavart Volt is a szalonokban lesz.

Citroën

Citroën C-Zero

Citroën C-Zero


A PSA-Mitsubishi házasság gyümölcse, az elektromos C-Zero forgalmazása januárban indul. Kicsi a valószínűsége, hogy hosszú sorok fognak kígyózni a szalonok előtt a tízmilliós kiskocsiért.
A DS4-re sem kell sokat várni, áprilistól lesz elérhető. A C4-re épülő modell beltere prémium anyagokat tartalmaz.
A franciák folytatják a számsort, ezért érkezik a DS5 is, mely hibrid hajtást is kaphat.

Ferrari/Maserati

A leggyorsabb Maseratit a naptárban is nehéz lesz megelőzni: az MC Stradale februárban jön. A 457 lóerős modell végsebessége 300 km/h fölötti.
A Ferrari Scaglietti utódja júniusban érkezik, melyben villanymotor is lesz, ami egyedül is képes hajtani az autót. A nyitott 458 Italia Spyder érdekes módon nem tavasszal, hanem novemberben mutatkozik be.

Maserati Gran Turismo MC Stradale

Fiat

Modelljeinek sorát a Fiat bővíti legegyszerűbben. Választanak egy tetszőleges Chrysler-t, ráragasztanak egy Fiat emblémát és ezzel kész is. Júniusban jelenik meg a Journey, amely ezzel a technikával “készült”.
A gyár szerint eljött a Punto Evo frissítésének az ideje is, Pandából viszont az év végen vadonatúj érkezik.

Ford

Ford Focus

Ford Focus


Vízválasztó lehet 2011 a Ford számára, hiszen február folyamán vezetik be a harmadik generációs Focust, amelynek elég felemás volt eddig a fogadtatása. A kombi változat egy hónappal később következik.
A Kuga megkapja a kétliteres EcoBoost turbómotort, a Ka egy aprócska 0,9 literes erőforrást. Jön a Fiesta ST, a Transit, valamint a Fusion utódja, a B-Max.

Elektromos fronton is támad a Ford, egyszerre három modellel is. Az év közepén jön a villanyos Tourneo Connect, év végén pedig a Focus BEV és tölthető hibridként a C-Max.

Honda

Növekszik a hibridek száma, Jazz Hybrid néven érkezik az újdonság, amely elsőként kapta meg ezt a technikát a kisautók között.
A Honda a Civic cseréjét is megejti idén, míg az Accord csak átdolgozásra kerül.

Honda Jazz Hybrid

Hyundai

Év elején jön a ráncfelvarrott i10, közepén a hátsókerekes Genesis, és a teljesen új modell, az i40 kombiváltozata. A Magyarországon jobban kedvelt lépcsős hátú i40 az év vége körül lesz rendelhető.

Jeep

Amerikai barátaink szorgosan toldoznak-foltoznak, hátha kívánatosabbá teszik modelljeiket. A Wrangler, a Compass és a Patriot is frissítésre kerül. Ez utóbbi megkapja a 2,2 literes dízelmotort is.
A Grand Cherokee az év közepén érkezik.

Kia

Dél-Koreából az új Picanto, a Passat-ellenfél Optima és a Rio utódja, melyet talán nem szorít háttérbe az igen kelendő Cee’d.

Lamborghini

A diétára fogott Gallardo Performante februárban, a Murciélago utódja pedig júniusban kerül az utakra.

Lamborghini Gallardo LP570-4 Spyder Performante

Lancia

Az új Ypsilon májusban debütál, amely az eddigiektől eltérően öt ajtót kap.
Az év végén pedig Lancia márkanév alatt jelenik meg a Chrysler 300C és a Grand Voyager is.

Tovább is van, mondjam még?


Land Rover

Egyetlen újdonsággal szolgál idén a brit gyártó: a szeptemberben kerül bemutatásra a Range Rover Evoque. A kis Range fronthajtással is megvehető lesz.

Range Rover Evoque

Lotus

A sportkocsigyártó januárban mutatja be az Evora automata váltós változatát. Az IPS (Intelligent Precision Shift) kézzel is kapcsolható lesz, a kormány mögötti füleket húzkodva.
Szeptembertől a frissített Elise kelleti majd magát.

Mazda

2011 elején jön a legújabb Mazda5, amely új motorokat is kapott: a Mazda3-ban novemberben bemutatott új 1,6-os dízelt, valamint egy kétliteres benzinest automata váltóval.
De jön az átdolgozott Mazda3 is, valamint a BT-050 és decemberben leplezik le a CX-3-at.

