80 éve történt


Egy korabeli híresség balesete is hasonló hírverést kaphatott, mint a mostaniak egy-egy ballépése, csak egy kicsit lassabban jutott el az információ az emberekhez. Valami azonban nem változott: az ismert emberek akkor is felsőbbrendűnek képzelték magukat. Elég csak a vallomás utolsó mondatát elolvasni.

1930. december 12.

Péchy Erzsi egy Steyr volánja mögött szenvedett balesetet

Péchy Erzsi egy Steyr volánja mögött szenvedett balesetet


“Mint ismeretes ez év nyarán Péchy Erzsi szinmüvésznő autoja Székesfehérvártól mintegy hét kilométerre összeütközött Balassa és Krammer cég Peugeot autójával és az összeütközés következtében ugy a szinmüvésznő, mint nővére sulyos sérüléseket szenvedtek, ugy, hogy heteken keresztül kórházi kezelésben részesültek. De megsérült a katasztrófa következtében Péchy Erzsi autójában ülő Taby százados is és a Peugeot kocsiban ülök is.

Az autokatasztrófából kifolyólag ugy a Peugeot kocsi vezetője, mint Péchy Erzsi ellen bünvádi eljárás incult meg egyuttal pedig több polgári per is, melynek egyik fejezete ma játszódott le a központi járásbiróságon, Jelinek Ede járásbiró előtt. Mára idézte be a járásbiró kihallgatás végett Péchy Erzsi szinmüvésznőt, ki vallomása során a Peugeot kocsi vezetőjét tette felelőssé az autokarambolért.


A művésznő szerint a Peugeot sofőrje volt a hibás

A művésznő szerint a Peugeot sofőrje volt a hibás


– Nem én, hanem a Peugeot soffőrje volt a hibás – mondotta a müvésznő – én a kérdéses időben egy kis Steyer kocsival Székesfehérvár felé haladtam. A kocsi mintegy 45-50 kilométeres sebességgel futott, amikor SZékesfehérvár elé értem észrevettem, hogy előttem egy Peugeot kocsi szalad. A soffőr állandóan hátranevetett, viccet csinált a vezetésből, kocsija valósággal simmizett ugy, hogy nekem, aki a volánnál ültem állandóan faroltatni kellett automat. Ugy látszik meg akarta tréfálni “Péchy Erzsit” mondja ingerülten a müvésznő – ez idézte elő az egész szerencsétlenséget.

A járásbiró ezután több kérdést intézett a müvésznőhöz, ki továbbiak során elmondta, hogy négy évvel ezelőtt Londonban soffőrigazolványt szerzett és, hogy a szerencsétlenséget követő napon kellett volna Pécsett megszereznie a magyar soffőrigazolványt.

A felperes jogi képviselője ezután bejelentette, hogy 665 pengővel leszállitja keresetét és csupán 924 pengőt követel Péchy Erzsitől az autokatasztrófa által előidézett kárért. Jelinek birő több tanunak a bejelentése után a tárgyalást bizonytalan időre elnapolta.”

62 éve történt


“Rendőrállam!” – szitkozódnának sokan, ha ilyesmi itthon történne. Holott a rendőrök csak a törvény betűje szerint jártak el. Talán el lehetett volna tekinteni a büntetéstől a hóesés miatt. Viszont akkor hol a következetesség?
Egy biztos, nem nőtt a rendőrség népszerűsége New Yorkban.

1948. január 3.

Ezt az autót már megtalálni is nehéz volt

Ezt az autót már megtalálni is nehéz volt


“Pénteken a newyorki rendőrbiróságok nemkevesebb mint tizennégyezer newyorki polgárt vontak felelősségre közlekedési kihágásért. Gépkocsitulajdonosokról van szó, akik a leutóbb dult hóviharban gépkocsijukkal megrekedtek és nem egy esetben órákig, sőt napokig tartózkodtak tiltott közterületeken.

A közelekedési szabályok ugyanis előirják, hogy a város bizonyos közterületein a gépkopcsiknak nem szabad egy órán tul állomásozniok. Hóvihar ide, hóvihar oda, a newyorki közlekedési rendőrök kiméletlenül végrehajtják a törvényes rendszabályokat és a gépkocsitulajdonosoknak 15 dolláros pénzbirságot kell fizetniök, mert az egy méter magas hóban nem tudták gépkocsijukat a tiltott közterületről eltávolitani.”

Ezzel határozottan nőnek a hazajutás esélyei

54 éve történt
Emlékszem, hogy tavaly december 19-én át kellett szelnünk Budapestet, hogy eljussunk egy karácsonyi vacsorára. Éppen aznap szakadt le az ég, esett vagy húsz centiméternyi hó. Bíztunk benne, hogy mire délután ötkor elindulunk már nyoma sem lesz az utakon.
Ehhez képest a garázsból kihajtva teljesen fehér úttest fogadott, nem járt arra hókotró egy sem. De a következő 13 kilométeren is összesen eggyel találkoztunk, pedig a rádió azt harsogta, 95 géppel végzik a munkát.
Ezek hol vannak ilyenkor? Vagy mindig csak a hírekben szerepeltek?

1956. február 4.

Méretes hóeke

Méretes hóeke


“Az első nagyobb havazás után – amikor Budapest egyes részein 8-9 centiméter hó hullottt – a Köztisztasági Vállalat dolgozói, alkalmi munkások közremüködésével, azonnal megkezdték a hó eltakaritását. A hótakaritás már befejezéséhez közeledok, a buckákba összegyüjtött havat a gépkocsik hordják a lerakodó telepekre.

A Köztisztasági Vállalatra ezekben a hide téli napokban további feladat is vár, alaposan kell salakozni a néha meglehetősen vastag jégréteggel bevont uttesteket és utakat. Minden éjjel 30-35 gépkocsiról szórják a homokot és salakot, eddig már 4.500 köbméter homokot használtak fel a sikos utak felhintésére.


Felkészültek természetesen esetleges további havazásra is: ha nagyobb tömegben esnék hó, 32 motoros és 23 fogatos hóeke lát munkához, s amennyiben sikossá válnak az utak, ujabb teherautókat inditanak az uttestek hintésére.”