Sokan irigylik az autós újságírókat, részint, mert minden héten más új kocsijuk van, részint mert sokat utaznak, világot látnak. Azért ez sem feltétlenül fenékig tejfel, jegyezzük meg néha félénken, aztán alig győzzük elmagyarázni egy-egy baráti, családi dumapartin a csípős megjegyzések után, hogy milyen fárasztó tud lenni órákat utazni és hatalmas mennyiségű koktélfalatkát eltüntetni egy-egy, az útnál alig hosszabb programért.

Mr. Creosote ebédje

A BMW nemrég Amerikába invitált bennünket, hogy kétszáz kilométert vezethessük az új X3-ast. Jó fél napig mentünk, két napig ott voltunk, fél napig jöttünk. Már ez is elég sűrű program, de hogy ne unatkozzunk, a BMW még azt is megszervezte nekünk, hogy az interkontinentális repülés előtti napon Münchenben meglátogathassuk a BMW-múzeumot egy kollégával a konkurenciától.

Ennyi BMW ilyen rövid idő alatt: hazaérkezve egész jól át tudtam érezni Mr. Creosote állapotát a desszert előtt (aki nem ismeri: vigyázat, vidám, de iszonyat gusztustalan filmecske következik, az alábbi videót közvetlenül étkezés előtt vagy után nem ajánlom):

Fura nevű épületek

A Négyhengeres és a Duplakúpon nyugvó Felhőtető közti Salátástál így együtt München nagy büszkesége. Nem értik, miről beszélek, ugye? Nos, München szélén, az Olympiapark nevű negyedben található BMW-komplexum épületeiről. A Négyhengeres a vezérkari irodaközpont, a duplakúpos-felhőtetős acél-üveg izé a BMW Welt nevű autóátadó élményközpont, a Salátástál pedig a múzeum épülettömbjének híresebbik fele.

Ez a Salátástál egy tetővel fedett szerpentinút, 1972-ben épült, a nyári olimpia idején. Eredetileg csupán ennyiből állt a BMW-múzeum, de ahogy telt az idő, egyre bővült a tárlat. Ezért 2004 és 2008 között az alul 20, felül 40 méter átmérőjű betonlavórhoz hozzákötöttek egy konvencionálisabb volt irodaépületet. Jelenleg 5000 négyzetméter áll az immár műemlékké nemesedett BMW autók, motorok, repülőgép-motorok rendelkezésére.

A Négyhengeres, a BMW irodaháza, mellette a Salátástál, a múzeum eredeti épülete

A múzeum úgy az igazi, ha elmagyarázzák

A BMW kísérőt is adott mellénk a múzeumlátogatásra, szerencsére. Mivel kalauzunk késett, volt időnk tudatlanul is körbeszaladni a tárlatot. Láttunk autókat, motorokat, repülőmotorokat. Aztán, amikor immár hármasban lassan végigjártuk még egyszer az egészet, kiderült, hogy nem csak a tárgyak számítanak, az elrendezésük is érdekes és izgalmas.

A BT50 volt az első turbós F1-bajnok versenyautó, Nelson Piquet-vel, 1983-ban

A BT50 volt az első turbós F1-bajnok versenyautó, Nelson Piquet-vel, 1983-ban


Meg az is kiderült, hogy nem vettük észre a legelső BMW-t rejtő kis termet, meg az M-es kocsik szobáját, és kihagytuk az Isetta standját is. Hamar munka ritkán jó.

Voltak persze olyan trivialitások a múzeum eszmeiségében, mint a kényszerűen állva kiállított kocsikat optikailag mobilizáló országút-szerű épületkonstrukció. Vagy a suhanás illúzióját keltő hatalmas vetített képek (amelyek csak azért nem színesek, mert néhány látogató korábban rosszul lett az eredetileg vetített kavargó színes fotóktól, videóktól).

Esetleg a nemes egyszerűségben, nemesfa padlón kiállított, minden magyarázó szöveg nélküli luxus-BMW sor eszmei háttere.

Két dolog különösen megragadt bennem, ezeket magamtól sosem bírtam volna észrevenni, értelmezni. Kísérőnk rámutatott, hogy az új Ötös kampányában lévő programozottan mozgó, damilról lógó krómbigyók terme, mutatom:

, szóval hogy ez a terem nem véletlenül van a legfelső szinten. Alatta található ugyanis az Egyes kupé agyagmodellje. Ami alatt pedig a Z9 koncepcióautó található. Értik? Gondolat, makett, prototípus.

A motorokat plexifal mögé zárták, a filozófia szerint így nem tűnnek olyan veszélyesnek a motorozástól félő látogatók számára

A motorokat plexifal mögé zárták, a filozófia szerint így nem tűnnek olyan veszélyesnek a motorozástól félő látogatók számára


A másik jópofa gondolat a motorkerékpárok elhelyezése mögött húzódik. Az öreg, párlóerős, kéthengeres boxerektől a száznál jóval több lovas csodákig terjedő sor egy falra került, üvegfal mögé, több szépen mátrixba rendezve.

Állítólag azért így rakták ki őket, mert igazán amúgy is csak a relatíve kis létszámú motoros szubkultúrát érdeklik a motorok, a nagy többség kifejezetten tart tőlük.

Tehát a kétkerekűek csak kis helyet kaptak – és bezárták őket fal mögé, hogy ne rémüljenek meg az autós érzületű látogatók. Érdekes.

Azért pár történelmi jelentőségű motort körbe is lehetett járni. A Tojás becenevű 1937-es sebességrekorder gép (280 km/h) hátborzongató küllős kerekeivel és minimális fékrendszerével. Az aszimmetrikus kormányú spéci oldalkocsis célszerszám is tiszteletet ébreszt azok iránt, akik valaha a kerekes fémlapról lelógva – ezt csúfolják oldalkocsinak – az aszfalt felett pár milliméterre egyensúlyoztak.

De még a csupán huszonéves Dakar-motor is ódon antikvitássá nemesült hátulról megvilágított tekergethető térképállványával. Hiába, ma már mintha a dinoszauruszokkal egyidős lenne minden, amiben nem volt GPS, mobiltelefon.

És vannak még Forma 1-autók, repülőmotorok, híres művészek által összemázolt art-carok, meg olyan mennyiségű makulátlan, fiatalkorunkból ismert, mégsem velünk-öregedett vágyálom, hogy belesajdul a szív. Még akkor is, ha nem kék-fehéren dobog. Érdemes végigkattogtatni a galériát, és persze, aki teheti, annak még érdemesebb elmenni a múzeumba Münchenben. 12 euró egy jegy, 24 euróért mehet be egy család, öt főig. További részletek itt.