Mercedes

Mercedes-Benz CLS 63 AMG

Mercedes-Benz CLS 63 AMG


A német gyártók nem tétlenkednek. A Mercedes szinte minden hónapban kigördít valami újdonságot a gyárkapukon. Januárban az új CLS, februárban az új SLK, márciusban a frissített C-osztály, áprilisban a CLS 63 AMG, júniusban a C-osztály kupéváltozata érkezik. Júliusban az E-osztály új V6-os és V8-as motorjai jönnek, szeptemberben az SLS AMG Roadsterről lebben föl a fátyol.
Az esztendőt a B-osztály és az ML új generációi zárják.

Mitsubishi

Francia testvéreihez hasonlóan januárban vezetik be a Mitsubishi elektromos autóját is. Az i-MiEV az árában sem különbözik majd a Citroën C-Zerótól és a Peugeot iONtól.
Szeptemberben az ASX új változata érkezik. A kétliteres benzinmotorhoz fokozatmentes automatát kapcsolnak. A Toyotának bejött.
Decemberre felfrissül a Lancer és megkapja a ClearTec csomagot is, hogy csökkenjen az emissziója.

Nissan/Infiniti

Lesz itt mindenféle finomság. Jön a friss, ropogós GT-R, a gyalogosokat óvó Infiniti M35h hibrid, a kompresszoros Micra és a Leaf. Az Év Autója azonban csak októberben érkezik meg a piacra.

Nissan GT-R

Opel

A rüsselsheimi gyártótól az év elején átdolgozott autók – Corsa és Antara – jönnek. Év végén viszont az újak: a Zafira, a hibrid Ampera és az Astra GTC.

Peugeot

Peugeot 3008 HYbrid4

Peugeot 3008 HYbrid4


Január az elektromosságé: jön az iON. Márciusban érkezik a 407-es utódja, az 508-as, amelyet áprilisban a kombi változat követ.
Idén megjelenik az első sorozatgyártású dízel-hibrid is. A különleges hajtásláncot a 3008-as kapja meg.

Porsche

A Panamera a Cayenne terepjáróból két hajtásláncot is kap, így lesz hibrid és dízel változat is. A gázolajos motorral hét másodperc alatt gyorsul százra.
Decemberben pedig a 911 Carrera jön.

Renault

Januárban jön a hatalmas Latitude, egy hónapra rá pedig az átdolgozott Laguna.
Ez a francia gyártó sem maradhat környezetkímélő autó nélkül, októbertől kapható az elektromos Kangoo.

Renault Laguna

Saab

Kombival és szabadidő-autóval gyarapodik a márka kínálata. Előbbi a 9-5 praktikus változata, míg a 9-4X egy új modell, amely az Opel Antara padlólemezére épül.

Seat

Az átdolgozott Exeo nagyobb lábtérrel és Multitronic váltóval csábítja a vevőket februártól. Az esztendő közepén az Alhambra érkezik négykerék-hajtással.

Škoda

A csehek zöld autóik körét bővítik, így a Superb kombi és a Yeti is elérhető lesz januártól Greenline változatban.

Skoda Yeti

Subaru

A különc japán gyártó a Forester frissítésével lep meg minket februárban. Áprilisban egy kisautót mutat be Trezia néven, mely a Toyota Verso-S ikertestvére.

Suzuki

Év elején lesz Swift és Kizashi négykerék-hajtással, míg év végén érkezik a Swift Sport.

Toyota/Lexus

Lexus CT 200h

Lexus CT 200h


Hiába mutatta be a Toyota a Párizsi Autószalonon és hiába kezdi meg a forgalmazását márciusban, mi nem jutunk hozzá, mert itthon nem lesz kapható a Verso-S. Így a harcot az egyre erősödő versenytársakkal a Yarisnak kell fölvennie, amely októbertől érhető el.

Év elején a legkisebb Lexus érkezik, a CT 200h. Ezt követi a legsportosabb, az LFA, míg utoljára a GS következik.

Volkswagen

Wolfsburgban sem tétlenkednek. Januártól forgalmazzák a Jettát, és még a kánikula beköszöntése előtt kapható lesz a felújított EOS is. Nyár közepén jön a Golf Cabrio, ősszel pedig az új Beetle.
A frissített Tiguan és Passat CC után kezdődik a legkisebb VW, az up! forgalmazása.

Volvo

A svédek idén nem szolgálnak igazi újdonsággal. Kicsit zöldülnek az S60 és V60 DRIVe, melyeket az 1,6 literes dízelmotorral gazdaságosnak ígérnek.
A V70, az XC 70 és az XC 90 átdolgozott változatai az év második felében jelennek meg.